2023. február 3. péntek
Ma Balázs, Oszkár, Celerina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Végel László 80 éves

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Végel László 80 éves

Mivel jól ismerem, egy időben amolyan szellemi gyereke voltam, számomra a „fiktív Végel” helyett az élő Végel sokszor inspirálóbb. Olyan energiával, vehemenciával, beleéléssel tud magyarázni, mint kortársaim közül senki. Ha a lakásban teáztunk, felesége, Anikó hozta a süteményt, s ránk csukta az ajtót, azzal, hogy mentsük meg már a helyzetet.

A legemlékezetesebb bizonyosan az 1999-es NATO-bombázások körüli időszak volt, amit Exterritórium című ezredvégi jeleneteiben írt meg. Ez talán a legkedvesebb könyvem tőle, részben a személyes érintettség miatt, mert tudom, hogy nincs itt semmi fikció, minden tűpontos. A háború alatt a letartóztatás elől bujkált, majd amíg Milošević meg nem bukott, Budapesten találkozgattunk, papírok után rohangálva, hogy ha „normális” menekültek nem lehetünk, de legalább befogadottak, vagy mint ő, kényszervállalkozó. Biztosan szerezhetett volna protekciót, eljátszhatta volna a Balkánról elüldözött disszidens író szerepét, de ezt sem tette. És még a diktátor bukása előtt haza (vagy „haza”?) tért. Szerbhorvát György:

Két erős kép ugrik be. Az első: lassan három éve, hogy kétnapos konferenciát szerveztek a munkásságáról Újvidéken. Mivel semmiféle évforduló nem volt, és élő írónak – aki maga is ott volt – ritkán szerveznek ekkora rendezvényt, kissé meglepődtem. Aztán inkább azon, hogy a délszláv térségből érkező kollégái mennyire értően és részben másképp értelmezik munkáit, mint mi, a részt vevő magyarok. Akiken kívül más magyar szinte meg sem jelent a konferencián, az esti irodalmi esten viszont fürtökben lógtak az emberek – főképpen szerb fiatalok.

A másik kép lassan két évtizedes. Együtt kampányoltunk az Otpor (Ellenállás) nevű mozgalomnak a szerbiai kampány során – csúfos bukás lett az eredménye –, és Adán Végel tartott beszédet. Azt hittem, a helyi plebejusok majd értetlenül állnak egy értelmiségi elemzése előtt, és hogy hozzá nem is illik a hordószónok szerepe. Ám hihetetlenül elemében volt, lelkesedése átragadt a hallgatókra is. Az már a történet másik része, hogy minden efféle fellángolás(a) kiábrándulással ér véget, rezignált önreflexióval.

1956-ban érkezett biciklivel Szenttamásról Újvidékre a gimnáziumba. Azóta is a város krónikása, szövegeiből jól rekonstruálható lenne az egykori multikulturális tér megváltozása, mondhatni, eltűnése, ahol már a szemetesek sem magyarul beszélnek, s naponta sül el a maffiózók pisztolya. Noha kulcsmotívumai az otthontalanság, a hontalanság, a peremvidéki lét, mégis lokálpatriótává, a város hű írójává vált.

Amikor megérkezett, épp egyetemi várossá formálódott át Neusatz/Novi Sad/Újvidék. Az univerzitet peremén egy (sőt, végül később három) remek magyar generáció jelent meg itt az 50–60-as évek fordulóján, többnyire falusiak, vagy mint Végel, a kisváros széléről származók. Merészek, nyitottak az újra, antinacionalisták (de nemzetileg nem közömbösek, mint azt utóbb rájuk fogták). Az Új Symposion nyitott számukra kapukat – ez maga volt a csoda, ahogyan a kortárs Tolnai Ottó fogalmazott. Volt ott persze minden: neoavantgárd, forradalmiság, jugoszlávság, balról előzés, műfaji kísérletezés, de elsősorban a kritikai attitűd és az esszé műfajának felemelkedése. Mindemelett az 1967-es Egy makró emlékiratai révén Végel a farmernadrágos próza első (és talán utolsó?) magyar képviselőjévé vált.

De Újvidék mindig csak a nullpont maradt a számára. Mert mikor volt – és lesz – még egyszer olyan, hogy egy vajdasági magyar fiatal a legpatinásabb belgrádi napilap, a Politika színikritikusa legyen? És hogy egy határon túli magyar nemzedék ugyanúgy otthon legyen – ez esetben – a jugoszláviai, szerbiai és vajdasági kulturális életben, mint akár az anyaországéban avagy összmagyar szinten? És nemcsak nézőként, de tevékeny részvevőként is. Ráadásul Végel számára nemcsak 1990 előtt, de ma sem csupán pont a térképen Belgrád és Zágráb, Pristina és Szarajevó, Ljubljana vagy Szkopje vagy éppen egy-egy tengerparti kisváros, mint a montenegrói Herceg Novi.

Őt és nemzedékét sokszor érte a vád, hogy nem törődtek kisebbségi közösségükkel. Ám a tények makacsok, s nem csak az 1990 előtti kritikái miatt. 1992-ben Konrád Györggyel a kettős állampolgárságot szorgalmazta (lám, a liberálisok!), mi meg máig isszuk annak levét, hogy süket fülekre találtak. A 90-es években az újvidéki Soros-irodát vezette, kisebbségi kiadókat, lapokat, civil szervezeteket mentve meg, vagy megszületésüket segítve. Ezért is megkapta a magáét... Ott volt egy ideig a szerbiai – így a magyar – Nemzeti Tanácsok létrejöttekor is. Aztán mehetett vissza az íróasztalához, bár ezzel mi, az olvasói jártunk jól. Hetente közölt naplójegyzetei a Családi körben pedig a vajdasági magyar „átlagolvasók” körében is (el)ismertté tették. Végel konzekvensen – értsünk ezen bármit – baloldali maradt, az elitek kritizálója és a mélységben élők sorsával szolidáris. Ahogyan a magyarokkal is, hisz róluk írt sokat az utóbbi időkben. De sosem vált kisebbségi íróvá, vátesszé, népszolgává, ügyeletes nagymagyarrá. Akkor már inkább az egyik újvidéki sugárút panellakásában vagy a temerini házban ír – hisz író.

De milyen író is? Talán színházi szerzőként érzi magát a legjobban, vagy regényíróként. (Legjelentősebb regényei a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje, Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja, Temetetlen múltunk.) Ahogyan barátja, Danilo Kiš kapcsán írta minapi naplójegyzetében: „Arról írj legkevesebbet, ami kizárólag személyes fájdalmat okozott. Írj róla, de rejtsd el mások életébe, amelyben a fikció gazdagabb jelentéssel bír. Ez a gondolat vezérelt vagy öt évtized alatt.”

Mivel jól ismerem, egy időben amolyan szellemi gyereke voltam, számomra a „fiktív Végel” helyett az élő Végel sokszor inspirálóbb. Olyan energiával, vehemenciával, beleéléssel tud magyarázni, mint kortársaim közül senki. Ha a lakásban teáztunk, felesége, Anikó hozta a süteményt, s ránk csukta az ajtót, azzal, hogy mentsük meg már a helyzetet. 

A legemlékezetesebb bizonyosan az 1999-es NATO-bombázások körüli időszak volt, amit Exterritórium című ezredvégi jeleneteiben írt meg. Ez talán a legkedvesebb könyvem tőle, részben a személyes érintettség miatt, mert tudom, hogy nincs itt semmi fikció, minden tűpontos. A háború alatt a letartóztatás elől bujkált, majd amíg Milošević meg nem bukott, Budapesten találkozgattunk, papírok után rohangálva, hogy ha „normális” menekültek nem lehetünk, de legalább befogadottak, vagy mint ő, kényszervállalkozó. Biztosan szerezhetett volna protekciót, eljátszhatta volna a Balkánról elüldözött disszidens író szerepét, de ezt sem tette. És még a diktátor bukása előtt haza (vagy „haza”?) tért.

Akkortájt hatvanadik születésnapját a neki mindig szállást adó Eörsi István pesti lakásán ünnepeltük a pesti szellemi elit egy részével. Akik közé sosem számította magát, némi ellenszenve is van „Pesttel” szemben, bár aligha a jó barátaival, inkább a peremvidék vitája ez a központtal. Kinéztem akkor a Dunára, és azt mondtam Lacinak: „látod, azért itt is otthon vagyunk”.

Ja, elnézést, ez fikció... Akkor nem is tudtunk beszélgetni a sok ünneplőtől. De ha mondtam volna valamit, ezt mondom.

Boldog szülinapot, Laci!

(Élet és irodalom)

 

2021. február 1.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Úgy lesz jó, ahogy lesz”?

Pásztor rádiónyilatkozata két csődöt jelentett be egyszerre: az egyik a szerbiai nemzeti kisebbségi politika csődje, hiszen >

Tovább

Mindig Nyugatra menj...

Nem vagyok Nyugat-imádó, de bevallom: jelenleg sajnos nincs más út, bármennyire is álmodozok arról, hogy legyen. >

Tovább

Senkit nem szabad kényszeríteni más nemzeti és vallási ünnepének ünneplésére, se a vallási szertartásokon való részvételre!

Senki nem vonja kétségbe, nem kérdőjelezi meg, hogy a vallásukat gyakorló pravoszláv szerbek megünnepeljék Szent Száva >

Tovább

„Tordán elégedettek”?

Cikkírónk általában nem veszi magának a fáradtságot, hogy körülnézzen a faluban és elbeszélgessen az emberekkel arról, >

Tovább

A népszámlálási eredményekre várva

Nincs válasz a legfontosabb kérdésre: van-e ellenzéki program? Van-e baloldali vagy liberális alternatíva? Vagy pedig arról >

Tovább

Összeborulás vagy elszámoltatás?

Amennyiben a vajdasági magyar közösség helyzetének megvitatására irányuló párbeszédre, vagy változásra  a VMSZ vezetésében és politikájában >

Tovább

„A kézfogás csodája”

Az MNT „alapította” Magyar Szó napilap is a pásztorvilág építésének az egyik tartópillére. Erdődi Edvinát a >

Tovább

Ez lenne Lovas tandíja?

A „példamutató beruházással” kapcsolatban felvetődik az is, hogy Pásztor Istvánnak miért éppen a Szabadkai Városi Könyvtár >

Tovább

Ezt az alkalmat (is) bűn lenne elszalasztani!

Vajdaság Autonóm Tartomány 2023–2030-ig terjedő fejlesztési terve tervezetének a „közszemlére” bocsátása jó alkalom, hogy az MNT >

Tovább

Kovács Vučić szerb elnök magyar hangja

A VMSZ üdvöskéje, Kovács Elvira a szerbiai uniós csatlakozási folyamatért felelős személyek egyike. Ért-e ehhez egyáltalán? >

Tovább

Vučić és Orbán szövetsége: a zsák a foltját megtalálja

A demokrácia hiányával és a túlzott korrupcióval jellemezhető „orosz típusú” kormányzás lényegében mindkét autokratának megfelel – >

Tovább

Szerződésbontás

A junior Pásztor nem említette a háborús bűnösök törlésének szükségét a listáról. Miért? Nem akarja, vagy >

Tovább