2024. december 5. csütörtök
Ma Vilma, Ünige, Csaba, Sebőrella névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Végel László: Temetetlen múltunk (Részlet az önéletrajzi regényből)

A Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai. Végel László regénye a Noran Libro Kiadó gondozásában az Ünnepi Könyvhétre jelent meg.

Születésem napján, 1941. február elsején hevesen csapkodtak a villámok, az európai politikusok végre-valahára megelégelték a hiábavaló futkározásokat, az öncélú és komikus tereferéket, belefáradtak a végnélküli párbeszédekbe, a töméntelen önáltatásba, a békéről szóló szentbeszédekbe. Beismerték, feleslegesen pazarolták energiájukat Hitler szelídítésére, belátták, kénytelenek felkészülni a háborúra. A Wehrmacht átlépte a lengyel határt, a szórakozott és udvarias angolokban felébredt a hazafias érzés és kedvetlenül nekicihelődtek, fel kell adni a szigeti gőgöt, muszáj lesz küzdeni Európáért, különben Hitler megkeseríti az ötórai teázásukat. Sztálin, az imádott diktátor egy ideig kalkulált. Amíg sűrű egymásutánban ürítette vodkáspoharát, morfondírozott, nem is olyan ellenszenves az a Hitler, csupán egy kicsit hisztérikus, mérlegelte, miközben Hitler, a másik imádott diktátor bejelentette: végez a kommunistákkal és a zsidókkal. Születésem hajnalán teljes valójukban csillogtak-villogtak a diktátorok.

Hitler a cseheket és az osztrákokat puhította. Köztudott, hogy az osztrákokkal könnyűszerrel kiegyezett, hiszen bécsi bevonulását a Heldenplatzon kétszázezres tömeg örömmámorban ünnepelte, az osztrákok igazi pezsgős K.u.K. hangulatban révedeztek. A gyáván meghunyászkodó európai demokrácia épphogy kezdett magához térni, gyámoltalanul öltötte fel a páncélinget, hogy megvédje magát, úgy, ahogyan Thomas Mann javasolta, miközben az isten háta mögött a szenttamási faluvégen egy begluki szoba-konyhás házikóban szüleim a keresztelőmre készülődtek. Álmukban sem gondolhatták, hogy elsőszülött gyermekük a háború és a szégyen korában jött világra.

Nem is értem, miért ezzel kezdem, merthogy vagy fél évszázaddal ezelőtt, mondjuk, a hetvenes évek elején osztottam azt az általános véleményt, miszerint a szocializmus örökéletű, én pedig egész életemben csak dohogok, zúgolódok, morgolódok, úgymond lázadok; egyszóval Camus sziklájába kapaszkodva reménytelen vitát folytatok vele. Belenyugodtam, hogy így lesz egészen a halálomig. Legjobb esetben megvalósul az emberarcú szocializmus, ugyanis akkortájt erről képzelegtem, aztán két évtized múlva váratlanul belepottyantam a bársonyos forradalomba, és egyik napról a másikra bársonyos forradalmár lettem. Példaképeim meggyőztek, hogy a szocializmusból úgysem lesz semmi, sőt kénytelen-kelletlen azt is elhintették, hogy az emberarcúnak is befellegzett. Erről az utolsó szocialista szalmaszálról a nagy sietségben teljesen megfeledkeztünk, minek következtében beleestünk, mint béka a moslékba az embertelen arcú kapitalizmusba. Hallgattam, amint a nagy­okosok elismerték, itt az ideje, rúgjuk seggbe az utópiákat, a tegnapi marxisták, Marx, Engels és Lenin könyveit konténerekbe vetették, ahonnan a romák kihalászták és az ócskapiacon árusították, csakhogy nem akadtak vevők. Kommunistákat és zsidókat nem olvasunk, rázták az öklüket a nagyokosok. A romák nem győztek csodálkozni, mi a fene történt az urakkal, a Marx-kötetekkel tétlenül ácsorogtak a pultok mögött, valaki még azt is gondolhatta volna, hogy a romák voltak az utolsó marxisták.

Rendben, bólintottam és a vállam vonogattam, ám legyen: rohanjunk a kapitalizmusba, ahol mesés demokrácia vár ránk, reméltem, hogy ebből nem lesz fenékre esés, viszont csakhamar be kellett látnom, hogy a történelem balekja lettem.

Történt, hogy keresztelésem napján a szürke reggeli eget kémlelő apám szokása szerint fortyogott, egymás után elszívott néhány kapadohányból sodort cigarettát, a szemerkélő esőt figyelve sürgette anyámat, indulni kell, mert legalább három kilométernyi út áll előttük a katolikus templomig, onnan pedig el kell jutni a városházáig. Apám türelmetlenségét csak amiatt említem, hogy emlékeztessek egy fontos jelenségre: ugyanis a fejébe verték, hogy hivatalos helyen mindig pontos időben muszáj megjelenni, mert nem várakozik rá sem a galamblelkű pap, sem a mogorva tekintetű anyakönyvvezető, érthető tehát, hogy plebejus lelke mindig attól rettegett, hogy késve érkezik. Volt alkalma megtapasztalni, amint az urak megtorolják a késlekedőket. A plebszbe rendszeretetet és kötelességtudatot kell sulykolni, vésse az eszébe a paraszt, gondolták, hogy tisztelje a rendet ugyanúgy, mint ők, akik ugyanabban az időpontban ébrednek és ugyanabban az időpontban térnek nyugovóra, uzsonnaidőben fogyasztják el a friss vajas kiflit, amit a küldönc rendre délelőtt kilenckor tesz az íróasztalukra. Természetesen anyám meséjéről sem feledkezem meg, miszerint apám a keresztelésemre esküvői öltönyében a kijárati ajtó előtt toporgott, mielőtt kilépett az utcára, vagyis az utolsó pillanatban széles karimájú fekete kalapot tett a fejére, ezzel a gesztussal is tartotta magát a rendhez: az urak előtt illik kalapban megjelenni és azt tisztességtudóan levenni, vagy köszönésképpen megemelni.

Apám vigasztalta az anyámat, hogy csak a becsei úti Svaštar sarkáig bukdácsolnak a lucskos, sáros utcán, utána kitéglázott járdán folytatják egészen a templomig, a templomtól a községházáig pedig biztosan járhatók lesznek az utcák, hiszen az urak munkába menet nem sározzák be a cipőjüket.

Szüleim így vágtak neki a városka begluki részéről a rosszul kitéglázott járdán a városközpont felé. Csak a sarkon szólította meg őket egy ott ácsorgó ismerős nénike.

Milyen szép kisbabája van Mariskának.

Ez a kisbaba voltam én – természetesen.

(Népszava)

 

2019. június 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Erkölcs(telenség)

A Vajdasági „Magyar” Szövetség vezetői számos, politikailag és erkölcsileg téves döntést hoztak, a magyar közösséget „képviselve” >

Tovább

Događa li se čudo u Mađarskoj?

Od februara do novembra ove godine mađarska politička scena se potpuno promenila: mada valadajuća stranka Fides >

Tovább

Hatalomváltás előtti forrongások

Szerbiában fokozódni látszanak az ellentétek és a feszültségek, egyre jobban eluralkodik a káosz. Az intézmények nem >

Tovább

Vučić szava felülírja a törvényt?!

Mindeközben a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ), amelyek állandóan azt hangoztatják, >

Tovább

VMDK: „A történelmi sebek felszínes kezelése és az érdemi tettek hiánya”

A szervezők célja nem is az 1944/45-ben történt eseményeknek a legújabb kutatások függvényében való újraértékelése, hanem >

Tovább

Szili Katalin eltörölné azt, ami nincs!

A szerb és a magyar nemzet megbékélésének történelmi folyamata korántsem tekinthető befejezettnek. A Boris Tadić és >

Tovább

Megérdemelt díj

Varjú Márta jóvátehetetlen kárt okozott a közösségnek, alkotmánysértő módon megfosztotta a vajdasági magyarságot a széleskörű, sokoldalú >

Tovább

Sajtótájékoztató után - harcolni és túlélni

Magyar Péter olyan nyomás alatt áll, amibe mindenki más már beleőrült, belerokkant volna. Ő egyelőre bírja, >

Tovább

Határeset

Ami megszokhatatlan, az inkább a határ nehéz átjárhatósága. A hatósága. A hatóság hatósága. Az egyenruha oldalán >

Tovább

A SZHP/VMSZ hatalom 100 napja

A szabadkai és a zentai „számadás” arra utal, hogy a VMSZ és a SZHP – a >

Tovább

Csantavéren galoppol a bűnözés!

Mindez – csodával határos módon – a falu vezetőségét nem irritálja. Az ő szemüket ez nem >

Tovább

A KULTÚRDIKTATÚRA FOLYTATÓDIK!

A nyilvánosság A VMSZ elnökétől megtudta a Létünk pályázat eredményét, mielőtt a felhívást kiírták volna. Pásztor >

Tovább