2020. október 26. hétfő
Ma Dömötör, Armand, örs névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Veszélyes hely-e a világ?

Radics Viktória
Radics Viktória
Veszélyes hely-e a világ?

A címben feltett kérdésre tehát az az első válaszom, hogy ebben a régióban veszélyes hely a világ. Itt az ember könnyen hajléktalanná válhat, deklasszálódhat, elszegényedhet. Gond a betevő falat. És a hatalom falat képez. Fél az ember, hogy meg tud-e élni; azon kevesek, akik nem félnek, jól bebiztosítják a pozíciójukat. Radics Viktória:

A címben feltett kérdésen eltöprengve (Európára szorítkozva) megkülönböztetem a napnyugati és a keleti (kelet-közép-európai és balkáni) régiót, mert azt hiszem, hogy a Nyugat és Kelet közti ellentétek a berlini fal összeomlásával nemhogy megszűntek volna, hanem elmélyültek. Árkot látok Nyugat- és Kelet-Európa, a régi demokráciák és a posztkommunista országok között. Mi itt, ebben a régióban másmilyenek vagyunk, mint a nyugatiak: más a helyzetünk, és a mentalitásunk is másmilyen. Egy az, hogy szegényebbek vagyunk. Jóval. Többen nyomorognak, és sokkal többen élnek tisztes szegénységben, proletársorban. Nagyon-nagyon sajnos, hogy a parasztnak sincs nálunk becsülete, miközben Svájcban például a „Bauer”, az egy szentség, lobognak a parasztportákon a piros svájci zászlók. Kettő: nálunk kevesebben férnek hozzá a kulturális javakhoz, ami nem azt jelenti, hogy butábbak vagyunk, viszont műveletlenebbek, iskolázatlanabbak és tájékozatlanabbak. Három: errefelé nincs a demokráciának számottevő hagyománya, alig van demokratikus kultúra, nem tudjuk gyakorolni a demokráciát – azonban, és ez az óriási különbség, ezt a tanulást a hatalmon lévő pártok nem is teszik lehetővé. Mi errefele ugyanúgy nyelünk, mint az átkosban, a másként gondolkodókat és a szegényebbeket a kormányzási pozícióban lévők kiszorítják, ellehetetlenítik. A „népnek”, ha szabad ezt a szót használni, mifelénk sokkal, összehasonlíthatatlanul nagyobbak az egzisztenciális gondjaik, mint a leomlott berlini falon túl.

A címben feltett kérdésre tehát az az első válaszom, hogy ebben a régióban veszélyes hely a világ. Itt az ember könnyen hajléktalanná válhat, deklasszálódhat, elszegényedhet. Gond a betevő falat. És a hatalom falat képez. Fél az ember, hogy meg tud-e élni; azon kevesek, akik nem félnek, jól bebiztosítják a pozíciójukat.

A második válaszom az, hogy generációnként különbözik, mennyire tartjuk veszélyes helynek a világot. Hála istennek a fiatalok, akik a rendszerváltozás körül vagy azután születtek, és nem cipelték a hátukon a diktatúra terhét, könnyedebben mozognak, kevésbé szoronganak, szabadabban utazgatnak a nagyvilágban. Az Európában és azon kívül való utazás, a külföldi munkavállalás és tanulás számukra magától értetődő; lévén fiatalok, ösztöndíjat vagy munkát sokkal könnyebben tudnak találni, mint a középgeneráció meg az idősebbek. Ma a fiataloknak szerencsére van európaiságtudatuk, nekik semmi elrepülni Londonba vagy akár Indiába. Úgy látom, hogy a zömük (még) nem érzi veszélyes helynek a világot.

Azonban egyénileg változó, hogy ki mennyire érzi annak – alkattól függ, hogy ki mennyire szorongó. Továbbá ez a családtörténettől, a neveltetésétől is függ. A nők helyzete sokat javult, és ma már egy fiatal lány nem retteg attól, hogy különösebben veszélyeztetett lesz nőként, ha elmegy önkéntesnek ki tudja, hová. Noha sokat hallani a nők bántalmazásáról, a családon belüli erőszakról és a nők kiszolgáltatottságáról, ez nem azt jelzi, hogy jobban félnének, mint a férfiak, hanem azt, hogy e téren tudatosabbak. Az én fiatalkoromban még nem volt mód arra, hogy egy nő szóvá tegye, ha zaklatják a munkahelyén, vagy ha veri a férje – ma már meg lehet találni a tiltakozás módját, és a férfiak munkahelyi morálja is javult, meg a férjek erőszakossága is csökkent. Talán.

Azt vettem azonban észre, hogy a cigányok rá vannak készülve arra, hogy a bőrszínük miatt inzultusok érik őket. Őket kellene megkérdezni, hogy vajon számukra mennyire veszélyes hely a világ? Aztán itt vannak a migránsok, akik számára tényleg életveszélyes hely lehet. Otthon is, meg akkor is, ha útra kelnek az ismeretlenbe, ezernyi veszélyen mennek keresztül. Ha félnek tőlük a vajdaságiak, az az ő beidegződéseiken múlik. Félnek az idegentől. A városuk, falujuk rendjének esetleges vagy tényleges megbomlásától. A káosznak már a látványától is: a sátorozóktól, a parkban heverő ágrólszakadtakról, a kavargástól. Megértem őket: ez abból következik, hogy mi itt a régióban úgy általában veszélyes helynek éljük meg a világot. Pláne, ha valami új, valami idegen tűnik föl a megszokottságban. Féltjük a komfortzónánkat, szorongunk a kis minimális biztonságunk csorbulásától.

Danilo Kiš, legjobb íróink egyike sokat gondolkodott ezen a témán. Ő is szorongó, neurotikus, szenvedélybeteg alkat volt, akárcsak az apja, Kiss Ede, és a szorongásos neurózisban lelte meg azt a családi örökséget, mely megnehezítette a sorsát. Azt írja, hogy ezt a neurózist sokáig a közép-európai zsidó értelmiség betegségének tartották. Ezek a betegek többnyire az italban keresnek menedéket… A kór öröklődhet. „Így leltem magyarázatot önnön traumatikus szorongásaimra” – írja Kis. „Iszonyú kínszenvedés az.”

Kiss Ede nem volt bolond, amikor félt. 1945-ben elvitték Auschwitzba. A montenegrói anyától született, íróvá vált fia a jugoszláv kommunista diktatúrában élt, és majdnem megérte a háborút is. Azt hiszem, Danilo Kiš azok közé tartozott, akik elég veszélyes helynek tudták a világot.

Ki-ki elgondolkodhatna azon, hogy egy tízes skálán hol jelölné meg veszélyeztetettségérzetének és szorongásának fokát. Biztos, hogy aki neurotikus, az nagy számot fog bejelölni, aki pedig laza és kúl, aki magabiztos, aki jómódú, az meg talán a nullát. A szorongásos neurózis mindenesetre nem zsidó betegség, azonban a tudat, hogy a világ fölöttébb veszélyes hely, alighanem az első jellemzője.

Vannak ennek a neurózisnak enyhébb, megszokott formái is. Félünk a rendőrtől, az adóhatóságtól, a határőröktől, és félünk a migránstól, félünk a kutyáktól, vagy félünk utazni… Összekötöm ezeket a szorongásokat a politikával. Hiszen az lenne a demokrácia, ahol nem kell félni! Ahogy nagy társadalomtudósunk, Bibó István írta 1946-ban: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.”

 

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör december 12-ei számában jelent meg.

 

2019. december 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább