2020. szeptember 21. hétfő
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Visszaeső Románia

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más kormánytagok ülnek a miniszterelnöki kabinetben, maszk nélkül, whiskyt isznak, cigarettáznak. Ők maguk rendelték el a maszkviselést. Munkahelyre italt bevinni évtizedek óta tilos. Ugyancsak törvény tiltja a cigarettázást bármely munkahelyen. A fénykép nem rejtett kamerával készült, hanem egyik kollégájuk dicsekedett el vele a Facebookon. Markó Béla:

Szólt nekünk a román államfő még a járvány kezdetén, hogy mossunk kezet: „Ne öleljék meg a barátaikat, kerüljék a kézfogást és minden közvetlen érintkezést! Amikor hazatérnek, mossanak kezet!” Hasznos tanácsok, csak azon lepődtem meg, hogy az elnök mondja ezt a televízióban, és nem egy orvos, aki esetleg részletezné is, miről van szó, szappan, fertőtlenítő stb. Kissé zavart az is, hogy eddig is szoktam kezet mosni, nem volt szükségem ehhez Klaus Johannis felszólítására. Aztán figyelmesebben elolvastam az államfői nyilatkozatot, és restelkedve láttam, hogy így kezdődik: „Kedves románok”. Hiszen ezt nem nekem címezték. Ez az ember tudja, hogy engem már az édesanyám megtanított a kézmosásra. Az elnök a románokhoz beszél. Háborodjanak fel ők, ha akarnak! És ezek szerint azt sem kell magamra vennem, amit a szolidaritásról mond: „Mint egy igazi család, amely gondot visel minden tagjára, ugyanúgy meg fogjuk nyerni ezt a csatát, ahogy összefogtunk és győztünk más válságos pillanatokban is, amelyekkel nemzetünk a történelem folyamán szembesült.” Tiszta beszéd. Vagy román vagyok én is, vagy nincs szükség a szolidaritásomra. Sajátos nemzetfelfogás, sajátos államrezon. Ehhez képest a Ceaușescu-rezsim elkényeztetett minket, mert végeérhetetlen szónoklataiban a pártfőtitkár így hivatkozott népére: „románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek”. Csak a nyolcvanas évek végén lettünk hirtelen „magyar nemzetiségű románok”. A rendszer bukásával aztán hosszú időre eltűntek ezek az átkeresztelési kísérletek, viszont Klaus Johannis kizárólag románként emlegeti országának polgárait. Már az is felüdülés lenne, ha így szólna hozzánk: „Kedves honfitársaim!” De nem, még erre a gesztusra sem hajlandó. Nem újdonság ez nála, én is többször szóvá tettem, most csak azért térek vissza rá, mert hiába tetszelgett az elnök a nagy romániai család mindentudó családorvosának szerepében, a csatát, sajnos, még nem nyertük meg. Éppen ellenkezőleg, miután a romániai társadalom valóban összeszedte magát, és csökkenni látszott a veszély, az utóbbi hetekben ismét elharapózott a járvány, és most bármerre utaznak a román állampolgárok, akár Görögországba nyaralni, akár Magyarországra látogatóba, csak úgy engedik be őket, ha pecsétes papírt tudnak felmutatni, hogy nem betegek. A görögök talán beérik egyetlen koronavírus-teszttel is, a magyar határon már kettő kell, negyvennyolc órás időközzel. Mi például le is mondtunk nyaralási terveinkről, nem volt kedvünk a hercehurcához.

Végül is mi történt? Sok oka van nyilván annak, hogy megugrott a fertőzések száma, és azoknak is van némi igazuk, akik azt mondják, hogy azért van már ezer fölött a napi új esetek száma, mert tesztet is jóval többet végeznek naponta, mint azelőtt. De aki végigmegy az utcán valahol Romániában, láthatja az összevisszaságot: belépsz egy üzletbe, megmérik a lázadat, aztán belépsz a másikba, rád se hederítenek. Vírustagadók magyarázgatják itt is, ott is, hogy világ-összeesküvés az egész. Valamit sikerült nagyon elrontani menet közben. Ugyanis az első hetek patetikus, olykor szereptévesztő, de alapjában véve helyénvaló nyilatkozatai után kormányoldalon és ellenzékben is felocsúdtak a politikai pártok, hogy választási évben vagyunk. Az önkormányzati választásokra júniusban került volna sor, de szeptember végére halasztották, a parlamenti választásokat pedig remélhetőleg rendes időben, december elején meg lehet tartani. Az államfő kierőltette tavaly a többségi szociáldemokrata kormány megbuktatását, és egy kisebbségi nemzeti liberális kormány beiktatását. A második, alkotmány szerint egyben utolsó mandátuma ez, lehetne kiegyensúlyozott, konszenzuskereső elnöke Romániának, ezzel szemben megszállottan hadakozik a szociáldemokratákkal, akik továbbra is bármit meg tudnak szavazni a parlamentben, ha összeszedik magukat és egy-két kisebb pártot még maguk mellé állítanak. A Szociáldemokrata Párt addigi elnökének bebörtönzése utáni zűrzavarban nem volt nehéz a kormánybuktatás, afféle megelőlegezése volt ez az éppen növekvő népszerűségű Nemzeti Liberális Párt idei őszi választási győzelmének. Csakhogy közben a baloldal valamennyire rendezte sorait, a jobboldal pedig mind rosszabbul kormányoz, kicsúszott a kezéből az irányítás, és akár az is elképzelhető, hogy elveszíti a választásokat. (Baloldal? Jobboldal? Romániában, mint ahogy egyre több helyen másutt is, nem árt fenntartásokkal kezelni ezeket az ideológiai címkéket.) Most aztán teljes a pánik. Egyszeri kisiklásnak tűnhetett három hónappal ezelőtt, hogy Klaus Johannis elrettentő példaként a magyarok autonómia-törekvéseit is bevetette, és politikai ellenfeleit magyar-, illetve RMDSZ-barátsággal vádolta, egyértelműen kampánycéllal. Kiháborogtuk magunkat – én is –, aztán próbáltunk napirendre térni fölötte. A minap viszont kétségbeesetten megismételte ugyanezt: „A kormány megtette kötelességét, az elnök megtette kötelességét, a hatóságok is megtették kötelességüket. De erre fel az SZDP elkezdett megoldásokat keresni, az SZDP számára, nem a románok számára. Be kell ismernünk, sajnos, hogy az SZDP még ellenőrzése alatt tartja a parlamenti többséget, együtt másokkal, akikkel paktál, például az RMDSZ-szel. Ne felejtsük el, hogy nemrég az SZDP megpróbálta fű alatt átvinni a parlamenten az RMDSZ egyik kezdeményezését, hogy autonómiát adjon az úgynevezett Székelyföldnek, mert az SZDP ott lép akcióba, ahol még hatalma van, a parlamentben.” Természetesen szó sincs róla – én is mondhatnám: sajnos –, hogy a román parlamentben a magyarokon kívül bárki is meg akart volna szavazni egy ilyen tervezetet, az elnök sem ezért dühös, hanem mert a parlamenti többség törvényes keretek közé próbálja szorítani a rendkívüli intézkedéseket, és valóban megkísérli ellenőrizni a kormányt.

A lényeg: Romániában ma minden politikai nyilatkozat kampánybeszéd. Ki-ki az őszi választásokra kampányol, és a koronavírus elleni küzdelmet is erre használja. Az ellenzék is. Ők valóban élet-halál harcot folytatnak a politikai túlélésért, és az államfő kirohanásait hallgatva, félelmük egyáltalán nem alaptalan. Mivel sem karizmatikus vezetőjük, sem világos víziójuk a jövőről, hiába van igazuk emberjogi kérdésekben, mert csak ide-oda kapkodnak, és nem tudják az államfőt vagy a miniszterelnököt, Ludovic Orbant rákényszeríteni az egyeztetésre. Másik oldalon meg Ludovic Orban, aki mohón áhítozott a kormányrúdra, most nem képes akár orrvérzésig konzultálni a parlamenti pártokkal, ami nemcsak kötelessége, hanem érdeke is, kisebbségben lévén. Rendeleti kormányzásra törekszik, arrogánsan mellőzi a parlamentet, aztán intézkedései sorra zátonyra futnak, ha máshol nem, az alkotmánybíróságon. Úgy tűnik, neki sem a járvány az igazi ellensége. Pedig ez a ránk szakadt pandémia esély is arra bárhol a világon, hogy egy kormány bebizonyítsa közigazgatási-szervezési képességeit. Válsághelyzetben lenne igazán szükség a demokratikus játékszabályokat betartó, felelős kormányzásra. Ez nem sikerült Ludovic Orbannak, akinek persze a nagy romániai családban nem a családfő szerepe jutott, hanem valamiféle „fuss ki, öblítsd ki” lett belőle Johannis mellett. Talán naiv vagyok, de még mindig hiszem, hogy a jó kormányzást retorikával helyettesíteni ideig-óráig lehet ugyan, ám ebből előbb-utóbb nagy baj lesz. Ki hiszi el az elnöknek, hogy az egészségügyi válságot politikai ellenlábasai okozták: „Az a fontos, hogy együtt a lehető legjobban lábaljunk ki ebből az egészségügyi válságból, amelyet egy romániai párt idézett elő cinikusan. Mindenkinek sok egészséget kívánok.”

Igen, a vírus azokból is előhozta a jót vagy a rosszat, akiket egyébként nem fertőzött meg. Itt van például a kommunikáció. Ha nem jönnének a választások, talán mégsem az államfő mondaná meg nekünk, hogy mossunk kezet, hanem valaki más. Például Románia „müllercecíliája”, aki szintén rendhagyó jelenség, de másképpen: a románul kiválóan beszélő, rendkívül népszerű, arab származású orvosról, Raed Arafatról van szó. De ő meg az utóbbi időben rákapott a jósolgatásra: ezen gondolkozunk, azon gondolkozunk. Ilyen nyilvános tűnődés az egész kormánykommunikáció, néha fenyegetéssel fűszerezve: lazítunk, nem lazítunk, betiltjuk, nem tiltjuk be, egészen, részben, semennyire. „Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni”? Vajon? Ebben a pillanatban tényleg mindenki dudás akar lenni, de senki sem akar pokolra menni. Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más kormánytagok ülnek a miniszterelnöki kabinetben, maszk nélkül, whiskyt isznak, cigarettáznak. Ők maguk rendelték el a maszkviselést. Munkahelyre italt bevinni évtizedek óta tilos. Ugyancsak törvény tiltja a cigarettázást bármely munkahelyen. A fénykép nem rejtett kamerával készült, hanem egyik kollégájuk dicsekedett el vele a Facebookon. Amikor a felvétel napvilágot látott – nem azelőtt –, a miniszterelnök azzal intézte el az egészet, hogy önként kifizetett egy bírságot a rendőrségnek vagy a tűzoltóságnak, ha jól értettem, és közben valami olyasmit motyogott a most már előkerült, de le-lecsúszó maszkja mögül, hogy emberek vagyunk, tévedhetünk. Persze. De ha miniszterelnökök vagy miniszterek vagyunk, akkor szépen veszünk egy papírlapot, és megírjuk a lemondásunkat. És így tényleg emberek maradunk. Ha pedig mi vagyunk az államfő, véleményt mondunk erről az esetről, netán lemondásra szólítjuk a miniszterelnököt. Nos, nem történt ilyesmi. Utólag is úgy vélem, az az „ártatlan” fénykép volt a fordulópont. Pedig már sokan elfelejtették, hiszen: „mi is megiszunk egy pohárkával”, „mi is elszívunk egy cigarettát suttyomban”, „minket is rettenetesen zavar a maszk”. Lehet. De mégis ez volt az a pillanat, amikor kiderült a társadalom számára, hogy színház az egész, és hogy „a kormány is emberből van”. Olyan, mint mi. Vagy még olyanabb. Nos, régimódi elképzelésem szerint a kormány ne legyen olyan, mint mi. Legalábbis addig, amíg kormányoz.

Sokféle formája van ma a populista képmutatásnak. Van többek közt amerikai, magyar vagy román változata. Hivatalosan még nincsen kampány, de városomban, Marosvásárhelyen is megjelentek néhány hete a polgármester-jelöltek óriásplakátjai. (Mi a magyar jelöltnek, Soós Zoltánnak szurkolunk természetesen, aki egyébként még nem tette ki a maga óriásplakátjait, de komoly esélye van véget vetni a rossz városvezetésnek, mert relatív többséggel is nyerő lehet.) Ezeket az óriásplakátokat a kampány előestéjén le fogják szedni, mivel Romániában a kampányfinanszírozási törvény szerint óriásplakátokat tilos kitenni, sőt, általában is csak egy-két erre kijelölt helyen szabad plakátolni. A parlamenti pártok, amelyek elfogadták ezt a drákói törvényt, rögtön utána rájöttek, hogy sebaj, kampány előtt nyugodtan lehet kampányolni. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Érvényes ez mifelénk, sajnos, a pandémiára is: a kormány is tesz-vesz, a vírus is megmarad.

(Népszava)

2020. augusztus 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább

Alternatíva nélküli kor

Hobsbawm szerint az a veszély fenyeget bennünket, hogy felülkerekednek „a jobboldali, demagóg, idegengyűlölő, nacionalista rendszerek, amelyek >

Tovább

Bret Easton Ellis: “a beszari nemzedék”

A kapitalista rendszerben érvényesülő kapitalista értelmiségi elitet nem kínozza a lelkiismeret. Úgy látszik azonban, hogy a >

Tovább

Laudáció Márti néni tiszteletére

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, >

Tovább

Mozaik vagy periféria?

A kisebbségi kultúra és közélet lélegeztetőgéppel Budapestre van csatolna, a közösség egyre inkább szigetszerűen működik. A >

Tovább