2020. október 26. hétfő
Ma Dömötör, Armand, örs névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Amikor filmet kell cserélni a kamerában

Mugabe halála kapcsán

Bódis Gábor
Bódis Gábor

És ott a New York-i ötödik sugárút előkelő éttermének fényesre vikszolt parkettáján térdepelve, a két egyre türelmetlenebb delegáció szúrós tekinteteitől átdöfve, az operatőr remegő kezekkel fűzte be az új filmet. Majd tíz végtelen hosszú percig. Akkor az örökkévalóságnak tűnt.

1985-ben Tóth Laci, nemrég elhunyt kollegámmal New Yorkba utaztunk az ENSZ megalakulásának 40. évfordulójának megünneplésére. A Jugoszláv Rádió és Televízió (JRT) szabályzata szerint az Újvidéki TV volt a soros, hogy az országot tájékoztassa szerbhorvát nyelven (ilyen is volt, bármennyire is hihetetlen) és a többi egyenrangú (!) nyelven (szlovén, macedón, albán, magyar és olasz). Laci volt a szerbhorvát, én meg a magyar. Ez volt a pool.

Ráadásul a rotációs rendszerben működő államelnökség akkori soros elnöke is vajdasági volt (Radovan Vlajković). Annak a rendje és módja szerint tudósítottunk az ünnepi ENSZ közgyűlésről és a többi jugoszláv vonatkozású eseményről. Mai szemmel: dög unalom. Lett volna, ha léteznek akkor a mai világ elektronikai csodái, mint az okos telefon stb. Így bonyolította az életünket, hogy valahogy haza kellett juttatni (csakis méregdrága műhold segítségével) a filmanyagot.

Történetünk csúcspontja azonban nem az East River partján (úgy is mint ENSZ palota) játszódott, hanem a világ leghíresebb utcájában, az ötödik sugárúton. Itt egy étteremben találkozott „munkaebéden” a jugoszláv és a zimbabvei küldöttség, élükön Robert Mugabe és Vlajković. Amíg ők lakomáztak mi Lacival két sarokkal odébb megittunk egy egy pohár sört és vártuk, hogy jelentkezzen a béroperatőrünk, a kis Gorant, aki azért érdemelte ki a kis jelzőt, mert a nagy Goran (Milić, a JRT akkori New York-i tudósítója) kameramanja volt. A sors kedves fintora, hogy a kis Gorannal tavaly a jugoszláviai magyar televíziózás 50 éves jubileuma alkalmával találkoztam Újvidéken.

Mobil telefon híján Goran lélekszakadva jött át hozzánk, mondván előbb befejeződött az ebéd és a küldöttségek indulnának, csupán miránk várnak. Nyomás az étterembe.

A két el nem kötelezett (lexikonok mélyén még rá lehet találni erre a fogalomra) ország jeles államférfiai már nagyban szedelődzködtek, amikor lélekszakadva berontottunk mi hárman az előcsarnokba, Goran kezében a kamera. Két oldalt felállt a két csapat: elnök, külügyminiszter, nagykövet s a többiek. Goran arca halálsápadttá vált: kifogyott a film, újat kell belefűzni. És ott a New York-i ötödik sugárút előkelő éttermének fényesre vikszolt parkettáján térdepelve, a két egyre türelmetlenebb delegáció szúrós tekinteteitől átdöfve, az operatőr remegő kezekkel fűzte be az új filmet. Majd tíz végtelen hosszú percig. Akkor az örökkévalóságnak tűnt.

A baj nem jár egyedül. Még interjút is kellett készíteni az akkor még csak diktátor-jelölt Mugabeval. Világítás nuku, az operatőr félhalott, a félhomályos sarokban ülő Mugabe pedig szinte beleolvadt a háttérbe. Ilyenek is lettek a felvételek. Szerencsére az interjút nem kellett műholdon „hazavágni”, hanem magukkal vittük Újvidékre, ahol Laci megvágta. Hogy mennyi használható lett belőle már nem emlékszem, mert az amnézia gyógyító hatása megtette a magáét.

Még mindig nincs vége, mert zsebünkben a világújságírás felbecsülhetetlen remekművével nem egyenesen Belgrádba repültünk, hanem Dubrovnikba, a főváros felett ugyanis hatalmas vihar tombolt. Minket utasokat a Kupariban levő katonai üdülőben szállásoltak el, ami nyáron pompás lett volna, de ronda szeptember végi idő volt.

Viszont arra jó volt a kitérő, hogy a mit sem sejtő jugoszláv ás vajdmagyar tévénézőket még néhány napig megóvjuk a Mugabe-interjú döbbenetes semmitmondásától.

 

 

2019. szeptember 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább

Mi lesz a Futaki úti temetőben lévő emlékhely sorsa?

Az „1944/45-ös ártatlan áldozatok” emlékművének elkészítése is azt mutatja, hogy a VMSZ képtelen egyetlen vitás kérdést >

Tovább

A demokráciába vetett hit megroggyanása

Hiányzik a mindennapi demokrácia, a republikánus tér, amelyben a polgár beleszólhat a dolgok alakulásába. Ez főleg >

Tovább