2022. november 29. kedd
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Cipelni a hazátlanság gyökereit

Végel László: Temetetlen múltunk – Barlog Károly kritikája

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. Hogy a jelenlegi társadalmi-irodalmi diskurzus/rend mit vár el ezzel kapcsolatban a kisebbségi (vagy többségi) magyar írótól. Egyáltalán teljesíthetők-e ezek a „kívánalmak” anélkül, hogy a valóság – és a jó ízlés – ne szenvedne csorbát. Mert talán mondanunk sem kell, hogy az efféle elvárások pont azoktól érkeznek, akik a büszke magyarról fantáziálnak, hogy – és innen a szerzőt idézem – „ezzel is tisztára mossák saját beszari titóista múltjukat”.

Néhány évvel ezelőtt a siófoki könyvtár munkatársai edukatív célzattal létrehoztak egy galériát a legismertebb közösségi portálon, ebben olyan könyvoldalakról készített fotókat tettek közzé, amelyeken hemzsegtek a lapszéli jegyzetek, kijelölések, aláhúzások. Mondanom sem kell, a „szégyenlistán” az én kézírásommal, gondolataimmal is lehetett találkozni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy mindez rongálásnak minősül. Elképzelésem sincs, milyen büntetés szabható ki ilyen esetekben, de abban biztos vagyok, ha látnák, mit követtem el nemrég Végel László legújabb könyvében, a Temetetlen múltunk címűben, megszavaznának nekem egy életfogytiglanit.

Ha a lehető legegyszerűbben szeretném megragadni, miben áll Végel prózaművészetének nagysága, azt mondanám: abban, hogy nem alibizik. Nincsenek menekülő mondatok, csak feszes okfejtés; minden bekezdésnek, fejezetnek tétje van, ezért az elbeszélő nem engedheti meg magának a legkisebb mértékű slendriánságot sem. És ezzel természetesen folyamatos (értelmezői) munkát ad az olvasónak is. Csak győzzük grafitceruzával mi, könyvrongálók… Ugyanilyen fontos, hogy bár szövegeinek a múlt a tüzelőanyaga, füstje mégis átszivárog a jelenbe. Párhuzamai olykor meghökkentőek, máskor nevetve kérdezzük: istenem, ugyan hányszor léphet még az ember ugyanabba a folyóba?

Klasszikus írói fogással indul ez az önéletrajzi regény, a (bűn nélküli) bűnös visszatér a tetthelyre, egy faluvégi kis utcában keresi szülőházát – igen, hiszen születésével kapta nyakába a bűnt, sorsát, amelyet vinnie kell magával egy életen át. Tisztában van e küldetés kudarcával, biztos abban, hogy egy „faluvégi tévelygőnek nincs más választása, mint ide-oda cipelni a hazátlanság gyökereit, néha ide, néha oda, tudva, hogy a gyökerek sehol sem találnak táptalajra”, mégis hisz abban, hogy ha valamilyen módon visszajuthat az eredethez, talán megérthet valamit rendkívül komplex, sokrétű hontalanságából.

A Végel-életmű egyik legmeghatározóbb, sokszor visszaköszönő eleme a bűn nélküli bűnösség, illetve a kollektív bűnhődés problematikája. „Lehet-e személyesen elkövetett vétség nélkül bűnhődni?” – olvashatjuk ebben a kötetben is a költői kérdést. Költőit, hiszen mi, akik ebben a térségben cseperedtünk emberré, tudjuk, hogy bűnhődni bármiért, bármilyen körülmények között lehet.

Önmagában is érdekes a regény címe, amely a múlt feldolgozhatatlanságára utal, egyszersmind az apák és anyák azon igyekezetére, hogy megóvják gyermekeiket a csalódástól, minél tovább megtarthassák számukra a szocializmus táplálta reményt. A múlt eltemethetetlensége szintén összefüggésbe hozható a bűn nélküli bűnösség gondolatával, hiszen éppen az képtelen elhantolni múltját, aki nem tudja megérteni annak egyes eseményeit, például azt, hogy miért kellett ok nélkül bűnhődnie. Ugyanakkor egy másik körülmény is a múltfeldolgozás ellenében hat, és itt célszerű a kötetből idézni: „Az igazsághoz tartozik, hogy szüleink nem csupán miattunk, védettségünk érdekében némultak el, hanem azért is, mert a szocializmus narkotizáló ölelésében lehetetlen volt feldolgozni a múltat, amely újra és újra temetetlen maradt. A szocializmus gyógyír volt a királyi Jugoszlávia okozta sebekre, háború utáni fájdalomdíj, amelyet sztoikusan elfogadtak.” Ez a gondolat, miszerint a jugoszláv szocializmus megakadályozta a múlt eltemetését, még izgalmasabb fénytörésbe kerülhet, ha mellé tesszük György Péter Apám helyett című könyvének azon fejezetét (Amnéziaterápia), amelyben felidézi a Kádár-korszak kezdetének legmeghatározóbb mozzanatát, amikor is Kádár János 1957. május elsején a Hősök terén tartott beszédével „befejezett múlttá tette” a Horthy-rendszert és a magyar zsidókkal szemben elkövetett kegyetlenségeket. Magyarán eltemette a múltat, „amelyről többé nem kellett beszélni, amire végre nem kellett emlékezni”. (Az idézet György Pétertől származik.) Erős a gyanúm, hogy Végel és György e két, egymással ellentétes terminussal (eltemetett és temetetlen múlt) lényegében ugyanazt a valóságot nevezi meg, hogy tudniillik a szocializmus az embereket némaságra ítélte; mégis megérne egy mélyrehatóbb komparatív vizsgálatot, hogy az egyes kelet-európai szocializmusok miként számoltak le a múlttal – temették vagy eltemetetlenül hagyták-e?

Végel a kötetben roppant precízen és érzékletesen festi meg a jugó szocializmus, illetve a titói Jugoszlávia természet- és lélektanát. Megtudhatjuk, hogy a titói szocializmus a felnőtté válás ellen dolgozott, szerette volna a lehető legtovább megtartani a gyermeklétet és az ezzel szoros összefüggésben lévő kritikanélküliséget, a bírálatra való képtelenséget. Titónak 1968-ban kellett először ráeszmélnie arra, hogy igyekezete hiábavaló, nem akadályozhatja meg a felnőtté válást, és ez politikai irányváltáshoz is vezetett. Tulajdonképpen itt is tetten érhető az, amire e szöveg bevezetőjében utaltam, hogy a jelenbe átcsap a múlt füstje. Bármilyen meglepő, az autoriter(ré váló) kormányok manapság is az oktatás lezüllesztésével szeretnének maguknak olyan irányítható zombikat nyerni, akikből a kritika utolsó cseppje is hiányzik.

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. Hogy a jelenlegi társadalmi-irodalmi diskurzus/rend mit vár el ezzel kapcsolatban a kisebbségi (vagy többségi) magyar írótól. Egyáltalán teljesíthetők-e ezek a „kívánalmak” anélkül, hogy a valóság – és a jó ízlés – ne szenvedne csorbát. Mert talán mondanunk sem kell, hogy az efféle elvárások pont azoktól érkeznek, akik a büszke magyarról fantáziálnak, hogy – és innen a szerzőt idézem – „ezzel is tisztára mossák saját beszari titóista múltjukat”.

De az önéletrajzi regény énelbeszélője természetesen nemcsak a „beszari titóistákat” ostorozza, hanem mindazokat, akik látszólag a köz érdekében cselekednek, és tulajdonképpen ezzel robbantják még jobban szét az amúgy is napról napra apadó vajdasági magyar közösséget. Sajnos egyet kell értenünk vele abban, hogy „minél harsányabban szól a Himnusz, annál kevesebben maradnak a szülőföldön”. Talán csak abban téved – ha megengedhetek magamnak egy ilyen szubjektív olvasói észrevételt –, hogy az úgynevezett vajdasági elitről értekezve az „elit” szót használja. Persze, az is lehet, hogy csak én láttam bele túl sokat ebbe a kifejezésbe.

Könyvajánlóm végéhez érve szomorúan próbálok számot vetni azzal, mennyi izgalomról, remekbe szabott fejezetről nem szól(hat)tam. De rendjén is van ez így: a recenzióíró nem is hozhat fel a tengerfenékről minden gyöngyöt az olvasónak. Azt viszont elhihetik, hogy Végel László legújabb regénye nekünk – a múltunkról, jelenünkről és jövőnkről egyaránt gondolkodó vajdaságiaknak – kötelező olvasmány.

(Családi Kör) 

 

2019. október 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az egyház közösségteremtő esélye

Ahhoz azonban, hogy az egyház hatékony lehessen, új dimenziókkal kell gazdagodnia, ezt újabban éppen Ferenc pápa >

Tovább

Az EP üzenete Szerbiának: „Szankciók Oroszországnak, csak aztán az európai pénzek”

Deli és Kovács nem azt mondják, hogy Szerbiának teljesíteni kell az Európai Unióba való tagfelvételi követelményeket >

Tovább

Novemberi tézisek

A magyar állam egészét, intézményeit és szabályrendszerét behálózzák a hatalmon lévők magánérdekei és érdekeltségei. Mivel az >

Tovább

Öreg Anna közleményben nyilvános televíziós vitára hívta Pásztor Bálintot ·

„Sorolhatnám még, mindazokat a szégyenteljes technikákat, amelyekkel próbálja félrevezetni a nyilvánosságot. Látom, úgy gondolja, hogy senkinek >

Tovább

Az EU nem akarja látni, hogy egyfolytában a bolondját járatják velük

Szóval, ha az EU látni akarná, hogy ezek a törvények még alig születtek meg és máris >

Tovább

Ez nem az a Magyar Nemzeti Tanács!

Nem fogadható el az egypárti, demokráciaellenes szavazáson létrehozott nemzeti tanács, mivel Pásztor István önkényuralmának lesz alárendelve. >

Tovább

A listára fel sem kerülhettek volna!

A választási gyakorlat szerint az lista 1. számú jelöltje Fremond Árpád lehet az MNT új elnöke. >

Tovább

A „győztes” Pásztor/Lovas-lista (2.)

Akármilyen határozatot is hoz a Köztársasági Választási Bizottság, a 2022. évi Magyar Nemzeti Tanácsi választásokat az >

Tovább

„Győzött” a Pásztor/Lovas-lista

Ami a nemzeti tanácsi választással történik az most egy időre meghatározhatja a közösség helyzetének alakulásét, fejlődését, >

Tovább

Kompromisszumok egyszeri használatra

Az idei parlamenti választásokon a szélsőjobb pártok hirtelen megerősödtek és a jussukat követelik, viszont Vučić pártja, >

Tovább

Pásztor Bálint: „A VMSZ nem kért magának túl sokat”

A VMSZ, tehát, „nem kért magának túl sokat”, a közösségnek pedig éppen semmit. A Szerb Haladó >

Tovább

Ljubomir Simonović: „Az államot mindenható dilettánsok irányítják”!

Mit tettek Vajdaság AT szervei „a nemzeti kisebbségek – nemzeti közösségek hivatalos nyelv és íráshasználatának törvénnyel >

Tovább