2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Búcsúvacsora

Végel László
Végel László
Búcsúvacsora

Csoportosan érkeztek az ismeretlen vendégeim, akik majd kimondják a verdiktet felettem. Ítélőbíróim szótlanul lépnek be a szobámba, valójában nem is ismernek, nem is törekszenek arra, hogy megismerjenek, velük együtt sorakoznak fel a tanúk, akik előtt ugyancsak ismeretlen maradok. Jönnek mennek az ítélkezők, tetőtől-talpig végig mérnek, aztán távoznak, utánuk újak érkeznek. A tárgyalásnak nincs semmi jelentősége. Meglehet, hogy már régen kimondták az ítéletet, amelyről nem értesítettek, én pedig nem tehetek mást, minthogy elmossam a Messiásnak szánt tányért, amely tiszta maradt, mert a Messiás nem érkezett meg. Végel László:

2020. október 11. vasárnap

Az 1992- telén irt naplójegyzeteimmel (Wittgenstein szövőszéke, Budapest, T-Twins Kidó, 1995)  téli hóhullásban vettem búcsút Jugoszláviától. (…) Szemem előtt omlott össze nemcsak egy ország, hanem több nemzedék személyes múltja is. A romok között a vezetők és az íródeákok új múltat fabrikáltak a népeknek. Az újvidéki lakásom ablakából szemléltem a Vukovár felé vonuló harckocsikat és a harckocsikra rózsacsokrokat dobáló bankkisasszonyokat. Behajtottam az ablakot és arra gondoltam, hogy ha harckocsikkal kell megőrizni az országot, akkor sajnálattal bele kell nyugodnom, hogy inkább tűnjön el. Harckocsikkal érkezett az új múlt.

Nincs semmiféle nosztalgiám, habár úgy vélem, hogy mindent elvesztettem. A szobámban szemlélődve könyvek kihulló könyvek észrevétlenül eltűnnek. Ötven éves koromban búcsúvacsorát rendeztem, mivel a történelem arra ítélt, hogy újrakezdjem az életet, hiszen bűnnek számít tisztességesen emlékezni a múltra, mivel éber tekintetek figyelnek, nehogy titokban vagy gyanús metaforák segítségével idézzem meg a tömegesen meggyalázott történelmet.

Kikészítettem a tányérokat, az evőeszközöket, megterítettem és azon töprengtem, hány vendég érkezik majd. Valaki a nevemet emlegeti. Sejtettem, hogy sokan lesznek, és mindannyian ítélkezni fognak felettem. Számba veszik tévelygéseimet, naiv illúzióimat, patikamérlegre helyezik patriotizmusomat, nemzeti érzelmeimet. Valamiféle kafkai bíróság elé kerülök, az ítélettől nem menekülök. Végül úgy döntöttem, hogy egy tányérral többet helyezek az asztalra, hátha megérkezik a Messiás.

Csoportosan érkeztek az ismeretlen vendégeim, akik majd kimondják a verdiktet felettem. Ítélőbíróim szótlanul lépnek be a szobámba, valójában nem is ismernek, nem is törekszenek arra, hogy megismerjenek, velük együtt sorakoznak fel a tanúk, akik előtt ugyancsak ismeretlen maradok. Jönnek mennek az ítélkezők, tetőtől-talpig végig mérnek, aztán távoznak, utánuk újak érkeznek. A tárgyalásnak nincs semmi jelentősége. Meglehet, hogy már régen kimondták az ítéletet, amelyről nem értesítettek, én pedig nem tehetek mást, minthogy elmossam a Messiásnak szánt tányért, amely tiszta maradt, mert a Messiás nem érkezett meg.

Az emlékezés nem szül bennem emlékeket. Csak emlékezek, de emlékeimet kifosztották. Regényeimben próbálom megőrizni, mindazt, amit még lehet. A maradék jövőre emlékezek, hogy megmentek belőle legalább egy szeletkét.

Hosszú útra kényszerültem, amelynek nem ismertem sem a célját, sem a hosszát. Felemeltem a bőröndömet, amely azelőtt olyan súlyos volt, hogy nem bírtam felemelni, az út előtt azonban az is kiüresedett. Üres bőrönddel indultam Jugoszlávia mindmáig tartó temetésére.

 

 

 

2020. október 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Nyírő Józsefet olvasva

Kiváló részleteket olvastam, egy megrendült és megtört ember életéről, aki nincs tisztában a saját bűneivel. De >

Tovább

„Tizennyolc hónapig voltam katonaruhában”

Csonoplya vegyes lakosú falu. A háború kitörése előtt nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy ki milyen nemzetiségűnek >

Tovább

„Ich habe alles geprüft und erwogen”

Nem tudom eldönteni, nem is szeretném, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mai rádiós interjúját a sötét >

Tovább

„Úgy halok meg, hogy nem is láthatom a fiamat…”

Eddig mindig hazaengedték, amikor kértem, pár napra, ha valamilyen ünnep közeledett, vagy ha nagyon szerettem volna >

Tovább

Hiányzik a meghökkentető eredeti eretnekség. A szeszélyes kaland. A melléfogás varázslata

A szocializmusban az apolitikus értelmiségi volt az eszménykép, a posztszocializmusban pedig a valóságból menekülő szűzi pártszimpatizáns. >

Tovább

Kirakat szerződés

A VMSZ és a SNS szerződése csak megerősíti (önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten) a két párt, >

Tovább

Erkölcsi kontextus

Természetesen a bíróság dolga kimondani az ítéletet. Feltételezem azonban, hogy ennek a jogi normának van erkölcs >

Tovább

Moslékkoalíció

Napjainkban a forradalmi hitbe vetett remény ugyanúgy elsorvadt, miként a hagyományos hitbe vetett bizalom. Miért? Lehet, >

Tovább

Nemzeti kisebbségpolitikai pálfordulás?

Amikor, tehát, AV a „kisebbségek jelenlétének fokozásáról” beszél „a köztársasági és a tartományi kormányban”, emögött Szerbia >

Tovább

Ami elválaszt és ami összeköt

Az interneten Szőcs Gézát búcsúztatják. Jól esett olvasni Ara-Kovács Attila az intellektuális párbeszédre példát mutató mondatát. >

Tovább

Civil jogvédelem

Nem a Caritas vezetőinek kellett volna átvenni a főkonzul asszonytól az ajándékot? Nem, mert akkor Pásztor >

Tovább

Szőcs Géza halála

Politikusként próbálta gyógyítani aztokat a sebeket, amelyeket előzőleg értelmiségiként és költőként elszenvedett. Ízig-vérig modern költő nem >

Tovább