Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Kezdő tanárként a legnagyobb sokk, ami ért, az volt, amikor egyik középiskolás diák a háziolvasmány, a Rómeó és Júlia elemzése közben felállt és azt mondta: „Tanárnő, menjen a búsba ezzel a drámai szerkezettel! Azt mondja meg, megbaszta ez a Rómeó Júliát, vagy nem!” Csak a Jó Isten segedelme lehetett, hogy nem rendeztem jelenetet, hanem fulladozva ugyan, de elmondtam, hogy igen, a dráma melyik jelenetéből és honnan lehet tudni. És igaza volt a gyereknek. Rossz módszerrel, felesleges dolgokat tanítottam! Bence Erika:

Nemrégiben részt vettem Eszéken egy nemzetközi hatókörű tudományos konferencián, ahol az irodalomoktatás időszerű kérdéseiről beszéltem. A problémát, természetesen, vajdasági kontextusban láttattam, és itteni tapasztalatokkal támasztottam alá. A diskurzus során mégis megkérdezték tőlem a résztvevők, mi a véleményem, ha összevetem a magyarországi alaptantervet a nálunk alkalmazott (és amennyiben vannak ismereteim róla, akkor a horvátországi) gyakorlattal. Rövid mérlegelés után – minthogy tényleg vannak személyes tapasztalataim, meg tanterv- és tankönyvíróként is utánanéztem a dolgoknak – azt mondtam: mindhárom térségben egyformán rossz a helyzet.

Az irodalmi szövegkorpusz régi, nem követi a kortárs alakulásokat, a véleményalkotó szakemberek egy részére kizárólagosság jellemző (egy részük mérlegelés nélkül vágná ki a tantervből a régi irodalmat, mások ragaszkodnak konzervatív szemléletekhez), másrészt  a megközelítésmódok és az módszerek is elavultak, ám a legsúlyosabb probléma mégis, hogy egyes intézmények (nem biztos, hogy csak az illetékesek és a szakavatottak), társadalmi csoportok (nem biztos, hogy csak az érintettek és a hozzáértők) és  egyének (nem biztos, hogy csak az ügyben megbízottak és a  megfelelő szakképesítésűek) erősen ideologizált tartalmakat vetítenek rá.

A múlt év végén történt, amikor a Nemzeti Alaptanterv (NAT) még nem volt nyilvános; a kiszivárogtatott eredmények alapján folyt róla a diskurzus, de már sejtetni vélték egyesek, hogy baj lesz vele. És tényleg lett. Tanári szakaktívák és egyesületek, egyetemi tanszékek, értelmiségi fórumok és magánszemélyek tiltakoznak különböző formában ellene. Számos neuralgikus pontját emelhetnénk ki: az irodalomról alkotott fogalmi és értéktendenciák kérdésességétől (mit nevezünk annak, s hányféle irodalom létezik!) az egyes opusok megítélésén (kit/mit kell és lehet tanítani!) át a célok és módszerek (miért és hogyan tanítani!) helytállóságáig. De az igazán tragikus nem az, hogy Ottlik Géza helyett Herczeg Ferenc, Kertész Imre helyett meg Wass Albertet tanítanak/tanítunk majd, hanem hogy a mindent politikai és ideológiai szempontnak, illetve hatalmi céloknak alávető szándék mellett épp arról feledkeztek meg a tanterv létrehozói, ami a lényeg: a mai iskoláskorúak, az általános és középiskolás tanulók világáról és igényeiről. Pedig ez a világ és ezek az igények nagyon sokban különböznek attól, amit egy (esetleg már hatodik ikszén is túl levő) vélemény- vagy kánonalkotó egyén ismer, vagy el tud fogadni, főleg, ha önjelölt, vagy „politikai megbízott”.

 

Vajdaságban kicsit árnyaltabb a helyzet: jobb is, rosszabb is bizonyos szempontból. Jobb azért, mert – ami a vajdasági magyar kisebbségi reprezentációt illeti – sokkal kisebb közösségről van szó, kompetens (és inkompetens) szakember is lényegesen kevesebb van: hamar kimerül azoknak a köre, akiket a tantervírói bizottságba jelölni lehet, illetve tankönyvírásra fel lehet kérni. (Nem mintha itt nem lennének a kontraszelekciónak és a nepotizmusnak „gyümölcsei”, lásd néhány, az általános iskola alsóbb osztályai számára írt tankönyv, kézikönyv példáját, de akad középiskolai tanterv is.) Emellett a legfelsőbb hatalmi grémium tagjait – talán – egy fokkal kevésbé érdekli, hogy a kisebbség tagjai közül kikerülnek-e önálló, gondolkodó, a változó világ dolgai iránt nyitott polgárok – kisebbségi helyzetből úgysem lehet különösebben nagyot „ütni”, főleg, ha e kisebbség sorait havonta több száz család (soraikban a majdani választópolgárokkal) hagyja el nyugati boldogulás reményében. Ennek függvényében megtörténhetett, hogy a tantervkészítői bizottságokba a hagyományos szemléleteket megújítani szándékozó, azzal szembeni elgondolásokat képviselő személyek is bekerülhettek nagy olvasottsággal, értékes pedagógiai gyakorlattal, széles látókörrel (a félreértés elkerülése végett: nem magamról, hanem egyetemi kolléganőimről, illetve gyakorló általános iskolai tanártársaimról beszélek!). És lehetővé vált (mint a magam és szerzőtársam esetében), hogy tankönyvírásra azokat kérték fel, akik a tantervírásban is tevékenyen részt vettek: a korpusz, a projekttémák, a modulok, a módszertani szempontok és a kimenetek megalkotásában.

Hátránya e helyzetnek, hogy zártabb közösségről lévén szó, a maradiság, az irigység, a kétszínűség részaránya is nagyobb lehet. A tanterv- és tankönyvíróknak elszigetelt, vidéki, ultrakonzervatív szemléletekkel is direkt meg kell küzdeniük, vagyis a nagypolitika nyomása helyett ismerősök, önjelölt pedagógusszakértők, mindent jobban tudó tanárok és „nem értek vele egyet”-szülők támadásaival. Vagyis a konzervativizmussal és az (ön)elfogultsággal kell felvenni a harcot.

Mivel jómagam se nem az első tanterv készítésében vettem részt, se nem az első tankönyvcsomagot írom, nemcsak extrém tűrőképességem és gyakorlatom van a támadások ignorálásában, illetve kezelésében, hanem jónéhány szemléletes példám is. A sok közül kettő: több mint egy évtizeddel ezelőtt az akkori tankönyvkiadó pályázatot írt ki magyar nyelvű általános iskolai olvasókönyvek szerzői számára. A hetedikes megírására 32 pályázat érkezett, mint azt később kikövetkeztettem, jobbára több évtizedes gyakorlattal rendelkező, illetve nyugalmazott magyartanárok jelentkeztek. Az értékelő bizottság egyetlen pályamunkát sem talált elfogadhatónak, ezért arra a döntésre jutott a kiadó, hogy mégis felkér szerzőket. Így kerültem én is a képbe. Elvállaltam, s ezzel azonnal harminckét ember (plusz ismerősi körük) legfőbb ellenségévé váltam.

Egyikük Újvidék belvárosában, a közlekedési lámpa zöldre váltására várva ordítozott át az utca másik térfeléről, hogy „felültem divatos elméleteknek”, „negyven éve tanít, de ilyen szélsőségesen normabontó tankönyvvel még nem találkozott”, „erre a tanulók, akik között van, aki még hetedikben sem tud írni-olvasni, úgysem képesek” etc.

A másik egy lektor volt, aki a tanári kézikönyv kéziratának margójára, amelynek egyik fejezetében – hangsúlyozom: a tanároknak – József Attila legszebb öregkori verseit is ajánlottam (a kiadvány adatainak feltüntetésével), mint alkalmas forrást az opus értelmezéséhez és feldolgozásához, a következőket írta: „Sajnos, nem volt ideje megöregedni”,

vagyis: „A kézikönyv szerzője hülye, nem tudja, hogy J. A. nem érte meg az öregkort!”

Aki egy kicsit is tájékozott és olvasott, az tudja, milyen kiadványra gondoltam. És még egy: az említett tankönyv második kiadásának egyik recenzense, maga is gyakorló (azóta egyetemivé avanzsált) tanár kifogásolta, hogy az impresszionizmus, mint jelenség magyarázatánál a „benyomás” kifejezést is használom, aminek olvasatán és hallatán a nagyobb lányok nevetni kezdenek. A recenzensek ugyanígy kifogásolták Petri György Karácsony 1956 című versének az „Olvass még!”-egységbe, tehát ajánlott olvasmányként történő beemelését az olvasási munkafüzetbe, mert 13–14 éves gyerekeknek lehetetlen megmagyarázni, mit jelent a „hiánygazdaság” fogalma.

A recenseknek írt válaszjegyzetemben a következőket írtam – a „nyomaték” miatt kénytelen voltam durva kifejezéseket is használni: „Hogy van az, hogy tizenhárom-tizennégy éves lányok nem elég érettek ahhoz, hogy a hiánygazdaság értelmét (aminek legfontosabb sajátosságára a megnevezés direkte utal) magyarázni lehessen nekik, de a benyomás szóról azonnal a „fasz”-ra asszociálnak!” S ha az álszemérem efféle megnyilatkozásait komolyan vesszük, akkor igen sok irodalmi mű taníthatatlan, pl. József Attila Karóval jöttél… című verse is. (A következő anekdotát is már többször elmeséltem. Kezdő tanárként a legnagyobb sokk, ami ért, az volt, amikor egyik középiskolás diák a háziolvasmány, a Rómeó és Júlia elemzése közben felállt és azt mondta: „Tanárnő, menjen a búsba ezzel a drámai szerkezettel! Azt mondja meg, megbaszta ez a Rómeó Júliát, vagy nem!” Csak a Jó Isten segedelme lehetett, hogy nem rendeztem jelenetet, hanem fulladozva ugyan, de elmondtam, hogy igen, a dráma melyik jelenetéből és honnan lehet tudni. És igaza volt a gyereknek. Rossz módszerrel, felesleges dolgokat tanítottam!)

Az elmúlt másfél évtized során már az említett, egykor újnak és formabontónak számító tervek, tan- és kézikönyvek is elavultak, ezért nemrégiben, amikor egyik magyartanár érdeklődött irántuk, kénytelen voltam saját munkám ellen ágálni, mondván, hogy a mai igényeknek már – természetszerűen – nem felelnek meg.

Újak kellenek. És nem lehet őket egyszerűen csak „frissíteni” – miként néhányan gondolkodtak és tették. Ki kell dobni őket.

Sokszor elmondtam már nyilvánosan, tanári továbbképzéseken és publicisztikai írásaimban is: tanítani tulajdonképpen mindent lehet. Még Wass Albertet is. Ugyanis nem az a kérdés, hogy mit, hanem hogy hogyan, milyen kontextusban, milyen módszerrel és milyen tanári felkészültséggel, nyitottsággal. Főleg ez utóbbiak számítanak. A tanulók ugyanis nagyon is befogadó, rugalmas és alkalmas közeget jelentenek. Csak meg kell tudni szólítani őket. Ha nem is mindig sikerül, de legalább meg kell próbálni.

(Szabad Magyar Szó)

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |