Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Az emigráció színei
Az elköltözésben van ugyan egy cseppnyi halál, de valódi elmúlás talán még sincs – amíg él és mozog az ember, s eltökélt abban, hogy ne veszítse el a kapcsolatot, hogy ne szakadjon meg a párbeszéd. Az adott időszelet elmúlik (meghal) ugyan, de mondani sem kell, hogy néhány biztos pont él tovább, legalábbis, amíg mi magunk is élünk. Vataščin Péter:
Harminchárom ember. Ebből tizenhét gyerek, tizenhat szülő. Nyolc család. 2018 szeptemberétől számítva ennyien költöztek el külföldre a szabadkai környezetemből. Én, mi is köztük vagyunk. Amennyire nehéz ennek tudatosítása, annyira felszabadító erejű is. Megpróbálom elmondani, hogyan lehetséges ez.
Elvándorlást, elköltözést, emigrálást emlegetni ma Vajdaságban egyet jelent a legszívszaggatóbb húrok pengetésével. S ezen jottányit sem enyhít az, hogy ez a térség nem áll magában ezen a téren, sőt, egyes helyeken évtizedekkel ezelőtt lejátszódott már ez a fajta leépülés. Kérdezzünk csak meg bárkit a völgyek közé zárt dél-szerbiai kis falvakban. Ha ugyan van még kit.
Minden távozás különböző, s valahol mélyen egyéni is. Nem tehetek mást, minthogy saját magamon szűrjem keresztül, mit is jelent elmenni.
Az említett 33 emberes hiányt nehéz lenne pozitívumként emlegetni. Vajdaságból nézve, ahhoz odaszegezve, ez első, sőt, második olvasatban is egészen biztosan veszteségnek minősül. Lehet, jobb lett volna, ha ezek az emberek maradnak, ha ezek a gyerekek itt nőnek föl, s lesznek majd nekik is gyerekeik Bácskában, Bánátban vagy Szerémségben. Úgy fest, hogy ez a lehetőség ezekben az esetekben elszáradt, tönkrement, zátonyra futott.
De persze nemcsak a (szülő)földnek kín a távozás. Eléggé kínzó ezt saját magunkon keresztül megélni. Számos átvitt értelmű kifejezés jut eszembe, ahogyan ezen gondolkodom, s talán a „kitépés“ tetszik a leginkább. Tépjünk ki bármit is bárhonnan, az összetartó szövet szakadni fog, ha hangot ad ki, hát az keserves lesz – ha él, fájni fog. Emellett szintén helyénvalónak érzem a „seb“ kifejezést, már csak azért is, mert könnyen lehet pont ez a kitépés eredménye. Mindezt pedig nehezen lehet megérteni, tehát az egész valahol „érthetetlen“. Lehet vég nélkül, unos-untalan sorolni az érveket pénzről, politikáról, társadalomról, de én magam valahol nem értem, mi szükség volt erre a kitépésre, erre a sebre. Alighanem mindez így is van jól, a ráció birodalmára éppúgy szükség van, mint az irrációra. S ha már tépésről, sebről van szó, amelyek könnyen hatolhatnak egészen a mély zsigerekig, nem is csoda, ha nem értek mindent.
Ha aztán valaki nyomásgyakorlással találkozik, az csak ronthat a helyzeten. Úgy gondolom, nincs abban semmi különös, hogy az elköltözés fáj, hogy nem mentes a negatív következményektől. Főleg azok lehetnek ezzel így, akik maradnak. Ez nyilvánvaló. S mivel ez világos, ezért szükségtelen mindenféle visszatartó, marasztaló érv, könnyebb vagy súlyosabb érzelmi zsarolás. Ami fontos, az az őszinte támogatás, amely semmiképp sem mentes attól a képességtől, hogy jó szívvel tudjunk elengedni – magunkat és másokat is.
Természetesen lehet az elköltözés felszabadító hatású, s való igaz, hogy sokan még a port is lerázzák a lábukról, talán még visszanézni sem akarnak, nehogy sóbálvánnyá változzanak. Baj nincs ezzel, ugyanakkor az én élményem nem ilyen. Mindazonáltal az elköltözésben ott rejtőzhet egy sor olyan tapasztalat, amelyből fel lehet építeni valami újat. S itt most nem az új otthon nyújtotta lehetőségekre gondolok. Korántsem. Amikor arról kellett döntenem, hogy kezdetnek melyik könyveket viszem magammal amolyan útravalóként (más szóval: tarisznyatartozékként), Mészöly Miklós Volt egyszer egy Közép-Európa című kötetén kívül a barátom, Losoncz Márk által szerkesztett Ki vagy te, vajdasági magyar? című könyvet is a hátizsákomba süllyesztettem. Úgy érzem, azt a tényt, hogy Vajdaság bizonyos szempontból édes gyermekeként bánt velem (ahogyan tette ezt hat évig Baranya, na meg tizenkilenc esztendőig a Duna menti szülőföldem is), jó érzéssel vihetem magammal, bárhová is tartok. Hirtelen úgy éreztem, ezt a bánásmódot ez a kötet is megtestesíti.
Aztán máshonnan visszatekintve adott a lehetőség, hogy vajdasági identitásomat más fényben lássam, még jobban magamba olvasszam, átalakítsam, s talán még az eddigieknél is jobban szeressem. Szerencsére nincs olyan megkerülhetetlen akadály a világ ezen szegletében, amely megtilthatná, hogy játszhassak azzal, amit itt kaptam, amit magammal vihettem. Amit egyszer otthonnak hívhatok, az otthon lesz még akkor is, ha soha többé nem fogok ott néhány napnál többet eltölteni.
Hogy ki mennyire szakad el valahonnan, az számomra egyéni energiabefektetés kérdése. Sehol, semmikor, senki sem vonhatja kétségbe komoly módon az egykori otthonnal való azonosulás és kapcsolattartás jogát és lehetőségét. Másfelől pedig ugyan lazulhatnak a mindennapi kapcsolatok, de ezek fenn is maradhatnak, s bizonyos módon aztán akár meg is erősödhetnek. Meg lehet szervezni a barátkozásokat, egy-egy hely felfedezését tovább lehet folytatni. És sokszor van esély a visszatérésre is. Lehet, már csak idős korban (erre példa számos akad), de ez, lehet, nem is annyira számít, ha párosul vele a „révbe értem“, vagy csak egyszerűen szólva az otthonosság érzete.
Egyszer egy budapesti kávézóban mögöttem arra lettem figyelmes, hogy valaki ezt mondta: „a halálban számomra az a legnehezebb, hogy megszakad egy párbeszéd, hogy nem tudok azzal a valakivel többé beszélgetni”. Talán innen nézve lehet azt állítani, hogy az elköltözésben van ugyan egy cseppnyi halál, de valódi elmúlás talán még sincs – amíg él és mozog az ember, s eltökélt abban, hogy ne veszítse el a kapcsolatot, hogy ne szakadjon meg a párbeszéd. Az adott időszelet elmúlik (meghal) ugyan, de mondani sem kell, hogy néhány biztos pont él tovább, legalábbis, amíg mi magunk is élünk.
(Családi Kör)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >