2020. június 4. csütörtök
Ma Bulcsú, Kerény, Kerubin névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Telefonálni vagy nem telefonálni?

– ez itt a hamleti kérdés.

Pressburger Csaba
Pressburger Csaba
Telefonálni vagy nem telefonálni?

Vagyis: én telefonálni fogok – de nem tartom meg a pénzt. Úgy, ahogy van, teljes egészében át fogom utalni egy olyan civil szervezetnek, amelyikről úgy gondolom, hogy megérdemli, hogy rászorul, hogy jó célt szolgál, és amikor ezt megteszem, nyilvánosságra is fogom hozni a nevét. Pressburger Csaba:

Sokan kételkedtek tudós pénzügyminiszterünk szavaiban, amikor bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta szociális válságot enyhítendő minden felnőtt szerbiai állampolgárnak kiutalnak 100 eurót. Mások viszont fanyalogtak, hogy ők bizony jól megvannak a 100 eurós könyöradomány nélkül is. Fel is bőszült ezen a hatalom! „Még hogy megkérdőjelezik egyesek, még hogy fanyalognak mások!” – dúlt-fúlt mérgében, majd hirtelen furfangos ötlete támadt: okos lány módjára be is tartja az ígéretét, meg nem is, adja is a 100 eurót, meg nem is; magyarán: csak azoknak fizeti ki, akik kérik (mínusz a kivételezett kategóriák, de ez most mellékszál).

„Nosza, lássuk csak, vajon a fanyalgóknak derogál-e betelefonálni, hogy hát szóval mégiscsak kéne az a kis könyöradományocska!” – dörzsölte a markát kajánul és áldotta furfangos eszét a hatalom. Már jó előre azt is kifundálta, mely pletykalapoknak szivárogtatja ki a nyilvánosan rebelliskedő, amott meg titokban mégiscsak a pénzért kuncsorgó személyek névsorát.

„Meg egyébként is” – gondolta a hatalom, markát dörzsölve, eszét áldva – „ha segítségképpen 100-100 eurót adunk a zembereknek a közösből, annak megörülnek és ránk szavaznak, de ha azt próbálnánk nekik elmagyarázni, hogy könnyítésképpen 100-100 euróval kevesebbet kell betenniük a közösbe, mint eddig, akkor legfeljebb megvonnák a vállukat, nagy ügy, mondanák, és nem szavaznának ránk.”

Rövidtávú hatalomtechnikai szempontból jól kalkulált a szerbiai rezsim, ezt el kell ismerni. Hiszen az égből pottyanó 100 eurós „ajándékot” a felületes szemlélőknek el lehet adni mint a válság következményeinek enyhítésére szolgáló egyszeri juttatást, amit azért kaphat meg mindenki (már ha kéri), mert ugye a járványhelyzet eleve mindenkit megvisel. Tökéletesen populista döntésről van szó, amely semmi mást nem szolgál, mint az erre fogékony polgárok lekenyerezését, szavazatainak megvásárlását, adatbázis-építést és esetleg egyesek megszégyenítését, lejáratását.

Az egész intézkedés mintegy 600 millió eurót emészt fel, olyan pénzt, ami nem áll rendelkezésre, tehát elő kell teremteni – kötvénykibocsátással vagy hitelfelvétellel –, és semmiféle kilátás nincs rá, hogy bármi módon is megtérülhet. Ne feledjük: a pénzügyminiszter szerint ez nem szociális juttatás (noná, hiszen ez esetben mi indokolná, hogy minden polgár megkapja), hanem a gazdaságélénkítést, a vásárlóerő növelését szolgáló intézkedés. Ám klasszikus, mindenkinek „lepottyanó” ún. helikopterpénznek mégsem tekinthető, mert gazdaságilag semmivel sem indokolható módon – sértődött és gőgös politikai megfontolásból – szelektál, amikor kérvényezéshez köti az összeg kiutalását.

Arról lehet vitatkozni, hogy gazdaságilag van-e létjogosultsága a vásárlóerő felpezsdítését szolgáló helikopterpénz-osztogatásnak, amit több ország is alkalmaz, vagy esetleg többet érne, ha a kiadások visszafogására, az adóterhek könnyítésére, esetleg egyes gazdasági ágazatok megsegítésére törekedne az ország, de a sem nem szociális alapon és nem is gazdasági alapon történő osztogatásra semmilyen épkézláb magyarázat nincs. Kivéve a fentebb vázoltat, amit a hatalom ugyan nem mond ki, csak gondol.

Mit tehet az egyén ebben a helyzetben? Telefonálni vagy nem telefonálni? – ez itt a hamleti kérdés.

Ha telefonálok, elfogadom a hatalom játékszabályait, részt veszek ebben a populista bohózatban, megalázkodom, és esetleg még azt is kockáztatom, hogy az adataim illetéktelen kezekbe kerülnek, politikai lejáratási kampány részévé válok. Ha viszont nem telefonálok, lemondok alanyi jogomról, nem „hívom le” azt a pénzt, ami megilletne. Nehéz ügy, és nyilván senkit sem kell elítélni, bármelyik opció mellett dönt is.

Annyit tehetek, hogy elmondom, én mit fogok csinálni.

Fájdalom, hogy így van, de bő négy évtized során sem sikerült elhinteni bennem az államunk iránti bizalmat (nem általánosságban „az állam”, hanem e konkrét állam iránt – ezt hangsúlyoznám). Tehát abból indulok ki, hogy a pénz nincs jó helyen nála.

Ha bent hagyom, csak elherdálja vagy nekem nem tetsző célokra költi, esetleg lenyúlja. Magyarán: igyekszem minél kevesebbet adni neki, ha pedig ő akar nekem (vissza)adni, nem fogom büszkeségből visszautasítani. Vagyis: én telefonálni fogok – de nem tartom meg a pénzt. Úgy, ahogy van, teljes egészében át fogom utalni egy olyan civil szervezetnek, amelyikről úgy gondolom, hogy megérdemli, hogy rászorul, hogy jó célt szolgál, és amikor ezt megteszem, nyilvánosságra is fogom hozni a nevét.

Mindenkit, aki úgy érzi, megteheti, hasonlóra biztatok. Hackeljük meg közösen ezt a választási kampányfogást!

(Autonömia)

 

2020. április 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Húsz éve (4. rész)

Közgazdasági bravúrjaimról bárki tudomást szerezhetett, ha elolvasta a Bódis-cukrászdáról szóló eddigi élményfoszlányaimat. Az üzleti partnerek megválasztásában >

Tovább

Amiről nem beszélünk...

A kommunikáció először arról szólt, hogy tragédia előtt állunk, egy hónappal később pedig, hogy minden a >

Tovább

Keresik az ajándékot

Eluralkodtak a minden nagyobb szenvedély nélküli, intelligens, művelt és óvatos szeretők. Megcsodálom őket, ám sajnálom, hogy >

Tovább

Húsz éve (3. rész)

Az ünnepélyes megnyitás után azonnal beütött a ménkű: Bogár Laci és neje (a partnerek) úgy gondolták, >

Tovább

Szerbia nem demokratikus ország

Amennyiben nem lesz biztosíték a szabad és tisztességes választási kampányra, a választások legitimitása elkerülhetetlenül kérdésesé válik. >

Tovább

Szabadulás Trianontól

Nincs más a magyar nacionalizmuson kívül. Csak versengő nacionalizmusok vannak. Két kirekesztő diskurzus verseng egymással: az >

Tovább

Az idegen nő

Az idegen nő egyszerre vonz és taszít. Felcsillant a szemem, amikor Tišma-regényben feltűnt Dornstädter kávéház. Ugyanott >

Tovább

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

A mesterséges nevek százai azonban bekerültek az Akadémiai Nagylexikonba, emiatt tévelyegnek úttalan utakon a magyar GPS-t >

Tovább

Trianon és a VMSZ

Nem tűnik ki az sem, a Fidesz hogyan tekint arra, hogy stratégiai partnere, a Vajdasági Magyart >

Tovább

Húsz éve (2. rész)

Folytatom a Bódis cukrászda 2.0 történetét. Az első részben arról volt szó, hogy miként került vissza >

Tovább

Húsz éve (1. rész)

Valami ciklikusság nyavalyog velem az utóbbi néhány évtizedben. Néhány hete volt 30 éve, hogy megszültük a >

Tovább

Magyarok a Vajdaság „aranyidejében”

A vajdasági magyar nyilvánosságban ma alig akad kritikus hang. Magyarország valójában több tekintetben visszafoglalta a területet, >

Tovább