2021. november 30. kedd
Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Egyházi deszant Montenegróban

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Egyházi deszant Montenegróban

Amikor Orbán Viktor a minap arról beszélt, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint fordítva, mintha csak a térkép egy kicsiny szegletére nézett volna. A fentebb említett öt, EU-n kívüli balkáni ország ránézésre nemigen képes megvalósítani az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elvét (már ha akarnák, illetve ha egyáltalán módjukban állna az egyházak befolyását csökkenteni). Éppen ellenkezőleg, Szerbia és részben Montenegró is a nemzeti és a vallási identitás összeboronálására törekszik. Hozzá kell tennünk, ebben nincs semmi új. Mintha ismét megélnénk a XX. század elejét. Szerbhorváth György:

Még az is kevésbé abszurd jelenet lenne, ha maga az amerikai elnök ma Kabulba látogatna, leszállna a reptéren, és GI Joe-k őriznék. Nemrég hihetetlen jelenetek zajlottak Montenegró szellemi fővárosában, Cetinjén: pravoszláv főpapok érkeztek helikopteren, tucatnyi kommandós kíséretében, akik leplekkel védték őket, nehogy mesterlövészek levadászhassák a küldöttséget a szentmise előtt, amelyen a Szerb Pravoszláv Egyház (SZPE) legújabb montenegrói helytartóját, II. Joanikije metropolitát (püspököt) avatták fel.

Cetinje a bérces, gyakorta szó szerint fekete hegyek közt avagy fölött fekszik, megközelítése már maga élmény volt régebben, a szakadékok mentén húzódó keskeny úton. Ha esik az eső, a felhő a fejünk fölött van. Fejedelmi székhely, főváros volt, míg szerepét át nem vette Podgorica (egy ideig Titograd). Tizennégyezren lakják a kulturális örökséggel szépen burkolt városkát. Amikor legutóbb arra jártam, a főutcácska pár kávézójában idősebb partizánok vagy csetnikek múlatták nyugdíjas napjaikat. Számunkra Cetinje azért lehetne fontos, mert Danilo Kiš, a szabadkai születésű zsidó-montenegrói író 1947-ben került ide tizenévesen, miután Magyarországon bujkálva élte túl a holokausztot. Az anyja montenegrói szépségkirálynő volt. A vallásilag botfülű család tagjai vélhetően tágra nyílt szemmel nézték volna a Centinjében történteket.

A szépség helyett itt azonban a gyűlöletről, a nemzeti és vallási megosztottságról kell szólnunk, noha a szerb és a Crna Gora-i (montenegrói) testvérnépként tartotta egymást számon, és egyformán keleti ortodox keresztények, azaz pravoszlávok. Bár mindez nehezen értelmezhető, hisz mind a mai napig erős a törzsi és klán-, sőt családi eredetű megoszlás – egykoron tizenkét vezetéknévre vezettek vissza mindent. Aki követi az ottani híreket, leginkább arról hallhat, hogy a tengerparti város, Kotor két maffiabandája miképpen öli egymást a drog miatt, bár a gyilkolászás egy része Belgrád aszfaltján zajlik, vagy akár ipari húsdarálókban (és ez nem költői túlzás). Jegyezzük meg azt is, hogy az egykori szerb uralkodó, Slobodan Milošević maga is montenegrói származású, noha számára ez semmit sem jelentett, és 1996-tól szakított a szintén egyeduralkodó podgoricai vezérrel, Milo Đukanovićtyal, egykori legjobb tanítványával.

Könnyű lenne hát az országot maffiaállamnak nevezni, de a minapi eset is arra utal, sokkal többről van szó – és éppen a maffiát érdeklik legkevésbé a nemzeti és vallási ügyek. Hogy a kormányzat miért nem tud leszámolni velük, már csak azért is kérdés, mert bő három évtized után tavaly megbukott a Đukanović-rezsim, igaz, ő maga még államfő maradt.

Így aztán a vallási vezetők cetinjei „deszantja” csak tágabb kontextusban értelmezhető, nem csupán a montenegrói autokefál pravoszláv egyház és az SZPE viszonylatában. A szerb nacionalisták értelmezésében a montenegrói a szerb nép része, mondhatni, egy törzse, az igazi pravoszláv szerb pedig az SZPE tagja. Mindeközben a montenegrói lakosok mintegy harminc százaléka vallja magát szerbnek, a hatalomváltás pedig úgy sikerült a 2020-as választások után, hogy a szerbpártiak összefogtak az ellenzék egy részével és a kisebbségi pártokkal. A folyamatosan válságban lévő új kormányzat nehezen áll ellen egyfelől az „igazi” montenegrói blokknak, másfelől a Szerbia felől folyamatosan érkező nyomásnak. A szerbiai, Aleksandar Vučić vezette – nevezzük őket is így – maffiaállam ugyanis a szerbpárti kormányzat szövetségese (már amennyire). Sőt, a szerb földek újraegyesítésének új belgrádi ideológusa, az egykori honvédelmi, ma rendőrminiszter, Aleksandar Vulin – egykor szélsőbaloldali Che Guevara-hívő – már a határok megváltoztatását is belebegtette. Mármint hogy Montenegróból el kéne csatolni a szerb részeket. Ami azért is fura ötlet, mert a két ország közti határ déli, illetve északi részén, Szandzsákban a többség bosnyák muzulmán, akik hagyományosan ellenszenvet táplálnak mindkét pravoszláv egyház iránt, és amúgy sem zavartatják magukat az ortodoxok viszályaitól, mert a demográfia, a pozitív népszaporulat eleve mellettük szól.

Hogy végül utcai harcok zajlottak Cetinjén, Molotov-koktélokkal, útblokádokkal, ahol a „valódi” montenegróiak csaptak össze a rendőrséggel, hogy ne sikerüljön Joanikije montenegrói tengerparti metropolita beiktatása, abban már semmi csoda sincs. Persze egyháztörténeti kuriózum, hogy helikopteren szállítják őket a helyszínre, több száz állig felfegyverkezett kommandós védi a pátriárkát is – ekkora védelmet a pápa nem kap Budapesten...

Az identitásháborúnak belátható időn belül nem lesz vége, és átcsapott Bosznia-Hercegovinába is (vagy meg sem szűnt ott – részletkérdés). A szerb pátriárka, Porfirije nemrég először járt hivatalosan itt, és amúgy a megbékélés hívének tűnő főpap – aki korábban Zágrábban szolgált, sőt Szlovénia is az illetékességi körébe tartozott, s többnyire toleránsabb hangot üt meg – buzgón dolgozik a nemzet és az egyház egybemosásán: „Mi, szerbek jól tudjuk azt, hogy kik vagyunk, tudjuk, honnan jöttünk, és ami a legfontosabb, tudjuk a célunkat is. Tudjuk a származásunkat és a gyökereinket, kik voltak apáink és dédapáink... És tudjuk, hogy a mi nevünk a keresztény, hogy vezetéknevünk a pravoszláv. Szerb, pravoszláv keresztény – ez a teljes identitás.”

Az új montenegrói kormányzat eléggé instabil, erősen lebegtetik, hogy szakértői kormány kellene. Másrészt a püspökavatás képei, az erőszakos jelenetek, a papok kísérgetése teljes fegyverzetben – ami már-már a kabuli reptéri jeleneteket idézte – arra utal, hogy az erőszakos hatalomváltás sincs kizárva. Ez akár egy „lájtos” polgárháborút is jelenthetne, csak hát Montenegró NATO-tag, az EU-ba tartana, és a szomszédban ott van Koszovó és Albánia, illetve kissé keletebbre Macedónia. Úgyhogy ilyen konfliktus senkinek sem hiányzik.

Nem feledkezhetünk meg arról sem másfelől, hogy éppen a NATO-tagság miatt Montenegró szálka a Kreml szemében; az lenne meglepő, ha az nem akarná érvényesíteni érdekeit. Vučić köztudomásúlag kitűnő viszonyt ápol Oroszországgal, és az SZPE mindvégig hű marad a moszkvai patriarkátushoz, ami viszont az orosz állam meghosszabbított keze. 2020 elején feltűnést keltett, hogy az orosz támogatást élvező Onufrij kijevi (ellen-)metropolita, aki szembeszegült az újonnan autokefállá vált, egyesült Ukrán Pravoszláv Egyházzal, Montenegróba látogatván lelkesen képviselte a szerb egyház érdekeit a montenegróival szemben, és nyíltan az ukrajnaihoz hasonlította a kis balkáni ország egyházpolitikai helyzetét.

Amikor Orbán Viktor a minap arról beszélt, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint fordítva, mintha csak a térkép egy kicsiny szegletére nézett volna. A fentebb említett öt, EU-n kívüli balkáni ország ránézésre nemigen képes megvalósítani az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elvét (már ha akarnák, illetve ha egyáltalán módjukban állna az egyházak befolyását csökkenteni). Éppen ellenkezőleg, Szerbia és részben Montenegró is a nemzeti és a vallási identitás összeboronálására törekszik. Hozzá kell tennünk, ebben nincs semmi új. Mintha ismét megélnénk a XX. század elejét.

(Élet és irodalom)

 

2021. szeptember 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Megveszem az unokáimnak ezt a csokoládégyárat!”

Annyi bizonyos, hogy a vállalat székhelye átkerült Belgrádba, csak a gyárcsarnokok maradtak Szabadkán. A tulajdonosa és >

Tovább

Lenin álma helyett Sztálin valósága

Közvetlen környezetemben is tapasztaltam, hogy a kisebb vagy a nagyobb ortodox pártfunkcionáriusok minden belső vívódás nélkül >

Tovább

Kihalófélben levő kentaur

Jugoszlávia nincs többé, ám a „jugoszféra” kulturális tere ma is izgalmas, bár nyilvánvaló, hogy ez a >

Tovább

Nincs részarányos foglalkoztatás!

Ökrész Rozália parlementi felszólalása egyenesen botrányos. Nem, hogy számon kérte volna az illetékesektől, hogy a foglalkoztatásban >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók (2.)

A KJI konferenciájáról szóló riport közlése a Vajdasági RTV Napjaink c. november 22-ei műsorának végén nem >

Tovább

A mi papunk

 „Itt nyugszik a cigány Matyi” – ez volt a sírfelirat. Ez a nagyapám sírkövére köpött szöveg >

Tovább

Sajtószabadság-akadályozók

Hajnal Jenő és az MNT Tájékoztatási Bizottsága 2019. február 28-án el is utasította az új szerbiai >

Tovább

Méregből kábítószer

Az unoka útja annak a partizán komisszárnak a lányához vezet, aki a nagyapa kínszenvedéseit is okozza. >

Tovább

A Magyar Mozgalom azonnali tájékoztatást követel

A sajtót és a lakosokat sem hívta meg Pásztor Bálint a NIS-szel szervezett értekezletre a palicsi >

Tovább

Aki a-t mond, mondjon b-t is

Olyan vajdasági magyar közösséget kell teremteni, ahonnan a fiatalok nem elmenekülnek, hanem ahol elégedettek, lehetőségeket látnak >

Tovább

A bebetonozott rendszer

Amikor az egyik vagy a másik kisebbségi párton belül szakadás történt, akkor is a személyes túlhatalom >

Tovább

Topolyai hétköznapok

Szóval sz@r itt minden úgy ahogy van. Kibaszott középkori gondolkodás, ahol az újat, a modernet, a >

Tovább