2021. április 12. hétfő
Ma Gyula, Baldvin, Sába névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Sári, a romvadász

Sári, a romvadász

Slobodan Miloševič „titkos erődjéről”: . Régóta izgatta a fantáziámat, és most Bor felé menet, felkutattam.  A Crni Vrh hegyen, ezer méter tengerszint feletti magasságban még 1996-ban kezdték építeni ezt a szállodakomplexumot, de a bombázások idején leálltak a munkával, így félkész állapotban maradt. Remek „rejtekhelyet“ találtak, az erdő teljesen elfedi a kíváncsiskodók szeme elől, csak nagyon közelről lehet észrevenni… Az eltelt 20 év alatt leginkább csak a tolvajok látogatták, akik szinte teljesen kifosztották az épületegyüttest. Igaz, még most is találtam berendezett szobát, ággyal, szekrénnyel. Szabó Angéla:

A csantavéri Petrovity Sára ritkán hódolhat a szenvedélyének, a fotózásnak, mert reggel is, este is kötött munkaidőben dolgozik, a tejet vásárolja fel a helybeli gazdáktól a zombori tejüzem részére. De amint akad egy kis szabad ideje, kocsiba ül a gyerekekkel, a 7 éves Csongorral és a 8 éves Csengével, és már indul is egy újabb felfedező útra. Sári vérbeli, ösztönös romvadász. Kitartóan keresi, kutatja az elhagyatott épületeket – közöttük is leginkább a templomokat, kastélyokat, várakat. A vadászösztönét, ezt a különös érzékét, a sajátos látásmódját és a tehetségét apai nagyanyjától örökölte, aki néhány évtizeddel ezelőtt fényképészként dolgozott a faluban.

– Mama Topolyán tanulta ki a mesterséget, nem kis áldozathozatal árán, merthogy oda járt át, méghozzá gyalog. Aztán ő lett a falu egyik fényképésze, saját üzletet is nyitott. Csakhogy a nagyapámat figyelmeztették a jóakarói, hogy nem lesz ennek boldog vége, mert még valamelyik kuncsaft szemet vet az asszonyra, ezért azt tanácsolták neki, hogy zárassa be a fényképészműhelyt. A dolog pikantériája, hogy éppen a tatám volt az, aki kikacsingatott a házasságból. Az üzletet csak becsukták, mama pedig attól kezdve a kézimunkázásba temetkezett, gobelinvarrással ütötte el az időt.

– Te hogy kezdted a fotózást?

– Az első, akkor még filmes fényképezőgépemet kisiskolás koromban születésnapi ajándékként kaptam. Struccokat tartottunk, azokon gyakoroltam a kattintgatást, meg az újszülött öcsém volt a másik kedvenc „modellem”. Elsős középiskolás voltam, amikor digitális gépet vettek a szüleim. Jártam vele a falu utcáit téma után kutatva, kerestem az üresen álló, romos, elhagyatott házakat. Vonzottak, mert titokzatosak, sejtelmesek voltak. Elképzeltem, hogy kik lakhattak bennük, milyen emberek lehettek, hogyan éltek. De valójában a temetőben kezdődött minden. Szombatonként lepasszoltak a nagyszülőkhöz, ahol a szertartásos ebéd után tata lepihent, mi meg nagyival a temető felé vettük az irányt. Bejártuk a sírkert minden szegletét, minden zegzugát. Akkor fedeztem fel a temető végében, a kápolna mögött, a sűrű bozóttal benőtt, nagy, régi sírokat. Némelyik vaskerítéssel volt körbezárva, azok kíváncsivá tettek, oda be kellett kúszni-mászni, és ez izgalmassá tette a szombat délutánjaimat. Azokat kezdtem fényképezni, és akkor szerettem meg igazán a fotózást. Ugyanilyen visszatérő témám a vasútállomások és a vonatok. Ez talán amiatt van, mert apám második tanult szakmája a mozdonyvezetés, és sokat beszélt a munkájáról. A szabadkai pályaudvarra rendszeresen bejártam fényképezni. A harmadik pedig a templomok. Az utóbbi időben több helyen is fotóztam sorsukra hagyott templomokat – Ruma környékén, a Šid melletti Kukujevcin, a Verbászhoz tartozó Torzsán, Titelen.

– Be is lehetett menni mindegyikbe?

– Ne kérdezd, hogy csináltam, de igen, bementem, bejutottam mindegyikbe.

– Amikor pár évvel ezelőtt végigjártam a vajdasági magyar reformátusok vészesen fogyatkozó gyülekezeteit, mindig az volt az első gondolatom, hogy a mi katolikus templomaink is erre a sorsra jutnak nemsokára.  Mementóként áll az Isten háza, de hívek már alig látogatják.

– Minden elhanyagolt, omladozó épület szomorú látvány, egy kiüresedett, sorsára hagyott templom pedig még inkább – a maga sejtelmes félhomályával, csendjével, pókhálójával, porával. Láttam olyat is, hogy csak galambok tanyáztak benne.

– Épp a napokban érkeztetek meg egy kalandos túráról. Most merre vitt az utatok? 

– Dél felé vettük az irányt, a Kuršumlijától 27 kilométerre levő Ördögváros volt a legtávolabbi célpont, és útközben, odafelé is, visszafelé is akadt bőségesen látnivaló. Kb. 2 500 kilométert tettünk meg.

– Miért választottad éppen ezt a helyet? A neve miatt?

– Igen.

– És láttál arrafelé ördögöket? Azért a többes szám, mert néha már azt gondolom, hogy amilyen rossz ez a világ, talán nem is csak egy Ördög létezik, többnek kell lennie.

– Ördöggel nem találkoztam, de a szokatlan formájú, fallosz alakú kőtornyok, sziklák megmaradnak az emlékezetemben.  Ez egy majdnem 70 hektárnyi terület, és 10 méternél magasabb tornyok is meredeznek az ég felé. Még az emléktárgyakat árusító üzletben is nagy választékban kínálták ezt a helyi jellegzetességet, apró változatban. De jártunk a Tarán, Mokra Gorán, a piroti várban, Despotovacon, Velika Planán, érintettük Užicét, Magličot is. Gamzigradban, a Crna Reka  völgyében megcsodáltuk a Felix Romalijana (a római korból származó) erőd,  Gaius Galerius uralkodó palotájának romjait.

– És végre a saját szemeddel láthattad Slobodan Miloševič „titkos erődjét”. Nem tudni, mennyi pénzt öltek bele, 50-60 millió dollárt emlegettek, és most üresen áll.

– Régóta izgatta a fantáziámat, és most Bor felé menet, felkutattam.  A Crni Vrh hegyen, ezer méter tengerszint feletti magasságban még 1996-ban kezdték építeni ezt a szállodakomplexumot, de a bombázások idején leálltak a munkával, így félkész állapotban maradt. Remek „rejtekhelyet“ találtak, az erdő teljesen elfedi a kíváncsiskodók szeme elől, csak nagyon közelről lehet észrevenni. Egyetlen út vezet felfelé, aszfaltozott volt, de most már hatalmas repedések tátonganak rajta, később pedig leszórták kővel. Egy keskeny ösvényt is felfedeztem, de nem tudom, hová vezet, és azon csak gyalog lehet közlekedni. Az eltelt 20 év alatt leginkább csak a tolvajok látogatták, akik szinte teljesen kifosztották az épületegyüttest. Igaz, még most is találtam berendezett szobát, ággyal, szekrénnyel.  Ember nem mutatkozott a közelben, de azt láttam, hogy kutyákkal őrzik a területet, így nem is próbáltam „betörni“. Az udvaron és az ablakon keresztül tudtam fotózni.

– Elhanyagolt templomok, kastélyok, várak és egyéb lepusztult épületek vannak a képeiden. Miért a romos múltat kutatod, miért nem a szép jelent?

– Mert a jelen nem szép.

– Veszélyes, tiltott helyekre is elmerészkedsz, mindenhová bekukkantasz, bemászol, felkapaszkodsz. Milyen kalandokban volt részed?

– Ahol tömeg van, onnan menekülök, nem szeretem a turistanyüzsgést. Azok a helyek vonzanak, amelyeket úgy kell „felfedezni”. A Fruška Gorán például tizenvalahány kilométert sétáltunk a gyerekekkel, hogy eljussunk a Ledincei-tóig. Azért a tóért meg kellett szenvedni. Vagy: a magyar határnál, a senki földjéről is fotóztam olyan építményeket, amelyeket valószínűleg a határőrök használtak. Szemben velem, a túloldalon rám is meredtek egy terepjáró fényszórói, de hagytak fényképezni. Gondoltam, ha fülön fognak, majd azt mondom, hogy nem vagyok migráns, nem akarok átszökni, és akkor nem lesz baj. De autóztunk mi már az erdő közepén 5-6 kilométert, hogy eljussunk egy templomig, sőt megesett, hogy véletlenül bukkantam rá egy templomra a semmi kellős közepén, nem is tudtam róla. Mindig történnek izgalmas dolgok. Egyszer hatalmas zivatar kapott el bennünket, a fejünk búbjáig sárosak, lucskosak lettünk, de az is megesett, hogy Csongornak a fenekébe harapott egy kutya, Csenge pedig ugyanott belepottyant a vízesésbe.

– A templomokról készült fotóidból máris össze lehetne állítani egy szép képeskönyvet.  Nem támadt még ilyen ötleted? Vagy összehozni egy hatásos kiállítást…

– Megfordult a fejemben, de tudom, hogy a könyvkiadás nem olcsó mulatság, és éppen a képek azok, amik megdrágítják. Egyszer talán erre is sor kerül. Kiállítást ígértek a szabadkai Képzőművészeti Találkozó munkatársai, de aztán elmaradt. Itt a faluban több alkalommal is láthattak válogatást a képeimből. A jól fésült fotókból, nem a polgárpukkasztó, esetleg botrányt kavarókból. Legutóbb meghívott Robert Yugovich a július végére beharangozott, háromnapos, zobnaticai Jail Fesztiválra, ahol alkalmam lett volna bemutatkozni, de a járványhelyzet miatt a rendezvényt le kellett mondaniuk.

– A Facebookon látható néhány a képeidből, a P.S. photography oldalon.  Mi a következő úti cél?

– Szeretnék 2-3 napot úgy eltölteni egy szerbiai kolostorban, hogy ne zavarjon, ne háborgasson senki – kényelmesen, ráérősen, kedvemre fotózhassak. A másik régóta dédelgetett tervem pedig eljutni Szarajevóba. Remélem, hamarosan meg is valósul.

 

2020. augusztus 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Rossz állapotban a demokrácia és a joguralom

Az említett tekintélyes nemzetközi szervezetek és intézmények éves/kétéves jelentései „a demokrácia és a joguralom rossz állapotáról >

Tovább

Távol Európától

A VMSZ tehát nemzetközi szinten is teljes mellhosszal kiállt Vučić politikája mellett. A Szabad Magyar Szó >

Tovább

Közeleg az idő, amikor a politikai elit szobrot emel Slobodan Miloševićnak

A bársonyos forradalmak vakvágányán tépelődöm, nincs más, ezt is túl kell élnem, mint ahogy a szocialista >

Tovább

„A hatalomnak fontosabbak az EU-alapok, mint a csatlakozás”!

Csonka Áron interjújának elhallgatása csak a legújabb példája, hogy a más, a vémesz hivatalos álláspontjától eltérő >

Tovább

Koča és a szerb nacionalizmus

A szerb nacionalizmusról Koča Popovićnak lesújtó volt a véleménye. Sajnálatos, hogy a szerbek azon a civilizációs >

Tovább

Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagyobb vesztese

Kezdem hinni, hogy Jugoszlávia felbomlásának Újvidék a legnagobb vesztese. Riasztó helyzet állt elő: valójában két Újvidék >

Tovább

Egyet ír a törvény, más a gyakorlat!

A Fidesz EP képviselői (Gál Kinga és Deli Andor) is, felszólalásukban az EP ülésén a Szerbiával >

Tovább

A Nagy Árulás

Pontosan fogalmaz Károlyi Csaba, amikor megjegyzi, hogy a 68-ról az Áttüntetésekben, a Parainézisben írtam, de nem >

Tovább

Vučić: „Az EP képviselők időben és térben is elvesztek”

Pillanat kérdése, hogy mikor fogja az EU-ból valaki nyilvánosan kifejezni a fokozódó elégedetlenséget és irritálást, hogy >

Tovább

A baljós ártatlanság kora után

Kezdődött a végtelennek nevezhető igazságos háborúsdi, a baljós ártatlanság korát felváltotta a győzelmekkel teli kollektív bűnösség >

Tovább

Nem mi vagyunk a mérleg nyelve

Az ellenségképzést nem kifejezetten a politikai szereplők részéről értem, a DK-n kívül nem emlékszem olyan pártra, >

Tovább

VMDK: Az EP Szerbiáról szóló jelentése komoly csapás Vučić autokrata rendszerére

A VMDK ebben a folyamatban különösen visszataszítónak és elfogadhatatlannak tartja a kisebbségi kormánypárt hozzáállását és ténykedését. >

Tovább