2019. július 20. szombat
Ma Illés, Margaréta névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Karácsony és Hunvald

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Horváth Csabát már legyőztük. Hát hajrá. Ha valaki emiatt mindenképpen reménykedni akar, én nem fogom lebeszélni. De ne szánjanak rá túl sok időt. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):

Ne kényeskedjünk! Ereszkedjünk alá a hétköznapi politika mélységeibe.

A parlamentáris balközép fővárosi előválasztásán Karácsony Gergely az eredetileg zöldbal irányzatú Párbeszéd társelnöke, zuglói polgármester nyert a Magyar Szocialista Párt tessék-lássék jelöltjével szemben. Nagy többséggel. Karácsony Gergely rokonszenves főpolgármester-jelölt lesz, ha az előválasztás második fordulóját is megnyeri az érdekfeszítő Puzsér Róberttal és másokkal szemben. Én – sokakkal egyetemben – kedvelem Karácsony Gergelyt, aki irányváltásaival, habozásaival és bizonytalanságaival együtt (sőt: bizonyos értelemben éppen miattuk) alkalmas lehetne rá, hogy valamicskét javítson Budapest helyzetén, amely elég pokoli, hasonlóan más világvárosokéhoz. Meg hát legfőbb ideje lenne, hogy a Fidesz-ellenes budapesti többség ne válasszon magának megint fideszes főpolgármestert, ami tiszta nevetség.

Csakhogy.

A főváros VII. kerületében a csúnya ügyekért többszörösen elítélt Hunvald Györgyöt, volt kerületi polgármestert, az MSZP kerületi szervezetének nemrég újraválasztott elnökét indítaná a pártcsoportja... Igaz ugyan, hogy az ügyészi-bírói eljárás kissé zűrzavaros volt, és hozzáértők szerint nem elég meggyőző, de – egyszerűen kifejezve – Hunvald Györgynek a szeme se áll jól, habár az Erzsébetvárosban a jelek szerint népszerű, Isten tudja, miért. (De arra is emlékszünk, hogy az ellenségesen elfogult ügyészség indítványára Hunvald Györgyöt ésszerűtlenül és szokatlanul hosszú ideig tartották előzetes letartóztatásban, avagy vizsgálati fogságban, tehát azelőtt büntették, mielőtt a tényeket a jogerős ítélet megállapította volna. Ez részben magyarázat lehet rá, hogy miért tartanak ki mellette korábbi választói.)

Tudjuk jól, hogy a Magyar Szocialista Párt meglehetősen korrupt, a szó régimódi, divatjamúlt értelmében: simlis, megvesztegethető, cégbuheráló, atyafiságos, adócsaló, umbuldáló, sutyerák stílusban – e stílus iránt akár nosztalgiát is érezhet a magyar ember a sztratoszférikus-orbitális-ballisztikus vagyonkisajátítás orbáni diadalainak korában. Az MSZP kisipari-háztáji-melléküzemági csenései és zsebelései – az időszámításunk előtti privatizáció csekély haszna főleg multinacionális nagyvállalatokat gazdagított, a korabeli pvc-nyakkendős, makkoscipős (eperfagylaltszínű frottírzoknival!), CB-telefonos, potrohos rablólovagok ma legjobb esetben járási temetkezési vállalkozók Kazahsztánban vagy Nógrádban – szinte krúdyasan poétikus kalandorságok a mai digitalizált-robotizált kutyagumihoz képest. Egyben persze a túlhaladott lúzerságot is képviselik, ennyiben van némi népi jellegük. A KISOSZ és a SZÖVOSZ (no meg az MHSZ) szelleme lebeg fölöttük, az úgynevezett „ügyeskedő kádári kisember” szelleme, meg a „kijárások” és „kiskapuk” archaikus mítoszai. A fusi. Meg a lopikálás. A feketézők meg a valutázók meg a táppénzcsalók meg a géemkázók. Meg a tervalku. Ah, az aranyló előidők!...

De nekik bealkonyult.

Az biztos, hogy ilyen Hunvald-ügyekkel a meggyöngült pártközpont alig tud bármit kezdeni, Orbán össznépi-totális médiavállalata, amely épp most kezd a lakosság kollektív tudattalanjává fejlődni, viszont megkapja belőlük a helyhatósági választási kampány vezérmotívumát. Eddig is ilyesfajta velőtrázó címeket olvashattunk az Online Nemzeti Alsótudat tegnapi számában: „Nagypofájú ellenzéki képviselő autót vásárolt!”, „Panaszkodik az elszemtelenedett ellenzéki, de kifestette a konyháját!”, „Nyaralni volt a sztrájkvezér!”

De hát ez a vicinális, nekem-a-Balaton-a-Riviéra-műszálas-kardigánban hangulatú, aranyfüstös, kispolgári dekadencia (némi jaj-cica-egyem-aztával elegyítve) végzetes. Az új választók zömének annyira időszerű, mint a deresre húzás meg a kerékbe törés meg a zúzapörkölt.

És megvan a kampány szubdomináns melléktémája is: összefogott az antiszemitázó-fasisztázó balliberális Soros-ellenzék az antiszemita-fasiszta Jobbikkal! A kormányzó jobboldal ójja meg zsidainkat az iszlámmarxista-migránssimogató, szélsőbaloldali EU-elitklikktől! Olyan megkérdőjelezhetetlenül acélos jellemű közéleti személyiségek tárják föl a baloldali antiszemitizmus rejtelmeit, mint Köves Slomó és Gerő András! A bokorugró szoknyát viselő Sneider Tamásné férje nyakában ülve Heil Hitler!-t int a magyarságnak kettejük szabadtéri esküvőjén, miközben a cigányverő pártelnök zeneszóra buzizik és zsidózik és szkinhed! És ezt tűri az Európa-párti, ám fehérellenes és férfiellenes álbaloldal!

És ráadásul ebben még van is igazság, ez a legrosszabb.

A XXI. századi Jobbikkal való XXI. századi összefogás – nemcsak én mondom – egekig bűzlik. Márpedig ezen nem lehet segíteni, erre az egész középbalközép-jobbközép ellenzék láthatólag elszánta magát, itt a rendszerdöntés Legmagasabb Érdeke „fölülírja” azt, amiért rendszert váltani érdemes. („Propter vitam vivendi perdere causas”, Iuvenalis, Sat. VIII, 83-84. Osz-posz.)

Igaz, hogy ezt a Napi Orbánharsona is mondja, de afelől még sajnálatosan valódi probléma. De a Megyei Viktor vezércikke – azon túl, hogy követi az amerikai és európai szélsőjobboldal hirtelen szerelmi föllángolását az arabcsépelő izraeli hipercionista kormány és véderő iránt – persze túlontúl tartózkodó. Arról szót sem ejt természetesen, hogy 1. központi parancsszóra az addig egyöntetűen és sandán zsidózó orgánumok lelkesült tárcaírói az antijudaizmus és a nácizmus lángostoraivá lényegültek át, egyik napról a másikra (bár közben „Csurkának mindenben igaza volt”, sapienti sat), meg arról se, hogy 2. amint a miskolci számozott utcák harmincesztendős története mutatja (lásd Horváth Aladár nagyszerű és maradandó tanulmányát az Élet és Irodalom legutóbbi számában), az ÖSSZES jelentősebb pártok egyetértettek a cigányellenes rasszizmus alaptételeit illetőleg, tehát az MSZP-nek és a DK-nak nem kell most kompromisszumot kötnie a fajgyűlölők egy részével, hiszen erre már igen régi precedensek vannak – és az, hogy valaki a zsidókkal szemben nem rasszista (mert az MSZP és a DK persze csakugyan nem antiszemita), de a cigányokkal szemben igen, baloldali embert nem vigasztal, enyhén szólva.

Tehát a Jobbikkal összefogó balközép-jobbközép kell a fészkes fenének. (Őszintén respektálom a kipróbált szélsőjobboldali Murányi Leventét, aki elmondta az egyik Jobbik-gyűldében, hogy nem akar vörös lobogós tüntetéseken részt venni. Ugyanezt érzem én is az árpádsávos zászlókkal kapcsolatban.)

Csakhogy.

Miközben a Jobbik elleni kormányzati-közszolgálati-össznemzeti sajtókampány egyik célja az, hogy olyan ellenzéki cikkek íródjanak, mint ez itt (a csuda vigye el), vagyis jöjjön zavarba itt mindenki, aki nem kimondottan fasiszta, a másik célja egyszerűen egy viszonylag erős ellenzéki párt megsemmisítése, ami ellen viszont szabadságpárti énünk horgad föl. Az, amit a Határokon Átívelő Magyar Rogán és a többi kormánylap művelt Vonával és a Jobbikkal (többek között titkos ügynökök által elcsórt személyes dokumentumokkal, a jelek szerint fölvásárolt vagy megzsarolt Jobbik-tagok gusztustalan „vallomásaival” stb.), az példátlan, és az Állami Számvevőszék döbbenetes pénzbüntetésével együtt, amely a Jobbik de facto betiltását jelentheti, világosan mutatja, hogy itt az alkotmányos védelemnek és a politikai pluralizmusnak rég befellegzett.

Ugyanakkor.

Ezek a kétes eredetű leleplezések – sajna, sajna – fölhívják rá a figyelmet, hogy a Jobbik csak az imént még fasisztoid párt volt, neonáci és neonyilas árnyalatokkal. A Heti Antifinnugornak hiányzik hozzá az erkölcsi joga – mert a faji, etnikai és nemzetiségi uszításnak szenteli hasábjai zömét, s a homofóbiához, nőgyűlölethez esténként már fáradt néha –, hogy ilyesmiket szóvá tegyen. De tényállításai a Jobbik közelmúltjáról gyakran (bár nem mindig) igazak. Kitől viszolyogjunk jobban? A verseny éles, a választék lehangoló.

Ámbátor.

A mélyorbáni hírszerkesztés virtuóza szerint Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő, a Jobbik egyik vezetője kritikus szavakat ejtett a fajvédő határkerítések rendszeréről. Ilyesmit se a balközép, se a XXI. századi halványzöld-neocentrista erők nem mernének már mondani. Demokratikusabb lenne az exfasiszta, mint az exliberális? Ne csüggedj, olvasóm, lesz ez még bonyodalmasabb is.

S akkor ott van a rokonszenves Karácsony Gergely és köre, amely kör többször kinyilvánítá, hogy itt önkényuralom van – hol orbánság van, ott orbánság van, hol orbánság van, mindenki szem a láncban, stb. –, és akkor mégis hogyan képzeli, hogy szabad választáson nyer Budapesten? Az állami televíziónál lezajlott parlamenthelyettesítő performansz és az O1G formula lázadó jelszóvá magasztosulása – s evvel a békeidőben érvényes jó modor fölmondása – nem arra utalt talán, hogy a civilizált versengés-vetélkedés passzé?

Itt a csapdahelyzetek egymásba kapcsolódnak. Karácsony Gergelynek a Jobbik, az LMP és a Momentum támogatása nélkül gyöngék az esélyei, mert a (nemcsak önhibájából) tehetetlen Tarlóst valamiféle pártonkívüli vagy pártok fölötti, goromba nagybácsiként elfogadta, vagy inkább megszokta a közönség, akitől ugyan nincs mit várni, de aki garantáltan megtestesíti azt az önzést, kedélyes durvaságot és közhelyes előítéletességet, amelyet mindenki oly jól ismer, bár mélán utál. De megújulást Hunvaldokkal, Csabákkal, demokratizmust a Jobbikkal, elvszerűséget a kicsinyesen alkudozó partnerekkel, szociális szemléletet Gyurcsánnyal, rációt Puzsér-vitákkal: ezt elhitetni – ehhöz kevés lesz a kedves mosoly meg annak a bizonyossága, hogy azt, amit leírtam, Karácsony Gergely legalább olyan jól tudja, mint én, bár neki tuti, hogy több a fájdalmas és bizarr élménye, mint a kívülállónak.

Éppenséggel alakulhatnak úgy a véletlenek – bár nem valószínű –, hogy ez az ellenzék (és az Isten szerelmére, hát milyen ellenzéke lehet egy tekintélyuralmi rendszernek?!) valamiféle sikert arat mégis az idén, az előre látható végeredménnyel. Karácsony már Zuglóban láthatta, hogy a szociálisan és kulturálisan egyformán konzervatív és bizniszlelkű Fidesz–KDNP és MSZP sűrűn összefog ellene, hogy ellenzéki közgyűlési többség se jelent progresszív többséget a legtöbb fontos kérdésben.

Egyrészt van tekintélyuralmi rendszer, másrészt az ország nem nyugodt. A munkások (ha tetszik: a dolgozók, ha tetszik: az állami és magánalkalmazottak) mozgolódnak, az egyetemi diákság is elégedetlen. Kevesen vették észre, de mintegy 200 magyar író nyilvánította magát szolidárisnak a tüntetőkkel és a sztrájkoló vagy sztrájkra készülő munkásokkal, és a frontálisan támadott értelmiség más csoportjainak is szemlátomást elegük van. Mindez aligha fordítható le – a jelenlegi körülmények között – a választások nyelvére.

Az ellenzéki pártok tehetetlensége és tehetségtelensége nem az oka a rendszer szilárdságának, hanem megfordítva: a rendszer szilárdsága az oka gyöngeségüknek. A mindenkire ránehezedő autoritárius füstköd nem kedvez a politikai tehetségnek és a közéletre hivatott kedélyalkatnak. Az 1990-i fordulatot két esztendő hangos vitakedve, viszálykodása, forrongása, szerveződése előzte meg, a sajtó és a rádió szabaddá tette magát, egyesületek százai alakultak, ihletett új emberek ezrei jelentek meg mindenütt, merész és érdekes gondolatokkal. Az ún. tárgyalásos átmenet már csak formába öntötte (úgy-ahogy) azt, amit a tömegek voltaképpen már kiharcoltak. (Ezért volt az átmenet békés. Az állampárt már veszített, és tudta is, hogy veszített.) Most ilyesmiről szó sincs, legalábbis egyelőre. Ami igazán érdekes, a hivatalos politika maradékain és a választási mechanizmusokon kívül történik.

Béke nem lesz. Ezt Orbán intézte így, az ő fejére hullik vissza.

Úgyhogy a jelenlegi hivatalos ellenzék alacsony morális és intellektuális színvonala nem oszt, nem szoroz. Kár, mert a példamutatásnak lenne értelme – ugyebár ez a képviseleti rendszer egyik klasszikusan föltételezett alapja. De ezen világszerte túl vagyunk, a többpárti parlamentarizmus bukásra áll mindenütt. Igaz, forradalom sincs, hanem egyelőre csak a teljes tagadás, a totális elutasítás, amit szépen illusztrál a sárga mellényesek mozgalma Franciaországban. Ami a hivatalos – parlamenti, regionális és helyi – politikában folyik, az méltatlan és nevetséges.

Horváth Csabát már legyőztük. Hát hajrá. Ha valaki emiatt mindenképpen reménykedni akar, én nem fogom lebeszélni. De ne szánjanak rá túl sok időt.

 

2019. február 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A szabadkai Houdini

Szemmel látható, hogy Bogdan Laban a szabadkai hatalmi elit (és a szélesebb értelemben vett hatalomgyakorlók) számára >

Tovább

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább