2021. szeptember 19. vasárnap
Ma Vilhelmina, Januáriusz, Dorián névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Ádám és Sztálin

Bozsik Péter
Bozsik Péter
Ádám és Sztálin

Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Bozsik Péter:

„Konfuciusz előre megmondta, hogy ez fog történni: a nyelvet rabul ejti és kiforgatja önmagából néhány szélhámos az Üzleti Osztályról (...) Abban a korban élünk, amelyet megjósolt. Semmi sem azt jelenti, amit mond, pedig azt egyfolytában mondja.”

Tony Hoagland: A Nagy Fogás (Tóth Bálint Péter fordítása)

 

„Az emberek, az egyes társadalmi csoportok, az osztályok korántsem közömbösek a nyelv irányában. Igyekeznek a nyelvet saját érdekükben felhasználni, reákényszeríteni saját szótárukat, saját különleges műszavaikat, különleges kifejezéseiket.” (J. V. Sztálin)

 

Talán a múlt évezred vége felé történt, talán a nyolcvanas évek második felében. Néhai, megboldogult mesterem irodalmi estje után fölmentünk Ádámhoz, a festőhöz. Ám náluk, otthon nem volt semmi szesz, így ósdi Trabantjával elfurikáztunk alkoholos italokat vásárolni. Vodkát, bort, sört. Összedobtuk rá a pénzt. Útközben Ádámnak az a felejthetetlen ötlete támadt, hogy nézzünk be a Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyre. Az egészre úgy emlékszem, mintha szellemvasút sínjén gyalogolnék vonagló, tupírozott hajú, tetovált testek között egy végtelen, alig megvilágított, füstös barlangban, amelyben valami pokoli zene szól. Nem tudom már visszaidézni, mennyi időt töltöttünk ott, de mire visszaértünk, a társaság fele már távozott, a másik fele épp készülődött. Kényszeredetten megittak egy-egy italt, és kissé sértődötten elvonultak. Mint akik gazda, vagy inkább vezér nélkül maradtak. Akkori szerelmem és én, a háziak szívélyes invitálására, ott aludtunk. Előtte megittunk mindent, amit vettünk, úgy ájultunk bele az ágyba. Mire fölébredtem, Ádám már a kávéját szürcsölgette, cigarettázott, és egy vastag könyvet olvasott. Olykor hangosan fölröhögött. „Mit olvasol?”, kérdeztem tőle. „Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti munkáit – mondta nevetve. – Lomtalanításkor gyűjtöttem be.” Meglepődtem. Pedig akkoriban már egyre ritkábban lepődtem meg. Akkor már élesítették hosszú késeiket a loboncos szakállú legények, és szólt a tamtam. Hogy létezik ember a Földön, aki a mindenhez is értő Dzsugasvili könyvét olvassa?, gondoltam magamban. „Nagyon szórakoztató, segít fölébredni – fűzte hozzá –, javaslom neked is, vidámabb lesz utána a napod.”

Aztán sokáig nem találkoztunk. Eltelt egy évezred. Háborúval, bujkálással, meneküléssel, költözéssel. Fölnőttek a gyerekek. Hol máshol, egy kocsmában futottam össze ismét Ádámmal. Talán a Libellában. Nem, biztos nem a Libellában, valami kerthelyiségben ültünk. Merthogy cigarettáztunk. Alig ismertük meg egymást, de megismertük. Fölelevenítettem neki ezt a reggelt Dzsugasvilivel. Sok mindent elfelejtettem már a múltból, fontosat, nagyon fontosat, kevésbé fontosat, de ez valahogy megmaradt végtelenül bolyongó neuronjaim valamelyik káoszában. „Ajaj – mondta sóhajtva –, szomorú vége lett Sztálin elvtárs nyelvészeti munkáinak.” „Nocsak. Mi?” – kérdeztem, mint aki lényegi válaszra vár. „Az történt”, válaszolta, miközben viceházmesterét a szájához emelte és jól meghúzta. Az asztalra tette poharát, és a dohányosok jellegzetes mozdulatával a zsebéhez nyúlt. „Te, ne haragudj, van egy cigid? Otthon hagytam a dohányomat, csak egy italra ugrottam le.”  Intettem neki, hogy dohányos zacskóm szabad préda, sodorjon nyugodtan.

„Szóval az történt, hogy épp kocsmázni indultam, de a feleségemmel összezörrentünk. Valami semmiségen, ahogy az hosszú házasság után szokás. Ő veszekedni akart, én inni. Elindultam hát. Legyalogoltam a lépcsőn, ki a lépcsőházból, épp mentem át a zebrán. Onnét ösztönösen visszanéztem. Föl a negyedikre. És mit látok!? Azt látom, hogy – akár egy szíven lőtt, bordó keselyű, amely épphogy csap még néhányat szárnyával – repül felém Joszif Visszarionovics Sztálin nyelvészeti írásainak gyűjteményes kötete. Kezem magam elé tettem, kissé rogyasztott térddel, védekező állásban vártam, eltalál-e az átkozott könyv. Akár egy rémálomban, mozdulni sem tudtam. A magasból zuhanó tárgyak mintha mind a fejedre akarnának esni. Szerencsémre az aszfalton landolt, két-három méternyire tőlem. Pattant néhányszor, csúszott pár métert, aztán megállt. Néztem egy darabig a döglött keselyűt, amely már nem hasonlított madárra. Csak egy megtépett, gyűrött, gerincetört könyvet láttam, amelyet véletlenül a kuka mellé dobtak, és már röstelltek lehajolni érte, hogy méltó helyére tegyék. Emlékszem, arra gondoltam ott, én egyszer már fölcipeltem ezt a monstrumot a negyedikre, még egyszer nem fogom. Egy könyv halála tragédia, millióé statisztika. Az már csak hab életem tortáján, hogy a nagyanyámtól örökölt kerámiacsuprot akarta a fejemre dobni, amely még félig volt erdélyi töltött káposztával. De reflexből meggondolta magát. Így mondta. Azt azért még elmondom, hogy különösen jólesett a fröccs a kocsmában. Hosszú, forró volt a nyár.” Fejét elgondolkodva a fátyolfelhős égre emelte. „Mint Grúziában.”

(Élet és irodalom)

 

 

2021. július 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A „Szerb Világ” alakítása

A törvény – nagyon furfangosan – úgy rendelkezik, hogy a Hivatalos Közlönyben való megjelenése utáni nyolcadik >

Tovább

Vukovári capriccio

Mégis, erősen nyálasan, érzelgősen, nem tehetek mást, mint a magam nevében bocsánatot kérek a vukováriaktól. Mi >

Tovább

„A VMSZ végzi a dolgát!” – de kinek a javára?

A törvény kétségtelenül a nemzeti homogenizálást szolgálja és a latin írásmód hivatalos használatának a végső száműzésére >

Tovább

Agónia

Most, utólag, az eseményekből arra is lehet következtetni, a baj az lehetett, hogy a Tanyaszínház nem >

Tovább

A „parttalan” kocsonyás holdudvar

A homlokzati demokrácia az autokrata rendszer fügefa levele lett, aminek köszönve az önkéntes szolgaság erkölcsi alibire >

Tovább

Egyházi deszant Montenegróban

Amikor Orbán Viktor a minap arról beszélt, hogy az EU-nak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint fordítva, >

Tovább

Isten hozta Ferenc testvért

Ferenc pápa nagy formátumú, érdekes ember, aki ebben az egyszerre pokolian veszedelmes és kínzóan unalmas korszakban >

Tovább

Play Lovas!

Amennyiben a Magyar Nemzeti Tanács a következő ülésén nem tűzné napirendre „Hajnal Jenő diktátumát és határolódna >

Tovább

A primitív törzsi nacionalizmus

A miloševići „antibürokratikus forradalom” főként a külvárosokban és az elit kulturális intézményekben tobzódott. Nem véletlen, hogy >

Tovább

A Kis Bácskai Glóbusz a Nagy Magyar Glóbusz kicsinyített mása lett

Napjaink Európájában veszélyes, ha nem veszélyesebb szellemi kavargás tanúi vagyunk, mint a harmincas években, mi pedig >

Tovább

Semmi sem jött úgy, mint az istencsapás, még a Fidesz sem

A Fidesz ugyancsak a magyar szocializmus temetetlen múltjára építkezik. A középnemzedék nem zárta le a múltját, >

Tovább

BÚCSÚ ENDRÉTŐL

Sok minden történt eme „röpke” együtt töltött 45 évünk alatt, oldalakat lehetne írni a Dominóban eltöltött >

Tovább