2024. március 19. kedd
Ma József, Bánk névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

30 éve

Egy elfogult, szubjektív írás a Naplóról

Bódis Gábor
Bódis Gábor
30 éve

Azt hiszem délután volt, 1990. május 8-án. Németh Árpi, Nemes Pista, talán Csíkos Zsuzsa és Keszég Karcsi meg én kezünkbe vettük a Fórum nyomdájának érces szagú üzemében a Napló első számát. Időzített volt – a Győzelem Napjára. Mert szabadelvűnek és antifasisztának álmodtuk meg. Én legalább is. Amint a dolgok jelenlegi állását látom, most már az antifasisztát fontosabbnak vélem.

Már leírtam többször, alig fogom ismételni magam: Árpáddal magántévét akartunk csinálni, miután leváltottak, kiutáltak, feleslegessé tettek bennünket az Újvidéki tévében. 1989-ben ez még lehetetlen volt (mellesleg ma is), arról nem is beszélve, hogy pénzünk sem volt. Aztán jött egy bál a Petőfiben (Újvidék), ahova két csinos hölggyel, Pálics Mártával és Spitzer Évával (remélem, nem fognak a személyiségi jogaik ilyetén megsértése miatt megneheztelni) érkeztem. Álltunk Árpáddal a söntésben, ahogy illik és arra a jött a Merkva Laci, a Fórum nyomda akkori igazgatója. Megkérdeztük tőle, hogy mennyibe kerülne egy hetilap nyomása (meg az előkészítés). Megmondta. Belekezdtünk.

Elkezdtem böngészni a délvidéki magyar sajtót. A háború előttit. Megakadt a szemem a Bácsmegyei Naplón. Azonnal beleszerettem. Egy olyan újság, amelyet a szerb és a magyar hatóság is betiltott, csakis is hiteles lehet. Azóta rengeteget olvastam a Bácsmegyei Naplóról, majd csak Naplóról és tökéletes választásnak tartom. Vak tyúk is talál szemet.

A következő jelenet: a budapesti Váci utca egyik német sörözőjében Árpáddal a rovatok címén ötleteltünk és csapolt DAB-ot ittunk. Ez utóbbinak semmilyen jelentősége nem volt, csak a rovatoknak.

Vissza Újvidékre, illetve Szabadkára. Kasza Jóska volt a városelnök (vigyázat: 1989) és beleegyezett, hogy a 2. világháború utáni első (nem csak magyar, hanem uopšte) szerbiai magánlapja szabadkai illetékességű legyen. Mentünk a Szocialista Szövetségbe (nem röhögni!), ahol kaptunk egy, csak nőkből álló, felügyelőbizottságot. Elvittük őket egy jó ebédre, jópofáskodtunk. Megérte.

Jogilag megvoltunk, Árpád megszervezte a többit. Számítógépektől (1990!) kezdve a megannyi bigyót és technológiát. Nemes Pista is akkor már képben volt. Nyugodjon békében! Közben Németh Csaba megálmodta és lerajzolta a Napló lógóját és fejlécét.

Amíg Árpád dolgozott, én elméláztam azon, hogy nem elég új lapot indítani, hanem a hangvételnek is újnak kell lennie. A humoros baszkódásra gondoltam. A tyúknak megint bejött.

Az Újvidéki Színház felejthetetlen klubjában, ahol Letsch Endre és a Mami (Csüllög Éva) volt a karmester, összedugtuk fejünket esténként. A csapat gerincét a tévé magyar szerkesztői adták, de egyre többen csatlakoztak hozzánk. Ottó (a Tolnai) belső szerkesztőként dolgozott (a negyedik számot ő szerkesztette), fáradhatatlanul hozta az ifjú és kevésbé ifjú titánok kéziratait. Akkor már, azt hiszem, az újvidéki Balzac utcában volt a szerkesztőség. Előtte Szabadkán, a szüleim lakásában, a Petőfi Sándor utcában. Paulik Hajni vállalta az adminisztrátor szerepét. Később Balogh Emerencia lett a szerkesztőség mindenese.

Vissza: színházklub, kupaktanácsok sorozata. Gerold Laci (Jó voltál, Pajtás) is jött, meg Balázs Attila (Elvtárs úr, kérem! Avagy: Faszikám, ki itt a fűtő), Végel Laci is (ő írta a második Önnaplót, az elsőt, természetesen a Kasza). Végel nyílt levelet küldött Radovan Pankovnak (fiatalabb kedvéért: Mihalj Kertes tettestársa), a szocszövetség tartományi elnökének. A belgrádi tudósítónk Aleksandar Tijanić, a zágrábi Jelena Lovrić, a londoni Sándorov Péter, a Los Angeles-i Molnár Imre, a moszkvai Bogoljub Lacmanović, a franciaországi Kopeczky Csaba, akinek a nagybátyja, a Kópé a Bicsakló, a humorrovat állandó szerzője volt. A szerkesztője pedig Pintér Lajos. Keszég Karcsi, bevallotta, hogy autonomista, Vicei Karcsi pedig Pornó anziksz címmel megkezdte a Levél a szabadkai börtönből elnevezésű sorozatát. Valihora Pista Szabadkáról tudósított, Csorba Béla verset írt (Egy Orwell versre), Gáspár Misu a sportrovatot vezette, Csordás Árpi Szeles Mónikáról regélt, Mucsi Géza pedig megírta a Mieink című felejthetetlen ópuszát. Buda Hajni szerkesztette a Naplopót, Soós Jóska a Kék Naplóban Bubáról és a többi áldozatról emlékezett meg. Csíkos Zsuzsa feltette a kérdést, hogy a jugoszláv kormányfő (Ante Marković) kommunista-e még.

Balázs Attila beszélt Cseres Tiborral, aki beleegyezett, hogy folytatásban közöljük a Bezdáni ember című novelláját.

Ennek az az előtörténete, hogy valamikor 1987-88-ban a Hideg napok elolvasása után évekkel pesti könyvesboltokban mászkáltam és rábukkantam a szerző újabb művére. A könyv keményfedelén két regénycím szerepelt. Bedobtam a kosárba. Siettem biztos, mert bort meg sajtot is kellett venni. Hazaérve Újvidékre kinyitottam a könyvet és láttam, hogy még egy cím van benne: A bezdáni ember. Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni: a Vörösmarty téren dedikáló Csereshez szégyenlősen odamegy egy hezitáló férfi, aki lassan feloldódik és elmeséli, hogy mi történt Bezdánban 1944 végén. Nem hittem a szememnek. Addigi életem során soha nem hallottam erről a véres bosszúról a magyarok (és németek) ellen. Erről soha senki nem beszélt. Megkérdeztem a szüleimet: az egyik nagyapám munkaszolgálatosként (Horthy) meghalt valahol Ukrajnában még 1942-ben, a másik, a Bódis a cukrászdaalapító pedig napokig felöltözve aludt, attól rettegve, hogy jönnek érte a partizánok. Ő megúszta. A Napló nem jelenhetett meg a bezdáni ember története nélkül.

És még egy rovatot kihagytam, a legkedvesebbet: Bánsági Dekameron. Rácz Jóska barátunk írta le szaftos pajzán bánáti történeteit. Élőszóban mi már ezeket szájtátva hallottuk viharos estéken a szentmihályi csatorna csúszós partján.

Életem legnagyobb szerkesztői tévedése volt, hogy Csíkos Zsuzsa rábeszélésére néhány héttel később kihagytam a Dekameront. Zsuzsa ugyanis egy főpappal készített interjút és azt mondta, hogy nem jó festene az interjú egy ilyen pajzán történet társaságában.

Jóskám, tudom, hogy ott fönn már csak legyintsz erre egyet, de én soha nem bocsátom meg magamnak!

 

2020. május 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Mindenki feleljen a saját tetteiért!

A fotón (Nyilas) mögött jól látszik,  a KJI molinója piros betűkkel hirdeti (az intézmény közösségi oldalán a >

Tovább

Hátha nem lesz csendes

Nem tehetek róla, az utóbbi időben nem a lúdtoll, nem is a kard jut eszembe, ha >

Tovább

Magyar alkotók szerepe a szerb avantgárdban

Annak ellenére, hogy a magyar avantgárd egyik vidéki centruma lehetett Újvidék és azon belül is az >

Tovább

Vigyázz, jön a vonat!

De kedvet kap-e egyetlen komoly ember is az újabb vezér személyi kultuszának az építésére, egy irányvesztett >

Tovább

Hátha!

Valójában a közép-európai fuvallatok egyre gyengébbek, az északról érkező orosz sztyeppe vonzereje egyre inkább elhatalmasodik. A >

Tovább

Pásztort választott magának a VMSZ nyája!

Pásztor Bálint a tisztújító közgyűlésen egyetlen szóval nem mondta, hogy számára a magyar közösség érdeke a >

Tovább

Szerbiában 10 éve csorbítják a politikai jogokat és a polgári szabadságjogokat!

A Freedom House szakértője azt is mondta, hogy „most Szerbiában fennáll a valós félelem attól, hogy  valamiféle >

Tovább

Sonja Biserko: „Szerbia állandó feszültségben él”

“Szerbia soha nem volt távolabb az európai értékektől. A decemberi választásokon a rezsim megmutatta igazi arcát >

Tovább

„Rendtevés” vagy megúszni vágyás?

Sokba került a vajdasági magyaroknak Pásztor, Lovas és a VMSZ felsőoktatási ámokfutása. A számonkérhetőség a néhai >

Tovább

Lovas Ildikó “bukása” kapcsán

Ez a poszt főleg a vajdasági magyar barátaimat érinti, bár összmagyar politikai vonatkozása is van. Mit >

Tovább

Válaszút előtt a VMSZ: a közösségi érdek vagy a családi Kft.?

Alapos elemzés és felelősség-megállapítás nélkül a párt nem léphet tovább. Ezt minden rendes pártban el szokták >

Tovább

„Hallatni a másik oldal hangját”?!

A Magyar Szó nevű napilap kiadója, a Magyar Szó Kft., amely totális pártirányítás alatt működik. A >

Tovább