2020. június 4. csütörtök
Ma Bulcsú, Kerény, Kerubin névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Kentaurbeszéd

Virtuális és reális haza

Végel László
Végel László
Virtuális és reális haza

Távozásuk oka az, hogy nem érzik többé hazájuknak a szülőföldet. A virtuális haza (Magyarország) és a reális haza (Szerbia) közötti feszültség a senki földjére vetette a kisebbségeket. Igaz, a szerbek is tömegesen távoznak, de esetükben nagyobb az esély a visszatérésre, hiszen a hontalanság érzése nem itatja át őket annyira, mint a kisebbségi polgárokat. Végel László:

A vajdasági magyarok az elmúlt fél évszázadban voltak irigyelt kisebbségi polgárok és voltak kisebbségi páriák. Mindamellett, hogy az új politikai elit nem szívesen emlékezik az önigazgatású szocializmus időszakára, ekkor viszonylagos nyugalmat és kelet-közép-európai viszonylatban megbecsülendő kisebbségi jogokat élvezett. A kritikusok szerint Tito marsall rombolta a magyar nemzeti identitást. Ebben a kérdésben tökéletes összhang uralkodik a kisebbségi ideológusok és a horvát, valamint a szerb nacionalisták között. Dobrica Ćosić, a szerb „nemzet atyja” szerint Tito megbocsájthatatlan bűne a szerbek nemzeti elnyomása volt. Tagadhatatlan tény, hogy a jugoszláv szocialista modell idején a vajdasági magyarok életében a nemzeti kérdés nem játszott kitüntetett szerepet. Ha az értelmiség időnként felvetette, a közösségben nem keltett nagyobb visszhangot, nem alakultak ki olyan mozgalmak, mint a koszovói albánoknál.

A titóizmus és a magyarok

Igaz, hogy a vajdasági magyarok lélekszáma csökkent, de nem olyan mértékben, mint manapság. A magasabb életszínvonalnak köszönhetően a jugoszláviai magyarokban nem ébredezett az „anyaországi nosztalgia”. A mezőgazdaság kiadós támogatásának hála, a főleg fölműveléssel foglalkozó magyarok biztonságérzete napról-napra növekedett. A vajdasági magyar polgár szabadabbnak érezte magát, mint az anyaországi. Kialakult a magyar pártelit, amelyben helyet kaptak kiemelkedő magyar írók és értelmiségiek, akiket a mai magyar „nemzeti oldal” minden vitán felül nemzeti elkötelezettségűnek tart. Fokozatosan létrejött egy módos magyar „szocialista középosztály” is. A jugoszláv útlevél lehetővé tette az anyaországgal való zavartalan kapcsolatokat, a magyar kultúra jelenlétének fontosságát a jugoszláv hatalom nem vonta kétségbe. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy még a 80-as években is vagy 15 magyar könyvkereskedés működött a Vajdaság magyar városaiban, ami azt jelenti, hogy létezett igény a magyar kultúra iránt. Ma 15 gazdasági alapon működő könyvkereskedés elképzelhetetlen. Megnyílt a magyar értelmiségi utánpótlást biztosító újvidéki Magyar Tanszék. Az állam biztosította a magyar intézmények zavartalan működését. A sajtóban gyakran heves viták folytak, amelyek csak néhány tabutémára nem terjedhettek ki. A kiadóházak, a folyóiratok, a kulturális intézmények államilag finanszírozott, stabil gazdasági talajon működtek. Az állam bevezette a környezetnyelv tanulását, aminek köszönhetően gyakorlatilag is lehetővé vált a kétnyelvű közigazgatás.

Ezeknek a vívmányoknak köszönve, a kisebbségi politikusok az örökölt jogokra hivatkozva - minő paradoxon! – egyre kisebb eséllyel próbálják megőrizni a verbálisan megtagadott titói örökséget. Ez az állapot azt bizonyítja, hogy ha a kisebbségi közösségek államában a demokratikus állapotok nem rosszabbak, sőt, esetleg jobbak, mint az anyaországban, s az életszínvonal terén sem maradnak le, esetleg előtte járnak, akkor a helyi és a nemzeti identitás nem kerül egymással ellentétbe. Kiderül ez a vendégmunkás-történetekből is. Nagy számú magyar is vállalta a németországi munkát; akik azonban otthon építkeztek, sorra visszatértek, a külföldön szerzett tudásukat hasznosítva műhelyeket nyitottak vagy más vállalkozásba kezdtek.

A rendszerváltásban

Ez a felfelé ívelő időszak a 80-as évek végén tragikusan zárult, a vajdasági magyarok egyszeriben kisebbségi páriák lettek. Jugoszláviában dúlt az etnikai háború, magasra lángolt a nacionalizmus, s a vajdasági magyarok egyik napról a másikra hontalanoknak érezték magukat. Nevezhetjük ezt kollektív sokknak is. Ezzel párhuzamosan alapjaiban sérült a helyi identitástudat, egyre nagyobb szerepet kapott a nemzeti hovatartozás érzése, a sérült nemzettudat felerősítette az anyaország iránti nosztalgiát, következésképpen hirtelen beindult a tömeges elvándorlás Magyarországra. Ez főleg az értelmiséget és a módosabb rétegeket érintette.

A magyar kormányok – mind a jobb-, mind a baloldaliak, és 1998-2002 között a Fidesz is - meg akarták őrizni az egyensúlyt a megingott helyi és az újjászülető nemzeti identitás között. Antall József kormánya kezdeményezte a kisebbségi közösség támogatását, amely főleg a kulturális és az oktatási szférában hagyott érdemleges nyomokat. Ezzel revitalizálta a nemzettudat őrzését, de közben politikailag tág teret hagyott a helyi erőknek. A kisebbségi közösségben felülkerekedett a nemzeti érzés, ami érthető, hiszen a Milošević-rendszer ezt veszélyeztette leginkább. A nemzeti lobogót elsők között a párttagok emelték magasba. Az első magyar párt alapító tagjainak többsége nem mellőzött ellenzéki, hanem a (Jugoszláv) Kommunista Szövetség tagja volt, köztük sokan hithű titóisták. A későbbi szakadások idején is a volt kommunisták játszottak vezető szerepet.

A magyarországi pártok egyike sem igyekezett döntő módon befolyásolni a kisebbségi politikumot. Ez a trend folytatódott az MDF veresége után is. Az MSZP és az SZDSZ, később a Fidesz egymástól örökölte a kisebb-nagyobb hasadást átélő, de nemzetpolitikai szempontból egymástól nem sokban különböző kisebbségi pártelitet, akik egészen 2010-ig, a Fidesz hatalomra jutásáig igyekeztek egyenlő távolságot tartania a magyarországi pártok felé. Ennek köszönhetően, főleg a 90-es években, a vajdasági magyarok között változatos, egymással versengő, de inkább csak részletekben különböző elképzelések jutottak kifejezésre, ami az egyre inkább pártbefolyás alá kerülő sajtóból is kiderül. Ebben az időszakban, leginkább a 90-es években, a vajdasági magyarok még tömegesen járultak az urnákhoz.

A magyar kormányok egészen 2010-ig az Antall József által megfogalmazott szellemben viszonyultak a kisebbségi közélethez. Történtek módosulások, de ezeket nem az anyaországi, hanem belső tényezők határozták meg. A szerbiai rendszerváltás utáni politikai káoszban, főleg Đinđić halála (2003) után az új szerb politikai elit az EU sugallatára rendezni kívánta viszonyát a kisebbségekkel és arra a következtetésre jutott, hogy igen rövid idő alatt nehéz megbízható egyezségre jutni, amennyiben több kisebbségi párttal kell tárgyalni. Ezzel buzdította az egypártosodási folyamatot a kisebbségen belül. Nem új jelenségről van szó, már Milošević Szocialista Pártja érvényesítette ezt, amikor kijelölte, hogy melyik magyar kisebbségi párt alkalmas a tárgyalásra. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mellett döntött! Az egypártosodási folyamatot azonban nem a szerbiai hatalom kényszerítette ki, kiderült ugyanis, hogy a magyar közösségből is hiányzott az a kritikus tömeg, amely életben tarthatta volna a plurális struktúrát.

2010-ben a Fidesz hatalomra kerülésekor a vajdasági magyar közéletben már lezárult egypártosodási folyamat szabad teret biztosított a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Nem a Fidesz hozta létre, csak örökölte az MSZP-től a számára kedvező helyzetet teremtő VMSZ-t, amely 2010 után új fejezetet nyitott a vajdasági magyar közösség életében. A NER nem pluralizmust, hanem nemzeti egységet követelt. Természetesen ezzel együtt felvetődik a kérdés, hogy a kisebbségben érvényre juthat-e a hagyományos többpártrendszer. Ha nem, akkor ez milyen következményekkel jár? Hogyan lehet ezt pótolni? Megtörténhet-e, hogy a magyar polgárok egy része - aki nem képes azonosulni az uralkodó kisebbségi párttal - úgy dönt, hogy a világnézetének vagy érdekének megfelelő többségi pártra szavaz? Ezzel a kisebbségen belül beindult a belső tétlenségi lemorzsolódás, avagy megszületett a „statikus harmónia”. Nem mondható, hogy ez csak a Fidesz diktátuma volt, ebben nagy szerepet játszott a bénító történelmi sokkhatás utáni kisebbségi állapot. A represszív miloševići rendszer toleráns összetartásra kényszerítette a vajdasági magyarokat, a rendszer bukása utáni zűrzavarban azonban nehéz, majdnem lehetetlen volt megtalálni a kiutat. A NER volt az utolsó szalmaszál. Az autokratikus modell a kisebbségben immanens, de nyílt kibontakozását a Fidesz segítette elő.

A NER és a kisebbség

2010 után először fordult elő a Vajdaságban, hogy egy kisebbségi párt egyértelműen társuljon egy magyarországi párttal, ami azt is jelenti, hogy a többi párttal megszűnt minden kapcsolata. Feléledt a jelszó, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Újra kirajzolódott az ellenségkép, csak most nem a többségi nemzet, hanem a „belső erők” képviselték az ellenséget. Bekövetkezett az, amit senki sem várt, az egykor háborúpárti szerb politikusok, akik egy szendvicset is ajándékoztak volna a magyaroknak, csakhogy távozzanak Szerbiából, nagyobb megbecsülésnek örvendenek a kisebbségi pártkörökben, mint magyar kritikusaik. Ezekben az években a magyar ellenzéki pártok rendkívül ritkán szerepeltek a vajdasági magyar sajtóban, akkor is többnyire negatív kontextusban. Az anyaországi parlamenti választásokon a vajdasági magyar kettős állampolgárok is szavazásra jogosultak, ám a választási kampányokban csak a Fidesz képviselői szerepeltek, a többi pártnak nem volt erre alkalma.

Kezdetben mindez a napi politika terében bontakozott ki, de következményei túlmutatnak a napi politikán. Ezek között is a legfontosabb, hogy felborult a nemzeti és a lokális identitás közötti egyensúly, amelyet Antall József és az MDF ápolt és amelyhez a továbbiakban a magyar jobb- és baloldal, valamint az SZDSZ egyaránt gondosan tartotta magát. Arról a felismerésről van szó, hogy a nemzeti identitás a kisebbségi közösségekben sokkal komplexebb, mint az anyaországi polgároknál. Egyrészt a nemzettudat markánsabb, mivel a mindennapi életben a közösség és az egyén is naponként szembesül vele. Ez a tény nagymértékben hitelesítette a Fidesz iránti vonzalmat. Másrészt azonban megjelenik ennek a hátulütője is, hiszen a kisebbségi embernek integrálódnia kell egy másik kultúrába és rendszerbe, azzal, hogy nemcsak befogadja környezete kultúráját, hanem vissza is hat rá, proaktív lesz, vagyis nem vállalja a kishitűségbe vezető, passzív „elszenvedő” szerepet. Ez azt jelenti, hogy nemzettudata nem egy elszigetelt térben formálódik és teljesedik ki. Az elmúlt tíz évben azonban ez a második elem háttérbe szorult: a NER döntő szerepet játszott az életpályamodellek megformálásában, s ezzel megbomlott a nemzeti és a lokális identitás egyensúlya. Főleg az észak-bácskai középiskolai tanárok gyakran teszik szóvá, hogy egész évfolyam Magyarországon folytatja a tanulmányait. Sokszor már a középiskolai tanulmányokat is Szegeden végzik.

Szó sincs arról, hogy ennek fontosságát kétségbe vonjuk, ellenkezőleg: ajánlatos lenne, ha a fiatal vajdasági szakemberek nem csak Magyarországon, hanem más európai városokban is képeznék magukat. A gondok akkor bukkannak fel, ha a jelenség tömeges mérete ellehetetleníti a reszocializációt. Ennek veszélyére már a magyar polgármesterek is felhívták a figyelmet: bár lehetőségük lenne arra, hangoztatták, hogy egy-egy fontos munkahelyre magyar szakembert találjanak, de ezt nem tehetik meg: vagy azért, mert azok már elvándoroltak, vagy azért, mert nem ismerik sem a szerb nyelvet, sem a környezetet, amelyben tevékenykedniük kellene. A NER mögé bújtatott homogén magyarságtudat a kisebbségi közösségben megteremtette az elszigeteltség, a tehetetlenség, a távlatnélküliség érzését, ami nagyban hozzájárul a tömeges elvándorláshoz. Vagy tíz évvel ezelőtt a homogén nemzeteszme érvényesülésekor a kisebbségi politikusok hajlamosak voltak a szőnyeg alá seperni az elvándorlást, mondván, divatról van szó, vagy a pénz után futnak az emberek - idővel azonban kiderült, hogy azok a szakemberek vagy módosabb polgárok is távoznak, akiknek nem volt megélhetési gondjuk. Ma már ez nyílt sebnek számít. A jelenség egyre érzékelhetőbb, hiszen egész utcákat hagynak el a magyar polgárok.

Távozásuk oka az, hogy nem érzik többé hazájuknak a szülőföldet. A virtuális haza (Magyarország) és a reális haza (Szerbia) közötti feszültség a senki földjére vetette a kisebbségeket. Igaz, a szerbek is tömegesen távoznak, de esetükben nagyobb az esély a visszatérésre, hiszen a hontalanság érzése nem itatja át őket annyira, mint a kisebbségi polgárokat. Még az ingatlanközvetítők is tudják, hogy a magyarlakta településeken az ingatlanok ára az utóbbi időben mélyrepülésben van. Aki az ingatlanjaitól megszabadul, az nem számít visszatérni.

Jellemző azonban, hogy 2010 után, éppen abban az évtizedben, amikor a Fidesz befolyása a vajdasági magyarok körében tetőzik, az elvándorlók nem Magyarország felé veszik az irányt, mint a 90-es években, hanem a magyar útlevél birtokában az EU tagországaiban találnak új hazát, tehát nem válik be az a vélekedés, hogy Magyarország munkaerő tartaléka a kisebbségi közösségekben rejtezik. Ennek a magyarázatát nem kutatta mindeddig senki, jelzésértékű azonban, hogy a kisebbségi közösség megosztottabb, mint ahogy a propaganda állítja. Hiszen a kisebbségi absztinencia a szerbiai parlamenti választásokon jóval nagyobb a szerbiai átlagnál; a kisebbségi pártra a magyarok hozzávetőlegesen 25-30 százaléka voksol. Ugyanez az arány tapasztalható a magyarországi parlamenti választásokon is: a 180 ezer kettős állampolgár részvétele szintén 25 százalék körül mozog, ami jóval alacsonyabb a magyarországi részvételi aránynál. Így néz ki a történelmi végkifejlet. Negyven évvel ezelőtt a vajdasági magyarok még büszkén vállalták a helyi identitást, manapság a virtuális hazában reménykedve a senki földjén találják magukat.

(Népszava)

 

2020. május 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább

Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >

Tovább

Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”

A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >

Tovább