Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Roger Scruton halálára
Tamás Gáspár Miklós
Reakcióssága egyre banálisabb lett, nagy híve lett a rókavadászatnak (amelynek során a kutyák széttépik a lovasok által fölhajtott rókákat), nagy borszakértő és borgyűjtő, a színes népek és a bevándorlás ellensége, antifeminista gorombáskodó, és így tovább. Ennek az ultrareakciós pózolásnak volt elkerülhetetlen állomása a nyilvános barátkozás Orbán Viktorral (akivel már korábbról voltak közös ismerősei), akinek osztozott 2006 utáni antiliberális, antidemokratikus és Európa-ellenes nézeteiben. Tamás Gáspár:
Ezt a nekrológot a Válasz Online fölkérésére írtam, ám a már elfogadott írást a portál mégse hozza nyilvánosságra. A szövegem változtatás nélkül, szó szerint olvasható alább.
Valamikor barátok voltunk.
Elég sokan tudják, hogy Roger Scruton a nagyobbik lányom keresztapja volt – a kisebbik fiam keresztapja pedig Charles Moore, korábban a The Spectator és a The Daily Telegraph főszerkesztője, Mrs. Thatcher hivatalos életrajzírója (három vaskos kötet!), akit maga a néhai miniszterelnök bízott meg végrendeletileg evvel a föladattal. Akkoriban, az 1980-as években élénken rokonszenveztem a brit (és az amerikai) konzervatívokkal. Írtam a lapjaikba.
Még Roger Scruton folyóiratába, a The Salisbury Review-ba is adtam egy vagy két dolgozatot: ezt még tory barátaim is túlzásnak tartották. Scruton tehetségét senki nem vitatta, de mindenki szélsőséges különcnek tartotta. Nem konzervatívnak, hanem ultrareakciós pozőrnek. Én nem szoktam törődni emberek rossz hírével, ha nem vélem indokoltnak, s ha nem egyezik a benyomásaimmal.
Az 1980-as évek legvégén a kelet-európai szabadságmozgalmak nyugati megítélése nem volt túl jó. Az establishment – George Bush, Margaret Thatcher, François Mitterrand, Helmut Kohl – a szovjet tömb reformereivel rokonszenvezett, nem a demokratikus ellenzékkel, amelyet zavarosnak, éretlennek, felelőtlennek és gyakorlatlannak tartott, ahogyan a mindenkori establishment a mindenkori forradalmárokat mindig, bár nem állítom, hogy ez egyáltalán nem volt indokolt. A nyugati diplomácia különösen utálta a lengyel Solidarność mozgalmat és egységesen ellenezte a német újraegyesülést.
Az akkori baloldal nem Havellal, Wałęsával, Szaharovval rokonszenvezett, hanem Fidel Castróval, Daniel Ortegával, Robert Mugabéval, Moamer el-Kadhafival, a szíriai és iraki Baath párttal, az IRA-vel stb., ettől sokunkat kirázott a hideg. (Jegyezzük meg, hogy ez alól dicséretes kivételt jelentettek a trockisták és az antisztálinista, ha tetszik, „szovjetellenes” ultrabal többi áramlatai.) A mainstream nyugati balközép sajtó gyanakvó vagy értetlen volt az új Kelet-Európával szemben. A konzervatív sajtó meg lenéző és tudatlan.
Alig voltak támogatóink.
Kedves barátom, Noel Malcolm, akkoriban a The Spectator munkatársa (ma All Souls, Oxford, a nagyszerű kritikai Hobbes-kiadás szerkesztője), aki Bosznia és Koszovó mérvadó történetének és egy Enescu-monográfiának a szerzője (majd minden nyelven tud), a liberálisok közül pedig Timothy Garton Ash szinte egyedül törték át a londoni elitek ellenállását, és győzték meg a közvéleményt, hogy 1989 Kelet-Európája ér annyit a Nyugatnak, mint Hellász Byronnak.
Roger Scruton is jelentős szövetségese volt a rendszerellenes, demokratikus keleti mozgalmaknak. Erre már addig is jelentékeny életműve nem predesztinálta. A Meaning of Conservatism (1980) a hagyományos burke-i szellemben ellenez minden forradalmat. Természetesen mindenekelőtt a demokratikus és szocialista forradalmakat – Scruton 1968-ban lett jobboldali, amikor meggyűlölte a tüntető párizsi diákokat a helyszínen – , de még a reakciós fehér ellenforradalmakat is.
Ő is a megőrzés, a folyamatosság, a hagyomány híve volt, mint minden konzervatív – és mint minden konzervatív, bajban volt a modernség hagyományával, amely ma uralkodó (amit az is jelez, hogy sokan lázadnak ellene).
Különösen paradox, hogy Kelet-Európa uralkodó modern hagyománya a „valóságosan létezett szocializmus”, minden kelet-európai ország közvéleményének többsége többre becsüli a szociális biztonság, a lakótelepek, a nagyobb egyenlőség, a lassú változás és gyarapodás társadalmát, mint az új kapitalizmust és a pluralista politikai vetélkedést. Az egykori NDK lakossága tragédiának, katasztrófának tartja a rendszerváltást és megszállásnak az egységes Németországot. Ehhöz aztán végképp nincs és nem lehet közük a konzervatívoknak. De Scruton szolidaritását nemcsak a kommunistaellenessége motiválta. Lelkesítette azoknak a napoknak a morális szenvedélye, ami ellentmondott az elméletének, s amiről később azt mondta nekem, hogy liberális illúzió volt, megterhelve a Kelet romantikus („orientalista”) eszményítésével (az elmaradottság: tisztalelkűség). Elvetette a nyugati alkotmányos, jogállami eszményt, s pláne ennek a másodlagos, posztszovjet utánzatát. Nem az alkotmányos-jogállami szisztéma kudarcát nehezményezte: a sikerét egyenesen megvetette volna.
2000 után – amikor már nem voltunk barátok – nem azt bánta, hogy nincs szabadság Kelet-Európában, hanem azt, hogy még mindig törekszenek rá a gyökértelen nyugatmajmolók: emberi jogi csoportok, feministák, antirasszisták, szerinte az emberiség ellenségei, életveszélyes amatőrök és kísérletezők.
Amikor közelebb kerültem Scrutonhoz Angliában, akkor jelent meg talán legjelentékenyebb könyve, a Sexual Desire (1986), itt van a polcomon az ajánlásával – ezt mindenképpen érdemes volna lefordíttatni. J. M. E. McTaggart (1866-1925) nyomán – róla nálunk Nyíri Kristóf írt igen érdekesen, a szerzőt magam nem olvastam – fejti ki, hogy bár a szeretetben (szerelemben) szerepet játszanak a szeretett lény vonzó tulajdonságai, mégis, a szeretet megelőzi a barátságot, amire a szülői szeretet a példa: szeretjük a kisbabát, akivel az intellektuális-racionális érintkezés még lehetetlen; szeretjük a megható kis testet, a titokzatos gyermeki tekintetet, még azelőtt, hogy teljes emberi lényként megismerhetnénk. Márpedig a szülői szeretet elementáris, mint tudjuk, olykor pusztító. Intellektuális és erkölcsi indítékai nincsenek. Erre épül csak a többi, a megértés, a rokonszenv, a csodálat, a jóakarat, a gondoskodás.
Evvel függ össze, amit Scruton tömören ír a szokásról (A Dictionary of Political Thought, 1982), engedjék meg, hogy eredetiben idézzem, ez csak angolul hangzik jól, és stílusában is roppantul jellemző:
„[Custom is a] form of repeated rational action, in which past performance provides the reason for present repetition, by showing »what is done«. […] To do what is customary is to act intentionally, and for a specific reason, namely, that this is what is done.”
Magyarul, a szokás megismétlése korábbi ésszerű cselekvéseknek, aminek az az indoka, hogy így szokás eljárni. Ez a száraz pleonazmus tipikusan angol: komoly, abszurd és humoros.
Német szemmel megtekintve: szamárság. Osztrák-magyar szemmel: mély tréfa. Francia szemmel: antropológiai érdekesség, amolyan brit pensée sauvage.
Angolul: hát így szoktunk beszélni.
Scruton rengeteg mindent összeírt, és – benyomásom szerint – elkezdett romlani. Cseh kapcsolatain keresztül (Kelet-Közép-Európából kizárólag csak Csehországot szerette, egyik utolsó írásában mindössze a cseh kitüntetését emlegette, bár a magyar kormánytól is kapott) Brnóban üzletelni kezdett, ami rosszul végződött. Egy másik „ügyben” kiderült, hogy a JTI dohánymulti (korábban R. J. Reynolds) titkos megbízása alapján bújtatott reklámcikkeket helyezett el több újságban a saját neve alatt hatalmas pénzért, ebből pör lett, számos sajtótermékből kitiltották, a kiadója szakított vele, a Birkbeck College megvonta tőle a tanári címét. A botrány elől pár évre Amerikába menekült.
Reakcióssága egyre banálisabb lett, nagy híve lett a rókavadászatnak (amelynek során a kutyák széttépik a lovasok által fölhajtott rókákat), nagy borszakértő és borgyűjtő, a színes népek és a bevándorlás ellensége, antifeminista gorombáskodó, és így tovább.
Ennek az ultrareakciós pózolásnak volt elkerülhetetlen állomása a nyilvános barátkozás Orbán Viktorral (akivel már korábbról voltak közös ismerősei), akinek osztozott 2006 utáni antiliberális, antidemokratikus és Európa-ellenes nézeteiben.
Magyarország presztízséhez ez sajnos semmivel se járult hozzá, hiszen a szélsőjobboldali botrányhőssé züllött Scruton – méltatlanul életművéhez és egyáltalán: saját magához – az utóbbi időben főleg rasszista, idegengyűlölő, nőellenes, homofób durvaságairól volt ismert, ami persze nem nagy ügy Boris Johnson Angliájában. Ráadásul antikonvencionális és nonkonformista színben is föltüntethette (alaptalanul), hiszen az ilyesminek a bírálatához épp oly kevés eredetiség kell, mint az elkövetéséhez.
Nagyon tehetséges ember volt, kár érte.
Következő cikk: Diszkriminálják a nyugaton dolgozókat, a határon túliakkal ellentétben
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >