2019. december 7. szombat
Ma Ambrus, Ambrózia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Az utolsó trianoni trauma

Végel László
Végel László

Mindmáig úgy vélem, hogy éppen a zsidó értelmiségieknek kellett volna az európai színtéren legerőteljesebben kiállniuk a kisebbségiek érdekében, míg a nemzeti oldalnak tudomásul kellene venni, hogy a határon túli magyar kisebbség iránti viszonyuk minőségének próbaköve a magyarországi zsidó identitás tisztelete. Végel László (Szombat):

Bevallom, a mindennapok szintjén a zsidókérdésben szerény tapasztalattal rendelkezem, mivel ez a jugoszláviai magyarság életében sokáig, egészen a magyarországi rendszerváltásig nem játszott fontos közéleti szerepet. A családi életben sem hallottam róla, ez nem volt téma. A királyi Jugoszláviában a zsidók is, a magyarok is kisebbségben voltak, tehát egymásra voltak utalva, ami főleg a polgárság életében volt meghatározó. A Magyar Párt megalakulásában a zsidók is szerepet játszottak, ami mindkét fél részéről némi vitát idézett elő, amely azonban a két népcsoport kisebbségi helyzete miatt nem fajult el. Nem véletlen, hogy Horthy titkosrendőrsége jelentése szerint a „hideg napokat” az újvidéki magyar polgárság tartózkodva fogadta.

A rendkívül dinamikusan fejlődő Újvidék volt egyébként a lassan cseperedő magyar polgárság terepe, ez a város nem Kosztolányi Szabadkája volt, hanem nemzetileg vegyes polgári versenytér, amelyben a magyaroknak fel kellett venni a versenyt a szerb, a német, a zsidó polgársággal, s ez a sokszínűség sokáig, egészen 1990-ig kozmopolita jelleget biztosított. A soknemzetű Jugoszláviában Újvidék őrizte a „dunai egyensúlyt”, a még a nyolcvanas években is ellenállt a szerb nacionalizmusnak. Nem véletlen, hogy a Belgrádban fellángoló nacionalizmus nemzetileg gyanúsnak ítélte meg az Újvidéken születő szerb kultúrát, de a kilencvenes években a kisebbségi magyar pártvezetők is „nemzetidegennek” kiáltották ki az újvidéki magyar értelmiséget. Milošević nacionalista mozgalma alkotmányellenes módon, erőszakosan, vagyis „joghurt-forradalommal” számolt le Újvidék kozmopolita szellemével, amely jelenős módon meghatározta az itt születő kultúrát és irodalmat is. A szerbet is, a magyart is. Ezzel párhuzamosan beindult az újvidéki magyar intézményrendszer felszámolása. Jellemző, hogy a joghurt-forradalom árnyéka ma is rávetül erre a városra, s befolyásolja a magyar kisebbségi politikát is.

Ebben a kontextusban értelmezhető a zsidókérdés rendkívül groteszk mivolta, hiszen nem a saját talaján fogalmazódott meg, hanem a magyarországi események visszhangjaként bontakozik ki. Míg a húszas és a harmincas években az újvidéki zsidók a magyar kultúrában szocializálódtak, addig a II. világháború után inkább a szerb kultúrába integrálódtak. Az ötvenes és a hatvanas években ugyan még léteztek zsidó származású magyar írók, a közös kisebbségi helyzet azonban összebékítette őket, úgyhogy ez sem idézett elő konfliktust. Látens konfliktusra, lopakodó antiszemitizmusra akkor került sor, amikor a kisebbségi kultúrában a zsidó származás, vagy a zsidó gyökérzetű kultúra de facto eltűnt, ennek ellenére magyarországi hatásra a zsidókérdés virtuális problémaként nehezedett a magyar kisebbségre, ami eléggé groteszk tünet volt, hiszen az egyik kisebbség gyanakodott a másik kisebbségre. Ezt bonyolította még a szerbiai közéletben elterjedt álláspont, miszerint Szerbiának jó viszonyt kell kialakítani Izrael állammal, mert a szerbek és a zsidók sorsa azonos, ugyanakkor valóságos propagandaháború folyt a Szerbia ellenségének számító „nemzetközi zsidó” ellen.

Efféle tapasztalatok birtokában szembesültem a magyar közéletben egyre vitatottabb zsidókérdéssel. A hatvanas évek végén jutottam el gyakrabban Budapestre, de mivel akkoriban Szerbiában ez a kérdés nem játszott fontos szerepet, szinte ártatlanul cseppentem bele a számomra idegen szituációba. Barátaimat általában az érdeklődési köröm alapján választottam meg, senkiről sem tudtam, hogy zsidó vagy nem zsidó származású. A kilencvenes években, amikor a kérdés a közéletben megosztó lett, ártatlanságom bumerángként csapott vissza. Egyre több számon kérő hangot hallottam, hogy miért barátkozom ezzel vagy azzal.

Az első tapasztalataim végül is arról szóltak, s éppen ez nehezíti meg az értelmezést, hogy nem faji kérdésként merült fel, inkább úgy látom, hogy az idegen fantomja idéz elő szorongást.

A nemzetileg sokszínű Magyarország Trianon után egynemzetű, egy kultúrájú, egy nyelvű ország lett, s a „trianoni trauma” közé sorolható az is, amiről ritkán esik szó: az idegentől való szorongás. Az egynyelvű, egynemzetű Magyarországon kiveszőben van a másság kultúrája, s ez nem csak a nemzeti oldalt jellemzi, hanem az európai szellemiségű liberális értelmiséget is, amely ugyan nyitott a nagyvilág felé, de a „magyar világnak” szigorúan körülírható határai vannak. Erről a modern magyar próza is ékesen tanúskodik. A magyar prózavilágokban alig található velünk együtt élő idegen, a családtörténetek is vagy tisztán magyar, vagy tisztán zsidó jellegűek. A kettő időnként összeolvadhat, találkozhat, de harmadik lehetőség nincs, vagy alig-alig létezik. A szlovák, az osztrák, a román, a szerb vagy a horvát „hős” nem létezik, vagy ha igen, akkor inkább egzotikus figura, ami érthető, hiszen Magyarországon ez nem jelent valóságos helyzetet. Az én világom viszont egészen más, tele van velem élő ismerős idegennel, aminek külön jelentéstartalma van, amit a magyar recepció alig-alig értelmezhet.

Erre azért érdemes felfigyelni, mert részben érinti a zsidókérdésben jelentkező megoszlásokat is. Az úgynevezett „nemzeti oldal” képviselői a kisebbségi irodalmak nemzetpolitikai vonatkozását hangsúlyozzák, a kisebbségi viktimológiát, ugyanakkor tartózkodva fogadják a zsidó szenvedéstörténeteket. Ezzel ellentétben, bizonyára a nacionalizmustól való félelmükben, az európai horizontú magyar értelmiségiek, s ennek egyik a fő sodrát a zsidó kritikusok képviselik, értetlenül állnak a kisebbségi irodalmak kivételesen modern és bonyolult identitástörténeteivel szemben. Nagyon helyesen, nem a művek nemzetpolitikai vonatkozását emelik ki, hanem esztétikai értékszempontokat követnek, ám az egyetemes emberi túlhevített illúziója eltereli a figyelmüket a multietnikus dimenzióról. Ezt a saját munkásságomban is tapasztaltam: a magyar kritikusok észre sem vették, hogy az Egy makró emlékirataiban egy magyar fiú és egy szerb lány furcsa szerelmi történetével szembesülnek, viszont a szerb kritika rögtön ráérzett erre. A későbbi regényekről, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjének, vagy a Balkáni szépség, avagy Slemil árnyékának identitásanarchiájáról nem is szólnék. Érdekes, hogy a „kisebbségi irodalmaknak” szentelt rendkívül fontos irodalomelméleti könyvet francia irodalomelmélet-írók írták meg (Deleuze-Guattari: Kafka. A kisebbségi irodalomért), s nem a magyarok, akik napról napra szembesülnek ezzel a kérdéssel. Az sem mellőzhető, hogy éppen a kisebbségi szerzők előbb kerültek szinkronba a modern francia vagy német irodalomban oly erőteljesen jelentkező identitásregényekkel.

Erre azért tértem ki, hogy jelezzem, a magyar–zsidó kérdés egyik lakmusza éppen a kisebbségi helyzet iránti szenzibilitás kérdése. Mindmáig úgy vélem, hogy éppen a zsidó értelmiségieknek kellett volna az európai színtéren legerőteljesebben kiállniuk a kisebbségiek érdekében, míg a nemzeti oldalnak tudomásul kellene venni, hogy a határon túli magyar kisebbség iránti viszonyuk minőségének próbaköve a magyarországi zsidó identitás tisztelete.

Ha szabad így mondanom, akkor leszögezném, hogy eme kerülőutak is szükségesek a magyar–zsidó viszony tisztázásához, amelyet valójában nem is neveznék viszonynak, hanem magyar történelmi traumának.  A magyar nemzeti érzésű eliteknek meg kell birkózniuk az utolsó trianoni traumával, azzal, hogy elvesztették az idegent és a másság kultúráját. A jelenlegi európai szintéren ez a lépés nagy nemzeti feladat, ha ez nem sikerül, akkor a magyarság öngettósodik Európában, a magyarországi zsidóság pedig öngettósodik Magyarországon, ami lassan az egyhangúvá váló „kis különbségek nárcizmusát” táplálja. Ha ez így tart még sokáig, akkor visszatérek ifjúkorom tudatlanságához és ártatlanságához, s nem veszem tudomásul, ki a magyar és ki a zsidó, mert a kis különbségek nárcizmusa olyan csapda, amelyből nagyon nehéz kiszabadulni.

 

2018. november 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább

Két bácskai katolikus pap, aki a háború idején Horvátországban szolgált

Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az 56-os sorszámú után a 200-valahányas engedély következett. Másnap egy újabb >

Tovább

Nem a tietekért jöttünk, hanem tiértetek! (I. rész)

Lábra se tudott állni, olyan állapotban volt. A vörösmarti egyházközség akkori vezetője, a hatvanegynéhány éves Tűr >

Tovább

„Ej, ráérünk arra még!”?

Előre lemondani a választásokon való részvételről, a megmérettetésről, amikor – a magyarországi október 13-ai választásokhoz hasonlóan >

Tovább

A statisztaszerep bevállalása

Egy végtelenül cinikus álláspont fölvázolása következik a tavasszal esedékes szerbiai választás bojkottjával kapcsolatban, politikai kiskáté formájában. >

Tovább

Kifelé a Machiavelli-fasorból

Az Orbán-rendszer büszke arra, hogy egyetlen megállapodást sem tart be, semmiféle jogi és erkölcsi szabály, se >

Tovább