2021. január 23. szombat
Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

30 éve (2. rész)

Egy még elfogultabb, szubjektívabb írás a Naplóról

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Eddig volt a tündérmese: jöttünk az Árpival és megcsináltuk a zújságot. A vajdasági magyar (és nem csak magyar) értelmiség támogatásával. Várady Tibitől Hornyik Mikiig. Legalább is a legelején.

A Napló első számának megjelenése után jöttek a víg napok. Fogyott az újság, mint a tányérica. Élőújságok sorozata következett. Zentán megjelent papucsban Sáfrány Feri és felajánlotta rikkancsi szolgálatait. Merész volt, rámenős – szerintem Zentán még az is megvette a Naplót, akinek egyébként esze ágában sem lett volna. A Balkán legsikeresebb terjesztője volt. Csak hát írni is szeretett volna...

Szabadkán is telt ház várt bennünket. Még az is lelkesen felszólalt, aki korábban a Hét Nap szerkesztőségébe sem átallott bemenni, hogy tiltakozzon egy bukott autonomista politikus (!) angazsálása miatt. Biacsi Tóni ugyanis volt olyan karakán gyerek, hogy miután 1988-ban leváltottak és letiltottak az újságírásról a tévében, az akkor a maitól fényévnyire álló hetilapban állandó külpolitikai oldalt adott. Tévés voltam (valahol félúton a bohóc és az újságíró között) és még gépelni sem tudtam. Minek, hiszen a tévében ott volt az Aranka, a Pirike, a Grácz Mari meg a többiek. Egy két hónap kellett, hogy nem a kézzel írott kéziratot kelljen bepötyögni a gépbe. Később ez nagyon jól jött a Naplóban.

A Rikkancs, a Feri megjelent minden kedden délután és hozta a zsét. Volt egy étterem a Matica Srpska-val szemben, oda jártunk a Hajnival és Árpáddal. Mindig az emeleten ültünk és egy lift hozta fel az ételt, italt. A pincért Ivannak hívtak, gyanítom horvát nemzetiségű lehetett. Remélem, megúszta a háborút.

Az Újvidéki tévében a Napló miatt meggyűlt a bajunk. Még szép. Munkaviszonyban voltunk. Én olyanban, hogy nem volt szabad dolgoznom és kaptam a fizetést. Akkor ezt nem éreztem kellemesnek. Most már, ennyi tapasztalat után, azt kell mondanom, hogy még a korai Milošević-rendszer is méltányosabb volt, mint a mai. Határon innen és túl.

Behívott bennünket egyszer a Deák Feri, aki akkor éppen igazgató volt és egy másik igazgatóval közölte velünk: tarthatatlan az az állapot, hogy mi egy magán lapot működtetünk, amelyben nem egy cikkben keresetlen szavakkal illetjük az anyaegyesületünket, az Újvidéki tévét.

Másik igazgató el. Deák Feri kikísér bennünket, majd halkan azt mondta: „Idővel majd én is írok a Naplóba”. Hát ilyen idők voltak.

Nemsokára megjött Fekete Elvira. Hadd dicsekedjem: egy évfolyamra jártunk a szabadkai gimnáziumban. Blaskó Márta lakásán ellenállást szerveztünk, én csak, mint félig kívülálló lázítottam csendben. Mi történt? Az első szerkesztőségi ülésen az egyik „lázadó” vakmerően szembe dicsérte Elviránkat. Később természetesen főszerkesztő lett belőle. Válságos pillanatokban ismerszik meg a barát.

A lázadás lefújva, Elvira bosszút állt. Később. Csíkos Zsuzsa még szerkesztett a tévében és a sajtószabadság volt a téma. Engem, mint a Napló főszerkesztőjét is meghívott a műsorba. Kemény naplós volt ő is (csak az a főpapos interjú ne lett volna, amit miatta levettem a Rácz Jóska Bánsági Dekameron rovatát), de ehhez merészség kellett. „Megháláltam.” Élő adás, minő alkalom. A vajdasági magyar sajtó tönkretételével vádoltam meg Elviránkat, Bence Lajost és lehet, hogy még valakit. Kettőjükre emlékszem. Lett nagy botrány. Elvira be is pörölt. A perből nem lett semmi, mert közben emigráltam Magyarországra. Na, nem emiatt, hanem a katonai behívó miatt. Az epilógus: akkoriban (1992) az MTV Benczúr utcai vendégházában laktam. Egy reggel az autóm ablaktörlője alatt találtam egy cédulát: „Gabi, jó emigrációt. Találkozunk a bíróságon. Elvira”. Később a portás mesélte, hogy van itt egy jugoszláv forgatócsoport, amely a magyarországi szerbek hányatott sorsáról forgat.

Jött a bosszú harmadik fordulója: Elvira kirúgatott ötünket, naplósokat a tévéből vagy a rádióból. Csíkos Zsuzsát, Balázs Attilát, Keszég Karcsit, Árpit és engem. Jöttek a nyugati tévéstábok, nyilatkozgattunk. Egy hónapra rá, kénytelenek voltak lefújni a kirúgást, mert a szakszervezet (mondom: a szakszervezet!) jogi kifogással élt. 1990, Jugoszlávia.

Közben a háború egyre közeledett, mondom én most, akkor fel sem tételeztem. Jöttek a Naplóba az újságírók, riporterek. Legtöbbször az MTV Panoráma nevű külpolitikai műsorának stábja. Vagy a Kalmár Gyuri vagy a Szaniszló Feri vezette őket. Mentünk a belgrádi mitingekre. Meg interjúkra. Szaniszlóval csináltunk interjút a disszidensek nagyöregével, Milovan Đilasszal. Majd Vojislav Šešeljjel is a radikálisok főhadiszállásán. Šešelj akkor még nem szendviccsel kínált, hanem, nekem mint magyarnak megígérte: visszakapjuk, ami a miénk volt. Vagyis a többi között Fiumét. Akkor már kikiáltotta függetlenségét Horvátország (1991). Úgy hogy a vajda nagylelkű ajánlatát csak egy bárgyú mosollyal nyugtáztam.

A Napló történetéhez az is hozzátartozik, hogy azonnal a kezdetekkor vitába keveredtem a VMDK-val, azaz Ágoston Andrással, aki azelőtt rendes pártkáder volt. Többször ültünk Korpa Bécivel, Árpáddal és vele egy olasz étteremben a Liman 1-ben. A közeliben laktak mind a hárman. Itt hallottunk tőle legelőször (jóval a VMDK előtt) a magyarok vertikális szervezkedéséről. Csak néztünk, mint borjú az újkapura. Bandi megérezte az idők szavát (lehet, hogy Vékás meg Csorba is súgott neki) és meglett a magyar kisebbségi érdekszervezet. Ilyen volt már a két háború között: a Magyar Párt. Mélyebb nyomokat nem hagyott.

A Bandival azon vitatkoztunk nyilvánosan (a Napló őszinte örömére), hogy másként képzeljük el a sajtószabadságot. Ő valahogy úgy, ahogy az most Magyarországon és Szerbiában megvalósult. Én pedig a pártfüggetlen sajtó mellett ágáltam. A mai napig. Nem mondom, hogy győzelemre állok.

2020. május 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kovács-jelentés: „Van még mit tenni”!?

Mivel a jelentésben, amely egy fontos regionális nemzetközi szervezet elé kerül, a Szerbiában élő magyar közösségről >

Tovább

Fideszes/véemeszes vezetőkből nem lesz hiány…

Deli Andor asszisztensei között néhány ismerős név is van: Abel PASZTOR (Pásztor István fia?), Fanni TERNOVACZ >

Tovább

Nem lehetünk kisebbségi politikai rezervátumba bezárkózó indiánok

Könnyű azoknak a kisebbségben élőknek, akik kozmopolita buborékba menekülve elegáns gesztussal túlteszik magukat a trianoni történeten, >

Tovább

Újfajta vírus terjed köztünk: a fake news vírusa

A legkényelmesebb olyasmivel vádolni az embert, amire még álmában sem gondolt. Ezzel kapcsolatban jut eszembe egy >

Tovább

„Szerbia nem ért el felmutatható előrehaladást”!

Kit és mit képvisel Deli Andor? 1. A hatalom részét képező magyar párt dicstelen szerepet játszott >

Tovább

Bethlen Gábor a főtéren

Aki Marosvásárhelyre látogat, nézze meg feltétlenül Bernády György szobrát a Teleki-ház előtt és a Bethlen Gábor-szobrot >

Tovább

Az ironikus kontrapunkt

Az életébe több ilyen patetikus esemény játszódott le, vallotta be, de az említettek miatt, nem írt >

Tovább

A legnagyobb távozott

Kihalt a bosszú vágya, csak romlott kompromisszumok léteznek, magyarázta. A társadalom manapság megveti Elektrát, aki itt >

Tovább

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább