2021. március 2. kedd
Ma Lujza, Ágnes, Henrik névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

„Szerencsésnek mondhatom magam”

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt és heves aknatűz alá vették. Azokból a szerencsétlen fiatalokból, akik a tankokat vezették, így csináltak tömeggyilkost. Egyszerű gyerekek váltak gyilkossá. És nem tehettek ellene semmit… Mikor elcsendesedett, akkor bevonultak a faluba a rendőrök meg az önkéntes katonák. Mindig ők mentek elől. Minket, zöldfülűeket nemigen engedtek kiszállni sem. Vigyáztak ránk. De volt, amikor velük mehettünk. Olyankor betértünk valamelyik házba, néha ott maradtunk éjszakára is. Emlékszem rá, az egyik helyen ott volt az asztalon a frissen sült kalács. Még meleg volt. Ez azt jelentette, hogy nem sok idejük maradt a lakóknak arra, hogy elmeneküljenek. Szabó Angéla:

– Már huzamosabb ideje azt látom, azt tapasztalom, hogy elkényelmesedünk. Ahogy múlik az idő, egyre jobban. De egy pillanat alatt minden megváltozhat, az élet lehet másmilyen is, csakhogy arra nem vagyunk felkészülve – mondta a moholi Zagyi Ernő, amikor a napokban a katonáskodás idején szerzett élményeit, emlékeit idézte fel.

– Ezt akkor tapasztaltam először a saját bőrömön, amikor kiskatonaként a hadseregben szolgáltam. Fél évig az erdőben éltünk, és ott kénytelenek voltunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, sok mindent meg kellett tanulni, el kellett fogadni. Idővel az új életformához is hozzá lehet szokni. Amikor újra visszatértünk a laktanyába, olyan érzésem volt, mintha egy szállodába csöppentem volna, akkor tudtam csak igazán értékelni a laktanyai kényelmet.

Mit mondjak neked a katonáskodásról?! Fiatalok voltunk, 19 évesek, szinte még gyerekek. Utólag visszatekintve, azt hiszem, hogy sok szempontból szerencsésnek mondhatom magam.

1997 decemberében vonultam be, egy nagy prištinai kaszárnyába kerültem. Ott aztán kiderült, hogy a repülőtérre osztottak be, gyalogosnak egy páncélos járműbe. A szerencse már ekkor mellém szegődött, mert gyorsan bebizonyosodott, hogy jóval lazább volt ott az élet, mint bent a laktanyában, és minőségesebb volt az élelmezés is.

Koszovóban akkor már elég feszült volt a helyzet, rendszeresen zajlottak tüntetések, az eskütételünk után pedig azt vettük észre, hogy szinte egymást érik a szigorítások. Először azt vezették be, hogy tilos lett a szabadságolás, a katonák nem mehettek haza, utána pedig már a városba sem engedélyezték a kijárást.

Áprilisban elhagytuk a szálláshelyünket, kivonultunk a terepre, egy táborba. Azt mondták, ez legfeljebb egy hónapig fog tartani, és aztán megyünk vissza a kaszárnyába, de nem így történt. Gyorsan átláttuk a helyzetet. Az ottani szerb és albán lakosság szinte nem is érintkezett egymással. Teljesen elkülönülten éltek. Nagyon sok lerombolt házat láttunk már abban az időben is.

Ha például bementünk egy boltba, azt vehettünk el, amit akartunk. Mire indultunk vissza, a járgányunk megtelt édességgel.

Az én egységemben tankok és más páncélozott járművek is voltak. A BVP szállító- és harci jármű a gyalogság részére, kilenc-tíz ember tartozik egy-egy járgányhoz. Ilyenen szolgáltam. Egy napon bejelentették, hogy: „Most megyünk tisztogatni!”. Akkoriban még kevés fogalmunk volt arról, hogy ez mit jelent. Az ilyen helyzetekre nem készítettek fel bennünket, és egy vajdasági, sremska mitrovicai fiúnak éppen ez lett a veszte. Egy bizonyos távolság megtétele után engedélyt kaptunk arra, hogy kiszálljunk a járműből, és a magunk módján „feltérképezzük” a terepet, ez a srác kicsit távolabbra merészkedett. Mint kiderült, a közelben albánok rejtőzködtek, behúzódtak egy lövészárokba, és a katonánkat sikerült elfogniuk. (Arra felhívták a figyelmünket még a táborozás kezdetén, hogy az albánok között mesterlövészek is vannak.) Hallottuk is a kiáltását, a segélykérését: „Én vajdasági vagyok, ne bántsatok!” De többé nem láttuk, nem került elő. Nyilván megölték.

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt és heves aknatűz alá vették. Azokból a szerencsétlen fiatalokból, akik a tankokat vezették, így csináltak tömeggyilkost. Egyszerű gyerekek váltak gyilkossá. És nem tehettek ellene semmit… Mikor elcsendesedett, akkor bevonultak a faluba a rendőrök meg az önkéntes katonák. Mindig ők mentek elől. Minket, zöldfülűeket nemigen engedtek kiszállni sem. Vigyáztak ránk. De volt, amikor velük mehettünk. Olyankor betértünk valamelyik házba, néha ott maradtunk éjszakára is. Emlékszem rá, az egyik helyen ott volt az asztalon a frissen sült kalács. Még meleg volt. Ez azt jelentette, hogy nem sok idejük maradt a lakóknak arra, hogy elmeneküljenek.

Elterjedt a hír, hogy októberben megkezdődik a bombázás, ezért nem térhetünk vissza a kaszárnyába. Szerencsére a bombázás elmaradt, és mi visszaköltözhettünk. Akkor már a számomra is hosszú volt a katonáskodás, ugyanis kilenc hónapig nem jöhettem haza. Novemberben végre elengedtek. Egy teljes hónapig itthon voltam, és már csak egyetlen napra kellett visszamennem. 

Amikor megkezdődött a NATO-bombázás, én már biztonságban voltam. Behívót nem kaptam, nem kerestek. Ebben is szerencsés voltam, mások sokkal rosszabbul jártak.

 

 

2021. január 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az énekes halálát gyászolja a hatalom és az ellenzék

A mérvadó újságok megemlékeznek a 100 évvel ezelőtt 1921-ben született (2002-ben elhunyt) amerikai liberális filozófusról, John >

Tovább

Sok pénz, semmi eredmény

A jelenlegi vezetőknek halvány elképzelésük se nincsen, hogyan lehetne fejleszteni, a saját lábára állítani a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A mazsolázók

Színre lépnek a névtelenül mazsolázó sajtómunkások, akik a megjelent autorizált interjút úgy vágják össze, hogy nem >

Tovább

Kusturica Szarajevó fölött

És akadnak azért jó dolgok is. Igaz, a halálhoz kötődnek ezek is. Elhunyt ugyanis az újvidéki >

Tovább

Az elrabolt idők nyomában

Én csak keresem a hagyományt miközben az a tudat kínoz, hogy elrabolták a múltomat.  Nem csak >

Tovább

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább