Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
„Menthetetlenek vagyunk…”
„Ami most van, az az újságírás halála” (Sajtónapi gondolatok)
„A kisebbségi létben a nehezen megteremtett érték megvonása és ellenállás nélküli eltiprása önfeladást jelent. A sors végzetes kihívása a meghunyászkodás. Minden további hátralépés meghátrálás, amely csak sorvadáshoz vezethet.” Szabó Angéla:
Nem szorul magyarázatra: az ifjú nemzedék általában kerüli a múltba nézést, nem szeret hátrafelé tekingetni, és hajlamos azt hinni, hogy ami nálánál korábban jött a világra, az már avas, dohos, penészes, az mind megérett a lomtalanításra, a szemétre való. Félő, hogy a fiatal tollforgatóíróink egy része úgy képzeli, hogy a vajdasági magyar újságírás a Pannon RTV megalapításával kezdődött, vagy még inkább azokban a napokban, amikor ő betette a lábát a szabadkai üvegpalotába. Pedig nem. Léteztek is, még élnek is nagy elődeink, akik mesterei voltak a szakmának. Olyanok is akadtak, akik nem hajbókoltak a politikusoknak, nem Júdáspénzért írtak, nem adták el a lelküket 30 ezüstért, és bármily hihetetlen, ha kellett, vitába szálltak a kéziratból kihúzott egyetlen mondatért, egyetlen szóért is akár.
Persze, kár lenne most könnybe lábadt szemmel azokat az időket emlegetni, amikor Szabadka – Budapest és Szeged után – Magyarország harmadik legnagyobb városának számított, és öt napilapot jelentetett meg. Ez az 1909. március 14-ével kezdődött „aranykor” nagyon gyorsan véget ért, mindössze három és fél hónapig tartott. De: mégiscsak volt ilyen is! Abban az időszakban jelent meg a Szabadkai Friss Újság, a Bácskai Hírlap, a Bácsmegyei Napló, a Bácskai Napló és a Délmagyarország. A Bácsmegyei Napló az 1909. április 9-i számában hozta az örvendetes hírt: „A szabadkai újságírás most van fejlődésének tetőpontján. Soha annyi lap, soha annyi neves újság nem volt itt, mint éppen most. Soha nagyobb ereje nem volt a szabadkai sajtónak, mint most."
Ettől a dicső korszaktól ma már nagyon távol vagyunk, és nem csak időben. Ugyanis a Magyar Szó megalapítása óta az a helyzet, hogy Vajdaságban csak egyetlenegy napilap jelenik meg magyar nyelven (a Pannon Hírlap-féle szabadkai próbálkozást talán jobb nem is említeni), és időközben azt az egyet is sikeresen leépítettük. De nem a napilapunk az egyetlen olyan médium, amit elsorvasztottunk, elmondható ugyanez szinte valamennyi tájékoztatási eszközünkről. Némelyek meg is szűntek, nem létezik már sem a Napló, sem a Dolgozók és az önkormányzati alapítású rádióinknak is befogták a száját.
Sinkovics Norbert újságíró/egyetemi tanár éppen hat évvel ezelőtt fogalmazta meg az alábbi gondolatokat: „Való igaz, hogy mélyen vagyunk. Innen már nem lesz könnyű visszakapaszkodni. Ezt rendkívül fontosnak tartom leszögezni: Szerbiában soha nem létezett szabad sajtó. Csak mindig akadt néhány szabad újságíró. A média szabadságát még ezután kell megteremtenünk. Mivel nem fogják tálcán kínálni, nekünk magunknak kell kiharcolnunk. Mégpedig azért, mert most sokkal inkább szükségünk van a társadalomkritikára, mint eddig bármikor. Persze ez egy hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra, és roppant nehéz. De én nem azt tanultam az újságírásban, hogy mindig a könnyebbik utat válasszam.
Szerencsés Zsuzsanna újságíró/médiaelemző, a vajdasági magyar tájékoztatás kiváló ismerője szintén 2013-ban tette az alábbi észrevételt: „Fontosnak tartom a vajdasági magyar tájékoztatás vonatkozásában azt, hogy egyáltalán milyen tájékoztatást képzel el magának ez a közösség és a nemzeti tanácsa, illetve milyen stratégiát irányoz elő. Ami a vajdasági magyar médiastratégiát illeti, nagyon elmarasztaló véleményem van róla, hiszen a több mint 16 000 szavában egyszer sem említi a függetlenséget vagy a szerkesztési autonómiát, így nem nyújthat kedvező perspektívát, nem beszélve arról, hogy egyes tételei a gyakorlatban nem valósulnak meg. Gondolok itt elsősorban a tájékoztatás színvonalának emelésére, mint stratégiai célkitűzésre.”
Az időközben jobb létre szenderült Gerold László irodalmár/kritikus az egyik rádióműsorban röviden, velősen összefoglalta a lezüll(eszt)és lényegét. Azt mondta: „A vajdasági magyar sajtót tönkretette a politika. Teljes mértékben tönkretette!” A hozzám írott egyik levelében pedig (négy évvel ezelőtt) így fogalmazott:
„Nincs értelmiségünk. Akik ebbe a körbe lennének sorolhatók, azokat különféle pártideológiák, piti számítgatások, farkbehúzások teszik tönkre. Vannak néhányan, szerencsére inkább fiatalok (pl. Második Nyilvánosság), de nagyon kevesen. Bevallom, én is szégyellem magam azért, mert Magyar Szó-ügyben hallgattam. Az sem szolgál mentségemre, hogy többször is akartam írni a Vajdaság Mának, jeleztem is Sebestyénnek. Aztán sok magánbajom volt (egészség meg más is), s ez eltérített, holott lett volna mit mondani. Elsősorban a politika (közvetve az értelmiség) számlájára. Ócskán felhasználták az irodalmat, mint most a Szabadkai Rádiót… Valóban elmegy az ember kedve mindentől. Menthetetlenek vagyunk, de ezért csak mi vagyunk a felelősek.”
Bartuc Gabriella, a Magyar Szó egykori munkatársa a Veszprém-kukac nevű internetes portálon tavaly ilyenkor jelentette meg remekbe szabott írását a sajtó rabságáról, s amelynek minden egyes szavával mélyen egyet lehet érteni. Egy részlet belőle: „Én még abban a szellemben nevelkedtem, hogy az újságírás az igazságra való törekvés. Próbálkozás az igazság megközelítésére. Ezért nagyon nehezen viselem el, hogy mára igazság és hazugság körülbelül azonos súllyal esnek latba. Nem csak Magyarországon, de másutt is. Nézzük akár Szlovákiát, Szerbiát vagy az Egyesült Államokat, és még sorolhatnám az országokat, ahol populista kormány van hatalmon. Mára világszerte, így Európában is jelentős politikai erővé nőtte ki magát a populizmus. A populista politikának pedig nem szabad sajtóra van szüksége, hanem bulvárra, annak is a minél ócskább, minél ostobább fajtájára, amivel etetheti a népet. Illetve hangosbemondóként működő közmédiára, amelyik nem gondolkodik, hanem szajkózza, amit betápláltak, és – reflexszerűen, mint egy jó testőr – ugrik, ha netalán kritizálják a gazdát.
Ez, ami most van, az újságírás halála. A populista politikus nem fog értünk, újságírókért könnyet hullatni, hiszen legszívesebben félresöpri a zsurnalisztát, mert az útjában áll. Nehogy már a média okoskodjon, közvetítsen közte és a nép között! Hiszen ő a mérce, az „Alfa és az Ómega”, a kezdet és a vég, a hazaszeretet és a becsület megtestesítője, ő tudja legjobban, mi kell a népnek. Legfeljebb szolgalelkű hírmagyarázókat, közvélemény-kutatókat tűr meg maga körül – akik zsíros állás, jól fizető megbízás fejében segítik neki fenntartani azt a bizonyos alternatív valóságot, amit létrehoztak, és nincs kizárva, hogy talán hisznek is benne.”
Végezetül érdemes idézni Péter László képzőművész/műkritikus Minden egész eltörött c. írásából is (Magyar Szó, 2017. november 20.) egy rövidke részletet: „A kisebbségi létben a nehezen megteremtett érték megvonása és ellenállás nélküli eltiprása önfeladást jelent. A sors végzetes kihívása a meghunyászkodás. Minden további hátralépés meghátrálás, amely csak sorvadáshoz vezethet.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk
Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik. Az értelmiségi filiszter távol >
A demagóg lojalitás jutalma
Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >
VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK
Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >
Torontáltordára kéne menni
Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >
Folytatódik a kis bácskai sárdobálás
Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >
RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA
A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >
Ismét
Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >
Mikor tévesztettünk utat és miért?
Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >
SZEREPZAVARBAN
Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >
Újvidék elvesztette a régi identitását, és nem talált újat
Tudom, felesleges nosztalgiázni, hiszen a nagyvárosokat a szüntelen változás jellemzi. Újvidéknek is változni kell. A változás >
A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL
A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a >
Aki tanú akar lenni, pokolba kell annak menni
Ráadásul vannak tévedések, amelyek csak a mai szemmel nézve tűnnek tévedéseknek, holnap esetleg kiderül, pontosak voltak. >