Ma Márk, Ányos névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Trauma vagy kultúra
Végel László
A bevándorlás természetesen ellenőrizhető és szabályozható, de ez önmagában nem elegendő, kulturális reneszánsz nélkül a határellenőrzés nem menti meg a belső pusztaságot. A lelkiismeretünk e felismerés nélkül csakis rossz lehet, mert a pusztaságot nem a „migránsok”, hanem mi teremtettük meg. Az iszlám csak visszaél vele, kapóra jön neki. Végel László (Szombat):
1.
A szerb-horvát háború kezdetén 1991-ben, majd végül 1995-ben a Vihar nevű hadművelet idején szembesültem a bevándorlás okozta konfliktusokkal – mégpedig különös formában. Bevándorló területen élek, van némi tapasztalatom ezekről a konfliktusokról, de ezúttal mégis meglepődtem. A horvát Krajinából a Vajdaságba tömegesen érkeztek a hegyvidékeken élő Jovan Cvijić szerb etnológus szerint dinári kultúrkörhöz tartozó szerb menekültek, akiket mindenekelőtt a hős-kultusz, a modernizáció-ellenesség, a szokottnál erősebb nemzeti érzés jellemez. Ezt hozták a Vajdaságba, ahol konfliktusba kerültek a – vajdasági szerbekkel. Az egyazon nemzetiségű, egyazon vallásfelekezetű polgárok közötti konfliktus előidézője az eltérő kulturális identitás volt, amelyeket a hatalom a nemzeti egység nevében a szőnyeg alá söprött. Több mint két évtized után intenzitásuk lényegesen csökkent, ám a közbeszédben továbbra is felbukkannak. Tanúja voltam a véres etnikai és vallási identitáskonfliktusoknak, amelyeknek az egyik vezéreszméje az iszlám fundamentalizmus elleni harc volt. A volt Jugoszlávia térsége hatalmas menekülttáborra emlékeztetett, erről írtam az Exterritórium (2000) című dokumentum-regényemben.
Ezek után én vagyok az utolsó, aki alábecsüli a jelenlegi tömeges bevándorlás okozta konfliktusok veszélyét. Európa – főleg a felvilágosodás után – olyan értékeket teremtett, amelyet jogunk és kötelességünk megvédeni, nem azért, mert gyűlöljük az iszlámot, hanem azért, mert becsüljük a szabadságot. Félő azonban, hogy az iszlám ellen, nem a demokrácia és a szabadság eszközeivel lépünk fel, hanem a rejtőzködő, puha iszlám, vagyis autokratikus módszerekkel próbálunk védekezni.
Egyszóval: tisztában vagyok a veszéllyel, de azzal is, hogy milyen téveszmék ébredeznek az ellene való védekezésben, hiszen jól emlékszem arra, hogy a boszniai háború idején az iszlám veszély hangoztatása általános idegenellenességé fajult. Jól emlékezem arra, hogy 1989-ben a koszovói konfliktusok előestéjén, nem csak a muzulmán albánokat nevezték bevándorlóknak, hanem a vajdasági magyarokat is, a szónokok szerint ők 1956-ban telepedtek le a Vajdaságban. Nem volt ez abszurd tréfa, hiszen sokan hitelt adtak neki. Ma már viccesen hangzik, de arra figyelmeztet, hogy fontolóra kell venni, miszerint az iszlámellenesség könnyen idegenellenességgé, kisebbségellenességé, a másság iránti gyűlöletté fajul. Egyrészt tehát az identitások konfliktusa – főleg az iszlám – valóban baljós jövőt ígér, másrészt viszont a válaszként megfogalmazott gyűlöletbeszéd ugyanolyan súlyos következménnyel járhat, mint az iszlám veszély lebecsülése. Egyrészt belső hidegháborút készít elő a másság, a nemzeti kisebbségek és általában az idegenek ellen, a gyűlöletbeszéd irracionális félelemkeltéssel jár, a hatványozott félelem pedig csökkenti a polgárok immunitását az iszlámmal szemben. Sokan máris úgy tekintenek az iszlámra, mint a fatális gonoszra, s elkeseredetten ismételgetik, hogy hosszú távon megfékezhetetlen. Ez a gyűlöletbeszéd nem várt következménye. A propaganda tehát bumerángként csap vissza.
2.
Nehéz felfogni, hogy az európai nemzetállamok miért nem találtak jóval a menekültáradat előtt racionális megoldásokat, hiszen 2015 előtt is észlelhető volt a jelenség, az iszlámmal kapcsolatos fenntartások nem az utóbbi évtizedben születtek. Miért kongatták meg a politikusok a vészharangot, egymást vádolva, az utolsó pillanatban, hiszen már több évtizede igen élesen vetődik fel a kérdés, tehát volt idő gondosan felkészülni, higgadtan mérlegelni, megfelelő mederbe terelni. Keserűen gondolok arra, hogy az európai nemzetállamok (az EU végső soron a vétójoggal rendelkező nemzetállamok szövetsége, nem pedig egy szupranacionális testület) széthúzása, viszálya hányszor sodorta bajba Európát. Sajnos, erre csak egy magyarázatot találok: az elmúlt években a menekültkérdés mögött sokkal komolyabb, vagyis Európa jövőjéről folyó vita bújik meg.
A megváltozott világhelyzetben Európa jövője nem a régi, tehát a nemzetállamok jövője sem maradhat a régi. Tény az, hogy a globális kapitalizmusban a válságba kerülő nemzetállamok szívesen menekülnének vissza a múltba, de ez lehetetlen, s ezért hisztérikusan a döntési válságba sodródó Európai Unió ellen fordulnak. A pártpolitika tehát az EU és a nemzetállamok közös válságát próbálja a menekültkérdéssel leplezni. A migránskérdés akkor veszti el fatális jellegét, ha megfelelő válasz születik a két párhuzamos, egymásnak feszülő, egymásban ellenséget látó válságra. Ha viszont a nemzetállamok és az EU nem képes felismerni a világhelyzet változásait, akkor mindketten vesztesek lesznek, s a migránskérdés végzetes európai trauma lesz.
Én is a sokszínű és a soknemzetű Európát, tudom elképzelni s úgy vélem, hogy az Európai Uniónak sokkal nagyobb gondot kell viselni a sokszínű nemzeti identitásról, ugyanakkor azonban óvakodnék attól a hiedelemtől, hogy a nemzetállam a nemzet egyedüli monopolistája, „tulajdonosa”. A nemzet több mint a nemzetállam! A hangsúlyt a nemzetre helyezném. A nemzetállamon túli nemzetért az EU ugyanúgy felelősséggel tartozik, mint a nemzetállam. Meddő konfliktusokkal jár a jelenlegi „munkamegosztás”, mely szerint a nemzet kizárólag a nemzetállam ügye, a többi pedig az EU-é. Ez a tézis főleg az egyre gyorsabban fogyatkozó nemzeti kisebbségekkel tarkított Kelet-Közép-Európában érhető tetten, de a jelenlegi nagy belső európai el- és bevándorlások folytán egyre időszerűbb lesz az egész Európában. Ha e téren nem következik be szemléletváltás, akkor az egyik oldalon a Nyugat lesz a bevándorló kelet-európai polgárok nagy olvasztótégelye, asszimilációs kohója, amelyet az Európán kívüli bevándoroltak konfliktusos módon „tarkítanak”, a másik oldalon pedig büszkén vergődik a lélekszámban egyre gyorsabban fogyatkozó, nemzetállamilag felaprózódott, nárciszoid Kelet-Közép-Európa.
Nem vonom kétségbe a nemzetállamok létjogát, hiszen ez jelenleg nevetséges volna, ám mégis emlékeztetnék arra az európai örökségre, hogy a nemzeti identitás alapja a kultúra, ez képezi Európa lelkét, s egy nagy európai kulturális reneszánsz nélkül csakis diszperziós lelkületű Európában gondolkodhatunk, amely egyaránt végzetes lesz a nemzeti és az európai identitás számára. Jelenleg a nemzetállamokban és az EU-ban azonban a kultúra semmi, a politika minden, holott az európai identitás alapja éppen a kultúra.
A berlini fal ledöntése után az Európai Parlamentben is, de a legtöbb nemzetállamban is elárvultan dominálnak a versenytárs nélküli jobbközép pártok, az ő kezükben összpontosul a hatalom, tőlük függ a kultúra státusa is. A baloldal mint versenytárs megbukott, vele együtt odaveszett az a baloldali kulturális modell is, amely „fentről” akarta a tömegekre oktrojálni a minőségi kultúrát. A győzelem a jobboldal ölébe hullott, azonban nem tudott mit kezdeni vele, győzelmi válságba került, mivel nem volt képes „lentről” kezdeményezni új kulturális mozgalmakat, ezért a kultúrát kiszolgáltatta a szabadpiacnak. Ez főleg a posztszocialista országok expressz-jobboldalán érzékelhető, ahol a baloldali modell bukása utáni vákuumban a kultúra a kleptokapitalista szabadpiac prédája lett. Ha pedig az állam „beleszól” a szabadpiacba, akkor egyszínűséget követel, az egyszínűség zászlaja alatt pedig nem lehet az európai sokszínűségért harcolni. Az államnemzeti (kulturális) egyszínűség valójában a lopakodó iszlám előszobája lesz. A sokszínű európai kultúrát, amelyet állítólag migránsoktól kell védelmezni, jelenleg nem a migránsok rombolják, mi árusítjuk ki. Csak egy egészen apró, de szimptomatikus és groteszk példával illusztrálnám ezt az állapotot: a posztszocialista államok kormánypárti kereskedelmi tévéi a hírekben a hazafiságra, a nemzeti önérzetre, a zárt nemzeti hagyományokra, Európa-ellenességre hivatkoznak, s az utána következő szórakoztató műsordömpingben diadalmasan terjesztik a globalista giccset, pontosan azt a szellemiséget, amelyet a hírműsorokban elítélnek.
Ilyen és ehhez hasonló kulturális pusztasággal várta és várja Európa az új népvándorlást, ami a továbbiakban is kisebb vagy nagyobb intenzitással vár ránk. A bevándorlás természetesen ellenőrizhető és szabályozható, de ez önmagában nem elegendő, kulturális reneszánsz nélkül a határellenőrzés nem menti meg a belső pusztaságot. A lelkiismeretünk e felismerés nélkül csakis rossz lehet, mert a pusztaságot nem a „migránsok”, hanem mi teremtettük meg. Az iszlám csak visszaél vele, kapóra jön neki.
X
A Szombat az alábbi kérdéssel fordult magyar közírókhoz, kutatókhoz, véleményformálókhoz: A migráció – áldás vagy átok?
A migráció világjelenséggé nőtte ki magát és egyben a legerősebben megosztó kérdéssé vált a mai Európában. A bevándorlók segítését egyesek az emberjogi elkötelezettség, a humanista értékrend próbakövének tekintik, mások viszont – mint a magyar kormány – a vészharangot kongatják, mondván, hogy a túlnyomórészt iszlám kultúrájú migránsok milliói nem tisztelik, hanem aláássák az évszázadok alatt kialakult európai együttélési normákat és értékrendet.
Ön miként vélekedik a migrációról? Áldás vagy átok? Lehet-e a fenti dimenziók mentén értelmezni a jelenséget? És ha nem, hogyan értelmezzük, milyen alapelvek szerint viszonyuljunk hozzá?
Van-e mindennek külön jelentősége zsidó közösségek számára?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Legitim parlamenti képviselet nélkül
Kovács, Bájity és Juhász is ékes példája annak, hogy Szerbia a korlátlan lehetőségek országa. Elég csak >
Együtt
Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >
(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”
Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >
Fake news és post-truth!
Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >