2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

„Egységes” és „határok nélküli”?

„Hiteles és felelősségteljes” tájékoztatást!

Bozóki Antal
Bozóki Antal

Ternovácz egyre gyakrabban átveszi Pásztor István szóhasználatát is, aki az ellenzéki „motiváltságúakat” nem ritkán becsméreli, mondván, „mindig megdöbbenti, hogy a romlottság milyen szinteket tud elérni”.  Ha, tehát „a nemzet szekerét” nem az ő értelmezésük szerint „tolod”, akkor mindenre el lehetsz/fel lehetsz készülve.  Ilyen alapon lehet-e szó bármiféle „együttműködésről”? Az MNT VB sajtófelelőse – úgy tűnik – nincsen tisztában azzal se, hogy éppen neki kellene biztosítani a sajtó szabadságát a Délvidéken? Vagy így válik az újságíróból rezsimhű politikus? Bozóki Antal:

Visegrádon június 12-től 14-ig tartott az I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó. A „hagyományteremtő” eseményen mintegy 180-an vettek részt, köztük 150 külhoni magyar újságíró a Kárpát-medence minden tájáról.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a találkozón elmondta, hogy a külhoni magyar tájékoztatási eszközök fejlesztésével is „szeretnék erősíteni a nemzet összefogását”. Új momentumként hangzott el, hogy „egyes régiókban az újságírók is fizetés-kiegészítéseket kapnak az egészségügyi dolgozókhoz, orvosokhoz, pedagógusokhoz hasonlóan”.

A konkrét eredményeket ismertetve Potápi beszámolt arról, hogy Vajdaságban a Pannon RTV nemrég új székházat kapott. […]  Azt ígérte, hogy a jövőben sem maradnak el a támogatások és fejlesztések, hiszen „ha a határon túli magyarságnak nem lesz korszerű médiája, akkor az emberek a többségi nyelveken sugárzó tévé- és rádióműsorokat követik, illetve újságokat olvassák. Ez pedig az asszimilációt fogja felgyorsítani”.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott „a rendezvényen bemutatott kisfilmben elhangzó mondatra utalva azt mondta: a nemzet szekerét toljuk egy olyan világban, ahol minden feloldódik. A mostani összejövetelnek is az volt a célja, hogy meg tudjuk határozni, merre kívánjuk tovább tolni ezt a szekeret, hogy mindenki jól érezze itt magát, s a tájékoztatás hiteles és felelősségteljes legyen.”

 Német Ernő, a Vajdaság Ma tudósítója (a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának tagja) szerint a délvidéki magyar sajtó helyzetéről ezek a  szavak hangzottak el: „A külhoni magyar tájékoztatási eszközök közül az egyik legrégebbi médium az idén 75 éves Magyar Szó. A nyomtatott sajtóra jellemző példányszámcsökkenés a vajdasági magyarok napilapja esetében is folyamatos, a szerkesztők azonban remélik, hogy talán megérik a 100. születésnapot. A Délvidéken a magyar kormány támogatásának köszönhetően Szabadkán megépült a Magyar Médiaház, ami otthont ad a Pannon RTV lehető legkorszerűbb stúdióinak és berendezéseinek is. […] Visegrádon kiderült, hogy Vajdaságban vannak kiváló újságírók, akiktől tanulni lehet, de kiderült az is, hogy vannak tehetséges fiatalok is.”

Ez lenne a „beszámoló” arról, hogy az itteni magyar médiumokban dolgozó újságírók „milyen körülmények között működnek, s milyen problémákkal szembesülnek a mindennapokban”?

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága meghívásos pályázatán a rádiós pályázati kategóriában Ternovácz Istvánnak (a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága tájékoztatással megbízott tagjának), az Újvidéki Rádió szerkesztőjének, a Kossuth Rádió délvidéki tudósítójának a riportja első helyezést ért el. A televíziós kategóriában második díjat nyert a Pannon Televízió három fiatal munkatársa: Herczeg Zsolt, Miskolci Renato és Fleisz Miklós. Különdíjban részesült Máriás Endre, a Magyar Szó munkatársa (ugyancsak a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának tagja, aki többnyire a Deli Andor újból kinevezett Európa Parlamenti képviselővel készített alákérdezős, választási propaganda interjúkkal vált ismerté, és akit egyesek a lap főszerkesztői címe várományosának/Varjú Márta utódjának tartanak). 

A találkozók, beszélgetések, tapasztalatcserék általában hasznosak. Több szempontból is, de most nem erről szeretnék írni. Sokat jelent az is, hogy az anyaország segíti a délvidéki magyar sajtót (ha már a szerb hatalom nem részesíti kellő támogatásban). A Kárpát-medencei magyar újságírók visegrádi találkozója kapcsán azonban több észrevételem is van.

Visegrádban – legalábbis Németh írása alapján – csak a meghívott/kiváltságos újságírók vehettek részt. Ezek pedig a Vajdasági Magyar Szövetséghez (VMSZ/BMC) közeli, a párt irányítása alatt lévő sajtóban, illetve a véemesz Magyar Összefogás (MÖ) listájához tartozó újságírók. A díjakat is nekik osztották ki.  Mennyire van ez összhangban az erkölccsel és a jó ízléssel?

Független újságírók miért nem vehettek részt a találkozón? Miért nem a személyes érdekeltség/jelentkezés alapján szervezték meg az összejövetelt?

Már az írás címéből kiolvasható: A cél megteremteni/létrehozni „az egységes magyar médiateret határok nélkül”. Ha ez az elképzelés azt jelen(he)ti, hogy a Kárpát-medencében minden újságírónak ugyanazt politikát kell propagálni/„egy követ fújni”, egyazon szöveget írni, az olvasónak olvasni, a TV nézőnek pedig nézni, akkor ez teljesen ellentétben van nem csak a sajtószabadsággal és a demokráciával,  de a józan ésszel is. (Egyébként, ha valami „egységes”, akkor az már „határok nélküli” is.) Ezen az elképzelésen némileg csak Szili Katalin mondása enyhít, miszerint „a tájékoztatás legyen „hiteles és felelősségteljes.” De ki figyelt oda erre?

Elképesztőnek/felháborítónak tűnik az is, hogy – az elképzelés szerint – „egyes régiókban az újságírók is fizetés-kiegészítéseket kapnak”. Más szóval, (anyagilag is) megkülönböztetik/diszkriminálják az újságírókat, annak alapján, hogy ki jobban tolja „a nemzet (értsd a rezsim) szekerét”? 

A vajdasági magyar média helyzetéről érdemében nem hangzott el semmi.  Ezért nem Potápi Árpád János és Szili Katalin a felelős, hanem az ott jelenlévő délvidéki/vajdasági újságírók, akik képtelenek voltak a magyarországi tisztségviselőknek tárgyilagosan bemutatni a jelenlegi állapotokat. Vagy akkor búcsút mondhattak volna a díjnak és a munkahelynek is?

A visegrádi találkozón hiányzott az őszinte, tárgyilagos beszéd (a párbeszédet nem is említve). Egy szót nem olvastam például arról, hogy a jelen lévő médiások közül bárki is megemlítette volna a Freedom House a Szabadság a világban 2019 című jelentését, amely Magyarországot Szerbiával együtt azok közé az országok közé sorolta, amelyekben „korlátozottá vált a demokrácia”.

Vagy azt, hogy az Európai Parlament, a 2018. november 29-i állásfoglalásában arra ösztönözte a szerb hatóságokat, hogy „fokozzák erőfeszítéseiket a véleménynyilvánítás és a média szabadságával kapcsolatos helyzet javítása érdekében”.

A Belgrádi Emberi Jogi Központnak (Centar za ljudska prava u Beogradu) a szerbiai emberi jogok állapotáról készített (2019. február 22-ei) jelentése bemutatásakor elhangzott az is, hogy „a sajtó helyzete Szerbiában 1998 óta a legrosszabb, valamint, hogy a hatalom próbálkozik átvenni felette a teljes uralmat”.   

A délvidéki magyar nyelvű sajtóra is vonatkoztathatók ezek a megállapítások, azzal a megjegyzéssel, hogy a szerb hatalom a sajtó felügyeletét úgymond átengedte/átpasszolta a hatalmi koalícióban részes VMSZ/BMC-nek és az általa irányított MNT-nek, amelynek a sajtófelelőse éppen a díjátvételkor „elérzékenyült” Ternovácz István.   

Ternovácz (az ugyancsak Német Ernőnek adott interjúban) maga is beismeri, hogy a „nemzetegyesítés rendszerén” (NER-en) kívül is léteznek „magukat liberálisnak valló nihilista kollégák”, akik ettől a rendszertől (indokoltam – B. A.) „úgy idegenkednek, mint ördög a tömjénfüsttől. De ez nem gond, hiszen nekik is megvannak a maguk kenyéradó gazdái” – mondja Ternovácz (aki maga is véemesz szolgálatába szegődött). Nem éppen Ternovácznak kellene a sajtó szabadságát biztosítani a Délvidéken?  A 100 százalékos felelősség alól az sem mentesíti, hogy „a kisebbségi önkormányzatban harminc százalékos terheltséggel dolgozik”.

– Azon dolgozom, hogy az eddiginél jobb legyen a hangulat újságíró társadalmunkon belül. Az ehhez vezető út a párbeszéd. Minden vélemény fontos, leszámítva azokét, akik képtelenek bármiféle együttműködésre, akik semmit nem tesznek a közösségért, ugyanakkor öncélúan, magamutogató módon folyamatosan szennyezik a délvidéki magyar környezetet – fogalmazott az MNT VB tagja.

Amint látszik, Ternovácz egyre gyakrabban átveszi Pásztor István szóhasználatát is, aki az ellenzéki „motiváltságúakat” nem ritkán becsméreli, mondván, „mindig megdöbbenti, hogy a romlottság milyen szinteket tud elérni”.  Ha, tehát „a nemzet szekerét” nem az ő értelmezésük szerint „tolod”, akkor mindenre el lehetsz/fel lehetsz készülve.  Ilyen alapon lehet-e szó bármiféle „együttműködésről”?

Az MNT VB sajtófelelőse – úgy tűnik – nincsen tisztában azzal se, hogy éppen neki kellene biztosítani a sajtó szabadságát a Délvidéken? Vagy így válik az újságíróból rezsimhű politikus?

Visegrádban Szabó Angéla 12 részes interjú-sorozatát sem említette senki, amelyből megismerhettük a délvidéki magyar sajtó valós helyzetét, állapotát.

Tájékoztatásunk „súlyos jellemhibája a gerinctelenség, a megalkuvás, a behódolás, a szolgalelkűség. Ennek következtében csak tisztes távolságból figyeli, óvatosan kerülgeti (megkerüli) a sorskérdéseinket, az érzékeny, húsbavágó témákat. Nem megy közel, nem ás mélyre, nem kér számon. Elhallgat, elferdít, eltussol” – állapítja meg írásban Szabó Angéla.

Önmagunknak hazudunk, önmagunkat ámítjuk, ahelyett, hogy felszabadítanánk a médiát és az újságírókat, hogy a szakma szabályai szerint végezzék a feladatukat/munkájukat, minden állami és pártbeavatkozás nélkül. Ha a fiatal újságírók indoktrinálásban részesülnek, akkor mit várhatunk el tőlük?

A médiához való ilyen viszonyulás/hozzáállás, az egyszólamúság, a monolitizmus, az erőltetett „egység", végső soron, ellentétben van a sajtószabadsággal, rontja a magyar közösség helyzetét, ellehetetleníti a kollektív és tagjai egyéni jogainak érvényesülését.  Akadályozza az alkotói szabadságot, a közösség haladását és fejlődését is!

 

2019. június 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább

A migráns

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, >

Tovább

Védtük Szerbiát Horvátországban…

Aki nem volt ott, az nem tudhatja, hogy milyen érzés elvágni valakinek a nyakát. Az ott >

Tovább

Bence Erika nyílt levele a Magyar Mozgalom társelnökeihez

Hogy bárki értse: a VMSZ és elnökének politikáját továbbra is elutasítom! A Magyar Nemzeti Tanács által >

Tovább