Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Egy töprengő fűszál
Végel László: Temetetlen múltunk. Önéletrajzi regény
Végel László képes a senki más által át nem élt, senki máséval fel nem cserélhető objektív szenvedéstörténetét, lelki meghasonlásainak vívódásait nyilvánossá tenni, mint „egy töprengő fűszál”. Ez a kettős identitás nem csak a szerb-magyar relációban játszódik, de abban a hosszú folyamatban, amikor is egy liberális kénytelen-kelletlen érzékeli, hogy ami most Magyarországon és Európában zajlik, az már megtörtént egykori szülőföldjén, a százszor elátkozott Jugoszláviában.
Végel László hosszú, a kisebbségi létben töltött évtizedek tapasztalatának összegzéseként úgy döntött, hogy nem a személyes sorsának magánéleti eseményeit helyezi előtérbe. Ehelyett egy mottóul választott Márai-idézet szellemében valamiféle végső számadással tartozik ennek a kettős tudattal rendelkező nemzedéknek a belső történéseiről, amelynek időbeli kereteit a trianoni békediktátum, és a rendszerváltozás utáni véres jugoszláviai polgárháború, majd az azt követő látszólagos béke fogja közre.
Az író a legszegényebb parasztcsalád gyermekeként, egy nagyon zárt és konzervatív értékeket valló környezetben nőtt föl, ahol a Trianon szó tabunak számított, és csak újvidéki diákként nyílt ki előtte az elhallgatott múlt néhány fontosabb emléke. Dicsérhetjük a vajdasági vidéki élet, Szenttamás két világháború közötti hétköznapjainak, még inkább a magyarság helyzetének, öntudatának, hitének és hiszékenységének pontos ábrázolása miatt, hiszen ők az akkori időkben, ahogyan később sem kaptak az anyaországtól hiteles erkölcsi és valóságos anyagi támogatást.
Ezt a kisebbségi létbe szorultságot volt hivatva megszüntetni a magyar miniszterelnök (Teleki Pál) teljes morális tiltakozását semmibe vevő magyar katonai beavatkozás, amely a szégyenteljes és tökéletesen értelmetlen újvidéki vérengzéssel érte el mélypontját. A válasz sem maradhatott el, a délről ellenállás nélkül a Vajdaságot visszafoglaló Tito-partizánok tevékenysége még tömegesebb és durvább ellencsapást mért a tökéletesen védtelen őslakos magyarságra. Sehol máshol nem volt ennyire kiszolgáltatva a politikai játszmáknak a kisebbségbe rekedt magyarság. Jellemző, hogy azokban a vészterhes napokban, amikor a magyarok, majd Tito-partizánjai törtek be Szenttamásra, a Végel család, majd a szerb szomszéd kölcsönösen bújtatta a kiszámíthatatlan következményektől rettegőket. Az édesanya csak a halála előtt, 1999-ben volt képes felidézni a kukoricásban véletlenül ott talált levetett ruhákat, és azt, hogy néhány száz méterről hallotta is a hajnalban összegyűjtött magyarokat gödrökbe lövő sortüzeket. Később a Tito-Sztálin féle ideológiai ellentét további megalkuvásokra és absztrakt megfelelésre kényszerítette a már jócskán megfogyatkozott és megfélemlített magyarságot.
Ami később felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan ebben a helyzetben: az 56-os magyar forradalom hatása, amely egyrészt Tito politikájának szovjetellenes jellegét bátorította, amíg csak néhány nap után ki nem nyilatkoztatta a magyar miniszterelnök az ország politikai akaratát a többpártrendszer bejelentéséről. A titkos alku, amely Tito és Hruscsov között köttetett, már jóváhagyta a magyar forradalom véres felszámolását. Miközben a magyar politikai menekülteket befogadta Jugoszlávia, a nagykövetségre menekülő magyar kormányt már kiszolgáltatta a szovjeteknek. A következményeket ismerjük, sőt az sem merült feledésbe, hogyan változott meg a Nyugat által sztár-politikussá avanzsált Tito nemzetiségpolitikája. A sokszor megnyomorított kisebbség, amely az oktatás, a nyelvhasználat, a kultúra területén a legliberálisabb elvek szerinti lehetőségek birtokába jutott, a félévszázados elnyomás után afféle aranykorként élte meg ezt a bő évtizedet, ám a Tito halála után felerősödő nacionalista politikai fordulatot olyan értetlenséggel, amelyhez semmi köze nem lehetett. Ezt mindvégig a kétségbeesett és irracionális, az egykor békében élő összezárt nemzetiségek (Jugoszlávia eszmeisége) öngyilkos politikai radikalizálódásaként szenvedte meg, amelyben a magyar kisebbségnek szerencsére most csak a másodhegedűs szerepe jutott.
Mit mondhat mindezen tapasztalatok bitokában egy Tito-érában szocializálódott, a Nyugat értékeihez ragaszkodó értelmiségi? Súlyos vádiratot ír az egész évszázadot átfogó balfék magyar politikát illetően. Hiszen ezen a hajdani magyar birodalomhoz tartozó, mezőgazdaságilag értékes területen semmiféle racionális és az ott lakók érdekeit szolgáló politikai akarat nem érvényesült. Nem beszélve a rendszerváltás utáni magyar politikai elitek szűklátókörűségéről, amikor hol alig törődtek a határon túli kisebbséggel, hol pedig a belpolitikai haszon reményében mindenféle előnyökkel kecsegtették őket, miközben anyagi és politikai ambíciójuk mindig is pártérdekeket szolgált. Az új éra régi ízekkel teli. Mintha kiszabadultak volna a szekrényből a régen megtagadott-rejtegetett, baljós indulatok. „Számomra sem értelmezhető a budai úri villákból küldött üzenet: legyek büszke a magyarságomra, nem értem, mit akarnak mondani.”
Ezek tükrében nem csoda, ha a ma regnáló hatalom Végel László túlfűtött indulatoktól sem mentes könyvét, a Temetetlen múltunkat szinte a nemzetárulással egyenértékű kritikával illette. A Magyar Nemzet kritikusa nem átall olyan kitételeket használni, amelyek az író sok-sok évtizedes tapasztalatát a szőnyeg alá söprik.„Ám az örökös asszociációk nem a gondolatok gazdagságát tárják elénk, ellenkezőleg, az igazán mély gondolatok, érzések hiányát fedik el, vagy legalábbis álcázzák a bátortalanságot azok kimondására.” Majd végső tanulságként egyszerűen kitagadja Végel Lászlót az érdemmel bíró írók köréből: „Mindezt a magyar kultúra tántoríthatatlan őreként, az NKA kegyelt támogatottjaként.” Mintha csak azt mondaná: A mi pénzünkön írsz így rólunk?
Tudjuk, hogy miféle művekkel kereshetjük ennek az eltorzult, mindig csak a saját dicsőségét hallani akaró szolgahadnak a kegyét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Végel László képes a senki más által át nem élt, senki máséval fel nem cserélhető objektív szenvedéstörténetét, lelki meghasonlásainak vívódásait nyilvánossá tenni, mint „egy töprengő fűszál”. Ez a kettős identitás nem csak a szerb-magyar relációban játszódik, de abban a hosszú folyamatban, amikor is egy liberális kénytelen-kelletlen érzékeli, hogy ami most Magyarországon és Európában zajlik, az már megtörtént egykori szülőföldjén, a százszor elátkozott Jugoszláviában.
Az olvasónak az a kétsége támad a könyv és a hivatalos kritika kapcsán, hogy a hatalomnak talán nem is lett volna fontos lehajolni gerince épségét kockáztatva egy számára ennyire hiteltelen, satnya kis virágért.
Sántha József (Revizoronline)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >