2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az létezhet. Ha van rá pénz, amiből másoknak is cseppen. Ezért nem értem azokat, logikailag pláne, akik jól hangzó nevüket adják e laphoz (is). Mert egyszer minden rendszernek vége lesz (pro form, ad acta, in concreto, ab imo pectore, mondatja velem az alumni). Szerbhorváth György:

Mert elmegy az ember a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, és azt tapasztalja, egyre kevesebb folyóirat, lap kerül ki a szabadpolcokra. Az anyagi helyzet miatt, meg fontos ok, hogy a lapok egy része csak interneten jelenik meg, dettó pénzügyi okokból. Meg hát minek is adják ki papíron, úgyis a neten bóklászunk, az archiválás miatt a hozzáférés is okés, plusz a globális felmelegedés stb.

A magamfajta persze még mindig papírfüggő is, a lapozgatásnak varázsa van, jó hely a könyvtár. Így akadtam rá minap az Irodalmi Magazin nevű, 2013-ban alapított lapra. Főszerkesztője Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, kurátor, költő, irodalmunk egyik Mourinhója. Persze az írószövetség lapjának, a Magyar Naplónak is szerkesztője, és oly szoros kapcsolatban áll Demeter Szilárddal, a PIM igazgatójával és Orbán János Dénessel, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezérével, hogy fél óra után meguntam a nyomozást az összefüggések után (főleg, hogy a neten a honlapjaik ergyák, infó alig). Ja, Szentmártoni az Előretolt Helyőrség vajdasági mutációjának is főszerkesztője, ami engem külön irritált, legalábbis egy éve, amikor ott is elindultak.

De térjünk vissza az Irodalmi Magazinhoz. 2010 után a már addig is (ösztön)díjak, pozíciók után kunyeráló társaság elérkezettnek látta az időt, hogy az egyébként addig is színes irodalmi, irodalomtudományi és -történeti lapok „piacára” is belépjen. Nyilván „hiánypótló” ez a folyóirat, mert ilyen exkluzív kiállítású, fényes papíron nyomott lap nem volt a „piacon”, hisz piac itt nincs, nem is lehet. Hát ők csináltak maguknak. És hát van miből. Idén például 12 milliót kaptak az NKA-tól.

Hogy ebben a kuratóriumban maga Szentmártoni is benne ül, ergo saját lapjának utaltak ki, abban semmi különleges nincs, ez a NER lényege – te nekem, én neked. Már az se furcsa, hogy a „ne mi nyerjük a legtöbbet” elve nem érvényesült, ha jól látom a tabellából, messze ők kapták a legtöbbet, illetve 10 millán felül csak ők – érdekes megfigyelni, hogy emiatt a rubrikában az összeget kisebb betű-, avagy számnagysággal kellett feltüntetni. Persze máshonnan is érkezik támogatás, rémlik, a Volkswagen is reklámoz benne, hisz ezen irodalmi céhen belül már a költők is megengedhetik maguknak a Népautót, hisz végig kell rodeózni a Kárpát-medencét. De ha csak a 12 gurigát vesszük, akkor is az évi 4 szám kb. 520 oldalára egyenként 23 ezer forint jut. Azt ugyan nem feltételezhetjük, hogy mint a többi negyedévi, sőt, havi szakmai lapnál, itt a szerkesztők semmit se kapjanak, meg ilyen luxusterméknél a dizájn, a tördelés, a fotók is egy vagyonba kerülnek – de arra csak telik a többi apanázsból, reklámból, na meg az előfizetésekből és eladott példányok árából (1590 Ft – a formailag kisebb, de hasonló terjedelmű és mennyiségű anyagot közlő National Geographic ára éppen ezer forint alatt van). A ritkán tördelt, fotókkal teletűzdelt lap minden egyes oldalára – amire kb. két flekk fér – tehát kb. 20 ezer Ft jut honorra, ami a magyar viszonyok közepette ma elképesztő összeg. Ez akár ötszöröse is az ismeretterjesztő-tudományos-művészeti magazinok honorjának (legalábbis amiket én ismerek). Tehát van miből kifizetni a haverokat.

A lapról azért el kell mondani, hogy az egyes számaiban akadnak olvasható anyagok, amelyek azonban sem nem eredetiek, sem nem tudományosak. Alapos kutatást nem végeztem, mivel önálló honlapra nem telik, hanem a Magyar Napló (családban marad ez is) honlapján bukkanhatunk információkra, ott is csak régi számokat találhatunk. A lap „filozófiáját”, koncepcióját amúgy is nehéz lekottázni, mert amit írnak, vagy amit láthatunk, az leginkább a katyvasz szóval jellemezhető. Hirtelen Nyáry Krisztián jutott eszembe, akinek munkásságát sok kritika érte (szenzációhajhász, a művészek magánéletében turkál stb.), aki – vélem – nyugati mintára építi fel a saját brandjét, meg amit csinál egyáltalán. Marketing, Facebook, közönségépítés – nem ragozom. Ami a nagy különbség, hogy – remélem – ő aztán tényleg a piacra épít, nem pedig a közpénzre. (Hogy pedig az irodalom pletykaalapú népszerűsítése – már ha ez az – az ún. elit irodalomtól sem áll távol, ahhoz lásd Kőrössi P. Józsefnek a rézpálos beszélgetőkönyve körül kialakult vitát.)

De az Irodalmi Magazin más, és nemcsak a lóvéról van szó. A legutóbbi számot nyálaztam át tüzetesebben, amelynek témája az iskola az irodalomban. Milyen tanár volt Babits, interjúk, elmegy ez mindenhol szódával egy rohadt meleg délutánon a jachton, ami a horvát tengerparton úszkál. És minden olyan színes, hogy már vakít, akár sztaniolpapír a kokó alatt. De hogy a célközönség nincs belőve – mint Nyárynál –, az biztos. Egy profi irodalmárnak az írások nem mondanak semmit, egy középiskolásnak meg avítt. Mert az egész olyan iskolás, a tematikára visszautalva, hogy a szakértőnek számító alkotók a szakdolgozatokon innen, az érettségi dolgozatokon talán éppen túl hajókáznak irodalmunk pocsolyájában.

Talán a felelős szerkesztőnek, Kondor Péter Jánosnak juthatott az eszébe az, hogy azért írókkal sem árt felturbózni a tartalmat. Az ötlet: öten írják meg két flekken, milyen volt az iskolában. Ez igen érdekes kérdés, emlékszem, amikor én jártam általánosba, s egy író jött az iskolába, feladatom volt spontán megkérdezni tőle, milyen volt diáknak lenni?

Már nem emlékszem, falum szülötte, Németh Pista bácsi mit válaszolt, de az Irodalmi Magazinban nem más, mint Tóth Krisztina, továbbá az általam nem ismert Eisemann György, Morvay Zsuzsa, Stankovics Marianna és Vig Balázs osztotta meg korabéli élményeit az Alumni rovatban (ami öregdiákot jelent, de a magyar nyelvért oly aggódók csak visszanyúlnak a latinhoz – bevallom, én is kigugliztam, mit jelent). De elsőként ki más is, mint Demeter Szilárd válaszol a különleges kérdésre, már a 21. oldalon, tehát szerkesztéstechnikailag erősen pozícionált helyen.

De nézzük, mit is akart az író úgy emberileg, mint szakmailag mondani? Ismervén az év elején megjelent interjúit, amiben folyton a verekedésről, az erőszakról beszélt, hogy aki adja, az kapja, meg a székely ilyen meg olyan, meg ő békét akar, de ha konfliktus van, beleáll, mert így nevelkedett, ugyanakkor látván, hogy az utóbbi pár hónapban a Demeter és ODJ által forszírozott diskurzus (mi az irodalom, ki a fasza legény, erőszak, verekedés, újra és újra, lásd Demeter interjúit a neten) mintha lecsengett volna, azt várnánk, Demetertől is egy lírai szösszenet jön, mint a többiektől. Annak tudatában is, hogy a – hol másutt, mint a – Magyar Naplóban még arról beszélt, hogy 48 órát dolgozik naponta, s gyakorlatilag még le sem feküdt, amikor már lábon van, azt várnánk, végre mást kapunk.

De nem. E másfél flekken Demeter ismét csak arra tud visszaemlékezni, hogyan verték őt az iskolában. Mivel a nyári melegben fogadásból kimászott az emeleten a párkányra, ám amikor visszajött, megdobták egy „fémvégű ceruzával” (én azt hittem, a ceruzában grafit van, de Erdélyben ezek szerint vas volt – nem tudom…) Vérző fejjel zavargatta a tettest, a lányok sikítoztak, ő meg orvoshoz került kötözésre. De a tanévzárón emiatt mindenki előtt felpofozták. Amire ő először büszke volt, mert a nagyfiúk előtt vágták képen. Ám látta, hogy a tanítónője sír, ő pedig megvilágosodott – mint Descartes, teszem én hozzá, mert érezhető a párhuzam –, és azóta tisztel minden tanárt.

Na ennyi a történet. Az eszmei mondanivaló mégis más, tudván, a verekedést mindeddig mennyire az ember (értsd: a férfi) lényegi elemének tartja: verekedek, tehát vagyok.

De félretéve a komolykodást, ez azért már súlyos. Persze, mint Demeter kortársa, láttam, átéltem, hogy anno miképp ment ez az iskolában. De hogy újra és újra, még az Irodalmi Magazin lapjain írt szerzői cikkében is – és nem a 444.hu vagy a 24.hu, vagy a Magyar Naplónak adott februári „életútinterjújában” – a vagánykodás, az erőszak, a vér, a pofon jut eszébe, nos az, hogy így mondjam, már (…) eset.

Persze, megérthetnénk őt, hiszen a már emlegetett interjúban arról is értekezik, hogy anno, a Székelyföldön ok nélkül is megverték. Majd kifejti, hogy a székelyek gondolkodása prelogikus. Tehát ne keressünk összefüggésünket. Mondjuk, ismerek székelyeket, vagy székelyföldieket, de nem ezzel érvelnék – inkább az ősemberrel, aki már ismerte a logikát. Aminek egyik eleme az ok-okozat viszonyrendszere. Ti. ha megtörténik A esemény (leölöd a mamutot), abból következik B esemény (lesz mit enni) – és ez törvényszerű. Mármost hogy a székelyeknél létezik logika, az már csak azzal is bizonyítható (logikailag), hogy a székelyviccek alapja éppen a logika kiforgatása. És ahhoz, hogy kiforgass valamit, ahhoz ismerned is kell.

De ne ragozzuk. Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az létezhet. Ha van rá pénz, amiből másoknak is cseppen. Ezért nem értem azokat, logikailag pláne, akik jól hangzó nevüket adják e laphoz (is). Mert egyszer minden rendszernek vége lesz (pro form, ad acta, in concreto, ab imo pectore, mondatja velem az alumni).

(dunszt.sk)

2019. október 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ökomama

Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >

Tovább

"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"

„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >

Tovább

„Szerbiának két külügyminisztere...”

A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >

Tovább

A jugoszláv rendszerváltás

Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >

Tovább

„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!

A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >

Tovább

Összefoglaló (2. rész)

Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >

Tovább

Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért

Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >

Tovább

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább