Ma Kornél, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Ádám és Sztálin
Bozsik Péter
Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Bozsik Péter:
„Konfuciusz előre megmondta, hogy ez fog történni: a nyelvet rabul ejti és kiforgatja önmagából néhány szélhámos az Üzleti Osztályról (...) Abban a korban élünk, amelyet megjósolt. Semmi sem azt jelenti, amit mond, pedig azt egyfolytában mondja.”
Tony Hoagland: A Nagy Fogás (Tóth Bálint Péter fordítása)
„Az emberek, az egyes társadalmi csoportok, az osztályok korántsem közömbösek a nyelv irányában. Igyekeznek a nyelvet saját érdekükben felhasználni, reákényszeríteni saját szótárukat, saját különleges műszavaikat, különleges kifejezéseiket.” (J. V. Sztálin)
Talán a múlt évezred vége felé történt, talán a nyolcvanas évek második felében. Néhai, megboldogult mesterem irodalmi estje után fölmentünk Ádámhoz, a festőhöz. Ám náluk, otthon nem volt semmi szesz, így ósdi Trabantjával elfurikáztunk alkoholos italokat vásárolni. Vodkát, bort, sört. Összedobtuk rá a pénzt. Útközben Ádámnak az a felejthetetlen ötlete támadt, hogy nézzünk be a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyre. Az egészre úgy emlékszem, mintha szellemvasút sínjén gyalogolnék vonagló, tupírozott hajú, tetovált testek között egy végtelen, alig megvilágított, füstös barlangban, amelyben valami pokoli zene szól. Nem tudom már visszaidézni, mennyi időt töltöttünk ott, de mire visszaértünk, a társaság fele már távozott, a másik fele épp készülődött. Kényszeredetten megittak egy-egy italt, és kissé sértődötten elvonultak. Mint akik gazda, vagy inkább vezér nélkül maradtak. Akkori szerelmem és én, a háziak szívélyes invitálására, ott aludtunk. Előtte megittunk mindent, amit vettünk, úgy ájultunk bele az ágyba. Mire fölébredtem, Ádám már a kávéját szürcsölgette, cigarettázott, és egy vastag könyvet olvasott. Olykor hangosan fölröhögött. „Mit olvasol?”, kérdeztem tőle. „Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti munkáit – mondta nevetve. – Lomtalanításkor gyűjtöttem be.” Meglepődtem. Pedig akkoriban már egyre ritkábban lepődtem meg. Akkor már élesítették hosszú késeiket a loboncos szakállú legények, és szólt a tamtam. Hogy létezik ember a Földön, aki a mindenhez is értő Dzsugasvili könyvét olvassa?, gondoltam magamban. „Nagyon szórakoztató, segít fölébredni – fűzte hozzá –, javaslom neked is, vidámabb lesz utána a napod.”
Aztán sokáig nem találkoztunk. Eltelt egy évezred. Háborúval, bujkálással, meneküléssel, költözéssel. Fölnőttek a gyerekek. Hol máshol, egy kocsmában futottam össze ismét Ádámmal. Talán a Libellában. Nem, biztos nem a Libellában, valami kerthelyiségben ültünk. Merthogy cigarettáztunk. Alig ismertük meg egymást, de megismertük. Fölelevenítettem neki ezt a reggelt Dzsugasvilivel. Sok mindent elfelejtettem már a múltból, fontosat, nagyon fontosat, kevésbé fontosat, de ez valahogy megmaradt végtelenül bolyongó neuronjaim valamelyik káoszában. „Ajaj – mondta sóhajtva –, szomorú vége lett Sztálin elvtárs nyelvészeti munkáinak.” „Nocsak. Mi?” – kérdeztem, mint aki lényegi válaszra vár. „Az történt”, válaszolta, miközben viceházmesterét a szájához emelte és jól meghúzta. Az asztalra tette poharát, és a dohányosok jellegzetes mozdulatával a zsebéhez nyúlt. „Te, ne haragudj, van egy cigid? Otthon hagytam a dohányomat, csak egy italra ugrottam le.” Intettem neki, hogy dohányos zacskóm szabad préda, sodorjon nyugodtan.
„Szóval az történt, hogy épp kocsmázni indultam, de a feleségemmel összezörrentünk. Valami semmiségen, ahogy az hosszú házasság után szokás. Ő veszekedni akart, én inni. Elindultam hát. Legyalogoltam a lépcsőn, ki a lépcsőházból, épp mentem át a zebrán. Onnét ösztönösen visszanéztem. Föl a negyedikre. És mit látok!? Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Akár egy rémálomban, mozdulni sem tudtam. A magasból zuhanó tárgyak mintha mind a fejedre akarnának esni. Szerencsémre az aszfalton landolt, két-három méternyire tőlem. Pattant néhányszor, csúszott pár métert, aztán megállt. Néztem egy darabig a döglött keselyűt, amely már nem hasonlított madárra. Csak egy megtépett, gyűrött, gerincetört könyvet láttam, amelyet véletlenül a kuka mellé dobtak, és már röstelltek lehajolni érte, hogy méltó helyére tegyék. Emlékszem, arra gondoltam ott, én egyszer már fölcipeltem ezt a monstrumot a negyedikre, még egyszer nem fogom. Egy könyv halála tragédia, millióé statisztika. Az már csak hab életem tortáján, hogy a nagyanyámtól örökölt kerámiacsuprot akarta a fejemre dobni, amely még félig volt erdélyi töltött káposztával. De reflexből meggondolta magát. Így mondta. Azt azért még elmondom, hogy különösen jólesett a fröccs a kocsmában. Hosszú, forró volt a nyár.” Fejét elgondolkodva a fátyolfelhős égre emelte. „Mint Grúziában.”
(Élet és irodalom)
Következő cikk: A Pegazus-projekt: Orbán megfigyelő állama
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Egyre lejjebb a lejtőn
A külföldi diplomatáknak fel lehet róni, hogy csak egy forrásból, vagyis egyoldalúan és tévesen tájékozódnak. Ha >
A HATALOM ÉS A TÁJÉKOZTATÁS ÖSSZEOLVADÁSA
A közösségi hálón Juhász Andreáról csak azt az adatot lehet találni, hogy az Újvidéki Rádió Faluműsor >
Lesz itt jobb, vagy erre rámegyünk?
Láttuk ennek az őrületnek a kezdetét és muszáj látnunk a végét is. Márpedig, ha van erő, >
A halálnál is rosszabb: a szolgaság
Karinthy nyomán akarva-akaratlanul arra gondolok, hogy napjaink háborús fenyegetése sokszor a szabadság megnyirbálásával jár. A háború >
Állítsuk meg Pásztor Bálintot!
Vojvodity (Bólogató) Ágnesünk 2024. július 15-én hasonló, alákérdezős „élő interjút” készített Nyilas Mihály oszlopos véemeszes káderrel >
„A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a múltat.”
A Szabó Angéla tömör, nemzeti közösségi tanulmánynak is beillő, egy magyar faluközösség életéről szóló tényszerű írásában >
Alaptalan önreklámozás
Hiába a bugyuta, tortás jubileum és a kínos önreklámozás, a Grimasz melléklet csak akkor lesz ismét >
„Kitaposott úton” folyik a közösségrombolás
Az, hogy időközben 70 ezer magyarral lettünk kevesebben, nem a közösség és tagjainak a jogaiért, méltóságáért >
Tényleg nincsen, aki ezt megállítsa?
Mindezen túl, azt hiszem, végső ideje lenne egy kicsit magunkba nézni. Egy cseppet elmélázni azon, hogy >
Gazdátlan telefonfülkék
Feltették-e a kérdést a helyi vezetők, hogy mi szükség van a falu központjában két gazdátlan, használaton >
„BELGRÁD NEM AKAR ELFOGADNI BENNÜNKET”
Az „elégedetlenségtől forrongó Szerbiában” az albánok tiltakozásával most a nemzeti kisebbségi közösségek kérdése is kiéleződött, napirendre >
FIDESZ JANICSÁRKÉPZŐ VAJDASÁGBAN IS?
Hogyhogy az MCC mint „tehetséggondozó intézmény” „partnere” nem a Magyar Nemzeti Tanács, vagy valamelyik szakmailag érintett >