2021. augusztus 5. csütörtök
Ma Krisztina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Ádám és Sztálin

Bozsik Péter
Bozsik Péter
Ádám és Sztálin

Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Bozsik Péter:

„Konfuciusz előre megmondta, hogy ez fog történni: a nyelvet rabul ejti és kiforgatja önmagából néhány szélhámos az Üzleti Osztályról (...) Abban a korban élünk, amelyet megjósolt. Semmi sem azt jelenti, amit mond, pedig azt egyfolytában mondja.”

Tony Hoagland: A Nagy Fogás (Tóth Bálint Péter fordítása)

 

„Az emberek, az egyes társadalmi csoportok, az osztályok korántsem közömbösek a nyelv irányában. Igyekeznek a nyelvet saját érdekükben felhasználni, reákényszeríteni saját szótárukat, saját különleges műszavaikat, különleges kifejezéseiket.” (J. V. Sztálin)

 

Talán a múlt évezred vége felé történt, talán a nyolcvanas évek második felében. Néhai, megboldogult mesterem irodalmi estje után fölmentünk Ádámhoz, a festőhöz. Ám náluk, otthon nem volt semmi szesz, így ósdi Trabantjával elfurikáztunk alkoholos italokat vásárolni. Vodkát, bort, sört. Összedobtuk rá a pénzt. Útközben Ádámnak az a felejthetetlen ötlete támadt, hogy nézzünk be a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyre. Az egészre úgy emlékszem, mintha szellemvasút sínjén gyalogolnék vonagló, tupírozott hajú, tetovált testek között egy végtelen, alig megvilágított, füstös barlangban, amelyben valami pokoli zene szól. Nem tudom már visszaidézni, mennyi időt töltöttünk ott, de mire visszaértünk, a társaság fele már távozott, a másik fele épp készülődött. Kényszeredetten megittak egy-egy italt, és kissé sértődötten elvonultak. Mint akik gazda, vagy inkább vezér nélkül maradtak. Akkori szerelmem és én, a háziak szívélyes invitálására, ott aludtunk. Előtte megittunk mindent, amit vettünk, úgy ájultunk bele az ágyba. Mire fölébredtem, Ádám már a kávéját szürcsölgette, cigarettázott, és egy vastag könyvet olvasott. Olykor hangosan fölröhögött. „Mit olvasol?”, kérdeztem tőle. „Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti munkáit – mondta nevetve. – Lomtalanításkor gyűjtöttem be.” Meglepődtem. Pedig akkoriban már egyre ritkábban lepődtem meg. Akkor már élesítették hosszú késeiket a loboncos szakállú legények, és szólt a tamtam. Hogy létezik ember a Földön, aki a mindenhez is értő Dzsugasvili könyvét olvassa?, gondoltam magamban. „Nagyon szórakoztató, segít fölébredni – fűzte hozzá –, javaslom neked is, vidámabb lesz utána a napod.”

Aztán sokáig nem találkoztunk. Eltelt egy évezred. Háborúval, bujkálással, meneküléssel, költözéssel. Fölnőttek a gyerekek. Hol máshol, egy kocsmában futottam össze ismét Ádámmal. Talán a Libellában. Nem, biztos nem a Libellában, valami kerthelyiségben ültünk. Merthogy cigarettáztunk. Alig ismertük meg egymást, de megismertük. Fölelevenítettem neki ezt a reggelt Dzsugasvilivel. Sok mindent elfelejtettem már a múltból, fontosat, nagyon fontosat, kevésbé fontosat, de ez valahogy megmaradt végtelenül bolyongó neuronjaim valamelyik káoszában. „Ajaj – mondta sóhajtva –, szomorú vége lett Sztálin elvtárs nyelvészeti munkáinak.” „Nocsak. Mi?” – kérdeztem, mint aki lényegi válaszra vár. „Az történt”, válaszolta, miközben viceházmesterét a szájához emelte és jól meghúzta. Az asztalra tette poharát, és a dohányosok jellegzetes mozdulatával a zsebéhez nyúlt. „Te, ne haragudj, van egy cigid? Otthon hagytam a dohányomat, csak egy italra ugrottam le.”  Intettem neki, hogy dohányos zacskóm szabad préda, sodorjon nyugodtan.

„Szóval az történt, hogy épp kocsmázni indultam, de a feleségemmel összezörrentünk. Valami semmiségen, ahogy az hosszú házasság után szokás. Ő veszekedni akart, én inni. Elindultam hát. Legyalogoltam a lépcsőn, ki a lépcsőházból, épp mentem át a zebrán. Onnét ösztönösen visszanéztem. Föl a negyedikre. És mit látok!? Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Akár egy rémálomban, mozdulni sem tudtam. A magasból zuhanó tárgyak mintha mind a fejedre akarnának esni. Szerencsémre az aszfalton landolt, két-három méternyire tőlem. Pattant néhányszor, csúszott pár métert, aztán megállt. Néztem egy darabig a döglött keselyűt, amely már nem hasonlított madárra. Csak egy megtépett, gyűrött, gerincetört könyvet láttam, amelyet véletlenül a kuka mellé dobtak, és már röstelltek lehajolni érte, hogy méltó helyére tegyék. Emlékszem, arra gondoltam ott, én egyszer már fölcipeltem ezt a monstrumot a negyedikre, még egyszer nem fogom. Egy könyv halála tragédia, millióé statisztika. Az már csak hab életem tortáján, hogy a nagyanyámtól örökölt kerámiacsuprot akarta a fejemre dobni, amely még félig volt erdélyi töltött káposztával. De reflexből meggondolta magát. Így mondta. Azt azért még elmondom, hogy különösen jólesett a fröccs a kocsmában. Hosszú, forró volt a nyár.” Fejét elgondolkodva a fátyolfelhős égre emelte. „Mint Grúziában.”

(Élet és irodalom)

 

 

2021. július 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A koszovói csavar

A szerb alkotmány szerint Koszovó Szerbia része. Ha Orbán tiszteletben tartja a szerbiai alkotmányt, akkor Koszovó >

Tovább

A Tanyaszínház kálváriája

Hajnalnak és Pásztornak, ha csak egy pici önérzete/önbecsülete van, ilyen és ennyi blamázs, közfelháborodás után önként >

Tovább

Némi tisztázás, kurtán

Mivel nem érdemes tanácsokat osztogatnom – úgyse fogadná meg őket senki – , csak annyit mondok: >

Tovább

A páriák és az ellenzékiséget imitálók

A páriák időnként pótvizsgázhatnak, de ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor továbbra is szilencium vár >

Tovább

A kulturális háború halottai

A fasizmus pusztítása békésen, számottevő akadály és nehézség nélkül bontakozik ki – ezt neveztem huszonegy évvel >

Tovább

Magyar Nemzet kontra Hajnal Jenő

„Valóban, nem jut eszébe senkinek, hogy a vékony fadarabon gyorsan elfutó gyufa lángja éppen elég az >

Tovább

Elkártyázott tolerancia

Köztudott, hogy legnagyobbnak – és legmagyarabbnak – tartott költőnk, Petőfi Sándor származása szerint nem volt magyar. >

Tovább

Tartuffe és Orgon

Mégis, az MNT elnökének nyílt levele a felháborítóbb, mert mint az autokrata rendszerek hatalmasságai, az „istenadta >

Tovább

Vajdasági írók vajdasági írókról

Šnajder megható esszéje Krležáról viszont eszembe juttatja, hogy mitévő lenne az, aki antológiát akarna összeállítani ezzel >

Tovább

Hajnal Jenő minden határt túllépett

Teljesen mindegy, hogy az MNT elnöke önkezdeményezésből cselekedett vagy felsőbb utasításra hajtotta végre az általa vezetett >

Tovább

Kalmár Zsuzsa lemond MNT tagságáról

Mint az MNT Kulturális bizottságának a tagja, vajdasági színésznő, a Tanyaszínház részvevője főiskolai tanulmányaim előtt és >

Tovább

A szívderítő buli részesei

És egyébként is, az ember vagy demokrata vagy forradalmár. Vagy nem? Akkor pedig nem marad más >

Tovább