2023. december 2. szombat
Ma Melinda, Vivien, Aranka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Bence Erika: Miből katedrálist…

Bence Erika
Bence Erika
Bence Erika: Miből katedrálist…

A most érettségizők nagy része már szavazópolgár, bár ez ideig – ha jól tudom – még nemigen volt alkalmuk ezt az állampolgári jogukat és kötelezettségüket gyakorolni. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb már szavazni fognak. Sokak nyilvánosan is közzé tett véleménye szerint, többségük a lábával szavaz majd. Mi meg megyünk utánuk. A jó meleg akolból kidobottak. Leszek addig is inkább a tyúkólban didergő.

Nem volt semmi. Átmentek gyermekeink a határon. A szerb oldalon az érettségi behívó felmutatása mellett néhány informatív kérdést tettek fel számukra, amelyeknek megválaszolásához az a minimális szerb nyelvtudás is elegendő volt, amivel többségük rendelkezik. Magyar oldalon csak a dokumentumot kérték el, ami szkennelt, nyomtatott változat, mert az eredeti, amit kedden tettek postára a hivatalos szervek, majd ezután érkezik meg. A biztonság kedvéért azért megérdeklődtük a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson, elfogadják-e a szkenneltet. Bár nem tudom, nemleges válasz esetén, mit tehettünk volna. Az meg már eszembe sem jutott, hogy az okmány (amiről nekünk ráadásul csak másolatunk van) magyar nyelvű, tehát, elvileg „emitt” nem kötelesek érteni vagy elfogadni. De értették. Elfogadták.

Természetesen, megértem, hogy az a fiatal, aki még soha nem utazott egyedül, szorongással, félelemmel vág neki egy „ilyen” útnak. Amúgy nem hagy nyugodni a rossz természetem, és meg kell jegyeznem, talán mégsem olyan „ördögtől való luxus” a világban történő utazgatás – miként az utazás- vagy fiatalságellenes csoportok mondják –, hanem többek között jól kondicionál az ilyen helyzetekre is. A fiatal, aki már életében egyszer-kétszer feltalálta magát tíz- vagy húszmilliós nagyvárosokban, annak nem valószínű, hogy gondot okoz eljutni a határ túloldalán levő első buszállomásig úgy, hogy nemcsak a pontos menetrendet lehet online megtekinteni, de még azt is, hogy (mondjuk: Budapesten vagy Szegeden, Pozsonyban, Nyitrában, Münchenben, Londonban stb.) hol, melyik, hányas villamosra vagy városi buszra kell föl-, melyik állomáson leszállni. De mindez múlt idejű feltételes mód maradt, mert gyermekeinket (azokat is, akiknek van utazási gyakorlata) ott várta a határ túloldalán az iskola vagy a kollégium által küldött kisbusz. A Bajára igyekvőkért az iskolaközpont kancellárja „ugrott le” vasárnap, ebédidőben.

Ezeket az apróbb részleteket csak azért mondom el, hogy példaszerűen is világossá váljék, miért épp nekik, csak nekik: a tanároknak és a nevelőknek, legkevésbé sem a politikai grémiumnak szól az elismerésem. Le a kalappal mindannyiuk előtt!

„Sok hűhó semmiért”

Az ismert szólás és idézet, természetesen, nem az érettségizők és a szüleik magatartására vonatkozik. Akár mutatta, akár nem, még a legedzettebbeket is megviselte a másfél hónapos bizonytalanság. A legnehezebb ezt volt elviselni. Hogy majdnem egy hónapig nem tudtuk, lesz-e érettségi, s ha lesz, hogy lesz. Elegendő felkészülést nyújt-e az utolsó hónap online szükségmegoldása. Majd utána, hogy a határon túlról, lezárt határokon át, kijárási tilalom idején miképp jutnak el gyermekeink a helyszínre, mert az egy dolog, hogy én, mint szülő mit viselek el (legyen az előállítás vagy pénzbüntetés!), de nem akarom, hogy a jövője perspektíváit nyitogató gyermekem kezdje ilyen hendikeppel felnőtt életét. Persze, hisztéria helyett próbáltunk racionális döntéseket hozni: úgy viselkedtünk és készültünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna, s megegyeztünk, ha a kijárási tilalom megsértése és a 150 ezres büntetés az ára annak, hogy eljusson a határra, akkor bevállaljuk. Ennyi. Szerencsére, erre nem volt szükség!

Azoknak, akik itt megjegyzik, sőt, már – szerintem a kárörömtől csorgó nyállal (de tudnék rá durvább hasonlatot is mondani!) – oda is trollkodták Facebook-posztom alá, hogy „tetszett volna számolni a következményekkel, amikor külföldre küldte a gyereket tanulni!”, illetve, hogy „tetszene befogni a száját és nem kritizálni politikusainkat!” Bár ezt az érvet (pontosabban célzást, mert érvnek azért kétes!) nem is értem, hiszen a hatalom legszolgaibb szolgájának gyereke is ugyane slamasztikában ténfergett, legfeljebb annyi a különbség, hogy az ő apja és anyja most pártvezéreknek hálás a megoldásért, én meg nem.

Merthogy az utolsó héten, miután – ezt maga mondta így – számos szülő a párthoz, vagyis hozzá (illetve: mindegy, mert a kettő ugyanaz!) fordult segítségért, Őautokratasága (nem én találtam ki, egy 2015-ös interjúban maga magának jelölte ki ezt a szerepet!) is megszólalt. Több nyilatkozatában is biztosította a vajdasági érettségizőket és a szülőket, hogy „meg fogja tárgyalni vele”, „javaslatot fog tenni” a vezérek vezérének, hogy váljék lehetővé a határátlépés a lezárás és a kijárási tilalom ellenére, ne legyen karantén etc.

És lehetővé vált. Kijárási tilalom az adott időpontban meg nem. (14 napos házi karantén meg igen, de ez a legkevésbé fontos kérdés, ha ez a törvény, legyen! Jómagunk már túl vagyunk egy 28 napos önkéntesen.) Gyanítom azonban, hogy ebben szerepe kevésbé neki, mint inkább a konkrét lázadás felé tartó „kritikus tömeg”, ha úgy tetszik, az agyonfenyegetett, agyonköpködött és -gyalázott esti „csörömpölők” nyomásának volt. De ha mégis, akár a kövön csúszva (mint hajdan ama bűnbánó uralkodó) érte volna is el ezt az engedményt, akkor sem különösebben nagy gesztus, s legkevésbé sem egetverő eredmény, hiszen – próbálja ezt bármilyen más módon is magyarázni! – neki ez a dolga. Őt ugyanis – elvileg, persze – nem autokratának, hanem saját érdekei képviselőjének, szócsövének: a „szolgájá”-nak választott meg a nép. És – a jobb helyeken működőképes etikai kódexek szerint – azokért is feltétel nélkül harcolnia illenék, akik nem a támogatói, nem a szavazói, mi több, folyamatosan bírálják vagy támadják. Egy nagy formátumú politikus nem is várta volna meg alattvalói könyörgését, magától is tudta volna, mi a feladata, és még véletlenül sem csinált volna belőle választási kampányba illő tévészereplést. Más kérdés, hogy a korrekt politikus nem is tekinti polgártársait alattvalónak, bírálóit pedig eltakarítani való szemétnek.

A most érettségizők nagy része már szavazópolgár, bár ez ideig – ha jól tudom – még nemigen volt alkalmuk ezt az állampolgári jogukat és kötelezettségüket gyakorolni. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb már szavazni fognak. Sokak nyilvánosan is közzé tett véleménye szerint, többségük a lábával szavaz majd. Mi meg megyünk utánuk. A jó meleg akolból kidobottak. Leszek addig is inkább a tyúkólban didergő.

 

(Családi Kör)

 

2020. május 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Népszavazás Vučićról

Az esetleges választási lopás arra kényszerítheti a polgárokat, hogy ismét az utcára vonuljanak, mint 2000. október >

Tovább

A peremértelmiségi komplexusáról van szó

Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >

Tovább

Közszolgálati napilap ez?

Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >

Tovább

Öncenzúra

Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >

Tovább

Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!

Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >

Tovább

Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?

Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >

Tovább

A tolerancia határai

Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >

Tovább

A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!

A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény  idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik >

Tovább

Sosem panaszkodott másokra, legfeljebb diszkréten kételkedett

Útközben ért a hír: elhunyt Reményi József, magyar kritikus és esszéista. Nem voltam abban a szerencsés >

Tovább

Méltatlan emlékezési körülmények

Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia >

Tovább

A párizsi tudósító

A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is >

Tovább

Milošević ma elégedett lehet a sírjában, hiszen számtalan „tanítványa” akad

Tudom, persze, hogy a populizmusnak komoly története van, de ezúttal arról a populizmusról beszélek, amelyet a >

Tovább