2019. április 20. szombat
Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Traktátus a szabadságról

Radics Viktória
Radics Viktória

Feltérdeltem, próbáltam az eszemmel gondolkodni azon, hogy hogyan kell összeilleszteni, majd odaerősíteni – vagy fordítva! – ezeket a műanyag izéket, és egyszeriben megpillantottam apám kezét, mintha odanyúlt volna értem, és mintha megfogta volna a kezemet. Radics Viktória (Litera):

A vécében guggoltam, na nem a kagylón, hanem a padlón. Mellettem hevert a műanyag vécédeszka, számos csavar és ún. csavaranya (kóstolgatom ezt a szót), meg néhány srafcíger. Ugyanis a hátsóm alatt – bevallom – eltörött az előző vécédeszka stabilizáló ékje vagy mifenéje (nem vagyok szakavatott, ahogy a rádióban mondani szokták, nem vagyok szakértő e tárgyban), és most az volt a sürgős dolgom, hogy lecseréljem az egészet az új, török ülőke—fedél komplexumra, amit a sarki Hongkong áruházban vásároltam.

Először is le kellett feszegetni a régit. Több szerszám megfordult a kezemben, amelyeket a kamrából hoztam át a klozetbe. A kamrába való benyitás rendesen kisebb megrázkódtatással jár számomra, mert a kamra nálam nem csupán élés-, hanem múltkamra is, ahonnét mindig megcsap az emlékek áporodott szaga. Régi edények, naplók, kidobott kéziratok, a tévesen bakelitnak nevezett, hajdanán gyönyörűséget okozó hanglemezek tornyai (Pilinszky, Kocsis, Bartók és Chopin!), kábelek, szögek és konzervek, fából faragott monumentális karácsonyfatalp... A szerszámok is emlékek már, a férjeméi. Van egy fúrógép is, amitől szabályosan elijedek, még sose mertem hozzáérni.

Szóval guggolok, valahogy le kell feszegetni az előző ülőke benn ragadt műanyag bütykeit, izgulok, az egyik ujjam már vérzik egy kicsit, beszakadt a körmöm. Jó szag van az illemhelyen az illatosítóknak köszönhetően, nem az a bajom. Hanem hogy ha ezt én most nem tudom megcsinálni, akkor az autonómiaképzetemnek annyi. Olyan ez a bizonyos autonómiaképzet, mint a vagina dentata, kitörnek a fogai, és tátva marad a szám: még hogy férfi nélkül nem tudnék ellenni? Nem vagyok elég szuverén? Egyedülálló nők, feministák! – morogtam magamban –, ennyire ne lennénk függetlenek, hogy még egy szaros csavart sem tudunk kitekerni? Kifog rajtunk egy ilyen, egy ilyen elemi szerkezet?

Nekiveselkedek, a nyakát akarom kicsavarni, és egyszeriben eszelős önreflexióm támad. Ez lennék én? Egy kétbalkezes, erőszakos, tehetetlen nőszemély? Aki padlót fogott, és egyedül még a legegyszerűbb műveletet sem tudja elvégezni, nem képes kihúzni valahonnan valamit? Itt ül nekem a vécében, nyalja az ujját, és mindjárt visít?

Feltérdeltem, próbáltam az eszemmel gondolkodni azon, hogy hogyan kell összeilleszteni, majd odaerősíteni – vagy fordítva! – ezeket a műanyag izéket, és egyszeriben megpillantottam apám kezét, mintha odanyúlt volna értem, és mintha megfogta volna a kezemet. Apám ezermester volt. Mindent meg tudott javítani, a vastag kezével még a fekete-fehér televíziókat is megszerelte, a legfinomabb rézdrótokkal, mikrocsavarocskákkal operált, de ugyanúgy értett a betonkeverőhöz, a favágáshoz is, ő még a műanyag papucsot is összeszögezte. A „Jugoplasztika" fénykorában értékük volt a műanyag papucsoknak, és ha Magyarországra utaztunk vendégségbe, a „Jugoplasztika" kék, zöld, sárga papucsait vittük ajándékba a rokonoknak. Férfit is, nőit is. A férjem legalább ambicionálta a szerelést, néha sikerült is neki, lett villany, fölkerült a karnis, sőt még a fregolit is újjávarázsolta, amikor összeomlott a csigaszerkezet, és hatalmas robajjal lezuhantak a mosott ruhák a mennyezetről a kövezetre. Most azonban itt vagyok férfi nélkül a nagy autonómiámmal, vagyis itt vagyunk mi, csupa nők a családban: a húgom, az anyám, a lányom és én, láncolat nőkből, melyet nem reparál pillanatnyilag senki.

Pedig apám keze valahol benne van az én kezemben is, ha már a lába benne van a lábamban, mert a lábujjaink egyformán tömpék, és egyforma kék szemünk is van, bár az övé világosabb. A csontos homlokom is az övé, és a számon a cserepek. „Ahogy öregszel, egyre jobban hasonlítasz apádra", mondta egyszer a megboldogult férjem, és én megijedtem, megsértődtem, ma már azonban, a változókoron túl, tagadhatatlan, hogy bizony így van. Öregasszonyból öregember, öregemberből öregasszony, a metamorfózis hova vezet? Nem baj, apám érzékenyebb volt, mint anyám, ugyanakkor dezartikuláltabb. Anyám árnyékában még kevésbé tudta kifejezni magát. Mostanában, ha a fürdőszobában kicsit érzékenyebb állapotban a tükörbe nézek, gyakran látom ott az apámat, és a háttérben más családtagokat is, mintha valami különös gyülekezés történne a foncsoron túl.

Rájöttem, hogy nem feszegetni kell különféle hegyes szerszámokkal – még a spaklival is megpróbálkoztam – a régi ülőke beragadt részecskéit, hanem alulról ki kell csavarozni az anyát. Ehhez a művelethez villáskulcsra volt szükség és egy újabb jóga-pózra. Egészen közel került az arcom a kagyló vizéhez meg a nem makulátlan pereméhez, és úgy éreztem, hogy ez most a nagy pillanat, amikor apám előtt vizsgázom. És minél tovább gondoltam reá, annál ügyesebb lettem; már nem is érzékeltem az idő múlását, az ő tudására és tehetségére figyeltem, és úgy mozgott a kezem, ahogy ő irányított.

Elszántam magam, hogy ha a fene fenét eszik is, ezt az egészet nekem – egyedül – itt és most nyélbe kell ütnöm. Holnap befut a lányom, nem ülhet a hideg porcelánra, és szégyelleném is előtte a töketlenségemet. Csavargatás közben azon filóztam, a nagyapám szavát használva, hogy megette a rosseb a nagy női függetlenséget meg a híres emancipációt, hát nem jobb volt gyerekkoromban, amikor ez nem volt téma? Igaz, anyámat nem kellett félteni. Ha elvonatkoztatok, gondoltam, belátom, hogy sose vagyok független, semmitől sem vagyok független, minden percemet meghatározza száz faktor, a testi szükségletektől az időjárásig és a haza helyzetéig. Ha Magyarország dől, dőlök vele én is, ahogy Jugoszlávia vesztébe is belebuktam, ha lány létemre nem is vittek el katonának, hogy elessek a fronton. Apám sem volt már katonaköteles, de a háború a gyomrára ment, és nemsokára hasnyálmirigy-gyulladással műtötték, alig élte túl.

Ha az eszmefuttatásom nem elég logikus, kérem, legyenek tekintettel a szituációmra. Én mint nő megállok ugyan a saját lábamon, egyedül gyürkőzök, azonban reszket a térdem, és ebben a szent pillanatban is a férjem itt hagyott szerszámaival meg az apám kezével dolgozom. Rá vagyok utalva a halott férfiakra, no és hány élőre! Nem kívánom kisebbíteni a függőségemet, nem akarok többet emancipálódni, csaptam le az új, török deklit, mert sikerült fölszerelni. Igaz, be kéne betonozni a tövénél a kagylót, mert egy picit inog és szagokat ereszt. Fogalmam sincs, hogy hogy csinálják a betont. Miből van? Hacsak nem cement.

Apám direkt szeretett betonozni, kicsit túlzásba is vitte. Ma is hallom a betonkeverő mély, karcos, rút hangját, és látom apám kezében a lapátot. Gyerekkoromban, ahogy fejlődött az ország, a plasztiknak meg a betonnak nagy divatja lett. Meggyőződésem, hogy ha apám ma élne, a számítógépemet is meg tudná agyusztálni. A mobiltelefon kezelésébe már kezdett belejönni, amikor váratlanul meghalt. Vagy talán most is együtt vagyunk, amikor a kezemmel, melynek ujjai ugyancsak megvaskosodtak, a billentyűket verem? Ő nem szerette az ilyen misztifikációkat. A férjem se. Akinek a picit párnás ujjperceit láthatom viszont a lányom finom kezén.

Nemrég valami miatt – egy másik, egy élő férfi költő hasonló verse okán – felelevenedett bennem József Attila híres töredéke: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!" Eltűnődtem ezen a kapcsolaton a halottakkal, és ki kellett magamban mondanom, hogy én ilyenkor „édesapámat" gondolok, és az aput látom. Csöppet se bánom ezt a beteljesületlen szerelmet. Apám nélkül nem tudnék szerelni. Egy másik halottam nélkül pedig, akinek még kékebb szeme volt, szeretni nem.

Amikor a fürdőszobatükörből apám szeme néz vissza rám, nem tudom, hogy ő most mögöttem van-e, vagy előttem. Egyre jobban szeretem a gyerekversikéket. Volt egyszer egy Mehemed... A török fröccsöntőknek végül hálás voltam, hogy csak törökül tüntették fel az összeszerelési utasítást. Így rádöbbenhettem a szabadságom, egyáltalán a szabadság hiányára, amit ez alkalommal szerencsére pozitívan ítéltem meg. A napokban egy másik strófa forog a fejemben folyton, szintén József Attilától: „Oly könnyen száll a hold, / mint a fölszabadult". Belesápadok, hiszen ez a tér a hideg, holtan sötétlő űré!

De vissza az élés-kamrába, elrakom a szerszámokat a helyükre. Reccsen a térdem, mikor fölállok. Egy könnyebb fenék jót tenne. A tapasztalatok azonban kívülről is rárakódnak az emberre, és végül rácsukódnak, mint a nézetekre a szemhéj. „Szemhéjam megvastagszik, illetve / elsörtésedik, mint a szalonnabőr" – írta egy másik férfi költő, Marno János. Az ő nézését is kölcsön szoktam venni, vagy azt a „disznó szájat", amiről egyszer régen verset írt: „Szájunk / mint ól, melyben a disznó / szavak megszállnak éjente..." És megyek az orrom után.

 

 

2019. február 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Európa és Kelet-Európa

A kelet-európai euroszkeptikus, „illiberális” etnicistáknak és emberjogi-alapjogi föderalistáknak-univerzalistáknak egyaránt hibájuk a gazdaság naturális értelmezése. A pénzt >

Tovább

Notre-Dame: Ablak a világra és a lélekre

Nem: nem ez volt az utolsó húsvét! Húsvét már most vasárnap is lesz, a Miasszonyunkban is. >

Tovább

„Kettős mérce”

Egyértelmű, hogy az MNT a fideszes/véemeszes politika szolgálatában áll, a közösség érdekeit szolgáló önálló állásfoglalásra/kiállásra (főleg >

Tovább

A nemzetállamok Európája

A magyar média nem igazán számolt be olyan részletesen és pártatlanul a milánói találkozóról, mint az >

Tovább

„Adminisztratív autonómia”

Az egykoron baloldali, időközben fideszessé vált biztos ezzel a meghatározással bővítette a nemzeti kisebbségi autonómia fogalmát, >

Tovább

Jugoszlávia bombázásának krónikája

Húsz évvel ezelőtt, 1999. március 24-én este nyolc óra körül a NATO-légierő megindította támadását az akkori >

Tovább

A színész meg a többiek

Attól sem vagyok boldog, ha látom, hogy a félrebeszélésének tényleg több köze van a hülyeséghez, mint >

Tovább

A válságról az ifjúságnak

Ez a társadalom gigantikus erkölcsi hulla. De az emberek, akikből áll, még föltámadhatnak, és új életet >

Tovább

Kopogtat a fasizmus

A fasizmus a küszöbünkön, környezetemben pedig továbbra is tartanak a kisstílű leszámolások, személyeskedések, sárdobálások. Végel László: >

Tovább

Önjelölt elnök

Pásztor tapasztalt/ravasz politikusként mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy újból elnökké válasszák. Nem kell kételkedni: >

Tovább

Könyörgöm, ki a hatalom része Szerbiában? Tán a mókusok?

A Második Nyilvánosság (Gy. Zs.) reagálása Pásztor István azon állítására, hogy a VMSZ  egy milliméter ezredrészével >

Tovább

A második csapás

„Orbán céljain nem a néppárti reakciók változtattak, hanem az a felismerés, hogy ismét legyőzték. Meghiúsult az >

Tovább