2021. június 13. vasárnap
Ma Antal, Anett névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Traktátus a szabadságról

Radics Viktória
Radics Viktória

Feltérdeltem, próbáltam az eszemmel gondolkodni azon, hogy hogyan kell összeilleszteni, majd odaerősíteni – vagy fordítva! – ezeket a műanyag izéket, és egyszeriben megpillantottam apám kezét, mintha odanyúlt volna értem, és mintha megfogta volna a kezemet. Radics Viktória (Litera):

A vécében guggoltam, na nem a kagylón, hanem a padlón. Mellettem hevert a műanyag vécédeszka, számos csavar és ún. csavaranya (kóstolgatom ezt a szót), meg néhány srafcíger. Ugyanis a hátsóm alatt – bevallom – eltörött az előző vécédeszka stabilizáló ékje vagy mifenéje (nem vagyok szakavatott, ahogy a rádióban mondani szokták, nem vagyok szakértő e tárgyban), és most az volt a sürgős dolgom, hogy lecseréljem az egészet az új, török ülőke—fedél komplexumra, amit a sarki Hongkong áruházban vásároltam.

Először is le kellett feszegetni a régit. Több szerszám megfordult a kezemben, amelyeket a kamrából hoztam át a klozetbe. A kamrába való benyitás rendesen kisebb megrázkódtatással jár számomra, mert a kamra nálam nem csupán élés-, hanem múltkamra is, ahonnét mindig megcsap az emlékek áporodott szaga. Régi edények, naplók, kidobott kéziratok, a tévesen bakelitnak nevezett, hajdanán gyönyörűséget okozó hanglemezek tornyai (Pilinszky, Kocsis, Bartók és Chopin!), kábelek, szögek és konzervek, fából faragott monumentális karácsonyfatalp... A szerszámok is emlékek már, a férjeméi. Van egy fúrógép is, amitől szabályosan elijedek, még sose mertem hozzáérni.

Szóval guggolok, valahogy le kell feszegetni az előző ülőke benn ragadt műanyag bütykeit, izgulok, az egyik ujjam már vérzik egy kicsit, beszakadt a körmöm. Jó szag van az illemhelyen az illatosítóknak köszönhetően, nem az a bajom. Hanem hogy ha ezt én most nem tudom megcsinálni, akkor az autonómiaképzetemnek annyi. Olyan ez a bizonyos autonómiaképzet, mint a vagina dentata, kitörnek a fogai, és tátva marad a szám: még hogy férfi nélkül nem tudnék ellenni? Nem vagyok elég szuverén? Egyedülálló nők, feministák! – morogtam magamban –, ennyire ne lennénk függetlenek, hogy még egy szaros csavart sem tudunk kitekerni? Kifog rajtunk egy ilyen, egy ilyen elemi szerkezet?

Nekiveselkedek, a nyakát akarom kicsavarni, és egyszeriben eszelős önreflexióm támad. Ez lennék én? Egy kétbalkezes, erőszakos, tehetetlen nőszemély? Aki padlót fogott, és egyedül még a legegyszerűbb műveletet sem tudja elvégezni, nem képes kihúzni valahonnan valamit? Itt ül nekem a vécében, nyalja az ujját, és mindjárt visít?

Feltérdeltem, próbáltam az eszemmel gondolkodni azon, hogy hogyan kell összeilleszteni, majd odaerősíteni – vagy fordítva! – ezeket a műanyag izéket, és egyszeriben megpillantottam apám kezét, mintha odanyúlt volna értem, és mintha megfogta volna a kezemet. Apám ezermester volt. Mindent meg tudott javítani, a vastag kezével még a fekete-fehér televíziókat is megszerelte, a legfinomabb rézdrótokkal, mikrocsavarocskákkal operált, de ugyanúgy értett a betonkeverőhöz, a favágáshoz is, ő még a műanyag papucsot is összeszögezte. A „Jugoplasztika" fénykorában értékük volt a műanyag papucsoknak, és ha Magyarországra utaztunk vendégségbe, a „Jugoplasztika" kék, zöld, sárga papucsait vittük ajándékba a rokonoknak. Férfit is, nőit is. A férjem legalább ambicionálta a szerelést, néha sikerült is neki, lett villany, fölkerült a karnis, sőt még a fregolit is újjávarázsolta, amikor összeomlott a csigaszerkezet, és hatalmas robajjal lezuhantak a mosott ruhák a mennyezetről a kövezetre. Most azonban itt vagyok férfi nélkül a nagy autonómiámmal, vagyis itt vagyunk mi, csupa nők a családban: a húgom, az anyám, a lányom és én, láncolat nőkből, melyet nem reparál pillanatnyilag senki.

Pedig apám keze valahol benne van az én kezemben is, ha már a lába benne van a lábamban, mert a lábujjaink egyformán tömpék, és egyforma kék szemünk is van, bár az övé világosabb. A csontos homlokom is az övé, és a számon a cserepek. „Ahogy öregszel, egyre jobban hasonlítasz apádra", mondta egyszer a megboldogult férjem, és én megijedtem, megsértődtem, ma már azonban, a változókoron túl, tagadhatatlan, hogy bizony így van. Öregasszonyból öregember, öregemberből öregasszony, a metamorfózis hova vezet? Nem baj, apám érzékenyebb volt, mint anyám, ugyanakkor dezartikuláltabb. Anyám árnyékában még kevésbé tudta kifejezni magát. Mostanában, ha a fürdőszobában kicsit érzékenyebb állapotban a tükörbe nézek, gyakran látom ott az apámat, és a háttérben más családtagokat is, mintha valami különös gyülekezés történne a foncsoron túl.

Rájöttem, hogy nem feszegetni kell különféle hegyes szerszámokkal – még a spaklival is megpróbálkoztam – a régi ülőke beragadt részecskéit, hanem alulról ki kell csavarozni az anyát. Ehhez a művelethez villáskulcsra volt szükség és egy újabb jóga-pózra. Egészen közel került az arcom a kagyló vizéhez meg a nem makulátlan pereméhez, és úgy éreztem, hogy ez most a nagy pillanat, amikor apám előtt vizsgázom. És minél tovább gondoltam reá, annál ügyesebb lettem; már nem is érzékeltem az idő múlását, az ő tudására és tehetségére figyeltem, és úgy mozgott a kezem, ahogy ő irányított.

Elszántam magam, hogy ha a fene fenét eszik is, ezt az egészet nekem – egyedül – itt és most nyélbe kell ütnöm. Holnap befut a lányom, nem ülhet a hideg porcelánra, és szégyelleném is előtte a töketlenségemet. Csavargatás közben azon filóztam, a nagyapám szavát használva, hogy megette a rosseb a nagy női függetlenséget meg a híres emancipációt, hát nem jobb volt gyerekkoromban, amikor ez nem volt téma? Igaz, anyámat nem kellett félteni. Ha elvonatkoztatok, gondoltam, belátom, hogy sose vagyok független, semmitől sem vagyok független, minden percemet meghatározza száz faktor, a testi szükségletektől az időjárásig és a haza helyzetéig. Ha Magyarország dől, dőlök vele én is, ahogy Jugoszlávia vesztébe is belebuktam, ha lány létemre nem is vittek el katonának, hogy elessek a fronton. Apám sem volt már katonaköteles, de a háború a gyomrára ment, és nemsokára hasnyálmirigy-gyulladással műtötték, alig élte túl.

Ha az eszmefuttatásom nem elég logikus, kérem, legyenek tekintettel a szituációmra. Én mint nő megállok ugyan a saját lábamon, egyedül gyürkőzök, azonban reszket a térdem, és ebben a szent pillanatban is a férjem itt hagyott szerszámaival meg az apám kezével dolgozom. Rá vagyok utalva a halott férfiakra, no és hány élőre! Nem kívánom kisebbíteni a függőségemet, nem akarok többet emancipálódni, csaptam le az új, török deklit, mert sikerült fölszerelni. Igaz, be kéne betonozni a tövénél a kagylót, mert egy picit inog és szagokat ereszt. Fogalmam sincs, hogy hogy csinálják a betont. Miből van? Hacsak nem cement.

Apám direkt szeretett betonozni, kicsit túlzásba is vitte. Ma is hallom a betonkeverő mély, karcos, rút hangját, és látom apám kezében a lapátot. Gyerekkoromban, ahogy fejlődött az ország, a plasztiknak meg a betonnak nagy divatja lett. Meggyőződésem, hogy ha apám ma élne, a számítógépemet is meg tudná agyusztálni. A mobiltelefon kezelésébe már kezdett belejönni, amikor váratlanul meghalt. Vagy talán most is együtt vagyunk, amikor a kezemmel, melynek ujjai ugyancsak megvaskosodtak, a billentyűket verem? Ő nem szerette az ilyen misztifikációkat. A férjem se. Akinek a picit párnás ujjperceit láthatom viszont a lányom finom kezén.

Nemrég valami miatt – egy másik, egy élő férfi költő hasonló verse okán – felelevenedett bennem József Attila híres töredéke: „Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!" Eltűnődtem ezen a kapcsolaton a halottakkal, és ki kellett magamban mondanom, hogy én ilyenkor „édesapámat" gondolok, és az aput látom. Csöppet se bánom ezt a beteljesületlen szerelmet. Apám nélkül nem tudnék szerelni. Egy másik halottam nélkül pedig, akinek még kékebb szeme volt, szeretni nem.

Amikor a fürdőszobatükörből apám szeme néz vissza rám, nem tudom, hogy ő most mögöttem van-e, vagy előttem. Egyre jobban szeretem a gyerekversikéket. Volt egyszer egy Mehemed... A török fröccsöntőknek végül hálás voltam, hogy csak törökül tüntették fel az összeszerelési utasítást. Így rádöbbenhettem a szabadságom, egyáltalán a szabadság hiányára, amit ez alkalommal szerencsére pozitívan ítéltem meg. A napokban egy másik strófa forog a fejemben folyton, szintén József Attilától: „Oly könnyen száll a hold, / mint a fölszabadult". Belesápadok, hiszen ez a tér a hideg, holtan sötétlő űré!

De vissza az élés-kamrába, elrakom a szerszámokat a helyükre. Reccsen a térdem, mikor fölállok. Egy könnyebb fenék jót tenne. A tapasztalatok azonban kívülről is rárakódnak az emberre, és végül rácsukódnak, mint a nézetekre a szemhéj. „Szemhéjam megvastagszik, illetve / elsörtésedik, mint a szalonnabőr" – írta egy másik férfi költő, Marno János. Az ő nézését is kölcsön szoktam venni, vagy azt a „disznó szájat", amiről egyszer régen verset írt: „Szájunk / mint ól, melyben a disznó / szavak megszállnak éjente..." És megyek az orrom után.

 

 

2019. február 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Maradj mindig idegen!”

„A tisztes regény- és tárcagyáros nénik, a silány novellisták és fűzfapoéták, a grafomán puhányok - szögezte >

Tovább

Ki lesz a győztes – a VMSZ vagy az SZHP?

Kétlem, hogy bárkinek is (beleértve a lovas Pásztort is) van áttekintése arról, hogy milyen a helyi >

Tovább

A posztszocialista államokban, a több évtizedes elzártság kultúrája túlélte a vasfüggönyt

Csakhogy a folyamatot ez nem állítja le. Az idegenelleneséget hirdető kormányközeli médiumok a hírműsorukban hirdetik a >

Tovább

Az udvari cselszövések egyre zavarosabbak

Zágrábban győztek a baloldali zöldek, Rijekában a szocialisták, de csak a zöldekkel való koalícióban, Splitben pedig >

Tovább

Lovas esete Zemannal

Mindezek alapján talán érthetőbb, hogy a – többek szerint vitatott – irodalmi és politikai ambícióiról is >

Tovább

Kiszorítósdi

Június 13-án eldől, hogy „Bácskossuthfalva 86 százalékban magyar lakossága”, „kiengedi-e a kezei közül a magyar önkormányzatot”, >

Tovább

Elfogynak a magyar jogászok (is)!

A junior I. Pásztor, aki – a pozíciójánál fogva – eddig is tehetett volna a magyar >

Tovább

Play Sinkó

A demokrácia válsága, posztfasizmus, autokrácia, diktatúra… Egyre gyakrabban találkozom ezekkel a fogalmakkal. Lehetséges-e, hogy ez csak >

Tovább

Handke és a Balkán

2014-ban Handke a Nobel-díj megszüntetését javasolta, mert az téves irodalmi kánont teremt. Az, hogy ő lett >

Tovább

Nem stratégia, cselekvési terv kell!

Lehetne a nyelvhasználati stratégiát még tovább is elemezni és talán ki is alakulna egy valós kép >

Tovább

Együtt a fekete listán

Együtt írtuk alá azt a kiáltványt, amelyben figyelmeztettük a közvéleményt az extrém nacionalizmus, a populizmus és >

Tovább

Átmenet a médiaháborúból a polgárháborúba?

Tény, hogy AV hatalmának egyik pillére az általa ellenőrzött elektromos és a nyomtatott sajtó. Erről pedig >

Tovább