Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Meg lehet-e ezt egyáltalán érteni?
Út Krakkóba: elmélkedések történelemről, a világról, holokausztról
Bence Erika
Olyan szomorkás, kellemes nap volt. Sokat hallgattunk. Arra gondoltam, hogy ezért jöttünk. Hogy megnézzük, s talán, egy kicsit jobban megértsük, mi történt a második világháborúban, a holokauszt idején. Nem tudom még felmérni, mennyivel értem most jobban a dolgot, de az biztos, hogy új értelmet nyert és más lett minden tudás, amit eddig magaménak mondtam róla. Auschwitzról. Ha ezt egyáltalán meg lehet érteni. Bence Erika:
Ki gondolná, hogy III. (Nagy) Kázmér (lengyelül: Kazimierz III Wielki) lengyel király (1310–1370), akinek uralkodása alatt jött létre a litván-lengyel államszövetség, nagy fejlődésnek indult Krakkó és a lengyel városok, felvirágoztatta a gazdaságot, a szokásjogokat törvénybe foglalta, több templomot emeltetett (Krisztus Teste-templom, Szent Katalin-templom), létrehozta a ma is Kazimierzként ismert zsidó negyedet, megalapította a Jagello Egyetemet, tehát méltán kapta és viselte a Wieliki, vagyis a „Nagy” melléknevet – ki gondolná, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki a magyar történelemben és irodalomban, mint az egyik legaljasabb csábító szerepel. A fáma szerint a – nővére, Piast Erzsébet magyar királyné, Károly Róbert hitvese udvarában lebzselő – kéjsóvár udvaronc elcsábította (vagy legalábbis hírbe hozta, ami egy udvarhölgy számára egyenlő volt az erkölcsi megsemmisüléssel – ez esetben a fizikai értelmű halállal is!) Zách Felícián magyar nemes Klára nevű lányát, amivel a magyar történelem leghírhedtebb merényletét és legszörnyűbb vérbosszúját idézte elő. Miután az apa 1330. április 17-én az épp ebédelő királyi családra támadt, megsebezve az uralkodót és levágva a gyermekeit (köztük a későbbi legendás lovagkirályt, Nagy Lajost) védelmező Erzsébet királyné négy ujját, az ítélőszék példátlan bosszúra adott parancsot: a Zách nemzetséget harmadíziglen kiirtották. Neki, a „szerelemtől” epekedőnek mondja Arany János Zách Klára című ismert balladájában a királyné testvér: „Ha beteg vagy, hát fekügy le / Bársony pamlagomra." Majd gonosz cinizmussal az olvasójáért szalasztott udvarhölgynek: "Eredj fiam, Klára, / Hamar, édes lyányom! / Megtalálod a térdeplőn, / Ha nem a diványon." (Hogy uralkodóként sem lehetett kifejezetten szentéletű ember, arra utalhatnak azok a feljegyzések is, miszerint Kázmér király négy házassága közül kettő is törvénytelennek minősült, amiért a király a bigámia bűnébe esett, s e házasságokból született gyermekeit csak később törvényesítették a pápák. Mi több, két ismert ágyasa egyikétől is több – „természetes” – gyermeke született.)
Kétségtelen azonban, hogy Krakkóban és környékén, a dél-lengyelországi területen bárhova is lépjen az ember, Nagy Kázmér uralkodásának értékálló nyomaival és letéteményeivel találkozhatni. S nemcsak a Wawel-dombon elhelyezkedő vár és királyi palota, vagy az egykori zsidó „világfőváros”, Kázmérváros (Kazimierz) utcái árulkodnak alapító és reformtörekvéseiről, hanem Wieliczka, ez a 20 ezer lakosú, a 12. században alapított városka és leghíresebb nevezetessége: a világ egyik, s Európa legrégebbi sóbányája (pontosabban: bányái). 1368-ban véghezvitt reformjaival elérte, hogy a sóbányák a királyság legjelentősebb gazdasági forrásaivá, a lengyel sóbányászat európai hírűvé, bányászai a társadalom megbecsült tagjaivá váljanak, ami azt jelenti, hogy „saját szerszámokkal rendelkező” munkások (nem jobbágyok) voltak, akikkel a király kereskedelmi viszonyban állt: vásárolta tőlük a zúzalékos vagy „bálvány” formájában kitermelt kősót.
Ötvennégy fordulós lépcsőrendszer vezet le a wieliczkai sóbánya 60 méter mélyen elhelyezkedő első szintjére. Nem néztem utána, a számozás – természetesen – egyestől indul, ezért még akkor sem tudtam, hogy mire vállalkoztam, amikor ráléptem az említett lépcsőzet első fokára, miközben magamban azt gondoltam, 2–3 emeletről lehet szó, meg különben is, lefelé megyünk! Szerencsére, nem én voltam az egyetlen személy a csoportban, akinek lába, leérve a kijelölt szintre, kontrollálhatatlan remegésbe kezdett, és tartotta ezt az állapotot egy jó ideig. Miközben útvezetőink: a helyi, velünk angolul értekező Barbara, és szerbiai kalauzunk, Srđan is azzal heccelt bennünket kajánul, hogy „mi lesz még fölfele!” Ennek az ugratásnak azért nem dőltünk be maradéktalanul, mivel a bánya minden tárnájába, termébe és szintjére behallatszott a folyamatosan működő lift hangja. Azt hiszem, most ereszkedtünk a föld gyomrában legmélyebbre, mert ha jól tudom, a gyermekkoromban meglátogatott Postojnai cseppkőbarlang legmélyebb pontja 100 méteren van, míg Wieliczka turistaútja 135 méterre vezet le; a fiam meg Orfű kiépítetlen barlangrendszerében kísértette néhány éve a szerencséjét meg a Jó Isten türelmét, de az a barlangút is csak néhány tíz méter mélyen van.
A harmadik szintre azonban már nem lépcsőkön, hanem enyhén lejtő szerpentines turistaúton mentünk lefelé, megállva az összes jelentős látványosságnál, hallgatva a túravezető előadásait a kápolnák, tárnák, szobrok, kiállítási tárgyak, más objektumok keletkezéstörténetéről, a sóbányászat múltjáról és legendáiról, s nem is vettük észre, hogy közben milyen nagy szintkülönbségeket hidaltunk át. A bánya húsz látogatható terme és egyáltalán a története is több ponton kapcsolódik a magyar történelemhez. A Janowicze-kamra pl. a bányászok védőszentjévé avatott Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla magyar király leánya legendájának állít emléket. A hercegnő ugyanis Szemérmes Boleszláv krakkói herceggel és lengyel fejedelemmel kötött házassága alkalmával egy magyarországi sóbányát kért apjától jegyajándékul, ahova birtokbavétele jeléül bedobta a jegygyűrűjét. Lengyelföldre, Wieliczkába érve megparancsolta néhány helybélinek, hogy kezdjenek ásni az egyik dombon, minek következtében nemcsak sóra, hanem a rejtélyes módon odajutott jegygyűrűre is ráleltek. Az ő emlékét őrzi, illetve az ő nevére szentelték fel a bánya legjelentősebb látványosságát, a 101 méter mélyen elhelyezkedő kápolnát, amit a világ legnagyobb földalatti templomának tartanak. Itt őrzik ereklyéit, lenyűgöző domborművek (pl. A tizenkét éves Jézus tanít a templomban, Utolsó vacsora, Menekülés Egyiptomból) díszítik falait, sószobrok (Szent Kinga, Szent József és Szent Kelemen) főoltárát. Sókristályokból összeállított csillárjai 12 méter magasról lógnak be, fantasztikus látványt teremtve. S itt áll a szentéletű fejedelemasszonyt, Árpád-házi Kingát (Lengyelországban: Kunigundát) 1999-ben szentté avató II. János Pál pápa szobra is. A templomban koncerteket is tartanak. Meg látványos esküvőket. Ehhez, mondta lengyel útvezetőnk, csak két feltételnek kell eleget tenni: római katolikus vallásúnak és nagyon-nagyon gazdagnak lenni!
Annak hallatán, miszerint Lengyelország legnagyobb, leglátogatottabb turistalátványossága nem Krakkó vagy Varsó, nem is Auschwitz-Birkenau, még csak nem is a balti-tengeri üdülővárosok, hanem épp Wieliczka – enyhe kifejezés rá, hogy megdöbbentem. Évente mintegy másfél millió turista fordul meg itt.
Ahol elhagy a nyelv, elfogynak a szavak…
Először történt meg velem, hogy nem engedtek be egy múzeumba. Történt ez szabványos méretű „büszkeségem”, a gurdakai bazárban vásárolt, „hiszi a Piszi!”-alapon Michael Kors-táskám miatt Auschwitzban. Hiába magyaráztam volna a biztonsági kapunál, hogy amúgy az üres táska biztos megfelelne a bemutatott paramétereknek, hiszen a repülőre is felvihettem nemrég, most csak ki van tömve, ezért jobbnak láttam visszarohanni a bejárattól néhány tíz méterre álló csomagmegőrző bódéig, és négy zlotyt leperkálva, megőrzésre hagyni. Mindez csak látszólag nem nagy ügy, mivel a bejárat előtt hatalmas tömeg, óriási sorok kígyóznak, s míg csoportosan ütemesen zajlik a belépés, nekem – megállás nélkül „Excuse me!”-t hajtogatva – egyedül kellett áttörni magam a kordonok között várakozó csoportokon. Mit mondjak, ritkán kerültem ennél kellemetlenebb helyzetbe, folyton arra gondoltam, hogy most fognak kidobni a sorból, miközben a csoportom is már elment. Átjutva végre a kapun, megkönnyebbülten láttam, hogy a velem levő fiatalok és a csoport jelentős hányada is ott várakozik. Ekkor kérdezte meg tőlem az egyik férfi szerbül, hogy „Milyen nyelven beszélnek maguk?” Először azt hittem, megint egy olyan illetővel hozott össze a sors, aki kifogásolja, hogy egymás közt magyarul beszélünk, ami viszont azért lett volna rendkívül furcsa, mert ők meg, a társaság nagyobb része, szlovákul beszéltek. Úgy hozta a véletlen, hogy egy nagyobb petrőci és kölpényesi szlovák társasággal utaztunk Krakkóba Újvidékről. Válaszomra mondta csak, hogy nem az a baj, hanem hogy ez a csoport szlovák nyelvű vezetőt kap, a szerb csoport már elment. S ha nem tudunk szlovákul, nem fogjuk érteni az ismertetőket. De ekkor már arra gondoltam, hogy ez a legkisebb baj, ami ma érhet, jómagam, talán, valamennyit megértek a szlovákból is, a többinek – amit egyébként nem tudnék amúgy is – utánanézek majd, a gyerekeknek meg úgyis „mindegy”, mindketten Magyarországon tanulnak, sohasem volt erősségük az államnyelv; mi, idősebbek (ha többen vagyunk), ezúttal meg magam tolmácsolom nekik magyarul csendben, röviden az elhangzó ismertetőt. Kivéve, ha angol nyelven folyik. Mert akkor meg fordított a helyzet! De ezt már nagyon begyakoroltuk. Szóval, nincs baj. És nem is lett, mert néhány másodperc múlva sietve érkezett vissza hozzánk Srđan, aki – mint kiderült – engem keresett mindenütt, a segítségemre sietett volna, amikor megtudta miről van szó. A fiamék ugyanis elfelejtették mondani, hogy annyit azért el tudtak magyarázni neki szerbül is, hogy a „torba” a probléma, s visszamentem.
Nem véletlen, hogy az Auschwitz-Birkenauban, a hírhedt haláltáborban tett látogatásunk kapcsán legtöbbet a belépés kapcsán keletkezett anekdotáról tudok elmondani ebben az írásban. Nem azért, mert nem tudnék különbséget tenni lényeges és lényegtelen dolgok között, hanem mert azokra az érzésekre, arra látványra (kivéve azt, amit a történelemkönyvekből úgyis tud mindenki, aki akarja ezt a tudást) nincsenek megfelelő szavaink. Én leginkább káromkodtam, és nagyon durván beszéltem! Végig azt hajtogattam magamban, hogy mit csináljanak a jó édesanyjukkal azok, akik azt gondolják, hogy tömeggyilkosságok, genocídiumok, mások identitásának eltiprása révén bárhova máshova is vezethet út, mint a második világháborút is jelentő világméretű katasztrófa. Egy másik helyen le is írtam ezeket a gondolatokat. De azt a durva nyelvet ezek a lapok nem tűrnék!
A Ryneken
Ottlétünk mindhárom napján voltunk a Wawel-dombon, a várban, valamint Krakkó történelmi központjában, az Óvárosban is. Először helyi, szerbül kiválóan beszélő útvezetővel, később együtt a csoporttal, meg magunk is. Megnéztünk minden fontos nevezetességet, kipróbáltuk a gasztronómiai különlegességek közül azt, amire futotta időnk meg étvágyunk. Az indulás előtti szabadidőnkét, miután egy félórás útra befizetve, felültünk egyik sétahajóra és egy kört tettünk a Visztulán, azt a néhány órát is a Ryneknek, az egykori piactéren töltöttük, az egyik vendéglő kertjében üldögélve. Kellemesen meleg délután volt, nem olyan kánikula, mint amilyenről itthoni rokonaink és ismerőseink adtak hírt számunkra. Olyan szomorkás, kellemes nap volt. Sokat hallgattunk.
Arra gondoltam, hogy ezért jöttünk. Hogy megnézzük, s talán, egy kicsit jobban megértsük, mi történt a második világháborúban, a holokauszt idején. Nem tudom még felmérni, mennyivel értem most jobban a dolgot, de az biztos, hogy új értelmet nyert és más lett minden tudás, amit eddig magaménak mondtam róla. Auschwitzról. Ha ezt egyáltalán meg lehet érteni.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >