Ma Hajnalka, Lídia, Auguszta névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
30 éve (2. rész)
Egy még elfogultabb, szubjektívabb írás a Naplóról
Bódis Gábor
Eddig volt a tündérmese: jöttünk az Árpival és megcsináltuk a zújságot. A vajdasági magyar (és nem csak magyar) értelmiség támogatásával. Várady Tibitől Hornyik Mikiig. Legalább is a legelején.
A Napló első számának megjelenése után jöttek a víg napok. Fogyott az újság, mint a tányérica. Élőújságok sorozata következett. Zentán megjelent papucsban Sáfrány Feri és felajánlotta rikkancsi szolgálatait. Merész volt, rámenős – szerintem Zentán még az is megvette a Naplót, akinek egyébként esze ágában sem lett volna. A Balkán legsikeresebb terjesztője volt. Csak hát írni is szeretett volna...
Szabadkán is telt ház várt bennünket. Még az is lelkesen felszólalt, aki korábban a Hét Nap szerkesztőségébe sem átallott bemenni, hogy tiltakozzon egy bukott autonomista politikus (!) angazsálása miatt. Biacsi Tóni ugyanis volt olyan karakán gyerek, hogy miután 1988-ban leváltottak és letiltottak az újságírásról a tévében, az akkor a maitól fényévnyire álló hetilapban állandó külpolitikai oldalt adott. Tévés voltam (valahol félúton a bohóc és az újságíró között) és még gépelni sem tudtam. Minek, hiszen a tévében ott volt az Aranka, a Pirike, a Grácz Mari meg a többiek. Egy két hónap kellett, hogy nem a kézzel írott kéziratot kelljen bepötyögni a gépbe. Később ez nagyon jól jött a Naplóban.
A Rikkancs, a Feri megjelent minden kedden délután és hozta a zsét. Volt egy étterem a Matica Srpska-val szemben, oda jártunk a Hajnival és Árpáddal. Mindig az emeleten ültünk és egy lift hozta fel az ételt, italt. A pincért Ivannak hívtak, gyanítom horvát nemzetiségű lehetett. Remélem, megúszta a háborút.
Az Újvidéki tévében a Napló miatt meggyűlt a bajunk. Még szép. Munkaviszonyban voltunk. Én olyanban, hogy nem volt szabad dolgoznom és kaptam a fizetést. Akkor ezt nem éreztem kellemesnek. Most már, ennyi tapasztalat után, azt kell mondanom, hogy még a korai Milošević-rendszer is méltányosabb volt, mint a mai. Határon innen és túl.
Behívott bennünket egyszer a Deák Feri, aki akkor éppen igazgató volt és egy másik igazgatóval közölte velünk: tarthatatlan az az állapot, hogy mi egy magán lapot működtetünk, amelyben nem egy cikkben keresetlen szavakkal illetjük az anyaegyesületünket, az Újvidéki tévét.
Másik igazgató el. Deák Feri kikísér bennünket, majd halkan azt mondta: „Idővel majd én is írok a Naplóba”. Hát ilyen idők voltak.
Nemsokára megjött Fekete Elvira. Hadd dicsekedjem: egy évfolyamra jártunk a szabadkai gimnáziumban. Blaskó Márta lakásán ellenállást szerveztünk, én csak, mint félig kívülálló lázítottam csendben. Mi történt? Az első szerkesztőségi ülésen az egyik „lázadó” vakmerően szembe dicsérte Elviránkat. Később természetesen főszerkesztő lett belőle. Válságos pillanatokban ismerszik meg a barát.
A lázadás lefújva, Elvira bosszút állt. Később. Csíkos Zsuzsa még szerkesztett a tévében és a sajtószabadság volt a téma. Engem, mint a Napló főszerkesztőjét is meghívott a műsorba. Kemény naplós volt ő is (csak az a főpapos interjú ne lett volna, amit miatta levettem a Rácz Jóska Bánsági Dekameron rovatát), de ehhez merészség kellett. „Megháláltam.” Élő adás, minő alkalom. A vajdasági magyar sajtó tönkretételével vádoltam meg Elviránkat, Bence Lajost és lehet, hogy még valakit. Kettőjükre emlékszem. Lett nagy botrány. Elvira be is pörölt. A perből nem lett semmi, mert közben emigráltam Magyarországra. Na, nem emiatt, hanem a katonai behívó miatt. Az epilógus: akkoriban (1992) az MTV Benczúr utcai vendégházában laktam. Egy reggel az autóm ablaktörlője alatt találtam egy cédulát: „Gabi, jó emigrációt. Találkozunk a bíróságon. Elvira”. Később a portás mesélte, hogy van itt egy jugoszláv forgatócsoport, amely a magyarországi szerbek hányatott sorsáról forgat.
Jött a bosszú harmadik fordulója: Elvira kirúgatott ötünket, naplósokat a tévéből vagy a rádióból. Csíkos Zsuzsát, Balázs Attilát, Keszég Karcsit, Árpit és engem. Jöttek a nyugati tévéstábok, nyilatkozgattunk. Egy hónapra rá, kénytelenek voltak lefújni a kirúgást, mert a szakszervezet (mondom: a szakszervezet!) jogi kifogással élt. 1990, Jugoszlávia.
Közben a háború egyre közeledett, mondom én most, akkor fel sem tételeztem. Jöttek a Naplóba az újságírók, riporterek. Legtöbbször az MTV Panoráma nevű külpolitikai műsorának stábja. Vagy a Kalmár Gyuri vagy a Szaniszló Feri vezette őket. Mentünk a belgrádi mitingekre. Meg interjúkra. Szaniszlóval csináltunk interjút a disszidensek nagyöregével, Milovan Đilasszal. Majd Vojislav Šešeljjel is a radikálisok főhadiszállásán. Šešelj akkor még nem szendviccsel kínált, hanem, nekem mint magyarnak megígérte: visszakapjuk, ami a miénk volt. Vagyis a többi között Fiumét. Akkor már kikiáltotta függetlenségét Horvátország (1991). Úgy hogy a vajda nagylelkű ajánlatát csak egy bárgyú mosollyal nyugtáztam.
A Napló történetéhez az is hozzátartozik, hogy azonnal a kezdetekkor vitába keveredtem a VMDK-val, azaz Ágoston Andrással, aki azelőtt rendes pártkáder volt. Többször ültünk Korpa Bécivel, Árpáddal és vele egy olasz étteremben a Liman 1-ben. A közeliben laktak mind a hárman. Itt hallottunk tőle legelőször (jóval a VMDK előtt) a magyarok vertikális szervezkedéséről. Csak néztünk, mint borjú az újkapura. Bandi megérezte az idők szavát (lehet, hogy Vékás meg Csorba is súgott neki) és meglett a magyar kisebbségi érdekszervezet. Ilyen volt már a két háború között: a Magyar Párt. Mélyebb nyomokat nem hagyott.
A Bandival azon vitatkoztunk nyilvánosan (a Napló őszinte örömére), hogy másként képzeljük el a sajtószabadságot. Ő valahogy úgy, ahogy az most Magyarországon és Szerbiában megvalósult. Én pedig a pártfüggetlen sajtó mellett ágáltam. A mai napig. Nem mondom, hogy győzelemre állok.
Következő cikk: Sztoikusan...
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Amikor már késő elutasítani a cinkosságot
El is utasíthatja, teszi hozzá „jóságos” arckifejezéssel, miután tudtára adta, hogy zsarolható. Ekkor már késő elutasítani >
A nemzeti kisebbségi nyelvek kiszorítása?
Az MNT-nek nincs mersze állást foglalni ebben a kérdésben sem? A Ljudevit Mičatek díjas, a Magyar >
Megalázott nemzeti ünnep
Visszatetsző az is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll életműdíjjal tüntette ki a Magyar Szó >
- Micsoda nap van ma?
A költőt és csapatát nem állította meg a nyomda portása (mai szóhasználatban: az őrző-védő kft. alkalmazottja), >
Szerbia – „részben szabad ország”
Az biztos, hogy a jelenlegi állami vezetés hozzáállása a délvidéki magyarsághoz jobb, mint Trianon óta bármikor >
Mi történik a magyarokkal?
Ott várom be Anikót, aki lehangoltan meséli, hogy alig voltak egy tucatnyian a misén. Előzőleg a >
A Zoran
Életem legkeményebb élő adása volt. Szerkesztettem és vezettem a Szabad Európa Rádió délután 14 órakor kezdődő >
„A jogok érvényesítésében vannak még gondok” (?)
Kovács beszédéből akaratlanul is kiviláglik a VMSZ politikájának a csődje – a nemzeti közösségi oktatás, a >
Ilyenek vagyunk!
Mindennapos olvasmányaim közé tartoznak Teofil Pančić, Dejan Ilić, Saša Ilić, Ljubomir Stojadinović és még számos bátor >
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) csődje
Olyan értékelések is vannak, miszerint „ijesztő a vajdasági (és nem csak vajdasági) magyar közvélemény uniformizálódása, a >
Leszegett fejjel bandukolunk a féligazság-autokráciába
Ahogy hallom, a mai gyerekeknek nincs ilyesféle gondjuk, mert a csukamájolajat ízesítik, édesítik. Hasonlóképpen vagyunk az >
„Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát”!
A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági >