2020. február 21. péntek
Ma Eleonóra, Zelmira, Péter névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Ez már úgyis történelem – és egy rossz emlék

Ez már úgyis történelem – és egy rossz emlék

Egy nevét nem vállaló dél-bácskai férfi pedig azt mondta nekem: Az akkori történésekről nem szívesen beszélek, nincs is kedvem hozzá, de egy könyvet írhatnék róla. Ez már úgyis történelem. És egy rossz emlék. A háború nagy hülyeség. Az emberek gyilkolják egymást semmiért, mások érdekeiért, a fegyverkereskedők meg mindeközben egyre csak gazdagodnak. Szabó Angéla:

Lassan három évtized távlatából tekinthetünk vissza a 90-es évek délszláv háborúinak véres eseményeire, az eltelt idő, a múlt azonban sehogy sem képes megszépíteni a fájdalmas, gyötrelmes emlékeket. Akik túlélték az akkori történéseket – katonaruhában, a kezükbe adott fegyverrel valamelyik harctéren, vagy civilként, az otthonaikban a távollevők életéért aggódva –, azok nem szívesen idézik fel az átélt szörnyűségekről. Magukba zárták, jó mélyen eltemették, és nem is csupán elfelejteni szeretnék, ha ez lehetséges lenne, hanem soha meg nem történtté tenni.

A tavalyi év vége felé több olyan embert felkutattam, aki szerzett délszláv háborús élményeket – lett volna igen sok mesélnivalója –, de nem vállalta a régi sebek fájdalmas feltépését, a múlttal való könyörtelen szembenézést.

A zentai Bata Magdolna férje épségben hazatért a háborúból. Úgy nyilatkozott, hogy az átélt borzalom szóra nem érdemes. Nem is akarunk rágondolni. Örülünk, hogy élünk.

Egy másik zentai, Lipinszki Zoltán arról számolt be, hogy a hadseregben századosi rangot szerzett, majd a háború kitörése után Vukovárra került: Onnan menekültem el 1991. szeptember 12- én, 33 évesen, sebesült lábbal. A további részelteket azonban nem hajlandó a nyilvánosság elé tárni.

A gombosi Cselenák Magdolnát sem sikerült szóra bírni, mindössze csak annyit jegyzett meg, hogy azokban az években több volt a katona a falujukban, mint a helybeli lakos. Ugyanakkor aggódott a tartalékosként bevonultatott fiáért is.

A szabadkai Kanalas Rózsa úgy fogalmazott, hogy neki is kijutott bőven az akkori történésekből: a férjét 1991-ben éppen mindenszentek napján vitték el Vukovárra, ő meg várta otthon várandósan, a témáról azonban se neki, se a férjének nincs több mondanivalója.

Az ugyancsak szabadkai Kovács Zoltán elmondása szerint: megbilincselve vittek el, aztán „kiderült”, hogy önként mentem a háborúba. Az eset részleteiről azonban őt is értelmetlen faggatni. 

A palicsi Mészáros Ervin kiskatonaként eleinte a szlavóniai falvakban volt, később pedig a boszniai hadszíntereken töltött tíz hónapot. Ezzel hárította el: Igaz, egyike vagyok a túlélőknek, de nem szeretem emlegetni azokat az időket, köpködtek miatta már éppen eleget.     

Az Óbecsén élő Tóbiás Lajos is eleinte vonakodott felidézni mindazt, amit átélt, de talán majd egyszer beszélgetünk róla, mondta, később azonban csak elbeszélte a maga történetét. Mi több: utána megkönnyebbülést érzett. 

A szintén óbecsei Csúri családból öt férfit mozgósítottak. – Egymás után vitték el a testvéreimet. Pár nap leforgása alatt mind az öt öcsémet bevonultatták – mesélte Pálfi Csúri Ilona. – Közülük csak egy úszta meg a harcteret, ő mindvégig a topolyai kaszárnyában volt, a másik négyet azonnal átvitték Horvátországba. Három-három hónapig voltak távol. Sőt még a vejem is kapott behívót, ő egyenesen Vukovárra került. Nem tudtunk róluk semmit, nem volt se éjjelünk, se nappalunk, csak sirattuk őket. Szegény anyánk teljesen belebetegedett, cukorbeteg lett, ez vitte a sírba. A nagy szerbek meg elbujdostak, nem akarták az életüket áldozni a nagy Szerbiáért. Abban az időben tele voltak a budapesti szállodák a hangoskodó szerb katonaszökevényekkel, a mieink meg védték a „hazát”.

A testvéreimet szinte nem is lehet ezekről a dolgokról kérdezni, szerintük is jobb az átélt borzalmakat elfelejteni. Egyikük azt mondta, hogy nem is tudták volna magukat megvédeni, mert amikor kinyitották a lőszeres ládát, golyó helyett csak homokot és szögeket találtak benne. Napokig nem jutottak ivóvízhez, a szomjúságukat az utakon kialakult tócsák, pocsolyák vizével oltották. A vejem sok szörnyűséget látott Vukováron.

Bálint Róberttel (Óbecse) nem sikerült felvenni a kapcsolatot, de láttam, hogy egy internetes portálon a következőket adta közre: Kiállítottak bennünket egy sorba, és mondta egy major, hogy lépjen előre az, aki nem akar a háborúba menni, és menten agyonlövöm. Soha nem felejtem el... Akkor mondtam le az életemről először. Abban a sorban mind kisebbségiek voltak. Soha nem beszélek róla, de most előjött.

Egy nevét nem vállaló dél-bácskai férfi pedig azt mondta nekem: Az akkori történésekről nem szívesen beszélek, nincs is kedvem hozzá, de egy könyvet írhatnék róla. Ez már úgyis történelem. És egy rossz emlék. A háború nagy hülyeség. Az emberek gyilkolják egymást semmiért, mások érdekeiért, a fegyverkereskedők meg mindeközben egyre csak gazdagodnak.

 

 

2020. január 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szocializmus a bécsi Mariahilferstrassen bukott meg

Neki van igaza, nem azoknak, akik 1989-ról úgy beszélnek, mint a csodás évekről. Magyarország ölébe hullott >

Tovább

A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…

Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, >

Tovább

Csonka többpártrendszer – csonka demokrácia

A közösségi kérdések drámaiak, a válaszok elmaradnak. Rákényszerítenek-e bennünket a választások az átfogó kisebbségi közéleti reformra? >

Tovább

Homály

Ha az Orbán-ellenes tábor nagy része most nem áll ki a cigányok védelmében, akkor az ország >

Tovább

A „támogatás” ára

Nem az a gond, hogy a két magyar nyelven tájékoztató kft. támogatásban részesül, hanem az, hogy >

Tovább

Korom gályájának rabja

De felesleges visszasírni azokat a korokat, lássuk be, hogy a modern korban a művész a porondra >

Tovább

Magyar árkok

„Egyre kevesebb vigasza van az ország egyik, politikailag elárvult felének”, írta Károlyi Csaba a Parti Nagy >

Tovább

Öt hónapja várunk a pénzünkre!

Több vajdasági magyar földműves gazda vár már hónapok óta arra a pénzre, amit a Seb-Agrar zentai-pacséri >

Tovább

Mit és kit lehet tanítani?

Kezdő tanárként a legnagyobb sokk, ami ért, az volt, amikor egyik középiskolás diák a háziolvasmány, a >

Tovább

„A helyzet egyre feszültebb”

Mások a hatalomnak a migránsok iránti viszonyulásokban a szándékosságot sem tartják elképzelhetetlennek. Olyan vélemények is vannak, >

Tovább

Az utolsó idealista

Elszaporodtak a Fidesz-paraziták, válaszolta szomorkásan. Nem bírja nézni a sok haszonleső hajbókolót, karrieristát, akik nem a >

Tovább

A választásoknak lesz-e legitimitásuk?

A VMSZ bizony nagy problémában lehet, egyrészt, mert a legutóbbi választások óta a közösség jócskán megfogyatkozott, >

Tovább