2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nem a MÁV a hibás

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Az állam működik rosszul, a vasút összeomlása csak következmény. Hogy miként kell ezt helyrehozni, azt persze szakembereknek kellene megmondaniuk, ebbe nem tudok beleszólni, én – mint egyszerű utas – csak azt nem szeretném, ha a válság pozitív szereplőit, a MÁV-alkalmazottakat okolnák amiatt, amiről nem tehetnek. (A körülményekhez képest remekül teljesítő, gyors és pontos postát vádolni szintén elképesztő igazságtalanság.) Vasutasok, postások, ápolók, tanítók, hivatalnokok: nem ők a tettesek. Tamás Gáspár Miklós:

A bírálatnak nemcsak a tartalma, hanem a címzettje is fontos. Ha nem akarunk igazságtalanságot elkövetni.

Teljes joggal bírálják az összes újságok, portálok és közösségi médiák a vasút nyomorúságos állapotát. Némely vonatokon és vasútállomásokon a kétségbeesett utasok megtámadják a vasutasokat, ordítoznak velük, olykor még lökdösik is őket.

Én sokat vonatozom, tanúsíthatom, hogy a vádak igazak, a vágányok, töltések ijesztően festenek, a vonatok lassúak, késnek, rossz állapotban vannak, néha sajnos piszkosak, negyven fokban vesztegelnek a szerelvények a nyílt pályán, a légkondicionálás kikapcsol, az ablakok nem nyithatók, mindenki fulladozik.

A romos vasútállomásokon alig van valaki a jegypénztárakban, alig működnek az automaták, nincs információ, és így tovább.

Az ismételt létszámcsökkentések miatt még a technikailag tökéletesen működő vasúthálózattal is bajok lennének, minden vasutas hat-hét ember korábbi munkáját végzi – egyetlen takarító tisztít nyolc-tíz kocsis szerelvényeket, ahol korábban tucatnyi ember dolgozott –, s az alacsony bérek miatt a mindeddig fegyelmezett, összetartó, szakmai büszkeségükről és testületi szellemükről ismert vasutasok is elkezdtek menekülni a MÁV-tól.

Nem a MÁV, nem a vasúti szolgálat találta ki a létszámcsökkentést, a beruházások elmaradását, a fölújítások és karbantartások elhalasztását, a vasútállomások – különösen a szolgálati helyiségek – tönkretételét vagy tönkremenetelét, a szolgáltatások korlátozását, a járatritkítást, a menetrend folyamatos módosítgatását, a szakoktatás, a továbbképzés elhanyagolását, a vasutasok szociális intézményeinek fölszámolását. Szüntelenül túlórázó, holtfáradt, szégyenletesen rosszul fizetett, a hajukat tépő vezetőik által ide-oda dobált emberek hősi erőfeszítéssel tartják egyben (amennyire lehet) a vasutat, amelyre egyre nagyobb szükség lesz (vagy lenne), ahogyan az ökológiai katasztrófa miatt minden ország kénytelen lesz korlátozni a repülő- és a gépkocsiforgalmat.

Az évről évre elhalasztott fejlesztések okán a vasút elmaradhatatlan, nélkülözhetetlen rekonstrukciója egyre drágul, és hovatovább lehetetlen föladat elé fogja állítani a költségvetést – ráadásul autóba kényszerít olyanokat, akik igazából ezt nem engedhetik meg maguknak, s akik a rossz műszaki állapotú, használt kocsijukkal egyetlen hatalmas dugóvá változtatják az országutakat. A megszüntetett vasúti szárnyvonalak híján egész vidéki körzetek váltak élhetetlenné, ahonnan menekülnek a még munkaképes lakosok. (És a munkát adni képes vállalatok.)

Mindezt a téves, felelőtlen, könnyelmű kormánypolitika okozza, amelyet tovább súlyosbít a sajtó és a közvélemény közönye a költségvetésre (tehát az adókra) terheket rovó infrastruktúra iránt. A zárt pályás tömegközlekedés igen drága, ám erre muszáj költeni mindenféle értelmetlen, szimbolikus „látványpékség” helyett.

Nem a MÁV-ot, a BKV-t, a távolsági buszvállalatokat kell szidni, hanem az országos, regionális és helyi vezetés vakságát és süketségét. Szinte röstellem is hozzátenni, hogy minden sikeres gazdaságú országban sűrű, gyors, tiszta és kényelmes a vasút az elővárosi („helyiérdekű”) vasúttal egyetemben, a villamos, a földalatti és a többi.

Magyarországnak óriási erőfeszítésre van szüksége, hogy a tönkretett tömegközlekedést – mindenekelőtt a vasutat – helyreállítsa, ezt nem helyettesítheti a közlekedési vállalatok és munkásaik, tisztviselőik értelmetlen szidalmazása. Ez méltatlan azoknak a dolgozóknak az észvesztő túlmunkájához – ha tetszik: önföláldozó helytállásához –, akik (amint ezt mi utasok is láthatnánk, ha nem őrjítene meg bennünket a tömegközlekedés pokla) lehetetlen körülmények között próbálják meg biztosítani a minimumot.

A kormány teszi tönkre az államot. Nem vallja be, de a politikája neoliberális (más néven neokonzervatív, a kettő ugyanazt jelenti), ilyen volt egyébként elődjeinek „megszorításos” politikája is évtizedekig, s mint mindenütt, ez avval jár, hogy az iskola, az orvosi rendelő, a postahivatal, a közkönyvtár, a levéltár, a nyilvántartás tönkremegy. A Mrs. Thatcher-féle vasútprivatizáció miatt álltam én zsúfolt angol vonatban több mint két órát (úgy, mint a pesti nagykörúti villamospótlón reggel hétkor) – hivatalos menetidő: 50 perc. Több régióban a brit vasút rosszabb, mint a kelet-magyarországi. (S az egyik ellenzéki párt képviselője vasút-magánosítást javasol Magyarországon, pedig a katasztrofális eredmény világszerte közismert!) A magyar állam rohad szétfelé. Az egyre rövidebb ideig nyitva tartó „kormányablakok” előtt kígyóznak a sorok, kórházi osztályok bezárnak – amint azt mindenki látja.

Vannak kistelepülések, ahol nincs vasúti vagy buszmegálló, nincs közért, nincs presszó, nincs könyvtár, nincs posta, nincs elemi iskola, nincs óvoda, nincs rendelő, egyetlen pap öt falu között rohangál. (A művelődési ház, a mozi évtizedek óta zárva.) A mezőt fölveri a gyom. A mai világban állam nélkül társadalom sincs, a rombolás borzasztó.

Az úgynevezett bürokráciaellenes „program” a központi közigazgatást is szétverte. A Magyar Tudományos Akadémia után most az egyetemek szétmángorlása következik. Nem folytatom.

Az állam működik rosszul, a vasút összeomlása csak következmény. Hogy miként kell ezt helyrehozni, azt persze szakembereknek kellene megmondaniuk, ebbe nem tudok beleszólni, én – mint egyszerű utas – csak azt nem szeretném, ha a válság pozitív szereplőit, a MÁV-alkalmazottakat okolnák amiatt, amiről nem tehetnek. (A körülményekhez képest remekül teljesítő, gyors és pontos postát vádolni szintén elképesztő igazságtalanság.) Vasutasok, postások, ápolók, tanítók, hivatalnokok: nem ők a tettesek.

(hvg.hu)

2019. szeptember 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább