Ma Pongrác névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Tigrisfátyol
(a Trianon-történetek sorozatból)
Balázs Attila
Sajnos, Ady ilyen mélységekig nem foglalkozott ezzel az üggyel. Aztán Clemenceau véres bosszúját sem érhette meg, mert 1919-ben meghalt szeretett Csinszkája ölében, mielőtt a „Minden Egész eltörött” trianoni változatban is kiteljesedett volna. Balázs Attila:
Hol volt, hol nem volt, rég a koronavírus előtt, élt Kínában egy kínai császár, aki vak volt. Pedig nagyon szerette volna látni birodalmát onnantól, ahol a Nap kél, egészen odáig hátul, ahol nyugovóra tér. Benne a sok boldog embert, daloló madarakat, virágzó mezőket, csörgedező patakokat. Az égen a bodor felhőket, éjjel a ragyogó csillagokat, azonban nem akadt orvos, aki meggyógyítaná. Hiába raktak csodafűből tapaszt a szemére, hiába csináltak vele ezt meg azt, a sötétség maradt, mígnem egyszer egy híres európai csodadoktor érkezett az udvarába. Ez az ember rögtön megállapította, mi a baj, s meggyógyította. Nosza, örvendett a császár, de nem sokáig. Minél többet látott maga körül a furcsa dolgokból, annál inkább elkedvetlenedett. Olyannyira, hogy kétségbeesésében végül ezerszer elátkozta a pillanatot, amikor látni kezdett, s visszakívánkozott világtalan világába. – Ezt a történetet egy francia szerző vetette papírra az első világégés előtti időkben, majd Heltai Jenő írónk segítségével gyökeret eresztett a magyarban is. Ráadásul Budapesten egyfelvonásos dráma formájában be is mutatták, méghozzá egyenest a Nemzeti Színházban. Dühödt kritikusa is akadt az egyik mindenkori legjobb magyar költő, Ady Endre személyében, aki sok színkritikát írt életében, de ez lett az egyik legmérgesebb. Ady szerint: ha valami jó ebben a szösszenetben, az a fordítás, maga az ötlet viszont ősi kövület, amit sajna nem is egy vérbeli író kapirgált elő a szemétdombon, hanem egy orátor vagy publicista, s az eredmény olyan is lett: bődületesen mesterkélt, telve nagy lapos gesztusokkal, hogy az ember gyomorgörcsöt kap tőle.
Ugyanitt a kritikus jól elnáspángolja a színház embereit is, ám ez itt kevésbé fontos számunkra. Lényeg, hogy a mű szerzőjét így hívták: Georges Benjamin Clemenceau.
Minden idők egyik leghíresebb francia politikusa, a Harmadik Köztársaság miniszterelnöke, akit a korabeli Pesti Napló Paul von Hindenburg tábornokhoz hasonlított, és akinek a nevét 1920-előtt mindenki tisztelettel ejtette ki Magyarhonban is, Clemenceau, a rettegett Tigris, szeretett a szépirodalom berkeiben portyázgatni. Persze, ezzel aligha van itt mit kezdenünk, ez irányú erőfeszítéseiből eredő irodalmi remekművekről nem tudunk. A tőle származó belletrisztikát nem ismeri magyar közönségünk, igazából erről az egyről értesülhetett, amelyre a feldühödött Ady – részben talán a saját területét védve – félelmetes morgással vetette rá magát. Hogy menten letépje róla a talmi kínai selymet, közben heves vérmérsékletű költőnk aligha gondolhatott – váteszségével együtt – az elhamarkodott cselekedetektől óva intő latin közmondásra: Quid quid agis, prudenter agas, et respice finem.
A kevésbé tájékozott ifjúságra hivatkozni olcsó húzás ugyebár, viszont most is célszerű. Mert tény, hogy az egyre távolabbra sodródó időkről, történelmivé vált, azzal együtt egyre naftalinszagúbb figuráikról éppen az ifjúság tud hatványozottan keveset. Így a magyarok ezermilliószor elátkozott mumusáról is: Clemenceau-ról, aki a Boldogság fátyolát már nem is olyan fiatal fejjel írta, és kizárt dolog, hogy ne értesült volna a darab csúfos pesti visszhangjáról. Valószínűleg Adyról is hallott, ezért aligha lehetett volna beadni neki, hogy nem történt semmi, csak valami kis hülye fityfiritty próbálgatta rajta a tejfogait felettébb kínosnak találva a példamesét, amelyben a szóban forgó császár (öncsonkítással?) visszamenekül a boldog sötétség birodalmába, hogy ott aztán újból önmagára leljen. (Play back: kocsiút visszafelé az éjszakába /?/.) A mű más értelmezői nem mulasztják el felhívni a figyelmet, hogy az a konstruált perek csimborasszójaként emlegetett Dreyfus-per idején íródott, és hogy benne a vakság fogalma többféleképp értelmezhető. Ugyanakkor való igaz, hogy akárcsak Anatole France vagy Émile Zola, Clemenceau is a zsidó származású, a németeknek való kémkedés vádjával letartóztatott, majd nagy valószínűséggel ártatlanul elítélt francia katonatiszt pártját fogta. (Valamiért neki emiatt nem esett bántódása, míg mások szökni kényszerültek.) Utóbb, amikor már sikerült Dreyfus egészségét teljesen aláásni – mondjuk még el itt ezt is –, furcsa epilógusként felmentették, sőt, ki is tüntették, ami akár cinikus gesztusként is értelmezhető. Sajnos, Ady ilyen mélységekig nem foglalkozott ezzel az üggyel. Aztán Clemenceau véres bosszúját sem érhette meg, mert 1919-ben meghalt szeretett Csinszkája ölében, mielőtt a „Minden Egész eltörött” trianoni változatban is kiteljesedett volna.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
BIZALOMVESZTETT, HITELTELEN MNT
A testület csak a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területével >
Az összebékíthetetlen táborok
Miközben a Ćacilendban Baja Milan Kninđa dalait zengték a hangszórók, pár száz méterrel odébb a belgrádi >
A vajdasági magyar kisebbség szellemi egységének ápolója
A minap Németh László a Belgrádi Főegyházmegye érseke, a kisebbségi magyar politikusokkal ellentétben emberi hangon és >
„Ezek nácik”
A parlamentben durva szavak hangzanak el. Ezek nácik, mutogat Ana Brnabić a szerbiai parlement elnöke az >
A VALÓSÁG VISSZAVÁG
Vučić elnök azt szeretné, ha nem tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól, a hamisat a valóstól, >
Az uralkodó osztály a saját propagandájának áldozata lett
A kormánypolitikusok náciknak nevezik a fiatalokat, illetve a mögöttük rejtezgető „felbujtogatókat”. Nyilvánvaló, hogy nem erről van >
Édentől balra
Ezért is írtam az esszé végén, hogy az „út keresése vereséggel végződhet”, de a „vereségnek megszületnek >
A SÖTÉTSÉG TERJESZTŐI
Mindebből az derül ki, Pásztor Vučić szavait ismételgeti, továbbra is szorgalmazza, hogy a közösség felejtsen el >
Eltűnt a türelmes középút
Az ember vagy ide, vagy ide kényszerül. Mindeközben az írástudók sopánkodnak, hogy nincs többé társadalmi befolyása >
„EGY KÖZÖSSÉG, EGY PÁRT, EGY VEZÉR”
Fremond Árpád és Juhász Bálint általában, a különböző eseményeken többnyire úgy jelennek meg, mint a pártelnök >
Magyar, szerb két jó barát?
Együtt harcol? Nem áprilisi 1-i tréfa volt a hír, hogy a magyar és az akkor lemondásban >
SZERB VILÁGOT ÉPÍTŐ KISEBBSÉG(ÜGY)I MINISZTEREK
Demo Beriša is csak az egyik a Đuro Macut bosszúállónak is nevezett kormánya lojalista miniszterei közül. >