2019. június 15. szombat
Ma Jolán, Vid, Viola névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Édesanyám 4 év börtöne „tyúklopásért”

Kasza László
Kasza László

Édesanyám ezt válaszolta: „Miniszterelnök úr, magának majd odafenn kell elszámolni tetteiért. Én a magam részéről, mint vallásos keresztény, természetesen megbocsátok. És most jöjjön, igyunk egy kávét. Én főztem, nincs benne méreg.”Kasza László:

1950. március 18-án, délután apai nagyszüleim tapsonyi házának nappalijában Gulácsy Irén Fekete vőlegények című könyvét olvastam. (A háború után ebben a kis somogyi faluban éltünk édesanyámmal és öcsémmel, miután édesapám disszidálásra kényszerült.) Egyszer csak kopogtatás nélkül nyílt az ajtó, és egy testes férfi kérdezte köszönés nélkül: „hol a Kaszáné?” Felálltam, bemutatkoztam, és mondtam, hogy „édesanyám a másik szobában öltözik, mert hívatták a tanácsra”. A férfi szó nélkül elindult a másik szoba ajtaja felé. Én utána kiáltottam: „mondtam, hogy öltözik, hagyja.” De az idegen akkor már kinyitotta az ajtót, benézett és visszaszólt a kísérőjének: „itt van, maradjatok, én visszamegyek a tanácsra”.

Édesanyám kijött, kérdezte, hogy ki kereste. Mondtam, nem tudom, nem mutatkozott be. Ő feltételezte, hogy megint az AVH lehetett, édesapám miatt. Aztán ment a tanácsra.

Ami ezután történt, azt csak négy év múlva, szabadulása után tudtam meg tőle. Azzal kezdődött, hogy egy férfi egész úton a nyomában volt. A tanács előtt ketten várták. Felkísérték a titkár irodájába, és közölték vele, hogy beviszik Kaposvárra kihallgatásra. A tanácstitkár javasolta, hogy hallgassák ki helyben, de durván elutasították. („Ha sokat akadékoskodik, visszük magát is.”) Édesanyám kérte, legalább mondhassa meg otthon a gyerekeinek és az anyósának, hogy csak később megy haza. Ezt megígérték neki. Betuszkolták a lent várakozó autóba, jobbról és balról egy AVH-s ült mellé, a harmadik vezetett. A falu közepén azonban nem a mi házunk felé fordultak, hanem Böhönye felé. Édesanyám figyelmeztette erre őket, amikor mindkét mellette ülő pisztolyt vett elő, és elmondták a hivatalos szöveget, aminek az volt a lényege, hogy le van tartóztatva, és minden gyanús mozdulatára lőnek. Édesanyám sírni kezdett, hogy a gyerekei és az anyósa várja (az öcsém 10 éves volt, én 13, a nagymama pedig 80), mire az egyik ÁVH-s gúnyosan „megnyugtatta”: „lesz idejük megszokni, hogy nincs otthon, mert ez eltart egy ideig.”

Mi otthon vártuk. Délután Csapó Feri bácsi, a kisbíró jött, hogy a tanácstitkár üzeni: bevitték édesanyámat Kaposvárra kihallgatásra, de megígérték, hogy még aznap visszahozzák. Estig nem jött. Lefekvés után összebujtunk az öcsémmel édesanyám ágyában, hogy észrevegyük, amikor visszajön. Nem jött. Amíg el nem aludtunk, sírtunk. Másnap sem jött. Csak négy év múlva.

Édesanyám szabadulása után nagyon szűkszavú volt, amikor arról volt szó, hogy mi történt vele az alatt a négy év alatt. Nem panaszkodott. Amikor erről kérdeztem, mindig azt mondta: „Kisfiam, ez az én magánügyem. A Jóistenre és rám tartozik. Ő ezt szabta ki rám. Ki vagyok én, hogy felülbíráljam az ő akaratát?” Többet mondott közös sorsukról sokkal később, már Münchenben Bakos Ica néni, akivel annak idején édesanyám együtt járt Wiener Neustadtban az angolkisasszonyok líceumába, és akivel aztán évek múlva a kalocsai női börtönben találkozott. De erről később.

De vissza a letartóztatásához. Tapsonyból elvitték Kaposvárra, az ÁVH megyei központjába. Rabruhát adtak rá, elvették az óráját, karikagyűrűjét, és bekísérték egy cellába. Két napig nem szóltak hozzá. Harmadik nap vitték az első kihallgatásra. Három civil ruhás nyomozó ült vele szemben. Az első kérdésük az volt: „ugye tudja, hogy miért van itt?” Édesanyám mondta, hogy nem. „Akkor mondom” – válaszolt az egyik kihallgató, és sorolta: nem jelentette fel férjét, hogy ő a dunántúli fehérgárdisták fegyverraktárosa; nem jelentette disszidálási szándékát; nem jelentette, hogy ki segített neki ebben; mikor, hol találkozott férje az amerikai titkosszolgálat tagjaival; tudják, hogy jelen volt ezeken a találkozókon; milyen konkrét terveket szőttek a Magyar Népköztársaság megdöntésére? Édesanyám minden vádat tagadott. Közölték vele, megvannak a módszereik arra, hogy beismerésre bírják. Második kihallgatása volt a legborzalmasabb. Ő annyit mondott erről, hogy megfenyegették: bevisznek bennünket, a gyerekeit is az ÁVH-ra, és előttünk „szégyenítik meg”. Így mondta édesanyám, akitől egész életében nem hallottam egy vulgáris szót. Csak évekkel később Ica néni mesélte, hogy ez azt jelentette, hogy meztelenre vetkőztetik a gyerekei előtt, és átadják az egyik fegyőrnek „használatra”. (A kihallgató feltehetően más szavakat használt, amelyeket még Ica néni sem ismételt meg.)

Édesanyám ezután csak azt kérdezte, hogy hol kell aláírni. Néhány nappal később rabszállító autóba ültették, és felvitték Budapestre, az Andrássy út 60.-ba, az ÁVH főhadiszállására. Néhány nappal később előállították Péter Gábor, az ÁVH teljhatalmú főnöke dolgozószobájában. Péter rá sem nézett, csak intett, hogy üljön le. Lapozott az elé tett dossziéban. Két-három perc múlva dühösen összecsapta, „Tyúklopással nem foglalkozom” – mondta. Intett a fegyőrnek: „vigyék innen. Fő utca.”

Átvitték a Fő utcai börtönbe, ahol a „katonai felső bíróság” négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. A tárgyaláson nem volt jelen. Az ítéletet később a börtönparancsnok olvasta fel neki. Az írott szöveget nem kapta kézhez.

Mi, ha jól emlékszem, másfél évig semmit nem hallottunk róla. Akkor egy rövid levélben közölte, hogy jól van, „nagyon jól bánnak” vele. Válaszlevelünket megkapta, de később csak a névnapjára, születésnapjára írtakat.

Kalocsára került a női börtönbe. 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök első intézkedései közé tartozott a kitelepítések megszüntetése és amnesztia a koholt vádak alapján négy év alatti börtönre ítélt foglyoknak. Édesanyám ezek közé tartozott. Börtöntársnői egymás után szabadultak. Végül őt is vitték a börtönparancsnokhoz, aki közölte vele: nagyon sajnálom, Kasza, de nem találjuk a maga papírjait. Valószínűleg még az Andrássy úton elkeveredtek, pedig az amnesztia elvben magára is vonatkozik. De jövőre úgyis szabadul, addig maradjon itt. Édesanyám maradt. Négy év után szabadult a következő „igazolvánnyal”, amelyben Heller Mihály börtönparancsnok igazolja, hogy Kasza Józsefné 41 éves napszámos a budapesti katonai felső bíróság hűtlenség bűntette miatt jogerősen kiszabott négyév szabadságvesztésbüntetést a mai napon a kalocsai országos börtönben kitöltötte. Kiszabadulásakor 148 forint 36 fillér készpénzt kapott.

Nem tudom, hogy a 148 forint 36 fillér akkor milyen értéket képviselt. De adtak hozzá egy vonatjegyet is Böhönyéig. Tapsonynak nem volt vasútállomása, csak autóbusz járt naponta kétszer, de amikor aznap a vonattal megérkezett, az már elment. Szerencsére az állomáson a tapsonyi gépállomás traktorosa, Punó megismerte, és mondta neki, „jöjjön, Ella néni, hazaviszem”.

Fekete Pobedával vitték el, traktorral jött haza. Az, hogy a faluban milyen szeretettel, segítőkészséggel fogadták, külön téma.

Rögzítsük: Börtönben töltött négy évéről (vád, ítélet, tanúvallomás stb.) semmi írásos dokumentumot nem kapott. Arról sem, hogy miért katonai bíróság elé került (tyúkot nem lopott). Fizikailag nem bántalmazták. A gyerekei előtti megalázással fenyegették.

Édesanyám az 1963-as amnesztiarendelet után kapott útlevelet, és kijött hozzánk Németországba, ahol öcsém és én már a forradalom óta éltünk édesapámmal. Akkor is szerettem volna interjút készíteni vele a SZER és a német ARD televízió számára, de erre sem volt hajlandó.

Harmincegy évvel később

1985-ben Bécsben találkoztam és interjút készítettem Hegedüs András volt miniszterelnökkel, akkor már nyugdíjas szociológiaprofesszorral. Korábbi tanítványa, Zsille Zoltán mutatott be neki, akivel később az interjút is együtt készítettük. A beszélgetésből több folytatásban részleteket közölt a SZER és Élet egy eszme árnyékában címmel könyv formájában is kiadta. Hegedüs kívánságára az interjú Zsille nevén jelent meg, tartott Kádár megtorlásától. Az én kérdéseimet Zsille később stúdióban olvasta fel. Hegedüs András az interjú készítése során, Münchenben értesült arról, hogy édesanyám részben az ő kormánytagsága idején négy évet töltött börtönben. Kérdezte, hogy találkozhatna-e vele, szeretne bocsánatot kérni tőle. Felhívtam édesanyámat, aki azonnal azt válaszolta, hogy „azzal az emberrel” nem akar találkozni. Másnap azonban telefonált, hogy ha Hegedüs valóban akar vele találkozni, ő hajlandó rá. De hozzátette: „tőlem ne kérjen bocsánatot, hiszen csak egy voltam az ő idején ártatlanul bebörtönzött sok száz magyar közül. Azt viszont tudja meg, hogy nekünk, keresztényeknek, egyik legfontosabb erényünk a megbocsátás.”

Elvittem Hegedüst szüleim lakására. A bemutatkozásnál a volt miniszterelnök azt mondta: „Kérem, asszonyom, bocsásson meg azért, ami magával történt. Miniszter voltam abban az időben, miniszterelnök-helyettes, önkéntesen képviseltem azt a rendszert, így végső fokon én vagyok a felelős a maga négy évéért is.” Édesanyám ezt válaszolta: „Miniszterelnök úr, magának majd odafenn kell elszámolni tetteiért. Én a magam részéről, mint vallásos keresztény, természetesen megbocsátok. És most jöjjön, igyunk egy kávét. Én főztem, nincs benne méreg.”

Életem meghatározó élménye volt ez a két perc. Olyan erények mutatkoztak meg benne, amelyek egyre kevésbé jellemzik világunkat: képesség a bocsánatkérésre és a megbocsátásra.

(Részlet a szerző előkészületben lévő visszaemlékezéséből.)

Élet és Irodalom

 

2018. december 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Undorodom tőletek

Előbb hátba szúrták Bajnai Gordont. Aztán hátba szúrták Botka Lászlót. Aztán hátba szúrták Karácsony Gergelyt. Tamás >

Tovább

Állandó háborús félelemben élünk!

Lehet, hogy az ifjú Pásztornak bizalmas értesülései vannak a koszovói helyzettel és a szerb hadsereg „teljes >

Tovább

Koszovó és Trianon…

Ez a rezsim újjáéledt, a vajdasági magyar pártelit pedig szintet lépett: a hatalomban való részvételért cserébe >

Tovább

Hová tűnt az elnöki tekintély?

Hogy hallgatása mennyire akceptálható, azt majd megítélik a magyar nők, engem azonban Vučić hallgatása jobban bántott, >

Tovább

„Kétnyelvű anyakönyvi kivonatok Óbecsén is”?

Az íráshoz mellékelt anyakönyvi kivonat sem teljesen kétnyelvű: a kiadás a helye már csak szerb nyelven >

Tovább

Ámde

És ez legyen tanulság a többi 99 "leggazdagabb magyarnak" is a listán. Nem lehet alámerülni és >

Tovább

A kisebbségi szemét

Szlovákiát (Magyarországot stb.) csakis úgy lehet megmenteni, ha Európa is megmenekül. Európát csak úgy lehet megmenteni, >

Tovább

Köszönettel tartoznánk Vučićnak?

A „legnagyobb magyar párt” által Vučićnak nyújtott „maximális” támogatása – az elmondottakból ítélve – az „adok-kapok” >

Tovább

Irodalmi szimuláció

A híres-nevezetes irodalmi szalonokban a hatalom jóindulatú felügyelete alatt művészeti forradalomról csevegtek, a széplelkek pedig minden >

Tovább

A multinacionális Szabadka végső felosztása

A Napló információi szerint a július 7-ére kiírt szabadkai helyi közösségi választásokon a VMSZ és a >

Tovább

Tisztességes EP választásról a Délvidéken még véletlenül sem beszélhetünk!

A Vajdasági Magyarok Demokratikusa Közösségének és a Magyar Mozgalomnak – amennyiben a továbbiakban is ellenzékből kívánnak >

Tovább

Délvidéki vidám napok

A Vajdaság felé vezető útnak van egy elkerülhetetlen állomása, amelynek érintése nélkül szinte lehetetlen megérezni az >

Tovább