2022. január 23. vasárnap
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Még az emléke is megosztó….

A rebellis Csubela Ferenc

A politikus kisebbségi jogvédelme és magyar víziója a széteső Jugoszláviában

A rebellis Csubela Ferenc

A Rebellis Csubela Ferenc című kötet egy olyan ember képét festi le, aki a vajdasági magyar politika hőskorában őszintén hitt közösségének a fennmaradásában, így annak jogait megalkuvás nélkül képviselte. Politikai pályájának egy szimbolikus mozzanata volt, amikor a jugoszláv szocializmus idejében azért került partvonalra, mert hitt a párt jelszavaiban, és követelte, hogy a vajdasági magyarság is a testvériség és egység szellemében boldogulhasson a délszláv állam keretein belül. Saját érdekeit a fellángoló nacionalizmus és háború idején sem helyezte fogadott szülőföldje elé, így boldogulását is folyamatosan feláldozta azért, amit valójában értékesnek tartott. Meg nem hajló természete okán emléke megosztó még mai napig is… Szabó Angéla:

Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben a bácskossuthfalvi Német Klaudió könyve szülőfalujának ismert politikusáról, akiről a múlt héten emlékeztek meg a rokonai, barátai, pályatársai, tisztelői a moravicai Nyugati temetőben, és emléktáblát avattak a régi Otthon melletti, egykori családi ház falán. A szerző így vallott a könyv megírásáról a napilapunknak adott interjúban: „Csubela Ferenc élete egy olyan nehéz téma, amelybe elsőre őszintén beletört a bicskám, azért mert fiatal koromra való tekintettel sajnos nem volt lehetőségem foglalkozni ilyen témákkal. Önmagában a délszláv háború ténye és ennek az embernek a tevékenysége benne, olyan falakba ütköztetett, ami miatt hosszasan késtem a kötet megírásában, részben a tapasztalatlanságom, részben a fiatal korom miatt is.

Nagy probléma volt a téma megosztottsága és óriási konfliktusforrása, ezért nagyon sok elutasítást kaptam a visszaemlékezések elmesélésére való felkéréskor, valamint voltak olyanok, akik azt mondták, hogy visszahívnak, de azóta sem hívtak – talán ez volt a legnehezebb része a kutatásnak, aztán természetesen az írás, mert alapvetően egy nehéz témát dolgoztam fel, amelyet nehéz volt megírni is.”

A fiatal történész egy évvel ezelőtt a Metszet.info-n egy hosszabb írásban foglalkozott Csubela Ferenc életével, munkásságával. Akkor ezt írta:

„Halála óta eltelt negyedszázad, de majdnem egy évszázada született 1937-ben. Magyar anya szülte Eszéken, a második világháború sodorta el horvát apjától. Szegény körülmények között élte fiatalkorát és hamar bejárta a politikai ranglétrát. Moravica község kommunista ifjúsági vezetőjeként kezdte. (A szerbiai község, a magyarországi járás közigazgatási egységnek felel meg). 1965-ben Moravicát beleolvasztották Topolya községbe, akkor a kommunista szövetség községi elnöke lett. Eredményeit azonban nem a politikai ranglétrának a megmászásában tudjuk mérni: a politikus sokat tett a vajdasági magyar kisebbségi jogok érvényesüléséért, a Bácskossuthfalváért/Ómoravicáért tett kulturális tevékenysége pedig a mai napig érezteti hatását és meghatározza az itt élők kulturális életét.”

 

Idézet a könyvből:

 

Csubela 1992-től kezdett a háborúellenesség egyik vajdasági magyar jelképévé válni. 1992 áprilisában Moravicán háborúellenes tiltakozás tört ki. Az események közvetlen előzménye, hogy 1992. április 3-án Kishegyes községben (Kishegyesen, Bácsfeketehegyen és Lovćenacon), valamint Kúlán tizenkét háborús áldozatot temettek el. Ennek híre eljutott a környék falvaiba is. Ekkortájt érkeztek Ómoravicára, Pacsérra és Krivajára a katonai behívók. Körülbelül száz behívót kézbesítettek. Az emberek többsége nem tudta, hogy mitévő legyen, de végül a behívottak 98%-a elment a gyülekezési helyre, az ómoravicai paprikamalom udvarába.(…) Az értük küldött autóbuszok és kamionok késtek, így az idő múlásával, s a kis elfogyasztott szeszes ital miatt is egyre növekedett az elégedetlenség, és a mozgósítás elleni ellenállás is kialakulóban volt.

Április 6-án a hajnali várakozás után a behívottak egy nagyobb csoportja kifejezte elégedetlenségét és úgy döntöttek, hogy nem akarnak elmenni a háborúba.

Telefonon felhívták Csubela Ferencet, aki így emlékszik erre:

„Feri bácsi, mi nem akarunk elmenni.”

„Kik vagytok ti, és hova nem akartok elmenni?”

„Tartalékosok vagyunk, a frontra nem akarunk menni, jöjjön ki a paprikamalomba.”

Az 1997-ben készült Naplójában Csubela Ferenc így ír erről: Öt perc múlva vejem sárga Fityójának köszönve a helyszínen vagyok. A paprikamalom rendezett udvarán angyalbőrbe bújtatott emberek százas csoportja. Ott állnak az udvar közepén, a fűben pedig szépen sorba rakva kitömött útitáskájuk. Alighogy kilépek a Fityóból, közrefognak. Izgatott arcok, nem a beszédhez-szónoklatokhoz szokott emberek. Ez a kérges kezekről is látszik. Legtöbbjüket személyesen is ismerem.

– Mi innen egy tapodtat sem megyünk! Segítsen!

Elmondom magyarul és elmondom szerbül:

– Amit most mondok, az a VMDK álláspontja, és személyes véleményem.

– Mi elejétől kezdve úgy tartottuk, hogy a magyaroknak nem kell részt venni a szerbek és a horvátok történelmi vitájában-háborújában.

– Jugoszlávia is aláírta a konvenciót, amely úgy tartja, hogy a háború semmi esetre sem lehet a vitás kérdések letisztázásának módszere és eszköze.

– Alkotmányellenes a mozgósítás és a hadba vonulás, ugyanis nem Jugoszlávia szuverenitása és integritása van veszélyeztetve külső agresszor által.

– Ez a háború a nemzeti gyűlölet és türelmetlenség következménye, és ha a magyarokat ebbe a háborúba szólítják, tulajdonképpen nemzeti gyűlöletet szítanak.

– Végezetül mindenki lelkiismeretére bízom az elhatározást, hogy vállalja-e a frontra vonulást vagy esetleg annak a megtagadását…

 

 Német Klaudió szövegéből:

 

„A képviselő ismertette a VMDK álláspontját, amit a parancsmegtagadók többsége ujjongással fogadott. Csubela Ferenc beszéde bátorságot adott azoknak, akik nem akartak részt venni a háborúban. Topolyán még ezen a napon az ómoravicai esetet vitatta meg Dávidházi András községi elnök, Desimir Čolić, a végrehajtó tanács elnöke, Vitomir Marić, a községi területi törzskar parancsnoka és egy titkosszolgálati tiszt Szabadkáról. Eldöntötték, hogy elmennek a paprikamalomhoz. Érkezésük után felsorakoztatták a hadköteleseket, felsorolták a jogaikat, kötelezettségeiket. Látták, hogy nem járnak eredménnyel, ezért arra kérték őket, hogy egyik oldalra álljanak azok, akik el akarnak menni a háborúba, a másik oldalra pedig azok, akik nem.

Az egyik oldalon tizenhárom személy áll, ők voltak azok, akik vállalták, hogy szolgálatot teljesítenek, a másik oldalra pedig nyolcvan ember sorakozott fel, akik ismét megtagadták a parancsot.  Az elképzelt felezővonalon Joco Škrbić mozgósított megtorpant, nem tudta mit tegyen. Nehéz helyzetben volt, felesége magyar, a gyermekei magyar iskolába jártak. Csubela Ferenchez fordult: „Feri bácsi, mondja meg, mi legyek, hazafi vagy áruló?”

Csubela csak annyit felelt, hogy döntsön úgy, ahogy a lelke diktálja. Végül odaállt a szolgálatot teljesítők közé tizennegyediknek. A maréknyi embernek mikrobuszt hozattak, és elszállították őket a szabadkai kaszárnyába.

Csubela a Naplójában ezt írja: Látván a hallgatóság többségének határozottságát, adódott a megoldás: álljon ide, aki vállalja a bevonulást, és amoda álljon az, aki ezt megtagadja.

Az egyik oldalra 14-en álltak. Részükre nagyon gyorsan találtak mikrobuszokat. El is mentek a szabadkai laktanyába. A másik oldalra 80-an álltak. Határozottan, eltökélten, csökönyösen. Az eltávozottak többsége szerb volt. Volt azonban magyar ember is közöttük. Az itt maradt 80 területvédelmis magyar ember. Közöttük négy tiszt: a százados és a hadnagyok.

 

Idézet a könyvből:

 

Az esemény után megbeszélést tartott Csubela a parancsmegtagadókkal. Egyebek közt elmondta, hogy tiszteletben tartja a 82 ember döntését, és ha mindenki így gondolja, megszervezi az elszállásolást és az étkeztetést a paprikamalomban. A válasz egyszerre szólt mindenkitől: Így gondoljuk! (…) A délutáni órákban megérkezett Farkas Géza tábornok, a vajdasági katonai körzet parancsnokhelyettese, és magyarul, szerbül egyaránt szólt a parancsmegtagadókhoz. Ő azt mondta, hogy cselekedetükkel bemocskolták a magyarok becsületét. Amikor távozni készültek, Csubela arra kérte a tábornokot, hogy tárgyaljanak, aki elfogadta a kérést, és beültette a terepjáróba. A gépkocsiban volt a sofőr, egy terepszínű egyenruhát viselő katona, az anyósülésen Farkas tábornok, valamint Rašeta, a szabadkai területvédelmi egység parancsnoka.

Csubela az első kérdését a tábornokhoz intézte, melynek lényege az volt, hogy a hatóság vállalja-e a parancsmegtagadók elszállásolását és ellátását. A válasz a következő volt: „Ha az emberek hajlandóak lettek volna elmenni, Szabadkán meleg étel és ágy fogadta volna őket.” Farkas tábornok azt is mondta Csubelának, hogy politikai manipulációra használta fel az embereket. Szó szót követett, és egyre súlyosabb vádak hangzottak el, majd azzal fejeződött be az eszmecsere, hogy Rašeta parancsnok kijelentette: „Az ő (Csubela Ferenc) politikája miatt tört ki a háború.”

Idézet Csubela Naplójából: Gesztusokkal is beszéltünk, az ülésről hátraforduló tábornok kezének és mutatóujjának fenyegető mozdulataival adott szavainak nyomatékot, és úgy gondolom, hogy én is hasonlóan cselekedtem. A magyarok becsületét mocskoltuk be, volt az egyik vád, majd kérdőre vontak, hogy tudom-e, hogy a kúlai és a kishegyesi tartalékosokat Magyarország területéről lőtték, aminek következtében, köztudott, tizenöt katona esett el. Az is elhangzott, hogy politikai manipulációra használtam fel a hadköteleseket. Azt, hogy „zbog vaše politike je ovaj rat”, már nem tudtam elviselni. Ezt a mondatot magyar nyelvre úgy is fordíthatjuk, hogy „a te politikád“, illetőleg „a maguk politikája miatt tört ki a háború“. Felindultságomban azt mondtam, hogy ezt kikérem magamnak, és most már takarodjonak. Kiszálltam az autóból, utánam akart jönni Rašeta szabadkai parancsnok, a gépkocsiból kiszállt a tábornok és kiugrott a gépkocsivezető. Érezhetően, szemmel láthatóan és hallhatóan feszültséggel telített légkör alakult ki és Rašeta parancsnoknál „jebem ti mater” (baszom az anyád) formájában kisülés következett be.

 

A könyvből: Másnap, április hetedikén hajnali fél kettő körül megérkezett a tisztek egy csoportja és a katonai rendőrség Adáról, azzal a céllal, hogy meggyőzzék az embereket. A kiérkező különítmény körbezárta a paprikamalom épületét. A behívottak Csubelát reggel telefonon értesítették a történésekről, aki azonnal a paprikamalomhoz sietett, de ott útját állták a katonai rendőrség tagjai, és nem engedték be az udvarba sem. (…) Fél kettőkor megérkezett a katonai elöljáróság Szabadkáról. Két mikrobusszal és egy terepjáróval jöttek. (…) Tanakodtak a tisztek, hova menjenek tárgyalni, majd Csubela ajánlatát fogadták el, hogy a paprikamalom étkezdéjébe üljenek be. 14 óra körül rengeteg ember érkezett a paprikamalomhoz, ugyanis az üzemekben ekkor van a váltás, és természetesen addigra híre ment a fejleményeknek is. Az emberek a helyszín közelében pótkocsikkal és tartálykocsikkal elállták az utat, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a tartalékosok elszállítását. Két transzparenst feszítettek ki. Az egyiken az „ÉLETET ÉS BÉKÉT!!!”,  a másikon pedig a „TARTSATOK KI, FIÚK!!!” felirat volt olvasható. (…) Az éjszaka folyamán rémhír kapott szárnyra, eszerint nyolcvan fegyveres katona tartózkodik a Meblo bútorgyár és a régi téglagyár között. A hír nem volt igaz, de éjszaka több dolog is történt: például valaki telefonon hívogatta a falu lakosságát, és szerbül kérdőre vonta őket, hogy miért nem mentek a háborúba (nem kímélték az időseket sem).

Április 8-án, a reggeli órákban a VMDK gyűlést hívott össze, amelynek témája a háborúellenes tiltakozó nagygyűlés megszervezése volt. Szerdán történt – piacnap Ómoravicán –, az időpont ideális alkalom volt a tiltakozó gyűlés meghirdetésére. Csubela Ferenc ezt az alkalmat ki is használta. Bár a belügyi szervek közölték Csubelával, hogy ez törvényellenes, mert 48 órával előbb be kell jelenteni egy kültéri gyűlést, Csubela vállalta a felelősséget.

 

A politikus ezt írta a naplójában: A csoport létszáma időközben megnövekedett, de megsokszorozódott a kérdések száma is. Mi lesz?Mit tehetek? Elviszik őket erőszakkal? Ezek a leggyakrabban feltett kérdések.

Az eső szemerkél. Időnként bemegyek az étkezdébe. Nincs nyugtom. Ki-bejárkálok. (...) Elviszik őket, mondják néhányan. Könyörgő szemekből olvasom, szájukból hallom: Feri, képesek megtenni. Beszélgetünk. Mondják, hogy reggelire meleg teát, felvágottat, ebédre pedig marhapaprikást hozott a láncgyár. A katonaság is küldött reggelit. Legényeink nem fogadták el.

Német Klaudió tollából: A 14 órakor kezdődő nagygyűlést Csubela Ferenc nyitotta meg, az első felszólaló Németh István író volt. (…) A következő felszólaló Pál Károly volt… következett Nenad Čanak. Felszólalt még Dudás Károly, Đorđe Šećerov, Ágoston András és Ágyas Sándor. A tiltakozó nagygyűlést Csubela Ferenc zárta beszédével:

„Tisztelt polgártársak, kedves barátaim! Moravicán nyolcvan moravicai, pacséri, krivajai fiatal, középkorú ember példát mutatott. Vállalta, bátor volt, hogy ebben a nagyon súlyos helyzetben, lelkiismeretéből fakadóan, azt mondja, hogy nem. A nyolcvan fiatalt Moravica népe, Pacsér, Krivaja népe, a környék, Vajdaság, Európa támogatja és a világ békét óhajtó népe. Ezúton, itt szólok a katonai hatóságokhoz, a hatalomhoz: tegye le a kezét a fiatalokról. Szólítsa vissza, rendelje a helyükre a katonai rendőrséget, a rendőrséget! Tiltakozom itt, ezen a helyen, hogy törvénytelenül, alkotmányellenesen behatolnak a lakásokba, összefogdossák a fiatalokat, erőszakkal viszik el, megkövetelem mint népképviselő, mint a szerbiai parlamentnek a képviselője, hogy tiszteljék az embert! Tiszteljék az akaratát! Biztosítok minden fiatalt Moravica népének a nevében, hogy ezután is odafigyelünk, lessük, hogy jönnek-e behívók, kiállunk, és nem engedjük őket a harctérre!

A tiltakozás ezzel nem ért teljesen véget. Április 13-án a színházteremben ismét egy tiltakozó gyűlést szerveztek, amire meghívták Aleksandar Sekulović belgrádi ügyvédet is. A gyűlésről később egy közleményt adtak ki. Az elkövetkezendő időszakban Csubela aktív háborúellenes tevékenykedő lett, népszerűsége folyamatosan nőtt. Abszolút nem véletlen a hangosabb kiállása, 1992. április 15-ei kimutatás szerint a háború kirobbantásától számítva 106 824 embert soroztak be Vajdaságban, ebből 28 000 rokkant, 30 000 eltűnt lett. A halottak számáról nem ír a jelentés. Ekkorra már többszázezer menekült volt nyugaton, akik Jugoszláviából mentek el.

A Tanjugban 1992. április 15-én jelent meg a tartományi területvédelmi parancsnokság követelése, miszerint indítsanak eljárást Csubela ellen, ő volt ugyanis a főszervezője az eseményeknek, a 83 fiatalt pedig újra hívják be és képezzék ki őket a háborúra.

Május 9-én ismét tiltakozó gyűlést szerveztek Moravicán. A színházteremben mintegy ötszáz ember gyűlt össze. (…) Másnap Topolyán részt vett a tiltakozó gyűlésen mint felszólaló, ott a következőket mondta: „Nem kell átvenni a behívót, nem kell eleget tenni a mozgósításnak, ezért a katonai szerveknek nincs joguk erőszakot alkalmazni.”

A befejező részlet Német Klaudió egy évvel ezelőtt megjelent visszaemlékezéséből: A háború alatt jellemző volt, hogy a vajdasági magyarok több településen tiltakoztak a számukra értelmetlen délszláv háborúba való bevonulás ellen. Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, Csantavéren, Zentán és a sort folytatni lehetne. A leghíresebb az oromhegyesi parancsmegtagadás, amikor is a fiatalok bezárkóztak a helyi pizzériába és létrehozták a Zitzer Szellemi Köztársaságot, amely kilencvenhat napig állt fenn. Tudni kell, hogy Szlobodán Milosevity – Szerbia akkori köztársasági elnöke – kiadta a parancsot, hogy tankokkal körbe kell venni a települést. A parancsot teljesítette a szabadkai parancsnokság. Csubela pedig ekkor nemcsak a bezárkózott fiatalokhoz ment el, de még Milosevitynél is közbenjárt, hogy vonják vissza a szabadkai csapatokat. Kovács Teréz – Kiss Igor: A vajdasági/délvidéki magyarok nemzeti identitása 1990-től napjainkig – II. című tanulmányukból az alábbi részletek derülnek ki:

 

„A visszaemlékezők szerint a szerb parlamentben, a magyar párt színeiben ülő képviselők elmentek Miloševićhez és Csubela Ferenc képviselő – a szó szoros értelmében – addig verte az asztalt, mígnem Milošević kiadta a hadseregnek a visszavonulási parancsot.”

 

Érdemeit és a magyar kisebbség jogai melletti tevékenységét tovább is lehetne sorolni, de munkáját félbeszakította egy tragikus esemény. 1995. november 20-án egy rosszul kivilágított pótkocsiba szaladt autója. Az újvidéki sebészek egy héten keresztül harcoltak az életéért, de november 27-én, reggel kilenc órakor életét vesztette.

 

Csubela egy nehéz örökséget hagyott hátra a délvidéki magyarság politikai vezetőire. Huszonöt évvel a halála után még a vele együtt dolgozó politikusoknak is nehéz értékelni a munkásságát. Kortársai Csubela személyét úgy értékelték, mint aki a saját, önös érdekei elé helyezte a magyarság sorsát. Nagy eséllyel még el kell telnie huszonöt évnek, hogy értékelni tudjuk: mit is kezdett a vajdasági magyar közösség a Csubela-örökséggel?

 

Végezetül érdemes idézni a fiatal moravicai történész könyvének két méltatójától is:

 

Dr. Juhász József egyetemi tanár: Német Kludió Csubela-biográfiája hiánypótló munka. A VMSZ első elnöke a vajdasági magyar politikai élet egyik főszereplője volt az 1990-es évek első felében, akinek megítélése – mint a közelmúlt politikusaira gyakran jellemző bárhol a világon – vegyes, de akinek fontossága vitathatatlan, s aki ma már, ahogy a szerző utal rá a 10. oldalon, „kezd kikopni” a köztudatból. Munkásságának feldolgozása és értő interpretálása azonban szerves része kell legyen a vajdasági magyarság politikai önismeretének.

 

Bagi Gábor politológus: A Rebellis Csubela Ferenc című kötet egy olyan ember képét festi le, aki a vajdasági magyar politika hőskorában őszintén hitt közösségének a fennmaradásában, így annak jogait megalkuvás nélkül képviselte. Politikai pályájának egy szimbolikus mozzanata volt, amikor a jugoszláv szocializmus idejében azért került partvonalra, mert hitt a párt jelszavaiban, és követelte, hogy a vajdasági magyarság is a testvériség és egység szellemében boldogulhasson a délszláv állam keretein belül. Saját érdekeit a fellángoló nacionalizmus és háború idején sem helyezte fogadott szülőföldje elé, így boldogulását is folyamatosan feláldozta azért, amit valójában értékesnek tartott. Meg nem hajló természete okán emléke megosztó még mai napig is…

 

A Rebellis Csubela Ferenc című könyv bemutatójára december 11-én kerül majd sor Moravicán. 

 

2021. december 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz év – semmi változás!

A tisztában van-e az MNT és a VMÚE a magyar nyelvű média és tájékoztatás helyzetéért való >

Tovább

„Szégyelltük, hogy ott vagyunk”

A horvátországi Vukovár-Szerém megye három apró falujának 1991 őszén, a délszláv háború idején átélt gyászos története >

Tovább

„Az oktatási helyzet súlyosbodott”!

A VMPE – ismereteim szerint – az egyedüli délvidéki/vajdasági civil szervezet, amely (2012 óta) évente, kitartóan >

Tovább

A délszláv legenda

Bár a hivatalos propaganda mindent megtesz, hogy Titot kitörölje a történelemből, vagy pedig véreskezű diktátorként mutassa >

Tovább

Kétszeres NEM az alkotmánymódosításra!

A népszavazás a szavazók minimális részvételével is érvényes lesz. Sikeres pedig, ha a részvevők többsége igennel >

Tovább

Hagyományos szex-szimbólum

Azok a 60-as évek, amikor az emberek egy kis erotikus élményért moziba mentek! És amikor európai >

Tovább

Az alattvaló látomása

Előzőleg látta Aleksandar Vučić államelnök szenvedélyes tekintetét, amellyel kifejezte, hogy mennyire kívánta ezt a győzelmet. Állítása >

Tovább

Két malomkerék között

Az ilyesféle markáns nemzetállam-építés szükségszerűen elidegeníti a kisebbségi polgárokat a szülőföldtől. Ezt fokozza, hogy a nemzetállami >

Tovább

Önreklámozás (2.)

Varjú Márta, főszerkesztő a Magyar Szó a fejléce alá tűzte, hogy a „vajdasági magyarság lapja”, ami >

Tovább

Önreklámozás

A fiatal „politikusnak” – akinek a hátrányos rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvényt is köszönhetjük –  még mindig >

Tovább

Tájékoztató csak szerb nyelven, cirill írással!

A referendum a nemzeti kisebbségi nyelven való nem teljes tájékoztatás szempontból, szerintem, már most megbukott! A >

Tovább

„Nem bízzák farkasra a bárányt” – de ilyen Pásztorra sem!

Ki kell végre konkrétan mondani: A magyar közösség hanyatlásának/leépülésének egyik oka az utóbbi évtizedben a Vajdasági >

Tovább