Ma Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Gyűlölet és kompromisszum
Tamás Gáspár Miklós
A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi félperiféria-kapitalizmusban végbemegy, ismert és tipikus folyamat. Nem zűrzavar, hanem szisztematikus integráció. Aki nem tud ezen segíteni, legalább tartsa magát tőle távol. Ha ez a távolságtartás racionális és kritikai – nem duzzogó elhúzódás csupán –, akkor nem jár végzetes lelki, erkölcsi és politikai tünetekkel. Remélhetőleg. Tamás Gáspár Miklós:
Az interneten, a közösségi médiákban, a sajtóban, tévében, rádióban elmondhatatlan gyűlölködő mocsok ömlik az egyik „oldalról” a másik „oldalra”, abszurd, légből kapott vádak, előítéletes, delíriumos, trágár, gyilkos szövegek. De mi az a politikai ellentét, amely kiváltja ezt a szennyes szenvedélyt?
Nem világos.
A jelenlegi rendszer egyik ideológiai vezetője szerint a kommunizmus támadt föl, ám gondolatmenete teljes egészében tárgyi tévedéseken alapul: mind a régi forradalmi világnézetet, mind a mai helyzetet félreérti, mind az általa idézett zavaros Szabó Dezsőt, aki abban a bizonyos cikkében első renden a náci veszéllyel szemben hívott föl ellenállásra 1938-ban, arra, amit ugyancsak a nácikkal szemben nevezett „szellemi honvédelem”-nek az akkori Magyar Nemzetben a nagyszerű és sajnálatosan elfeledett Szabó Zoltán, A tardi helyzet és a Cifra nyomorúság írója.
Tehát magyarázat itt nem található, a fölmelegített „antikommunizmus” – kommunista tömegek és szervezetek és programok híján – üres indulatoskodás, amelyben csak a gyűlölet az igaz és semmi más.
Az uralkodó rezsim – amelyet érzelmileg megrendített részleges kudarca a helyhatósági választásokon – „bevándorláspárti”, „migránssimogató”, „népességcserét” (le grand remplacement) proponáló, „kozmopolita”, „internacionalista” pártokat vél látni magával szemben. Holott az összes ellenzéki pártok pártolják a fajvédő határkerítést. Amint közismert, a DK európai képviselői nemmel szavaztak a menekültek fulladásos halálát elkerülendő a földközi-tengeri mentőakciókat legitimáló EP-állásfoglalásra a jobbikossal együtt (a szocialista tartózkodott). A magyarázkodás még rosszabb volt: kiderült, hogy a DK a magyar kormánnyal egyetemben elutasítja a menekültek méltányos elosztását („kvóták”).
De ez még semmi.
A DK szóvivője (országgyűlési képviselő) tévéműsorban – más „liberálisok” karéjában, akiknek eszük ágában se volt tiltakozni – rasszista terminusokban kifogásolta a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását, miközben a DK egyik európai képviselője az utódállami magyar kisebbségeket „leprázza” újólag. Meg kell érteni, hogy az „erdélyimagyarozás” (amely odáig jutott, hogy ellenzéki posztolók-kommentelők avval torkolják le orbánista vitapartnereiket, hogy „kussolsz, piszkos román!”, ahol a „román” kifejezésen „erdélyi magyar”-t kell érteni) éppen olyan etnicista attitűd, mint az arabozás, meg a niggerezés, amennyiben valamelyik „külső csoportra” (outgroup) vonatkozik; az, hogy az erdélyi magyarok szintén magyarok, e tekintetben közömbös. (Az erdélyi magyarokkal szembeni régi és széleskörű népi ellenszenvről – Magyarországon – bőséges és kellemetlen személyes tapasztalatokkal rendelkezem.)
Egymástól vékonyka árnyalatokban különböző, ám lényegükben azonos etnicizmusokkal[1] van dolgunk, miközben hangoztatóik halálosan gyűlölik egymást.
A menekültek kimentését szorgalmazó állásfoglalását egyetlen magyarként Cseh Katalin európai képviselő (Momentum) szavazta meg (kis fénypont ez az elmerült nemzeti becsület éjfekete sötétjében). Az egész ügyről szakszerűen és tárgyilagosan csak a kolozsvári Transindex írt, a pesti sajtó használhatatlan.
A „magyar nemzeti érzés” (recte: etnicizmus) újjáteremtését szolgáló hatékony politikai szimbolika fő eszköze – és ez Orbán Viktor™ találmánya, védett szabadalom – a futball (és általában a hivatásos versenysport). A vallás eltűnőben, a hagyományos nacionalizmus (hagyomány híján) erőtlen, a független magyar nemzetállamot a trianoni békeszerződés teremtette meg (ezért a független nemzetállam ünnepelhetetlen). A régi szimbólumok fabatkát se érnek: a Várdombon pöffeszkedő királyi palotában sose lakott király, a pesti síkon terpeszkedő lélektelen Bazilikában sose lakott Isten.
A stadionokban azonban összegyűlik a más etnikumokkal jelképesen versengő (a patinás mondás szerint a sport a háború helyettesítője békeidőben) „magyar” etnikum, amelynek a himnusza nem Kölcsey Hymnusa, hanem egy érzelmes popsláger, amelyet tisztelnünk illik, hazafias költeménye nem Petőfi Nemzeti dala, hanem a lisszaboni (!) arénában is harsogott jelszó: „Utálunk, sz@r Románia!” meg a közszeretetnek örvendő, nemes hangzású kiáltás: „Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej!”
Az etnikainak értelmezett popslágert enyhe iróniával kezelő pár újságmondat ultrasoviniszta és antiszemita őrjöngést váltott ki a jobboldali magyar nyilvánosságban.
A siker teljes.
Az etnikai stadionépítések fölfüggesztésével kampányoló budapesti ellenzék – amely ma a fővárosi közgyűlés hatalmi többségét képezi – egyhangúlag beleegyezett egy újabb környezetromboló, gépkocsiforgalom-fokozó, városszerkezettorzító stadion építésébe (bizonyos föltételekkel). Evvel szimbolikus és „reális” értelemben elismerte az Orbán Viktor-i rendszerideológia igazát.
A föltételek kikötésével a budapesti „balliberális oldal” (micsoda kifejezéseket használtok, pupákok) azt sugallja: a lényegben egyetértünk, de más célokra is tessék nekünk egy kis pénzt adni – amivel csak aláhúzzák a jobboldali rendszerideológia jelképes-mozgósító középponti elemének relevanciáját és fölsőbbrendűségét.
Az etnikai versengés/szembenállás, az alantas népszórakoztatás, a kommersz giccs és a legközönségesebb, legönzőbb, legkorruptabb anyagiasság együttállása íme most megdicsőült azáltal, hogy a remélt ellenhatalom rányomta alázatos belenyugvásának pecsétjét.
Egyben a nagyváros kétszáz éves urbanitásának a logikáját is megerőszakolták – a városligeti összművészeti vurstli mellett – a fociultra magatartás szupremáciájának az elismerésével és azoknak a stadionoknak az utcaegyüttesbe szuszakolásával, amelyek kisvártatva épp oly üresek lesznek, mint a templomok és a Nemzeti Színház.
A szociális infrastruktúra (a tömegközlekedéstől a kórházakig és aggmenházakig) és a szakszerű közigazgatás összeomlasztása egy rosszul működő, szegény országban különösen éles fényben tűnik föl, amikor a fesztivál- és rendezvényközpontú, önismétlő-konformista álkultúra meg a nemzetközi sportversenyek és mérkőzések sanda önünneplése a kontraszt.
A szórakozásra van pénz, az életre nincs.
Budapest nyög és zihál az elviselhetetlen turistaáradat terhe alatt (és ha a ballib vezetésen múlik, továbbra is fog), egész kerületek vannak, ahol magyar szó alig hallható, de „a nemzeti önazonosság”™ diadalútja egyre fényesebb.
A nyomasztó túlsúlyú orbánmédiák mindeközben a Greta Thunberg és Ferenc pápa (valamint persze Soros György) vezette Komintern apokaliptikus diadaláról sipákolnak. Bizonyára akad, aki a szakadatlan sulykolás miatt még el is hiszi ezeket az ostobaságokat.
A gyűlölködés és a mesterségesen gerjesztett, ügyesen megcélzott féknyúzmítoszok paranoid (metaforikus) viaskodásra késztetik a küzdőfeleket, akik minden tekintetben egyre jobban hasonlítanak egymásra. A valóságos politikai ellentétet a személyeskedő emberszólás helyettesíti, az alpári gúny meg a szimpla szitkozódás. Az Országgyűlés az alkotmányos-szabadelvű, jogállami, képviseleti „demokrácia” lejáratásának vígszínháza.
Nem újdonság, hogy az emberi jogok doktrínájára alapozott polgári társadalom kelet-európai vágyképe szertefoszlott.
Ennek folytán az evvel való – bármennyire jószándékú – kísérletezésnek nincs sok értelme.
A számtalanszor megtörtént kudarc, csalódás, kiábrándulás végre már tanulságul szolgálhatna. Az utójáték utójátéka akkor is reménytelen, ha az egyesült ellenzék netán megnyeri a 2022-ben esedékes parlamenti választásokat (ami nem valószínű, de nem lehetetlen), s a derék ellenzéki választók és reménykedő közbeszélők aztán persze megint hoppon maradnak.
A választók megtették, ami tőlük telt. Választáson a mai körülmények között csak ilyesmit lehetett elérni. A hatalom egységének fölbontása valamennyire hasznos, a dolog nem volt teljesen hiábavaló – csak nagyrészt.
A társadalom szétrombolása üzemszerűen folytatódik. Elsősorban nem az ellenzék hibája, hogy olyan, amilyen. Ami a magyarországi félperiféria-kapitalizmusban végbemegy, ismert és tipikus folyamat. Nem zűrzavar, hanem szisztematikus integráció. Aki nem tud ezen segíteni, legalább tartsa magát tőle távol. Ha ez a távolságtartás racionális és kritikai – nem duzzogó elhúzódás csupán –, akkor nem jár végzetes lelki, erkölcsi és politikai tünetekkel. Remélhetőleg.
[1] – Örömmel tudatom, hogy a témáról szóló, a terminust a nemzetközi szakirodalomba bevezető (eredetileg angol nyelvű) tanulmányom végre magyarul is megjelent: TGM: „Etnicizmus a nacionalizmus után”, Eszmélet 123 (2019. ősz), 145-165, ford. Lyublyanovics Kyra.
(Mérce)
Következő cikk: A hálaadás napján
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mi vár Amerikára?
Az elnöki beavatáson feltűnően nagy számban jelent meg a milliárdos elit. Timothy Snyder azt is kimutatta, >
Végstádiumban a Vučić-Dačić-Pásztor-hatalom!
A Magyar Szó nem (vagy csak az online felületen) tájékoztat a tüntetésekről és azok társadalomváltoztatási és >
“Összeesküvés Amerika ellen”
Szerencsére, (akkor) Amerika nem vállalta az izolacionista politikát. Trump sok kijelentésében felismerhető a lindberghi szótár. Képes >
Bizalmi válságban
A külső ellenség felidézésével Vučić nyilván a tüntetések beszüntetését helyezi kilátásba, csak az a kérdés, hogy >
A globális dráma
"Tegyük Amerikát újra naggyá!", harsogja Trump és a demokratikus tömeg lelkesen üdvözli. Ugyanezt vallja Putyin és >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Következzen az erőszakos (nem okvetlenül véres) rendszerváltás?
Csakhogy az utóbbi a jogállami eszmék megtagadását képviseli. Óriási paradoxon, hiszen évtizedeken át a jogállamiságért szálltunk >
Az egyetemisták nagy erkölcsi győzelme
Engem különösen felháborított, hogy mindeközben vagy párszáz méterre levő Köztársaság téren Belgrád városa ünnepi újévvárást rendezett, >
Már nem az én városaim
De akárcsak 1968-ban és 1996-ban Belgrádban, az egyetemisták tiltakozó hulláma vált mára jelentőssé, azoké, akik elhatárolódnak >
„A rezsimnek vége van”!
A magyar közösségben – az egyetemi hallgatók lázadásával párhuzamosan – át kell(ene) gondolni a nemzeti közösségi >
Az inga kileng a szélsőjobb fele
Attól tartok, hogy a társadalom egy része kiábrándult a bársonyos forradalomból, a politikai szabadságjogokon, a jogállamiságon, >
A 2024-es év vajdasági magyar közösséggel kapcsolatos eseményei (3.)
A közösségi hálón több összeállítás is készült arról, hogy 2024-ben melyek voltak a magyar közösséget érintő >