2021. augusztus 5. csütörtök
Ma Krisztina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Predratni novinar

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Predratni novinar

Belgrád soha távolabb nem állt az uniótól, mint most. Nemcsak Vučić diktatúrája miatt és nemcsak a gyanús és kínosan drága kínai és orosz kapcsolatok miatt, hanem mert a legalapvetőbb követelménynek nem tesz eleget és a belátható időn belül nem is fog. Ez pedig Koszovó elismerése. Enélkül lehet fejezeteket nyitni, zárni és közben szórakoztatni az egyre nagyobb nyomorúságban élő közvéleményt. Reménytelen ügy és ezt mindenki tudja: Vučić, Brüsszel, Orbán, Washington és talán egy gyengébb pillanatukban még a kurir Jovica szerepét játszó Pásztornak is megsúgták. Rohangáljon az üzenetekkel továbbra is és vágjon hozzá még jobb pofát. Legutóbb a szurcsini repülőtéren sikerült neki elkapnia épp távozás állapotában levő első számú főnökét, aki egy közös fotó idejéig szánt rá időt. Nem szabad kényeztetni az alattvalókat, mert elszemtelenednek. Bódis Gábor:

 

Az utóbbi időben elég sokat nyilatkozgattam, főleg a belgrádi N1 és Nova televízióknak, Magyarországon meg a Klubrádiónak, ahol már régen „elemezgetek” a Nyugat-Balkánról. Néha-néha megtalálnak Boszniából, Horvátországból, sőt Montenegróból is. Nem kell arra gondolni, hogy lassacskán felfedeznek Jugoszlávia-szerte egy ifjú tehetséget. Inkább arról van szó, hogy a Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként/műsorvezetőjeként a kilencvenes/kétezres években hangilag eljutottam a szerbhorvát nyelvi területekre. És, hogy az utódországok kevéske független sajtójában a régi kollegáim dolgoznak. Sőt, néhány hónappal ezelőtt még az Újvidéki Televízió (tudom, hogy most másként hívják, de nem írom le) Fókuszban című műsorában is beszélgettünk Bágyi Renáta műsorvezetővel és régi újvidéki kollegámmal, Öreg Dezsővel. Minden kötöttség nélkül. Ami, azért valami. Utóbb látom, hogy a fiúknak a vezetésben sokkal nagyobb fejfájásuk volt, mint egy „ellenzéki” kockázatos szerepeltetése. Inogott a fotel alattuk és a vezérigazgató hasra is esett. A szerbiai központi hatalomnak viszont a legkisebb baja is nagyobb minthogy a mindig is zabigyerekeknek tartott újvidéki rádióval és televízióval törődjön. Hiába ugyanaz a hatalom minden szinten. Az egypárt rendszerben sem mindenki egyenlő.
De ezt az ügyet meghagyom Klemm Jóskának és a Vučić-Pásztor koalíciónak.
Az utóbbi időben a megszólításomnak az egyik oka az úgynevezett non-paperek voltak. Tehát olyan eszement „diplomáciai” vázlatok, amelyek újra rajzolnák a Nyugat-Balkánt. Harsány röhögés fogadná az ilyen, a populistáknak nedves éjszakákat okozó fecniket, ha nem lennének mögöttünk a délszláv háborúk. Akkor sem hitte senki sem az utolsó pillanatokig, hogy elindulnak a harckocsik. És mi lett belőle. Ezért kell még az ilyen nyilvánvalóan elmebeteg ötletekkel is csínján bánni, hiszen nem tudni, kiben motoszkál egy kis Slobo vagy Franjo. A legfelsőbb cél, a hatalomban maradás, megér bármilyen véráldozatot. Természetesen csakis a mások vérére gondolnak.
A másik téma Szerbia és Magyarország (pontosabban Vučić és Orbán) történelmileg és agyilag már nem fokozható, örök és megbonthatatlan barátsága. Egyes szerbiai független, számomra szimpatikus elemzők meghúzták a vészharangot: hogy az unióban a fekete bárány szerepébe jutott (tegyük hozzá: hosszas, türelmes munkával) Orbán barátsága csak ronthat Szerbia uniós esélyein.
Hát, drága elvtársak, ez csak akkor lehetne igaz, ha Szerbia most már ott toporogna Brüsszel elővárosában, ahol nem az éppen ügyeletes koszovói elnökkel találkozna, hanem a felvételi bizottság tagjaival. Korak do cilja.
Erről szó sincs: Belgrád soha távolabb nem állt az uniótól, mint most. Nemcsak Vučić diktatúrája miatt és nemcsak a gyanús és kínosan drága kínai és orosz kapcsolatok miatt, hanem mert a legalapvetőbb követelménynek nem tesz eleget és a belátható időn belül nem is fog. Ez pedig Koszovó elismerése. Enélkül lehet fejezeteket nyitni, zárni és közben szórakoztatni az egyre nagyobb nyomorúságban élő közvéleményt. Reménytelen ügy és ezt mindenki tudja: Vučić, Brüsszel, Orbán, Washington és talán egy gyengébb pillanatukban még a kurir Jovica szerepét játszó Pásztornak is megsúgták. Rohangáljon az üzenetekkel továbbra is és vágjon hozzá még jobb pofát. Legutóbb a szurcsini repülőtéren sikerült neki elkapnia épp távozás állapotában levő első számú főnökét, aki egy közös fotó idejéig szánt rá időt. Nem szabad kényeztetni az alattvalókat, mert elszemtelenednek.
A Szerbiát az Orbán-barátságtól féltők nem veszik figyelembe azt sem, hogy Magyarországnak semmilyen szerepe nem volt a fontos uniós döntésekben még azelőtt sem, hogy Orbánnak sikerült szorgalmas munkával kiharcolnia a közutálatot. És itt tenném hozzá, hogy a rothadó nyugaton nemcsak Orbán a meztelen seggű, hanem a magyar nép is, amely háromszor kétharmaddal jutalmazta meg. És ha jövőre ismét megkérdezik, megint rá szavaz. Különben ki védené meg a migránsoktól? Talán az a nyápic Karácsony?
Tehát, szerintem még mindig jobb, hogy Vučić és Orbán egymás szemébe dicséri egymást (ebben a szerb főnök serényebb) és önmagát (ebben viszont Viktor verhetetlen), mintha ellenségeskedés lenne. Csurran csöppen a vajdasági magyarok VMSZ-kívüli részének is morzsácska a forint milliárdokból. Nem ez a baj a két országgal, hanem az azonos politikai rendszer, amely egyszemélyes diktatúra. Az, hogy Vučić és Orbán mindent bekebelezett: a politikától a gazdaságon át a kultúráig. Nektek Mészáros Lőrinc, nekünk Andrej Vučić. Az egyiknek legalább van tisztességes szakmája. És a főben járó bűnük: évtizedekre belesulykolták a közvéleménybe a gyűlöletet (siptárok, migránsok).
Így jutottam el a Szarajevói rádióig (ennek is már hangzatosabb állami neve van), ahol egy régi kollega kérdezett az orbáni rendszerről és előttem bejátszották a Szijjártó Péterrel készült interjút. Talán ez volt a tiszteletdíjam: hogy végig hallgathattam. Valahogy túléltem. Utána úgy mutatott be mint „predratni novinar” vagyis háború előtti újságíró. Magyarul nem olyan hangzatos, de szerbül találó. Ilyen büszke egy „titulusra” még nem voltam. A háború előtti, tudják, aki már abban a rendszerben is írt. Felemelő és sejtelmes.

Az utóbbi időben elég sokat nyilatkozgattam, főleg a belgrádi N1 és Nova televízióknak, Magyarországon meg a Klubrádiónak, ahol már régen „elemezgetek” a Nyugat-Balkánról. Néha-néha megtalálnak Boszniából, Horvátországból, sőt Montenegróból is. Nem kell arra gondolni, hogy lassacskán felfedeznek Jugoszlávia-szerte egy ifjú tehetséget. Inkább arról van szó, hogy a Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként/műsorvezetőjeként a kilencvenes/kétezres években hangilag eljutottam a szerbhorvát nyelvi területekre. És, hogy az utódországok kevéske független sajtójában a régi kollegáim dolgoznak. Sőt, néhány hónappal ezelőtt még az Újvidéki Televízió (tudom, hogy most másként hívják, de nem írom le) Fókuszban című műsorában is beszélgettünk Bágyi Renáta műsorvezetővel és régi újvidéki kollegámmal, Öreg Dezsővel. Minden kötöttség nélkül. Ami, azért valami. Utóbb látom, hogy a fiúknak a vezetésben sokkal nagyobb fejfájásuk volt, mint egy „ellenzéki” kockázatos szerepeltetése. Inogott a fotel alattuk és a vezérigazgató hasra is esett. A szerbiai központi hatalomnak viszont a legkisebb baja is nagyobb minthogy a mindig is zabigyerekeknek tartott újvidéki rádióval és televízióval törődjön. Hiába ugyanaz a hatalom minden szinten. Az egypárt rendszerben sem mindenki egyenlő.

De ezt az ügyet meghagyom Klemm Jóskának és a Vučić-Pásztor koalíciónak.

Az utóbbi időben a megszólításomnak az egyik oka az úgynevezett non-paperek voltak. Tehát olyan eszement „diplomáciai” vázlatok, amelyek újra rajzolnák a Nyugat-Balkánt. Harsány röhögés fogadná az ilyen, a populistáknak nedves éjszakákat okozó fecniket, ha nem lennének mögöttünk a délszláv háborúk. Akkor sem hitte senki sem az utolsó pillanatokig, hogy elindulnak a harckocsik. És mi lett belőle. Ezért kell még az ilyen nyilvánvalóan elmebeteg ötletekkel is csínján bánni, hiszen nem tudni, kiben motoszkál egy kis Slobo vagy Franjo. A legfelsőbb cél, a hatalomban maradás, megér bármilyen véráldozatot. Természetesen csakis a mások vérére gondolnak.

A másik téma Szerbia és Magyarország (pontosabban Vučić és Orbán) történelmileg és agyilag már nem fokozható, örök és megbonthatatlan barátsága. Egyes szerbiai független, számomra szimpatikus elemzők meghúzták a vészharangot: hogy az unióban a fekete bárány szerepébe jutott (tegyük hozzá: hosszas, türelmes munkával) Orbán barátsága csak ronthat Szerbia uniós esélyein.

Hát, drága elvtársak, ez csak akkor lehetne igaz, ha Szerbia most már ott toporogna Brüsszel elővárosában, ahol nem az éppen ügyeletes koszovói elnökkel találkozna, hanem a felvételi bizottság tagjaival. Korak do cilja.

Erről szó sincs: Belgrád soha távolabb nem állt az uniótól, mint most. Nemcsak Vučić diktatúrája miatt és nemcsak a gyanús és kínosan drága kínai és orosz kapcsolatok miatt, hanem mert a legalapvetőbb követelménynek nem tesz eleget és a belátható időn belül nem is fog. Ez pedig Koszovó elismerése. Enélkül lehet fejezeteket nyitni, zárni és közben szórakoztatni az egyre nagyobb nyomorúságban élő közvéleményt. Reménytelen ügy és ezt mindenki tudja: Vučić, Brüsszel, Orbán, Washington és talán egy gyengébb pillanatukban még a kurir Jovica szerepét játszó Pásztornak is megsúgták. Rohangáljon az üzenetekkel továbbra is és vágjon hozzá még jobb pofát. Legutóbb a szurcsini repülőtéren sikerült neki elkapnia épp távozás állapotában levő első számú főnökét, aki egy közös fotó idejéig szánt rá időt. Nem szabad kényeztetni az alattvalókat, mert elszemtelenednek.

A Szerbiát az Orbán-barátságtól féltők nem veszik figyelembe azt sem, hogy Magyarországnak semmilyen szerepe nem volt a fontos uniós döntésekben még azelőtt sem, hogy Orbánnak sikerült szorgalmas munkával kiharcolnia a közutálatot. És itt tenném hozzá, hogy a rothadó nyugaton nemcsak Orbán a meztelen seggű, hanem a magyar nép is, amely háromszor kétharmaddal jutalmazta meg. És ha jövőre ismét megkérdezik, megint rá szavaz. Különben ki védené meg a migránsoktól? Talán az a nyápic Karácsony?

Tehát, szerintem még mindig jobb, hogy Vučić és Orbán egymás szemébe dicséri egymást (ebben a szerb főnök serényebb) és önmagát (ebben viszont Viktor verhetetlen), mintha ellenségeskedés lenne. Csurran csöppen a vajdasági magyarok VMSZ-kívüli részének is morzsácska a forint milliárdokból. Nem ez a baj a két országgal, hanem az azonos politikai rendszer, amely egyszemélyes diktatúra. Az, hogy Vučić és Orbán mindent bekebelezett: a politikától a gazdaságon át a kultúráig. Nektek Mészáros Lőrinc, nekünk Andrej Vučić. Az egyiknek legalább van tisztességes szakmája. És a főben járó bűnük: évtizedekre belesulykolták a közvéleménybe a gyűlöletet (siptárok, migránsok).

Így jutottam el a Szarajevói rádióig (ennek is már hangzatosabb állami neve van), ahol egy régi kollega kérdezett az orbáni rendszerről és előttem bejátszották a Szijjártó Péterrel készült interjút. Talán ez volt a tiszteletdíjam: hogy végig hallgathattam. Valahogy túléltem. Utána úgy mutatott be mint „predratni novinar” vagyis háború előtti újságíró. Magyarul nem olyan hangzatos, de szerbül találó. Ilyen büszke egy „titulusra” még nem voltam. A háború előtti, tudják, aki már abban a rendszerben is írt. Felemelő és sejtelmes.

 

 

2021. július 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A koszovói csavar

A szerb alkotmány szerint Koszovó Szerbia része. Ha Orbán tiszteletben tartja a szerbiai alkotmányt, akkor Koszovó >

Tovább

A Tanyaszínház kálváriája

Hajnalnak és Pásztornak, ha csak egy pici önérzete/önbecsülete van, ilyen és ennyi blamázs, közfelháborodás után önként >

Tovább

Némi tisztázás, kurtán

Mivel nem érdemes tanácsokat osztogatnom – úgyse fogadná meg őket senki – , csak annyit mondok: >

Tovább

A páriák és az ellenzékiséget imitálók

A páriák időnként pótvizsgázhatnak, de ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor továbbra is szilencium vár >

Tovább

A kulturális háború halottai

A fasizmus pusztítása békésen, számottevő akadály és nehézség nélkül bontakozik ki – ezt neveztem huszonegy évvel >

Tovább

Magyar Nemzet kontra Hajnal Jenő

„Valóban, nem jut eszébe senkinek, hogy a vékony fadarabon gyorsan elfutó gyufa lángja éppen elég az >

Tovább

Elkártyázott tolerancia

Köztudott, hogy legnagyobbnak – és legmagyarabbnak – tartott költőnk, Petőfi Sándor származása szerint nem volt magyar. >

Tovább

Tartuffe és Orgon

Mégis, az MNT elnökének nyílt levele a felháborítóbb, mert mint az autokrata rendszerek hatalmasságai, az „istenadta >

Tovább

Vajdasági írók vajdasági írókról

Šnajder megható esszéje Krležáról viszont eszembe juttatja, hogy mitévő lenne az, aki antológiát akarna összeállítani ezzel >

Tovább

Hajnal Jenő minden határt túllépett

Teljesen mindegy, hogy az MNT elnöke önkezdeményezésből cselekedett vagy felsőbb utasításra hajtotta végre az általa vezetett >

Tovább

Kalmár Zsuzsa lemond MNT tagságáról

Mint az MNT Kulturális bizottságának a tagja, vajdasági színésznő, a Tanyaszínház részvevője főiskolai tanulmányaim előtt és >

Tovább

A szívderítő buli részesei

És egyébként is, az ember vagy demokrata vagy forradalmár. Vagy nem? Akkor pedig nem marad más >

Tovább