2021. február 27. szombat
Ma Ákos, Bátor, Gábor névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A demokráciának is vannak buktatói

Végel László
Végel László
A demokráciának is vannak buktatói

A totalitárius rendszerek mártírokat teremtettek, a hibrid demokrácia képviselői egyszerűen nem vesznek tudomást róluk. Ezt az aranyszabályt mindenki ismeri, de senki sem teszi szóvá. Az állami alkalmazásban levő kritikusok sehol sem említik a „hallgatólagosan megbélyegzetteket”, s el vannak ragadtatva az „apolitikus irodalommal”. Ha mégis megemlítik, akkor ők is a „szürke listára” kerülnek. Demokrácia van, mondják, joguk van rá. Ez viszont kétségbevonhatatlan. Végel László:

2020. szeptember 21., hétfő

Talán egyszer beköszönt az idő, amikor Márai regénye a San Gennaro vére nem számít „idegennek” a magyar irodalomban. Észrevettem, hogy a magyar író, ha netán Napóleonról ír, akkor is úgy gondolkodik, mintha a magyar világban játszódna le a regény cselekménye. A francia vagy a német hősökből is a külhoni álruhát magára öltő magyar lesz. Az irodalomban ez is lehet izgalmas vállalkozás, azonban mi legyen azokkal a szövegekkel, amelyekben nincs magyar álruhás szereplő. Újabban sok szó esik a magyarok szorongásáról az idegenektől, sokan vélik, hogy erős a politikai xenofóbia, de a szellemi xenofóbiáról alig esik szó. Engem azonban továbbra is nagyon érdekel az idegen – magyar álruha nélkül. Márai regényének „idegenségét” növeli az is, hogy a magyar világot nem „belülről”, hanem európai kontextusból érzékeli. Miért válik idegenné a magyar irodalomban Márai regényvilága? Ezen töprengek újra meg újra kezemben a San Gennaro vérével. Egy helyütt Márai a nem politizáló írókról írva azon töpreng, hogy miért rokonszenveznek az erőszakos rendszerek az apolitikus írókkal? A magyar kánon szerint ez az ellenállás egyik formája volt. És manapság is az. Mindez szépen hangzik, az sem kizárt, hogy őszinte szándékú, esetleg kiváló művekre is hivatkozhatunk, de érzékeljük-e, hogy ezek a kiváló művek összhangban vannak a rendszerrel, amely ezzel otthon is és a világnak is felmutat egy művészt, aki (látszólagos) szabadságban dolgozik, hasznára van a rendszernek és a művészetnek is. A „jó név” hasznos akkor is, ha a művész néha-néha ártatlanul felmordul a rendszerre, de műveiben tökéletesen semleges marad. A nácik üldözték az ellenállókat, de megtűrték az apolitikus írókat, a „tiszta irodalmat”. Ebből tanultak az államszocialista vezetők. Márai már az 1965-ben írt regényében megpendítette az elnyomás tökéletesedését, a gulyás-kommunizmus esztétikáját. A bársonyos elnyomás korában az erőszakos rendszerek vezetői többre becsülnek egy tudóst, egy írót, aki „a rendszer hatalmi körzetében marad, nem lép be a pártba és egyféle csendes, morgó, de mindenestől ártalmatlan világnézeti ellenzékben marad…”. Felismerték, hogy a talpnyaló írók vesztik hitelüket, szükség van olyan apolitikus értékekre, amelyeket könnyen kisajátítanak. Ezt a „stratégiát” tapasztaltam a néhai Jugoszláviában, amikor a kritikusok rádöbbentek arra, hogy létezik „szocialista esztétizmus”. Jugoszláviában a szocialista realizmus egy nap alatt lomtárba került. A párt új utakat keresett. Az írók egy része szép, tiszta hermetikus világot ábrázolt, regények és versek az örök emberi értékekkel bíbelődtek, csak úgy általában írtak a rossz közérzetről, de soha semmiféle vitát nem kavartak fel. A kritikusok nagy elismeréssel nyilatkoztak róluk, joggal, hiszen ezek a szövegek nem voltak fércművek. Ma is akadnak kritikusok, akik lelkesen idézik a semmitmondó szép mondatokat. Idővel azonban a nevük jórészt feledésbe merült, s ma már maradandó értékeknek Mirko Kovač vagy Danilo Kiš, Filip David, Borislav Pekić, később pedig a „fekete hullám” képviselőinek művei számítanak, amelyekről annakidején számos elmarasztaló kritika jelent meg és sok támadás érte őket. A rendszerváltás után a „hatalom esztétikája” nem változott sokat, esetleg tovább finomodott. Manapság beköszöntött az apolitikus irodalom korszaka. A huszadik század elejének progresszív művészi irányzatai – írja Selyem Zsuzsa – egyre inkább belesimulnak a fogyasztói kultúrába. Abba, amelyet a tőkés piac szabályoz, s ez nem csupán a tömegkultúrára, hanem az elitre is érvényes. A hibrid rendszerek, a „homlokzati demokrácia” képviselői sokat tanultak a múltból. A totalitárius rendszerek mártírokat teremtettek, a hibrid demokrácia képviselői egyszerűen nem vesznek tudomást róluk. Ezt az aranyszabályt mindenki ismeri, de senki sem teszi szóvá. Az állami alkalmazásban levő kritikusok sehol sem említik a „hallgatólagosan megbélyegzetteket”, s el vannak ragadtatva az „apolitikus irodalommal”. Ha mégis megemlítik, akkor ők is a „szürke listára” kerülnek. Demokrácia van, mondják, joguk van rá. Ez viszont kétségbevonhatatlan. A demokráciának is vannak buktatói.

 

2020. október 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A tévedhetetlenekkel szemben

Furcsa állítás, de bevallom: nem hiszek azoknak az embereknek, akik életükben nem tévedtek jó néhányszor. Nem >

Tovább

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Aki csak teheti, továbbra is tartson ki az elvett ingatlanok természetben való visszakövetelése mellett, ne fogadja >

Tovább

A közéleti vákuum depresszív hatása

A covid19 befagyasztotta az állapotokat, ami nem jelenti azt, hogy a társadalmi feszültségek nem növekszenek. Ezt >

Tovább

A harmincas évek újra meg újra felbukkanak

Az antifasiszta Európa kerekedett felül, az képviselte a többséget, és rossz érzéseim ellenére elégedett vagyok azzal, >

Tovább

Haiku és kapitalizmus

Inkább azon csodálkoztam, hogy ezek az államkapitalista kommunista milliárdosok verseket írnak. Mégpedig haikukat! Környezetünkben ilyesmi nem >

Tovább

Független sajtó

Aki saját eszmei értékrendjéhez ragaszkodik, legyen az akár szocialista, konzervatív vagy liberális, az Arthur Koestlerrel elmondhatja, >

Tovább

Bűn

Lehet, hogy a legnagyobb bűn a bűnhődéstől való menekülés. Azokra gondolok, akik Pilátusként nem akartak hallani >

Tovább

Kamberi: „Így még Milošević uralkodása idején sem volt”

A képviselők nem éltek/élnek az anyanyelv használatának jogával a szerb parlamenti felszólalásaik alkalmával. Kovács Elvira, a >

Tovább

Ami az embert igazából feszíti, azzal kéne foglalkozni

„Hogy az irodalom csak irodalom. Ennek vége van. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene fordulni, >

Tovább

Pásztor Bálint és a szabadkaiak folyamatos átverése

Pásztor Bálintnak a hatalmi koalícióban ülve nem most kellene ellenzékit játszania utólag, hanem még a tervek >

Tovább

Az Utolsó Vajdasági

Nem csak tőle, a most már halhatatlan énekes-költőtől búcsúzunk, hanem egy kicsit Vajdaságtól is. Attól a >

Tovább

A demokrata jelszavakkal sáfárkodók

Továbbra is rejtély előttem, hogy azok, akik húsz-harminc évvel ezelőtt tisztességgel kiálltak a szabadság mellett, miért >

Tovább