Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Úgy érezték, hogy hatalmat kaptak, azt tehettek, ami akartak, mert senki nem kérte számon, hogy merre jártak, mit csináltak. Már maga a fegyver is valamiféle biztonságot adott az embernek. Az én esetemben viszont épp ellenkezőleg történt, azt tartottam magamról, hogy senkitől, semmitől nem félek, de amikor az első éjszaka lőtték a házat, amelyikbe beköltöztünk, és a cserepek csörögtek, pattogtak a tetőn, a szívem a torkomban dobogott. Szabó Angéla:

Már nem emlékszem a pontos dátumra, mikor is lettem tartalékos katona, csak azt tudom, hogy 1991-ben, mindenszentekkor már ott voltunk Vukovár határában. Egy teljes hónapot töltöttem ott, meg előtte egy hetet a Topolya és Óbecse közötti Novo Selo-i birtokon kiképzésen. Egészségügyi, ápolói beosztásom volt, a felkészítés is ilyen jellegű volt. Százötvenen voltunk – Óbecséről, Péterrévéről, Dreáról, Bácsföldvárról –, 80 százalékban magyarok.

Miután Šidnél átkeltünk a határon, kezdett megváltozni a táj: az út mellett, több helyen elhullott állatokat, később pedig már megrongált, szétlőtt épületeket is láttunk. Nijemci faluról eléggé ijesztő történeteket hallottuk, azt mesélték, hogy kragujeváci katonák jártak ott – három autóbusszal –, akik nagyon embertelenül viselkedtek, több mint 100 embert megöltek, egy autóbusznyit pedig elhurcoltak.

Sokan bedőltek az ámításnak

Az állomáshelyük Opatovacon (Apátiban) volt. Mire megérkeztünk, a házakat már kifosztották. Se áram-, se vízellátás nem volt. A faluban maradtak fiatalok is, idősek is. Féltek, bizalmatlanok voltak, de lehetett velük beszélgetni. Az egyik házban láttam a falon egy bekeretezett oklevelet, elolvastam rajta a magyar nevet, és a ház lakóitól megkérdeztem magyarul, hogy melyikük a Pista, de annyira féltek, hogy nem mertek azonnal válaszolni.

Azokat az épületeket, amelyekben még maradt valaki, megjelölték, a kapujára mésszel fehér keresztet festettek. Minket már ilyen kép fogadott. Közülünk is sokat bementek azokba a házakba, amelyeken nem volt jel, és amit találtak, kihozták. Az ottani lakosságnak jó élete lehetett, erről árulkodtak a szép épületek, a jól felszerelt gazdasági udvarok, a jószágállomány. Láttunk gépkocsikat, traktorokat, sőt még autószerelő-műhelyt is. Sajnos, az én katonatársaim között is akadtak olyanok, akik bedőltek az ámításnak, akik elhitték, hogy a szép ház, amit kinézel magadnak és elfoglalsz, az majd a tied lesz, mindennel együtt, amit benne találsz. Voltak, akik már azt tervezgették, hogy ott fognak élni, áthozzák a családjukat is.

Azokban a napokban, hetekben zajlott a város elfoglalása. Hallottuk a lövéseket, az ágyúzást. Opatovac környéke lezárt terület volt, mintegy 70 kilométeres körzetben, egy kis túlzással azt mondhatom, hogy oda se kutya, se macska nem jöhetett be, éjjel-nappal szigorúan őrizték. Vukovár védői vagy lakói közül, akik meneküléssel próbálkoztak, át akartak kelni a Dunán, azokat el kellett fogni, és bezárni, ez volt a feladat. Nem volt szabad senkit lelőni, ezt nagyon kihangsúlyozták, mert majd bíróság dönt a sorsukról, mondták. Akiket foglyul ejtettek, azokat bezárták egy szobába (az volt az ideiglenes „börtön”), onnan azonban az éj leple alatt gyorsan eltűntették őket – agyonverték, lelőtték, a holttesteket pedig a Dunába dobták, a víz elvitte, soha senki nem kereste azokat. Egyik reggel megkérdeztük, hogy hova lett az a két férfi, aki az este még itt volt, azt a választ kaptuk, hogy megszöktek.

Éjjel feszültség volt, nappal lazaság

Az egy hónap alatt négyszer-ötször támadtak meg bennünket, rendszerint este 10 óra után kezdődött a lövöldözés, de sosem tudtuk meg, hogy kik lőttek ránk. Minden ilyen támadás után felszámoltuk a szálláshelyet, másik épületbe költöztünk, átpakoltuk az élelmet és a felszerelést, előtte azonban a körülötte lévő 15-20 házat átnéztük, biztonságos-e, maradt-e benne valaki.

Éjjel feszültség volt, nappal lazaság. Akik napközben nem tudtak mit kezdeni magukkal, kerestek valamilyen „szórakozást”: unalmukban a házakra, háztetőkre lövöldöztek, vagy egy televíziót használtak céltáblaként. Ha húst akartak enni, szereztek disznót, malacot, ha pedig halat, gránátokat hajítottak a vízbe. Közben, persze iszogattak, mert ital volt korlátlan mennyiségben. Azt figyeltem meg, hogy akik itthon, a civil életben gyáva nyúlként viselkedtek, ott hirtelen felbátorodtak. Úgy érezték, hogy hatalmat kaptak, azt tehettek, ami akartak, mert senki nem kérte számon, hogy merre jártak, mit csináltak. Már maga a fegyver is valamiféle biztonságot adott az embernek. Az én esetemben viszont épp ellenkezőleg történt, azt tartottam magamról, hogy senkitől, semmitől nem félek, de amikor az első éjszaka lőtték a házat, amelyikbe beköltöztünk, és a cserepek csörögtek, pattogtak a tetőn, a szívem a torkomban dobogott. Én arra számítottam, hogy majd hasonlóképpen lesz, mint annak idején a hadseregben való katonáskodás, de nem, itt nem volt semmiféle rend, semmiféle fegyelem. Éppen ezért nem is lehetett túlságosan hencegni – mindenkinél volt fegyver. Mielőtt jöttünk haza, a puskát minden katonának le kellett adnia, de aki akart, mégis hozhatott magával fegyvert is, kézigránátot is, mert lehetett ott szerezni, vagy akár venni is. Szerszámokat is cipeltek magukkal, láttam például láncfűrészt… Az is igaz, hogy nem hivatásos katonatisztek irányításával történtek a dolgok, olyan egy sem volt közöttünk. 

Arra az egy hónapra jó fizetést kaptunk, úgy emlékszem, az ott tartózkodásunk ideje alatt kétszer osztottak pénzt.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat

Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >

Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni

Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |