Ma Fatime, Fatima, Bonifác névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Az első félidő (3)
Újvidékre kéne menni
Bódis Gábor
Persze mai szerény nézetem szerint a belpolitikai újságírás az Újságírás, csakhogy abban az időben számomra érthetetlen bikkfanyelven beszéltek azok, akikről tudósítani kellett. Pedig akkor is hallatlanul izgalmas volt a belpolitikai élet, főleg a pártvezetőségben történt leszámolások voltak tele krimiszerű fordulatokkal. De a valóságot csak sejteni lehetett, vagy csak utóbb értesülni róla az „elfogulatlan” győzelmi jelentésekből a sorok között olvasva. Tito ismét legyőzte a sárkányokat. Bódis Gábor:
Mert toborozták a munkatársakat az akkor induló Újvidéki Televízióba. 1975. november 26-án meg is kezdődött a vajdasági tévé ötnyelvű műsorainak a sugárzása. Az ünnepi ülésen mindenki jelen volt, aki számított akkor a tartományban. És mik voltak az elvárások? Két idézet a Magyar Szó jóvoltából:
„Az ilyen újságírás középpontjában a társult munka dolgozójának kell állnia, tehát annak az embernek, aki irányítja a társadalmi folyamatokat, és a munkában, valamint az önigazgatásban önként társul
másokkal.”
„Az újságíró sohasem lehet eszmei-politikai tekintetben semleges, mert minden lap vagy rádió- és tévéprogram egész tartalmával érezteti eszmeipolitikai és társadalmi
hatását.”
Ha én akkor nem a Mokkában állok, hanem olvasom a Magyar Szót, akkor alaposan megrettentem volna. Mert ezeket a sorokat még ma sem értem.
A tájékozatlanság nyújtotta önbizalommal megpályáztam az újságírói gyakornoki helyet. Az év vége felé el is hívtak Újvidékre. Akkor jártam először a Mišelukon levő vadonatúj épületben.
Nem is sejtettem, hogy óriási veszély fenyegetett. Az egyik főszerkesztő (DOP, Dokumentarni i obrazovni program) a marxista műsorok szerkesztőjének tett volna meg. Azt hiszem, összekeverhette a pszichológiát a szociológiával. Ami azért nem volt perdöntő, hanem kiderült, hogy nem vagyok a Kommunista Szövetség tagja (Hát volt nekem erre időm?). Fuccs a marxista karriernek!
Átküldtek a magyar szerkesztőségbe, ahol Szerencsés József, életem első főszerkesztője fogadott. Nem volt egy szószátyár ember a Sretya. Azt mondta, február elsején jelentkezzek munkára. 1976. február 1-jén.
Az újonnan jöttek közül ott volt már Németh Árpád, aki Németh G. Árpádként szerepelt a riportokban, műsorokban, mert már egy Németh Árpád, operatőr-rendező dolgozott a tévében.
Emlékszem, amikor először mentem egy forgatásra (hivatalos bámészkodóként), Árpád (aki egy-két hónappal korábban jöhetett) már rutinosan tartotta a mikrofont, és megszólított néhány embert. Valami miatt egy üzlet vagy hivatal előtt sorban álltak. Azt az önbizalmat!
Nemsokára a Sretya elküldött első „mikrofonos” riportomra is: a tűzoltók főnöke nyilatkozott valamilyen ünnepük kapcsán. Mindegy, hogy mit mondott (egyébként visszagondolva: komolyan mindegy), a legfontosabb, hogy a mikrofon nem esett ki a kezemből.
Hosszabb riportútra, azt hiszem, a Kartag Nandival mentem, meg a stábbal. A Brčko–Banović-vasútvonal (az első ifjúsági munkabrigádok által épített észak-boszniai útvonal) évfordulójáról készítettünk egy „hazafias” riportsorozatot, amit falhattak a vajdmagyar nézők. Hogy emiatt miért kellett valamilyen hegyen egy szedett-vedett táborban aludni, arra már nem emlékszem. De hogy nagyon kényelmetlen volt, az biztos. Ahelyett, hogy egy meleg szobában, díványon fekvő kliens mellett koncentrációt mímelve megértően bólogatnék, én egy ilyen viszontagságokkal járó foglalkozást választottam. Kezdtem kételkedni a döntésemben.
Megerősített ebbéli hitemben a Szveti (Milenkovics Szvetiszláv), amikor oltalmazó karjaiba vett, és egy operatőrrel meg technikussal elindultunk Nyugat-Bácskába. Tegyük hozzá, hogy mindaddig a helyismeretem kimerült a Mokka—Majomplacc–Bódis cukrászda háromszögben (plusz Belgrád, azaz Šumatovac, Pod lipom, Kod konja, mozik). Sajátságos riporteri „techniká“-nak lehettem szemtanúja és elszenvedője a körúton. Találomra meg-megálltunk a többiek számára (talán) ismerős zombori kisiparosoknál, szakszervezeti vezetőknél. És készítettünk vagy négy-öt „riport“-ot. Na, olyanok is voltak.
Az utolsó csepp a pohárban azonban az volt, amikor a nálam már vagy fél évvel korábban érkezett Nagy Nandival elküldtek egy ifjúsági szövetségi ülésre Újvidéken. Nandi megírta a beszámolót, és én ámulva néztem rá is meg a beszámolóra is. Tudniillik nekem fogalmam sem volt, miről beszéltek a derék ifjúsági vezetők. E tekintetben később sem változtam sokat: már főszerkesztő koromban a nyolcvanas évek közepe táján a szerb főszerkesztővel, Mika Stevančevvel voltunk valamilyen fejtágításon a Szocialista Szövetségben. Mikor végre ismét kijutottunk a szabad levegőre, vagyis az utcára, én csak azt kérdeztem Mikótól: „Ezek most mellettünk vagy ellenünk beszéltek?”.
A belpolitikai újságírás sivárságától a ceyloniak mentettek meg. Colombóban tartották ugyanis az el nem kötelezett országok csúcsértekezletét 1976 augusztusában. Taman, ahogy szerbül mondanák. Sretyával és még két szerkesztővel (azt hiszem, Korpa Bécivel meg Polyák Gyurival) elmentünk egy közeli kocsmába. Mint kiderült szakmai egyeztetésre. A magyar szerkesztőség két tudósítót is küldött a csúcsra (Mendrei Ernőt, a külpolitikai szerkesztőt és Jakobsz Pistát). Kovács Laci egyedül maradt a külpolitikai rovaton, és segítségre volt szüksége, hét napon keresztül nem szerkeszthette a híradó külpolitikai blokkját.
„Akarsz, fiam külpolitikus lenni?” – kérdezte meg tőlem a főszerkesztő, feljebb tolva szemüvegét. Sretya abban a szempillantásban megdicsőült a szememben. Így is maradt meg az emlékezetemben. Nem mintha sokkal izgalmasabb lett volna az akkor csak Tanjug-huszárnak nevezett külpolitikus munkája. De legalább érthető nyelven írt híreket fordíthattam és a világ dolgaival foglalkozhattam.
Persze mai szerény nézetem szerint a belpolitikai újságírás az Újságírás, csakhogy abban az időben számomra érthetetlen bikkfanyelven beszéltek azok, akikről tudósítani kellett. Pedig akkor is hallatlanul izgalmas volt a belpolitikai élet, főleg a pártvezetőségben történt leszámolások voltak tele krimiszerű fordulatokkal. De a valóságot csak sejteni lehetett, vagy csak utóbb értesülni róla az „elfogulatlan” győzelmi jelentésekből a sorok között olvasva. Tito ismét legyőzte a sárkányokat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A bársonyos forradalmat követte a bársonyos tekintélyelvűség
Mi történik? Furcsa módon erre éppen Illyés Gyula ad útbaigazítást. Alighogy megérkeztem Budapestre kezembe került Illyés >
Milyen országban élünk? (4.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Milyen országban élünk? (3.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Ilyen hangulatban lépkedtem az Akadémia lépcsőjén
Nyugalmas délelőtt, nem érdekelnek a hírek. Ébredezik bennem a politikai csömör. Attól tartok, hogy a jelenlegi >
Milyen országban élünk? (2.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Mi is elpilledtünk
A bűnösökre lehet felfelé mutogatni, de sokkal nehezebb lenne arról a mélységében rejtezkedő kollektív eszmékről szólni, >
Milyen országban élünk? (1.)
Azt mondják, egy ország vagy közösség (lát)képét a sajtóban közölt adatok, szakértői vélemények, a hírügynökségek és >
Egy nagy játszma névtelen szereplői lettünk
Ez a közérzet túlvan a szokásos politikai vitákon, nem nevezhető szimpla Orbán-ellenességnek, sokkal inkább a rendszerváltási >
Hol a Lovas? Itt a Lovas!
Családi ügyek címmel közölt terjedelmes írást a Magyar Narancs legújabb számában Krusovszky Dénes a hetilap állandó >
Pásztor István: „Büszkén vagyunk őrkutyák”
A „tisztújítás” abból áll, hogy Pásztor Bálint nevű fia maradt a párt második számú alelnöke, és >
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés
Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két >
Minden egyes fogalom bumeráng lett
Sinkó dilemmák - ma. Megbuktatható-e az autokrácia parlamentáris úton vagy pedig csak erőszakkal? Választásokkal? Forradalommal? Nem >