2020. szeptember 26. szombat
Ma Jusztina, Kozma, Damján névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nem a MÁV a hibás

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Az állam működik rosszul, a vasút összeomlása csak következmény. Hogy miként kell ezt helyrehozni, azt persze szakembereknek kellene megmondaniuk, ebbe nem tudok beleszólni, én – mint egyszerű utas – csak azt nem szeretném, ha a válság pozitív szereplőit, a MÁV-alkalmazottakat okolnák amiatt, amiről nem tehetnek. (A körülményekhez képest remekül teljesítő, gyors és pontos postát vádolni szintén elképesztő igazságtalanság.) Vasutasok, postások, ápolók, tanítók, hivatalnokok: nem ők a tettesek. Tamás Gáspár Miklós:

A bírálatnak nemcsak a tartalma, hanem a címzettje is fontos. Ha nem akarunk igazságtalanságot elkövetni.

Teljes joggal bírálják az összes újságok, portálok és közösségi médiák a vasút nyomorúságos állapotát. Némely vonatokon és vasútállomásokon a kétségbeesett utasok megtámadják a vasutasokat, ordítoznak velük, olykor még lökdösik is őket.

Én sokat vonatozom, tanúsíthatom, hogy a vádak igazak, a vágányok, töltések ijesztően festenek, a vonatok lassúak, késnek, rossz állapotban vannak, néha sajnos piszkosak, negyven fokban vesztegelnek a szerelvények a nyílt pályán, a légkondicionálás kikapcsol, az ablakok nem nyithatók, mindenki fulladozik.

A romos vasútállomásokon alig van valaki a jegypénztárakban, alig működnek az automaták, nincs információ, és így tovább.

Az ismételt létszámcsökkentések miatt még a technikailag tökéletesen működő vasúthálózattal is bajok lennének, minden vasutas hat-hét ember korábbi munkáját végzi – egyetlen takarító tisztít nyolc-tíz kocsis szerelvényeket, ahol korábban tucatnyi ember dolgozott –, s az alacsony bérek miatt a mindeddig fegyelmezett, összetartó, szakmai büszkeségükről és testületi szellemükről ismert vasutasok is elkezdtek menekülni a MÁV-tól.

Nem a MÁV, nem a vasúti szolgálat találta ki a létszámcsökkentést, a beruházások elmaradását, a fölújítások és karbantartások elhalasztását, a vasútállomások – különösen a szolgálati helyiségek – tönkretételét vagy tönkremenetelét, a szolgáltatások korlátozását, a járatritkítást, a menetrend folyamatos módosítgatását, a szakoktatás, a továbbképzés elhanyagolását, a vasutasok szociális intézményeinek fölszámolását. Szüntelenül túlórázó, holtfáradt, szégyenletesen rosszul fizetett, a hajukat tépő vezetőik által ide-oda dobált emberek hősi erőfeszítéssel tartják egyben (amennyire lehet) a vasutat, amelyre egyre nagyobb szükség lesz (vagy lenne), ahogyan az ökológiai katasztrófa miatt minden ország kénytelen lesz korlátozni a repülő- és a gépkocsiforgalmat.

Az évről évre elhalasztott fejlesztések okán a vasút elmaradhatatlan, nélkülözhetetlen rekonstrukciója egyre drágul, és hovatovább lehetetlen föladat elé fogja állítani a költségvetést – ráadásul autóba kényszerít olyanokat, akik igazából ezt nem engedhetik meg maguknak, s akik a rossz műszaki állapotú, használt kocsijukkal egyetlen hatalmas dugóvá változtatják az országutakat. A megszüntetett vasúti szárnyvonalak híján egész vidéki körzetek váltak élhetetlenné, ahonnan menekülnek a még munkaképes lakosok. (És a munkát adni képes vállalatok.)

Mindezt a téves, felelőtlen, könnyelmű kormánypolitika okozza, amelyet tovább súlyosbít a sajtó és a közvélemény közönye a költségvetésre (tehát az adókra) terheket rovó infrastruktúra iránt. A zárt pályás tömegközlekedés igen drága, ám erre muszáj költeni mindenféle értelmetlen, szimbolikus „látványpékség” helyett.

Nem a MÁV-ot, a BKV-t, a távolsági buszvállalatokat kell szidni, hanem az országos, regionális és helyi vezetés vakságát és süketségét. Szinte röstellem is hozzátenni, hogy minden sikeres gazdaságú országban sűrű, gyors, tiszta és kényelmes a vasút az elővárosi („helyiérdekű”) vasúttal egyetemben, a villamos, a földalatti és a többi.

Magyarországnak óriási erőfeszítésre van szüksége, hogy a tönkretett tömegközlekedést – mindenekelőtt a vasutat – helyreállítsa, ezt nem helyettesítheti a közlekedési vállalatok és munkásaik, tisztviselőik értelmetlen szidalmazása. Ez méltatlan azoknak a dolgozóknak az észvesztő túlmunkájához – ha tetszik: önföláldozó helytállásához –, akik (amint ezt mi utasok is láthatnánk, ha nem őrjítene meg bennünket a tömegközlekedés pokla) lehetetlen körülmények között próbálják meg biztosítani a minimumot.

A kormány teszi tönkre az államot. Nem vallja be, de a politikája neoliberális (más néven neokonzervatív, a kettő ugyanazt jelenti), ilyen volt egyébként elődjeinek „megszorításos” politikája is évtizedekig, s mint mindenütt, ez avval jár, hogy az iskola, az orvosi rendelő, a postahivatal, a közkönyvtár, a levéltár, a nyilvántartás tönkremegy. A Mrs. Thatcher-féle vasútprivatizáció miatt álltam én zsúfolt angol vonatban több mint két órát (úgy, mint a pesti nagykörúti villamospótlón reggel hétkor) – hivatalos menetidő: 50 perc. Több régióban a brit vasút rosszabb, mint a kelet-magyarországi. (S az egyik ellenzéki párt képviselője vasút-magánosítást javasol Magyarországon, pedig a katasztrofális eredmény világszerte közismert!) A magyar állam rohad szétfelé. Az egyre rövidebb ideig nyitva tartó „kormányablakok” előtt kígyóznak a sorok, kórházi osztályok bezárnak – amint azt mindenki látja.

Vannak kistelepülések, ahol nincs vasúti vagy buszmegálló, nincs közért, nincs presszó, nincs könyvtár, nincs posta, nincs elemi iskola, nincs óvoda, nincs rendelő, egyetlen pap öt falu között rohangál. (A művelődési ház, a mozi évtizedek óta zárva.) A mezőt fölveri a gyom. A mai világban állam nélkül társadalom sincs, a rombolás borzasztó.

Az úgynevezett bürokráciaellenes „program” a központi közigazgatást is szétverte. A Magyar Tudományos Akadémia után most az egyetemek szétmángorlása következik. Nem folytatom.

Az állam működik rosszul, a vasút összeomlása csak következmény. Hogy miként kell ezt helyrehozni, azt persze szakembereknek kellene megmondaniuk, ebbe nem tudok beleszólni, én – mint egyszerű utas – csak azt nem szeretném, ha a válság pozitív szereplőit, a MÁV-alkalmazottakat okolnák amiatt, amiről nem tehetnek. (A körülményekhez képest remekül teljesítő, gyors és pontos postát vádolni szintén elképesztő igazságtalanság.) Vasutasok, postások, ápolók, tanítók, hivatalnokok: nem ők a tettesek.

(hvg.hu)

2019. szeptember 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább

Szaxofon

A szomszéd, a gimnázium igazgatója, Uroš bácsi szóvá is tette édesapámnak, hogy „eladtuk a kutyánkat, hogy >

Tovább