2020. augusztus 15. szombat
Ma Mária névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Napi ajánló

Gyűlölet és kompromisszum

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi félperiféria-kapitalizmusban végbemegy, ismert és tipikus folyamat. Nem zűrzavar, hanem szisztematikus integráció. Aki nem tud ezen segíteni, legalább tartsa magát tőle távol. Ha ez a távolságtartás racionális és kritikai – nem duzzogó elhúzódás csupán –, akkor nem jár végzetes lelki, erkölcsi és politikai tünetekkel. Remélhetőleg. Tamás Gáspár Miklós:

Az interneten, a közösségi médiákban, a sajtóban, tévében, rádióban elmondhatatlan gyűlölködő mocsok ömlik az egyik „oldalról” a másik „oldalra”, abszurd, légből kapott vádak, előítéletes, delíriumos, trágár, gyilkos szövegek. De mi az a politikai ellentét, amely kiváltja ezt a szennyes szenvedélyt?

Nem világos.

A jelenlegi rendszer egyik ideológiai vezetője szerint a kommunizmus támadt föl, ám gondolatmenete teljes egészében tárgyi tévedéseken alapul: mind a régi forradalmi világnézetet, mind a mai helyzetet félreérti, mind az általa idézett zavaros Szabó Dezsőt, aki abban a bizonyos cikkében első renden a náci veszéllyel szemben hívott föl ellenállásra 1938-ban, arra, amit ugyancsak a nácikkal szemben nevezett „szellemi honvédelem”-nek az akkori Magyar Nemzetben a nagyszerű és sajnálatosan elfeledett Szabó Zoltán, A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írója.

Tehát magyarázat itt nem található, a fölmelegített „antikommunizmus” – kommunista tömegek és szervezetek és programok híján – üres indulatoskodás, amelyben csak a gyűlölet az igaz és semmi más.

Az uralkodó rezsim – amelyet érzelmileg megrendített részleges kudarca a helyhatósági választásokon – „bevándorláspárti”, „migránssimogató”, „népességcserét” (le grand remplacement) proponáló, „kozmopolita”, „internacionalista” pártokat vél látni magával szemben. Holott az összes ellenzéki pártok pártolják a fajvédő határkerítést. Amint közismert, a DK európai képviselői nemmel szavaztak a menekültek fulladásos halálát elkerülendő a földközi-tengeri mentőakciókat legitimáló EP-állásfoglalásra a jobbikossal együtt (a szocialista tartózkodott). A magyarázkodás még rosszabb volt: kiderült, hogy a DK a magyar kormánnyal egyetemben elutasítja a menekültek méltányos elosztását („kvóták”).

De ez még semmi.

A DK szóvivője (országgyűlési képviselő) tévéműsorban – más „liberálisok” karéjában, akiknek eszük ágában se volt tiltakozni – rasszista terminusokban kifogásolta a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását, miközben a DK egyik európai képviselője az utódállami magyar kisebbségeket „leprázza” újólag. Meg kell érteni, hogy az „erdélyimagyarozás” (amely odáig jutott, hogy ellenzéki posztolók-kommentelők avval torkolják le orbánista vitapartnereiket, hogy „kussolsz, piszkos román!”, ahol a „román” kifejezésen „erdélyi magyar”-t kell érteni) éppen olyan etnicista attitűd, mint az arabozás, meg a niggerezés, amennyiben valamelyik „külső csoportra” (outgroup) vonatkozik; az, hogy az erdélyi magyarok szintén magyarok, e tekintetben közömbös. (Az erdélyi magyarokkal szembeni régi és széleskörű népi ellenszenvről – Magyarországon – bőséges és kellemetlen személyes tapasztalatokkal rendelkezem.)

Egymástól vékonyka árnyalatokban különböző, ám lényegükben azonos etnicizmusokkal[1] van dolgunk, miközben hangoztatóik halálosan gyűlölik egymást.

A menekültek kimentését szorgalmazó állásfoglalását egyetlen magyarként Cseh Katalin európai képviselő (Momentum) szavazta meg (kis fénypont ez az elmerült nemzeti becsület éjfekete sötétjében). Az egész ügyről szakszerűen és tárgyilagosan csak a kolozsvári Transindex írt, a pesti sajtó használhatatlan.

A „magyar nemzeti érzés” (recte: etnicizmus) újjáteremtését szolgáló hatékony politikai szimbolika fő eszköze – és ez Orbán Viktor™ találmánya, védett szabadalom – a futball (és általában a hivatásos versenysport). A vallás eltűnőben, a hagyományos nacionalizmus (hagyomány híján) erőtlen, a független magyar nemzetállamot a trianoni békeszerződés teremtette meg (ezért a független nemzetállam ünnepelhetetlen). A régi szimbólumok fabatkát se érnek: a Várdombon pöffeszkedő királyi palotában sose lakott király, a pesti síkon terpeszkedő lélektelen Bazilikában sose lakott Isten.

A stadionokban azonban összegyűlik a más etnikumokkal jelképesen versengő (a patinás mondás szerint a sport a háború helyettesítője békeidőben) „magyar” etnikum, amelynek a himnusza nem Kölcsey Hymnusa, hanem egy érzelmes popsláger, amelyet tisztelnünk illik, hazafias költeménye nem Petőfi Nemzeti dala, hanem a lisszaboni (!) arénában is harsogott jelszó: „Utálunk, sz@r Románia!” meg a közszeretetnek örvendő, nemes hangzású kiáltás: „Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej!”

Az etnikainak értelmezett popslágert enyhe iróniával kezelő pár újságmondat ultrasoviniszta és antiszemita őrjöngést váltott ki a jobboldali magyar nyilvánosságban.

A siker teljes.

Az etnikai stadionépítések fölfüggesztésével kampányoló budapesti ellenzék – amely ma a fővárosi közgyűlés hatalmi többségét képezi – egyhangúlag beleegyezett egy újabb környezetromboló, gépkocsiforgalom-fokozó, városszerkezettorzító stadion építésébe (bizonyos föltételekkel). Evvel szimbolikus és „reális” értelemben elismerte az Orbán Viktor-i rendszerideológia igazát.

A föltételek kikötésével a budapesti „balliberális oldal” (micsoda kifejezéseket használtok, pupákok) azt sugallja: a lényegben egyetértünk, de más célokra is tessék nekünk egy kis pénzt adni – amivel csak aláhúzzák a jobboldali rendszerideológia jelképes-mozgósító középponti elemének relevanciáját és fölsőbbrendűségét.

Az etnikai versengés/szembenállás, az alantas népszórakoztatás, a kommersz giccs és a legközönségesebb, legönzőbb, legkorruptabb anyagiasság együttállása íme most megdicsőült azáltal, hogy a remélt ellenhatalom rányomta alázatos belenyugvásának pecsétjét.

Egyben a nagyváros kétszáz éves urbanitásának a logikáját is megerőszakolták – a városligeti összművészeti vurstli mellett – a fociultra magatartás szupremáciájának az elismerésével és azoknak a stadionoknak az utcaegyüttesbe szuszakolásával, amelyek kisvártatva épp oly üresek lesznek, mint a templomok és a Nemzeti Színház.

A szociális infrastruktúra (a tömegközlekedéstől a kórházakig és aggmenházakig) és a szakszerű közigazgatás összeomlasztása egy rosszul működő, szegény országban különösen éles fényben tűnik föl, amikor a fesztivál- és rendezvényközpontú, önismétlő-konformista álkultúra meg a nemzetközi sportversenyek és mérkőzések sanda önünneplése a kontraszt.

A szórakozásra van pénz, az életre nincs.

Budapest nyög és zihál az elviselhetetlen turistaáradat terhe alatt (és ha a ballib vezetésen múlik, továbbra is fog), egész kerületek vannak, ahol magyar szó alig hallható, de „a nemzeti önazonosság”™ diadalútja egyre fényesebb.

A nyomasztó túlsúlyú orbánmédiák mindeközben a Greta Thunberg és Ferenc pápa (valamint persze Soros György) vezette Komintern apokaliptikus diadaláról sipákolnak. Bizonyára akad, aki a szakadatlan sulykolás miatt még el is hiszi ezeket az ostobaságokat.

A gyűlölködés és a mesterségesen gerjesztett, ügyesen megcélzott féknyúzmítoszok paranoid (metaforikus) viaskodásra késztetik a küzdőfeleket, akik minden tekintetben egyre jobban hasonlítanak egymásra. A valóságos politikai ellentétet a személyeskedő emberszólás helyettesíti, az alpári gúny meg a szimpla szitkozódás. Az Országgyűlés az alkotmányos-szabadelvű, jogállami, képviseleti „demokrácia” lejáratásának vígszínháza.

Nem újdonság, hogy az emberi jogok doktrínájára alapozott polgári társadalom kelet-európai vágyképe szertefoszlott.

Ennek folytán az evvel való – bármennyire jószándékú – kísérletezésnek nincs sok értelme.

A számtalanszor megtörtént kudarc, csalódás, kiábrándulás végre már tanulságul szolgálhatna. Az utójáték utójátéka akkor is reménytelen, ha az egyesült ellenzék netán megnyeri a 2022-ben esedékes parlamenti választásokat (ami nem valószínű, de nem lehetetlen), s a derék ellenzéki választók és reménykedő közbeszélők aztán persze megint hoppon maradnak.

A választók megtették, ami tőlük telt. Választáson a mai körülmények között csak ilyesmit lehetett elérni. A hatalom egységének fölbontása valamennyire hasznos, a dolog nem volt teljesen hiábavaló – csak nagyrészt.

A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi félperiféria-kapitalizmusban végbemegy, ismert és tipikus folyamat. Nem zűrzavar, hanem szisztematikus integráció. Aki nem tud ezen segíteni, legalább tartsa magát tőle távol. Ha ez a távolságtartás racionális és kritikai – nem duzzogó elhúzódás csupán –, akkor nem jár végzetes lelki, erkölcsi és politikai tünetekkel. Remélhetőleg.

 

[1] – Örömmel tudatom, hogy a témáról szóló, a terminust a nemzetközi szakirodalomba bevezető (eredetileg angol nyelvű) tanulmányom végre magyarul is megjelent: TGM: „Etnicizmus a nacionalizmus után”, Eszmélet 123 (2019. ősz), 145-165, ford. Lyublyanovics Kyra.

(Mérce)

 

2019. november 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az elnök rémálma (Trumpizmusok)

Donald Trump két dologtól retteg az életben: a le nem …tethető nőktől – és a novemberi >

Tovább

A tejes bűnösség korában

Sokszor csodáltam, hogyan élte túl a sztálinizmust az orosz nemzet, amelyik olvashatta Dosztojevszkijt. Vagy azért volt >

Tovább

Morális forradalom

A belorusz nép fölkelt a zsarnokság ellen. Ez a lényeg. Szorongó szívvel, de nagy szeretettel és >

Tovább

Péterrévei vízgondok

Az ilyen dolgokkal, amelyek ellehetetlenítik a mindennapi élet, a jelek szerint, senki sem törődik. A ház- >

Tovább

Az orvosok lázadása

A Sajtószabadság Alapítvány kezdeményezésére száznál is több vajdasági magyar újságíró, közíró tiltakozott az Index portáljának kivégzése >

Tovább

Párbeszéd és petíció

A sajtószabadság ügye a kelet-európai újdemokráciák neuralgikus pontja. Olyan, mint a lázmérő: jelzi, hogy súlyos kór >

Tovább

Vírus álarcban

Még csak néhány hónapja tart a vírusjárvány, de az már világosan látható, hogy az emberek milyen >

Tovább

Sztárírók és megtűrtek

Ebben a helyzetben mégis jobb megtűrt írónak, mint sztárírónak lenni. Az is igaz persze, hogy manapság >

Tovább

Visszaeső Románia

Még a szigorúbb karantén-hónapokban keringett egy fotó az interneten: a román miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes asszony és más >

Tovább

A szelíd lázadók színre lépnek

Elismerem, az új nemzedék mégsem annyira apolitikus, mint ahogy az elmúlt években gondoltam, nem kizárt, hogy >

Tovább

Vajdaság, a hazafiak vadászterülete

Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az >

Tovább

„Beletanult” elnök

Legyünk tisztában, a vajdasági magyarok helyzetének nem az egyedüli fokmérője, hogy magyar-e vagy szerb a Tartományi >

Tovább