Ma Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Ím a Végel Pepi is 80 éves lett
Szakember vagyok, szakmunkát vállalok. Végel Pepi következő kerekévfordulóira is írom majd köszöntő szövegeimet, ahogy már korábban is ígértem, a kilencvenedikre, századikra, bis Hundertzwanzig. Nekrológot nem vállalok! (És nem azért, mert ilyesmit nem írok; azért nem, mert Pepi örök.) Vágvölgyi B. András:
Nemes és istennek tetsző cselekedetnek gondolom, ha irodalmi orgánumok írók kerek évfordulóin köszöntő szövegeket, összegző írásokat közölnek, mint rezsó a hőt, és különösképpen ünneplem, ha szakembert hívnak ünnepelni, köszöntő sorokat egymás után róni, olyat, aki már nem épp újdondász a műfajban. Üdvözlöm és ünneplem hát a Litera felkérését, hogy írjak köszöntőt Végel László újvidéki hippiíró nyolcvanadik születésnapjára, és szakembernek is gondolom magam a témában, írtam már az ő 60. meg a 70. meg a 75. évfordulójára is, ígértem már, hogy jövök még e témában. Tehát:
Isten éltessen Pepi!
(az előző részek tartalmából) A kilencvenes évek elején találkoztunk a Belgrád rakparton a Neoplanta2000 Bt. igazgatósági ülésén. A Neoplanta2000 Bt igazgatósági ülésén az összekötőt Eörsinek hívták, nagy lókötő volt az is, Pepi mindig nála szállt meg Pesten. Pepi szereti hosszú cigerettáját a hamutál szélén hagyni, hadd füstöljön. Továbbá. Szereti a várkapitányi szerepet is, a határvidéki granicsárét, és a kilencvenes évek háborúba ájult Szerbiájában Soros-ügynöknek lenni, boszorkányüldözés szurokba-tollba hempergetett elszenvedőjének sem akármilyen mulatság volt. Férfimunka. Volt ebben az időben egy állandó partnere, a jugoszláv „fekete hullám” Number Two-filmrendezője, Želimir Žilnik, akivel még az RTV Novi Sad keretei között bajtársiasultak össze. (A jugoszláv „fekete hullám” Number One rendezője Dušan Makavejev volt.) Iszonyú hosszan tudnék még írni ehelyt a mészárlásokban és kegyetlenkedésben gazdag délszláv háborúról, de azt tételezem, hogy az olvasók egyre fiatalodnak és magam 1975-ben (mondjuk), hogy untam a II. világháborús történeteket kortárs történetmesélőktől, pedig még csak az elején voltam a giminek. Nem állok neki veteránkodni, tessék elhinni puszira, Végel írta a háborúról a legjobb könyvet (Exterritórium) és azóta megjelent szépprózai műveiben is kerülgeti a témát, hiszen a Balkán háborúi nem hogy csak sűrűek, de gyakoriak is: 1912 és 1913, 1914-18, 1941-45, 1991-95 és 1999. Hogy csak a féltucat legutóbbit említsem. Balhés vidék.
(a jelen fáján turistajelek) Az ünepibeszédíró akkor jár el helyesen, ha, miután röviden összefoglalta az előző részek tartalmát, az eddig még nem tárgyazott korszakot tárgyazza. A 2011-21 periódusban Végel Pepi nem járt sűrűn Magyarországon, bár kapott egy pár díjat, de miért is tette volna, nemcsak legközelebbi barátja, az Eörsi Pista nem volt már Pesten, de a felcsúti kisvasút is befutott, és a „lakcímkártyával rendelkező magyar állampolgárok” is jelentős számban választották a vándorbotot. Pepi nem Magyarországot jelölte meg offenzívája súlyponti területéül vagy célállomásként. Berlint választotta, a Zürich melletti Zugot, Újvidéket, a színházat.
Menjünk sorjában. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy Végel a magyar Kerouac és az Egy makró emlékiratai a magyar Úton (On the Road), márpedig miért ne fogadnánk el?, tetszetősnek tetszetős, mint minden analógia, oké, nem elegáns, de ki várná el egy hippitől, vagy akárcsak egy punktól, hogy elegáns legyen?, szóval lefordították németre a fiatalkori főművet (Bekenntnisse eines Zuhälters) a Makrót, és Berlin következett, DAAD asszem, aztán megindult a magyar író világirodalmi bevezetődésének szokásos útja, a német recepció. Innen csak egy ugrás a svájci Zug, a Landis & Gyr építőipari társaság szépirodalmi alapítványának ösztöndíja és a nyugodt alkotás körülményei, amit csak az üptre-hoppra harangozás, a tehenek kolompolása és Uschi Jones tud megzavarni. Pepi olyan termékeny e jelzett évtizedben, mint az ötödikes történelemkönyv szerint a Nílus-deltája, és lehetett bárhol, a Porosz Állami Könyvtárban vagy a Zugersee partján kacagójancsit hallgatva, ő a városáról írt. „Neveztessék Neoplantának” mondta Mária Terézia császár-, és királyné azzal, hogy az ott élő nemzetiségek a saját nyelvükön szólítsák. Neusatz-nak a szorgos svábok, Nový Sadnak a szerény tótok, Novi Sadnak a heves rácok és Újvidéknek a sztyeppi onogurok. Mert a városa a multikulturalizmusba született bele, ugyanakkor jó szemléltető eszköze a multikulti problémáinak is.
Nem nagyon mertem ezt még a nyilvánosságban kikukorékolni: sok magyar színházrendezőt tartok nagyra a tízes években, Süsüt, Mundruczót, Bodót, Pintért (Bélát), Polgárt (Csabát), de a legnagyobb hatást rám ebben a zivataros évtizedben Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vezető rendezője tette. Urbánt és társulatát ünneplem, elképesztőnek tartom a tehetséget és művészi bátorságát. Láttam őket Újvidéken és online, láttam Szabadkán és Kolozsvárott, Pesten, és roppantmód sajnálom, hogy Temesvárott nem láttam.
Urbán és Pepi jó tandem.
Az első Urbán-élményre Pepi invitált, Újvidéki Magyar Színház, ká-európai pusztulat, hol van már a dicsőséges titói Jugó, az „el nem kötelezett” szuperkádárizmus, amit már gyerekként is ünnepeltem; dehát, és, tudjuk. A Neoplanta c. előadás környezete a varsói Jiddis Színházra emlékeztetett, amit egy Dibbuk előadás keretében látogattam nyolcvanas évek végén; hideg volt, hó esett és nagykabátban műélveztünk, és az meg az asszociációs láncban a szibériai Tomszk Hadifogolyszínházát idézte, de hagyjuk az asszociációs láncokat, mert messzire vezetnek. De erről már írtam korábban.
Pepinek nem csak a való világban, de a Facebookon is barátja vagyok, látom az elképesztő mennyiségű konferencia-részvételt, irodalmi estet, felolvasást, amit a poszt-jugó térségben folytat, Zágráb, Szarajevó, Ljubljana és Niš, ahol fikcióról és nem-fikcióról beszél tömött házak előtt leesett állú fiataloknak. És ez jó, sok Pepi kéne, sokat kéne átadni, jó lenne, ha a fiatalok sokat fogadnának be, mert sok befogadnivaló van.
Szakember vagyok, szakmunkát vállalok. Végel Pepi következő kerekévfordulóira is írom majd köszöntő szövegeimet, ahogy már korábban is ígértem, a kilencvenedikre, századikra, bis Hundertzwanzig.
Nekrológot nem vállalok!
(És nem azért, mert ilyesmit nem írok; azért nem, mert Pepi örök.)
(Litera)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >
„Vannak igazi újságírók – minden nyomás ellenére”!
A szerepeket kiosztották. A médiák sötétséget árasztanak, a halom félelmet. Slobodan Simić A Gyurkovics Virág által vállalt feladat >