2020. június 4. csütörtök
Ma Bulcsú, Kerény, Kerubin névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

30 éve (3. rész)

Bódis Gábor
Bódis Gábor
30 éve (3. rész)

Könnygáz, Vukovár, Dubrovnik, Szentlászló. Menekültek, tartalékosok, martalócok. Megkezdődött a balkáni téboly kulminációja. Semmit nem oldott meg: Európa, a vén kurva szemlesütve félrenézett. Születőben voltak a korcs utódállamok, amelyek közül csak Szlovénia került ki demokráciaként, a többiek beleásták magukat a nacionalizmus sötét kamrájába. A helyzet azóta is változatlan.

Az első „harci bevetésen” a Napló 1991. március 9-én volt. A Belgrádi televízió uszító propagandája miatt az ellenzék, Vuk Draškovićtyal az élén nagygyűlést szervezett Belgrádban Kod konja elnevezésű Köztársaság térre. Nosztalgiával emlékszem ezekre az időkre, mert akkor csak két televízió (a belgrádi és az újvidéki) uszított, manapság meg az N1-en kívül az összes szerbiai országos csatorna.

Dormán Lacival és Dudás Szabival elindultunk kocsival a főváros felé. Örökre megmarad bennem a kép, hogy fenn a Fruška Gorán (új vajdmagyaroknak: Tarcal) tankoltunk. Késésben voltunk, siettem nehogy lemaradjunk a buliról. Rendezve a számlát, Szabival összenéztünk: Hol a Dormán? Elkezdtük keresni és nemsokára egy nagy műanyag csónakban találtuk meg, ahol éppen virtuálisan kormányzott. Lacikám, de hát sietünk… Nem hatotta meg a noszogatás, hanem elmerengve közölte, hogy éppen ilyen csónakja van vagy volt vagy szeretne. Erre már nem emlékszem. Csak a mérgemre.

Odaértünk időben, egy Knez Mihajlova (csak magyarországiaknak: Belgrád Váci utcája) utcai parkolóban táláltunk helyett. Puskaporos és könnygáz szagú volt a levegő.

A téren hatalmas tömeg volt és békés hangulat. Stevo Nikšićtyal, a NIN akkori főszerkesztőjével futottunk össze. Megállapítottuk, hogy ebből nem lesz nagy cirkusz. Amint Stevo elment mellőlem, elszabadult a pokol:

„13 óra 30 perc, Köztársaság tér

Teljesen váratlanul egyszerre több könnyfakasztó bomba hull a térre, az egyik a közvetlen közelemben pukkan. A tömeg páni félelmében elkezd menekülni. A fulladozó, hörgő emberáradat a mellékutcába sodor. Lövések, ordibálás hallatszik. A menekülők kapualjakban keresnek fedezéket, vagy a földre vetik magukat. Akaratom kívül a korzóra jutok. A látvány megdöbbentő: alig kétszáz méterre a véres események színhelyétől békés párok sétálnak, kirakatokat bámulva. Az egyik étterem kirakatablakában egy társaság otthoniasan ebédel. Arra gondolok, tudathasadásom van.

16 óra, egy postafülke

Be kell ugranom egy postára, hogy leadjam a jelentésemet a Szabad Európának, közben a BBC is megtalál. Eltelik egy óra. Elvesztek a fotósaim. Közben Dormán mégis befut. Meséli, hogy a London kávéháznál lövöldözések voltak, a tömeg rombolt. Egy szőke fiatalembert véreb fagyva szállítottak kórházba. Már indulni kellene, de Szabolcs sehol. Később tudjuk meg, hogy letartóztatták, nem volt nála dokumentum. Másnap reggel mesélte, hogy nem bántalmazták, miután ellenőrizték a kilétét, hazaengedték.”

Még aznap este a JNH tankjai bevonultak Belgrád utcáira. Ugyanezeket a tankokat félévvel később a lelkes belgrádi és újvidéki lakosok virággal, énekszóval kisérték ki. Mentek „felszabadítani” Vukovárt.

Nemsokára Dubrovnik ostromára is sor került. Erről a Napló címoldala így számolt be: Hülyeségek vására: Ha kell, még szebb és még régebbi Dubrovnikot építünk fel (Božidar Vučurović, a kelet-hercegovinai szerb körzet elnöke).

Itthon a háború a kényszerű mozgósítások halálos ölelésében mutatkozott meg. Németh Árpád, Hübsch Éva, Németh Zoli és mások a háborús övezetekből tudósítottak, Dormán Laci pedig a Magyarországra menekültekkel készített interjúkat, fotókat. Kórógy, Szent László. Vajdasági magyar kiskatonák haltak meg „téves csatatéren”.

Médiafronton is változott a helyzet: komikus epizódok után, amikor bábpártok megbízottjai, magyarul alig tudó magyar nevű egyének vették át a Fórum és a szerkesztőség vezetését, Kubát János került a lap élére. Az anyaországi sajtó akkor már szélsőjobbos része riadót fújt. Tény, hogy, legalább egy időre, a Magyar Szó szerkesztéspolitikája simulékonyabbá vált. Szerintem. Az Újvidéki tévében elkezdődött fennállásának legszégyenteljesebb, háborús uszító időszaka. Sajnos, ebben a magyar szerkesztőség is kivette a részét. És már nem Fekete Elvira vezette a csapatot.

 

2020. május 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább

Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >

Tovább

Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”

A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >

Tovább