2020. október 25. vasárnap
Ma Blanka, Bianka, Mór névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Az új diskurzus szükségessége

Bence Erika
Bence Erika
Az új diskurzus szükségessége

A férfit inkább sajnálom, mint megvetem. Fölült vagy fölültették egy virtuális libikókára, amelynek működési elvét már nem ismeri, nem érti, mivel földi, valóságos hintákhoz szokott: ahol a „gyengébbik” nemet is arra nevelték, hogy az irányító szerepet át kell engednie az „erősebbik” nem képviselőinek, s ha el akarja magát fogadtatni a közösséggel, akkor gyengének kell látszania. Bence Erika:

Több évtizede követem a nemek közötti egyenlőségről folytatott váltakozó intenzitású és természetű közösségi diskurzusokat. Többes számban beszélek róla, hiszen nyilvánvalóan mást jelent ez a folyamat és törekvés egy nyugati típusú társadalomban és mást a patriarchális Kelet-Közép-Európában. A vele kapcsolatos szakirodalmat is követtem és hellyel-közzel követem ma is, bár el kell mondjam, hogy az idő előrehaladtával kevésbé érdekelt már a jelenség elméleti oldala, s inkább a köznapi/gyakorlati megnyilvánulásai felé fordultam.

Olykor írtam is róla, máskor beleszóltam nyilvános disputákba. Utoljára néhány hónappal ezelőtt egy „női portál” és egy ismert köz(író) vitájáról mondtam el a véleményem.

Azt is beláttam már az évek során, hogy nemcsak a közéleti diskurzus természete, de a magam látószöge is nagyban módosult az idő előrehaladtával. Amíg korábban inkább magam is a feminista magatartás radikálisabb változatát képviseltem, manapság már inkább a visszafogottabb és a jelenség mögött összetettebb folyamatokat kutató szempont az enyém.

Az előbbi általában a fiatalabb korosztályokra jellemző, s nemcsak a korral járó tapasztalatok miatt változhat meg a felfogásunk, de a lehetőségeink beszűkülése miatt is.  A fiatal nők hangzatos feminizmusa – nagyon sokszor, sőt, a legtöbb esetben – elsősorban külsőségekre és kinyilatkoztatásokra hagyatkozik: a nemek közötti egyenlőség hangos hirdetésére a hétköznapi gyakorlatra való koncentráció teljes hiánya mellett. Mindezt nagyon egyszerű és átélt esetek révén szeretném illusztrálni.

A „gyenge nő” modellje

Az épp most lezáruló évtized elején még magam is közelebb álltam a fiatalabb korosztályhoz. A kornak, természetesen, külsődleges megnyilatkozásai is vannak – nagyon kevés olyan ember van, akiről nem lehet – legalább hozzávetőlegesen – meghatározni, hány éves. Úgy ültem kormány mögé napközben, hogy tudtam, nem működik az egyik lámpa az autómon (annak az autónak, egyébként, ez volt a típushibája). A közeli város bejáratánál ráfutottam a járőrökre, le is állítottak, s azt kérdezték, tudom-e, hogy „nem ég” a lámpa.

Hitetlenkedést mímelve mondtam, hogy „jaj, ne mondja, nem vettem észre”, de „ha észrevettem volna sem tudnám kicserélni, mert ezeknél az újabb típusoknál már jártasság kell hozzá és bla, bla…” (nem mellesleg: ez nem is hazugság!). Az autó további ellenőrzésekor az is kiderült, hogy lejárt az egészségügyi felszerelés szavatossági ideje, ami plusz ötezer dinár bírságot jelentett volna.”

Némi hezitáció után „nőiesre fogtam”, vagyis arra „ a butácskán nyafogó stílus”-ra álltam át, aminek az üzenete az, hogy: én egy önállótlan, tájékozatlan és az „erős férfiak” útmutatásaira hagyatkozni kénytelen asszony vagyok. Természetesen, azonnal megbocsátották, és bírság helyett csak figyelmeztetésben részesültem.

A megkönnyebbülés mellett, hogy nemtörődömségem miatt nem kellett tízezer dináros pluszkiadással számolnom, a legőszintébben mondom: szégyenérzet fogott el.

Mert mit is csináltam? Pont azt érvényesítettem, olyan minta szerint jártam el, amelyet erőteljesen elutasítok. Mert ha nem játszottam volna rá erre az, inkább a szüleink és nagyszüleink nemzedékét jellemző felfogásra (a gyenge nő és az irányító férfi kapcsolati modelljére), akkor azt mondtam volna: „Igen, biztos úr, észrevettem, hogy nem működik a fényszóró, s tudatában voltam, hogy nincs érvényes elsősegély-felszerelésem, de hanyagul jártam el, vállalom a felelősséget!”

A fenti csak egy köznapi, elszigetelt példa. De hasonló erővonalak mentén áll vagy bukik a feminista mozgalmak és programok hitelessége is. Amikor nemrégiben beleszóltam az említett, közéleti személyiségek által folytatott női–férfi (feminista és gonzó újságíró) által folytatott diskurzusba, akkor is ez volt a vita lényege, illetve a női fél által képviselt álláspont hátulütője. A férfi vállalta a nevét. A nyugati típusú egyenjogúsági mozgalmak tettekben (és nem szájkaratéban) megnyilvánuló radikalizmusát hiányolta: ellenpéldaként a fegyverforgató kurd nők kiállását hozta fel példaként. A nő egy portál címe alatt (név nélkül) publikálta válaszcikkeit. Elutasította, pontosabban úgy tett, mintha nem értené pontosan miről van szó: a gonzó újságíró az európai nőjogi mozgalmak eredményességét, hatásosságát kérdőjelezte meg, és nem elsősorban valódi fegyverforgatásról volt szó. A fegyver lehet a szó is, a megfellebbezhetetlen érv, a kiállás bátorsága. Mi több, az említett vita női résztvevője épp azt kifogásolta, hogy a politikai színtereken eredményes nők, akik tényleges hatalomhoz és irányító szerephez jutottak, maguk is férfi értékelveket képviselnek a női princípiumokkal szemben. Leegyszerűsítve: maguk is „olyanok” akarnak lenni, mint a férfiak, s nem a nők igényeihez igazítani a társadalmi normarendet, holott e férfias magatartás és modell a nők többsége számára megvalósíthatatlan és „megugorhatatlan” – mint a különböző sportversenyeken a férfi atléta teljesítménye. Ez utóbbi a férfisovén érvelések egyik leggyakoribb eleme.

Azt hiszem, az egyik fél sem következetes. Elfogadhatatlan az a női követelés, hogy a társadalmi, szociális, kulturális mozgásokat kizárólag a nők igényeihez igazítsák, vagyis, hogy az elért teljesítményértéket „rontsák le” a nők szintjére. Másrészt az is igaz, hogy férfiak fizikai értelemben valóban erősebbek, nagyobb teljesítményre képesek. Csakhogy ez nem elsősorban társadalmi, hanem biológiai tényező.

A természet (vagy Isten – ki miben hisz!) nem elsősorban a közösségi dominancia, hanem a létfenntartás igényei miatt alakította így a férfitest kapacitásait, miként a fajfenntartás predesztinálta a nők testének szülésre alkalmas anatómiai sajátosságait is. És fontos dolog: semmit sem jelent önmagában az a tényező, hogy kondicionált férfi sportolók gyorsabban tudnak futni, mint a női sportolók, vagy nagyobb súlyt képesek felemelni, hiszen saját nemük átlagos tagjai, egy nem edzett férfi rendszerint azt a teljesítményt sem képes elérni, amit a kellőképp felkészített női sportolók legkevésbé sikeres tagja.

De azt mondtam, hétköznapi példákkal szeretném bemutatni ezeket az esély- és nemi egyenlőségi problémákat!

A fiatal, tehetős, vagy agilis nő lehetőségei – és fordítva

Ma kimozdultunk autóval a közeli városba. Azt tapasztaltam, hogy egyrészt a mögöttünk levő négynapos bezártság, illetve a hirtelen bekövetkezett jó idő miatt, mintha figyelmetlenebbek lennének az emberek. Magam is.

Az egyik központi parkoló felé tartva megállok, mert előttem valaki hátramenetben hajt végre parkolási műveletet. Majd, amikor úgy vélem, hogy már elegendő hely nyílt ahhoz, hogy kikerüljem az autót, bekapcsolom az irányjelzőt és majdnem elindulok, de abban pillanatban elvágódik mellettem a mögöttem levő autó, benne férfi ül.

Az utolsó pillanatban rántom vissza a kormányt és sejtem, hogy a férfi valami olyasmiket mond: „Óvatoskodó vén nyanya, miért nem iparkodsz, amikor már rég van elegendő hely, hogy elférj az autóddal! Minek vezetsz, ha nem vagy elég ügyes hozzá! Bla, bla…”

Akaratlanul is összehúzom és hangosan ostorozom magam, hogy nem vagyok elég figyelmes! Hibát vétettem! Nem néztem bele a visszapillantóba. Csak a fiam észrevétele nyomán jövök rá, hogy talán mégis inkább én, s nem a mögöttem levő járt el szabályosan. Kisvártatva, immár gyalogosan, szemtanúi leszünk egy majdnem koccanásnak. Egy magasabb árfekvésű autó női vezetője irányjelző használata nélkül kanyarodik le hirtelen a mögötte jövő előtt, aki erre hangos dudálásba és mutogatásba kezd. A nő nem iszkol el, hanem megállítja az autót az út közepén, hogy immár a szemben jövők is várakozni kényszerülnek.

Kiszáll, odamegy, s nem azt mondja, hogy „elnézést, hibáztam!”, hanem a férfiét megközelítő hangerővel kikéri magának a viselkedést, egyáltalán nem érdekli, hogy valójában vétett a szabályok ellen, hogy nincs igaza.

Igen. Fiatal és jól öltözött. Ifjú gyermekem mást lát ki a szituációból, mint én, aki már elég öreg ahhoz, hogy olvasson a testbeszédekben, arcjátékokban is. A fiam azt mondja, „hogy merészel, hiszen majdnem balesetet okozott!” Én látom, hogy a férfi arcára az van írva: „Fiatal és jó nő vagy! Valószínű, tehetős is. Neked ezt akár meg is bocsátom!” A nő is tudja.

A „negédes” középosztály harca

A fentiekhez hasonló okok miatt utasítom el a főleg Pesten megnyilvánuló ún. középosztálybeli nők egyenlőségjogi törekvéseit. És ezért nem tartom hatékonynak a nemek esélyegyenlőségéért, de mindenekelőtt a családi erőszak ellen vívott küzdelmüket. Többnyire középszerű bestsellerírók. Egyikük – eredetileg, talán, jó szándékkal íródott – cikke különösen felháborított. Elég régen volt, de a lényegre még emlékszem. A városnak nem a középosztály (ahova magukat sorolják) által lakott kerületében, véletlenül tanúja lesz két, szemmel láthatólag szociálisan lecsúszott családból származó lány beszélgetésének.

Egyikük, erősen túlsúlyos, állásinterjúra készül és nagyon reménykedik. Az író szánakozva jegyzi meg, miszerint egy cirka százkilós leányzó aligha reménykedhet rendes állásban, még ha ügyes fodrász lenne is. De nem vonja le azt a következtetést, nem mondja azt, hogy „milyen kibaszott világ az, ahol nem a tehetség, szaktudás vagy rátermettség a fontos egy állás elnyerésénél, hanem a (férfiak tekintetét vonzó) kinézet, a küllem”.

Olyan érzésem van, hogy valójában egyetért ezekkel a tendenciákkal, hiszen maga igen sok energiát fordít – ezt közzé teszi a Facebookon – testi fittsége fenntartására. Egyáltalán nincs tudatában annak, hogy a száz kiló nem mindig jellemhiba. Az esetek többségében szociális kérdés. Ja, hát szociális érzékkel nem mindenkit ruházott föl a Teremtő! Ahogy haladunk felfelé a társadalmi ranglétrán, annál kevésbé.

Valójában megnevezhetnénk e személyeket, hiszen közszereplők, közéleti személyiségek, akik vállalják a nevüket is különböző platformokon és megmozdulások mentén. De ezúttal nem a nevük, hanem azok a jelenségek fontosak, amelyeket képviselnek.

Például a színházigazgató asszony esete, kiváló színművész, valóságos díva, aki ugyanakkor nagyon rossz vezetőnek bizonyult, mert az irányításban nem női pluszképességeit (pl. megértés, érzékenység) hasznosította, hanem egy, mára már meghaladottá vált maszkulin magatartás modelljét: nem elsősorban korrekt és határozott, hanem autokrata és a szó negatív értelmében erőskezű, erőszakos és megalázó akart lenni. Majd, amikor munkatársai szembefordultak vele (nők és férfiak egyaránt), akkor a női kártyát játszotta ki: „kit fenyegethet ő nőként a negyvenöt kilójával!” Mintha nem tudná, miről van szó. Miként azok az újabban a Mee To-mozgalom nevében felelősségre vont közéleti személyek, elsősorba férfiak is értetlenkednek, akiket szexuális zaklatás, molesztálás vádja ért. Hiszen ők csak „közeledtek” az illető hölgyhöz, aki nem is tiltakozott akkoriban, most meg évtizedek multán minek hozakodik elő ezzel. Bla, bla. Szinte kivétel nélkül a „régi idők” képviselőiről, illetve jelen kori, de a múltban ragadt –  mint a színházigazgató asszony! – követőikről van szó. Akik nem akarják figyelembe venni, hogy elmúlt egy világ, vége egy diskurzusnak, amely arról szólt, hogy a „férfias” kiállás egyúttal durva, rámenős és erőszakos kiállás is.

Tele van a sajtó a napokban, a szerb televízióban kirobbant botrány miatti felháborodással.

Az egyik, szemmel láthatóan nem túl alkalmas műsorvezető ugyanis a női szakértőt (tekintsünk most el attól, hogy mennyire tesz eleget hivatása követelményeinek!) nem feladata (a járványügyi helyzet értékelése!) eredményeiről, hanem arról kérdezte elsősorban, hogy lehet, hogy az ún. frontvonalon teljesít szolgálatot, amikor az elsősorban „férfi munka”. A megkérdezett azt mondta, „nem érti a kérdést”. Mást nem is mondhatott volna erre.

A férfit inkább sajnálom, mint megvetem. Fölült vagy fölültették egy virtuális libikókára, amelynek működési elvét már nem ismeri, nem érti, mivel földi, valóságos hintákhoz szokott: ahol a „gyengébbik” nemet is arra nevelték, hogy az irányító szerepet át kell engednie az „erősebbik” nem képviselőinek, s ha el akarja magát fogadtatni a közösséggel, akkor gyengének kell látszania. Dicsőítheti a fronton harcoló férfiakat, a hősiességre predesztináltakat, esetleg otthon kokárdát meg katonacsillagot varrhat/varrhatott. S ha a hátországba betörő ellenség erőszaktevésének áldozatává vált, akkor eltűrte, később meg hallgatott róla. De nem tett semmit sem ellene, nem szállt szembe az erőszakkal. Mert az a férfiak dolga.

(Szabad Magyar Szó)

 

2020. április 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább

Néha elhangzik egy-egy pedagógus sikolya, amelyet dermesztő csend követ

A VMSZ szerint minden rendben van, helyzetünk soha nem volt jobb, ez jut eszembe miközben az >

Tovább