2021. január 23. szombat
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„Szerencsésnek mondhatom magam”

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt és heves aknatűz alá vették. Azokból a szerencsétlen fiatalokból, akik a tankokat vezették, így csináltak tömeggyilkost. Egyszerű gyerekek váltak gyilkossá. És nem tehettek ellene semmit… Mikor elcsendesedett, akkor bevonultak a faluba a rendőrök meg az önkéntes katonák. Mindig ők mentek elől. Minket, zöldfülűeket nemigen engedtek kiszállni sem. Vigyáztak ránk. De volt, amikor velük mehettünk. Olyankor betértünk valamelyik házba, néha ott maradtunk éjszakára is. Emlékszem rá, az egyik helyen ott volt az asztalon a frissen sült kalács. Még meleg volt. Ez azt jelentette, hogy nem sok idejük maradt a lakóknak arra, hogy elmeneküljenek. Szabó Angéla:

– Már huzamosabb ideje azt látom, azt tapasztalom, hogy elkényelmesedünk. Ahogy múlik az idő, egyre jobban. De egy pillanat alatt minden megváltozhat, az élet lehet másmilyen is, csakhogy arra nem vagyunk felkészülve – mondta a moholi Zagyi Ernő, amikor a napokban a katonáskodás idején szerzett élményeit, emlékeit idézte fel.

– Ezt akkor tapasztaltam először a saját bőrömön, amikor kiskatonaként a hadseregben szolgáltam. Fél évig az erdőben éltünk, és ott kénytelenek voltunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, sok mindent meg kellett tanulni, el kellett fogadni. Idővel az új életformához is hozzá lehet szokni. Amikor újra visszatértünk a laktanyába, olyan érzésem volt, mintha egy szállodába csöppentem volna, akkor tudtam csak igazán értékelni a laktanyai kényelmet.

Mit mondjak neked a katonáskodásról?! Fiatalok voltunk, 19 évesek, szinte még gyerekek. Utólag visszatekintve, azt hiszem, hogy sok szempontból szerencsésnek mondhatom magam.

1997 decemberében vonultam be, egy nagy prištinai kaszárnyába kerültem. Ott aztán kiderült, hogy a repülőtérre osztottak be, gyalogosnak egy páncélos járműbe. A szerencse már ekkor mellém szegődött, mert gyorsan bebizonyosodott, hogy jóval lazább volt ott az élet, mint bent a laktanyában, és minőségesebb volt az élelmezés is.

Koszovóban akkor már elég feszült volt a helyzet, rendszeresen zajlottak tüntetések, az eskütételünk után pedig azt vettük észre, hogy szinte egymást érik a szigorítások. Először azt vezették be, hogy tilos lett a szabadságolás, a katonák nem mehettek haza, utána pedig már a városba sem engedélyezték a kijárást.

Áprilisban elhagytuk a szálláshelyünket, kivonultunk a terepre, egy táborba. Azt mondták, ez legfeljebb egy hónapig fog tartani, és aztán megyünk vissza a kaszárnyába, de nem így történt. Gyorsan átláttuk a helyzetet. Az ottani szerb és albán lakosság szinte nem is érintkezett egymással. Teljesen elkülönülten éltek. Nagyon sok lerombolt házat láttunk már abban az időben is.

Ha például bementünk egy boltba, azt vehettünk el, amit akartunk. Mire indultunk vissza, a járgányunk megtelt édességgel.

Az én egységemben tankok és más páncélozott járművek is voltak. A BVP szállító- és harci jármű a gyalogság részére, kilenc-tíz ember tartozik egy-egy járgányhoz. Ilyenen szolgáltam. Egy napon bejelentették, hogy: „Most megyünk tisztogatni!”. Akkoriban még kevés fogalmunk volt arról, hogy ez mit jelent. Az ilyen helyzetekre nem készítettek fel bennünket, és egy vajdasági, sremska mitrovicai fiúnak éppen ez lett a veszte. Egy bizonyos távolság megtétele után engedélyt kaptunk arra, hogy kiszálljunk a járműből, és a magunk módján „feltérképezzük” a terepet, ez a srác kicsit távolabbra merészkedett. Mint kiderült, a közelben albánok rejtőzködtek, behúzódtak egy lövészárokba, és a katonánkat sikerült elfogniuk. (Arra felhívták a figyelmünket még a táborozás kezdetén, hogy az albánok között mesterlövészek is vannak.) Hallottuk is a kiáltását, a segélykérését: „Én vajdasági vagyok, ne bántsatok!” De többé nem láttuk, nem került elő. Nyilván megölték.

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt és heves aknatűz alá vették. Azokból a szerencsétlen fiatalokból, akik a tankokat vezették, így csináltak tömeggyilkost. Egyszerű gyerekek váltak gyilkossá. És nem tehettek ellene semmit… Mikor elcsendesedett, akkor bevonultak a faluba a rendőrök meg az önkéntes katonák. Mindig ők mentek elől. Minket, zöldfülűeket nemigen engedtek kiszállni sem. Vigyáztak ránk. De volt, amikor velük mehettünk. Olyankor betértünk valamelyik házba, néha ott maradtunk éjszakára is. Emlékszem rá, az egyik helyen ott volt az asztalon a frissen sült kalács. Még meleg volt. Ez azt jelentette, hogy nem sok idejük maradt a lakóknak arra, hogy elmeneküljenek.

Elterjedt a hír, hogy októberben megkezdődik a bombázás, ezért nem térhetünk vissza a kaszárnyába. Szerencsére a bombázás elmaradt, és mi visszaköltözhettünk. Akkor már a számomra is hosszú volt a katonáskodás, ugyanis kilenc hónapig nem jöhettem haza. Novemberben végre elengedtek. Egy teljes hónapig itthon voltam, és már csak egyetlen napra kellett visszamennem. 

Amikor megkezdődött a NATO-bombázás, én már biztonságban voltam. Behívót nem kaptam, nem kerestek. Ebben is szerencsés voltam, mások sokkal rosszabbul jártak.

 

 

2021. január 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?

Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >

Tovább

Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…

Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >

Tovább

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább