2024. február 27. kedd
Ma Edina, Viktor, Győző névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Nem térfoglalás, hanem térvesztés!

Tartok tőle, nem egyéb, már csak egy földön elterülő, haldokló oroszlán a mi magyar sajtónk – akinek annyi ereje sincs, hogy a farkát fölemelje, nemhogy visszaharapjon. Szabó Angéla:

Jól bevált, ősrégi praktika: amit nem szeretünk kiakasztani az ablakba, kitenni a kirakatba, arról inkább nem beszélünk, azt igyekszünk elhallgatni. Hogy a vajdasági magyar sajtóban igen sok baj van nemcsak a kréta, hanem a toll, a papír és a mikrofon körül is, azt nem kell különösebben részletezni.

Nincs médiastratégiánk. Papíron. Nincs tájékoztatásért felelős tanácsosunk. Papíron. Pedig volt mindkettő! Igaz, hogy az újságírásunk egésze egyik által sem válhatott jobbá, de az elkészült írásos anyag legalább feltérképezte a helyzetet (feltárta a fehér foltokat), egy-egy sikamlós téma ürügyén pedig olykor egy kicsit meg is lehetett szellőztetni a tájékoztatási tanácsosok szoknyáját. Meg úgy en bloc eleget tettünk a látszatnak. Mert most, amikor a kettő közül egyik sincs, a szép nemzeti színű paraván mögül bizony kikandikál, kileng a lóláb.

Mi másra tudjunk gondolni, mostanában nyilván azért nem készül újabb vajdasági magyar Médiastratégia – a régi már 2 éve lejárt –, mert egyszerűen nincs mit „beleírni”. Vagy igencsak kurta-furcsa lenne, ha lenne, foghíjas meg cefetül kikenceficézett. (Majdnem azt írtam, hogy úgy nézne ki, mint a ligeti kurva.) Márpedig, ha piacra akarnánk dobni, és el szeretnénk adni, alaposan ki kellene niveázni a múmiát.

Ha a Magyar Nemzeti Tanács utasítására/megrendelésére egy ilyen szacharinnal cukrozott méz(éd)es dokumentumtervezetet újfent kidolgozna – megint csak az újságírásunk színe-java, habos-babos-csokipundingos krémje –, akkor abban illene töredelmesen bevallani, hogy Zombortól-Nagybecskerekig szinte az összes önkormányzati alapítású, a hallgatókhoz magyarul is szóló/beszélő rádiónkat elveszítettük (egészen pontosan: a politika oltárán föláldoztuk), és ezek helyett már sohasem leszünk képesek újakat beindítani. Akkor illene tisztességesen számolni ezzel a pótolhatatlan veszteséggel, vagy legalábbis egy balek bűnbakot kellene találni, akinek mindezt a nyakába lehetne varrni. Mert nem mi csináltuk, mi ártatlanok vagyunk, nekünk semmi közünk hozzá. Nem vagyunk bűnrészesek, mi legfeljebb csak hagytuk… Ahogy szoktuk.

Csak a Pannon, csak a Pannon, csak a Pannon…

Akkor hát önmagunk tisztára mosásán kívül még mit foglalhatnánk bele? Azt, amit egy mondattal is el lehet intézni? Azt, hogy GŐZERŐVEL FEJLESZTJÜK A PANNON RTV-T?  Hogy éppen azt az egyet fejlesztjük, meg semmi mást? Mert minket a többi nem igazán érdekel. Hiába vagyunk alapítói a Magyar Szónak és a Hét Napnak, mindkettőt ugyanaz a lassan ölő gyógyíthatatlan nyavalya kínozza, amely ellen nincs oltás, nincs orvosság. Ezért éltetjük inkább a Pannont. Az fiatal és életerős. Szépreményű. A két öreg meg lombhullató. Persze az anyaország is kínosan ügyel a Pannon egészségére: eteti-itatja, festi-szépíti, bútorozza-ruházza, minden létező módon kényezteti. Felpumpálja az izmait, (nem talpra, csak) lábra állította és útjára bocsájtotta. Egy csúf szépséghibája azért maradt: egyenes gerincet ő sem adhatott neki. De a mi kis Médiagömböcünknek nem is kell gerinc. Gurul anélkül is. Terebélyesedik, fejesedik, mint ősszel a káposzta. (A pannonosok néha talán azt képzelik, hogy velük kezdődött az időszámítás, hogy azóta létezik magyar nyelvű rádiózás meg tévézés, amióta a Pannont a politikusok létrehozták. Mert azok hozták létre, öncélúan, önmaguknak, saját használatra. Hogy őket dicsőítse, magasztalja. Nem is azért, hogy örök kritizálót vegyenek maguknak a „saját pénzükön”! Még csak az kéne!) 

De nekünk ne legyenek hamis illúzióink: ami az egyiknek térhódítás, térfoglalás, térnyerés, az a másiknak súlyos és pótolhatatlan, végérvényes térvesztés. Ahhoz, hogy csak egy is brutálisan meggazdagodjon, földi mércék, világi mérték szerint terebélyesedjen, naggyá váljon, sok kicsinek kell elszegényednie, nyomorgóvá válnia. Hogy újkori földbirokosok, földesurak legyenek, sok-sok apró párholdasnak kell földnélküli nincstelenné válnia, vagy ami még rosszabb, uradalmi csicskává. Ha a Pannon RTV ott lesz mindenhol, ha mindenütt megveti a lábát, akkor másokra már nemigen lesz szükség. Gyerekjáték lesz leépíteni őket. Azt mondják majd, hogy nem kell könnyeket hullajtani, van már helyettük más, másik. Lám, a Szabadkai Rádió sírján is nőtt virág – egy halott virág! –, a Szabadkai Magyar Rádió. (Még haló porában is megalázták, még a nevét is ellopták.) A Pannon nyomulása, térfoglalása tulajdonképpen kőkemény kiszorítósdi. És piszok nagy szerencséje van: az önkormányzati sajtó politikai ledózerolása, politikai úthengerrel történt földbe döngölése alaposan megtisztította előtte a sajtóterepet, szinte utat vágott, talaj-előkészítést végzett neki.

„A legmagasabb szintű tájékoztatás”

Mert mi a cél? Nem az, hogy a már eltemetett kisrádiók után az egyetlen nagyrádiót, a 24 órás magyar adást sugárzó Újvidéki Rádiót is kivéreztessük, meg az 50 éves Újvidéki (magyar) Televíziót is leépítsük. Neeem, nem ez a cél! „Az a cél, hogy a vajdasági magyarság a legmagasabb szinten legyen tájékoztatva!” – mondta nemrég, a nemzeti tanácsi választások eszmei nemzeti vágtájában a mini parlamentünk vezetője. (Olyan nagyot mondott, hogy alig fért ki a száján.) Mármint a Pannon rádiók és tévé által legyünk magas szinten tájékoztatva. Mert azok majd magas szinten tájékoztatnak. Ezért őáltaluk és ővelük és őbennük váljunk magas szinten tájékoztatottá. Ha hallgatni, nézni akarod a Pannont, sámli, hokedli meg létra kell hozzá. Még jó, hogy nem daru meg lift. Hogy felérjünk addig az égi szintig. Vagy legalább a tyúkszemükig.

Sátoros vándorcigány módjára jártak faluról falura, hogy a politikai roadshowjukon elnyerjék a választópolgár voksát. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy hadra fogható pártkatonákkal, fizetett, zsoldos magyar „hadsereggel”, prosperáló nyertesek hadával a hátuk mögött nem is kellett volna kampányolni, ezt a táncpénzt másra is költhették volna. Az új MNT felállása után remélhetőleg lesz bátorsága valakinek megkérdezni, hogy mennyibe is került mindez, és kinek a pénzét kóstálta. Mert valaki ezért a pénzért is megdolgozott, ha nem itt, akkor odaát. Ezt se felejtsük el! Meg elgondolkodtató az a humorbonbonnak szánt mondolat is, amit nemrég olvastam, és amibe, ha csak egy kicsit is mélyebben belegondolsz, könnyen az arcodra fagyhat a mosoly, és mely szerint a Prosperitati nyertesei a vajdasági magyarság vezetőjét nem szeretik, de a gazdasági udvarba bevontatott ekét, tárcsát… azt már igen.

Visszakanyarodva a kis országjáráshoz: eléggé el nem ítélhető, igazságtalan módon – az intenzív fejtágítás során – nem esett szó a két nagy múltú elektronikus médiumunkról, nem emlegették sem az Újvidéki Rádió, sem az Újvidéki Televízió szerepét, magyar adásának, műsorainak fontosságát, sem azok fejlesztési stratégiáját. Tudjuk azt, hogy jövőre már új székházba költöznek, ámdeviszont a Pannonnak is készül majd új stúdió a Forum házban. De mi a búbánatnak? Ha már annyira idillikus az együttműködés az egyes szerkesztőségek között, akkor az teljesen fölösleges. Hacsak nem az a cél, hogy a szépreményűt Újvidéken is „felvirágoztassák”, a lombhullatót meg elsorvasztják, mint tették azt Szabadkán. Márpedig van egy olyan érzésem, hogy alighanem erra megy a játék. Elvégre van már a Pannonnak rádiója is (nem is egy, kettő!), meg tévéje is.  

Csak azt, amit lehet, csak annyit, amennyit szabad

Meg azt is kinyilatkoztatta az MNT elnöke, hogy „a vajdasági magyarság felnőtt”.  Tehát nem gőgicsélő pelenkás csecsemő, nem lecsúszott zoknis gyerek és nem is nyikhaj kamasz. ÉRETT FELNŐTT. Márpedig én lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy ily mértékben megkiskorúsítva, térdepelő, alattvalói szerepbe száműzve évtizedek óta nem volt az itt élő magyarság. Hajoljon csak közelebb és vegye alaposan szemügyre csak a tájékoztatást. Az is untig elég lesz.

Idősebb szabadkai rádiós és magyar szós kollégáktól gyakran hallottam, hogy napi munkájuk során – a szocializmus virágzása idején – magyar nyelven kaptak tájékoztatást, a saját anyanyelvünkön juthattak információhoz még olyan helyeken is, mint amilyen a bíróság vagy éppen a belügy. Egészen jól elboldogultak a magyar nyelvvel, a legtöbb esetben találtak olyan illetékes elvtársat, aki magyarul nyilatkozott. Próbáld meg ugyanezt most! A társadalmi-politikai szervezetek megvitatásra váró írásos anyagai magyar nyelven is megjelentek, azokat az újságírók a szerkesztőségekben megkapták. Hozakodjál elő ilyesmivel most! Kérdezd meg, hogy működik az önkormányzatokban a fordítószolgálat? Létezik-e még egyáltalán?

Boldog időben minden valamirevaló újságnak, rádiónak, tévének volt parlamenti tudósítója. Az utóbbi időben már a szabadkai képviselő-testület üléseiről sem tájékoztatnak. Amíg létezett a Szabadkai Rádió, élőben közvetített a helyszínről. Ma már szinte nincs is (vagy csak elvétve akad) gyárlátogatás, észrevétlenül kiveszett a sajtónkból, eltűntek az élet ízű üzemi riportok, megszűntek a vállalati újságok. Biztos kimentek divatból. Pedig olvasmányos kis lapja volt például a Zorkának, a Severnek vagy a palicsi Chemosnak. Felüdülés volt az üzemekben csatangolni, a gyári szerkesztőségekbe járni. Erősen kétlem, hogy napjainkban le lehetne táborozni egy-két napra, mondjuk a híres/hírhedt Masterplastban, az ottani melósokkal kertelés nélkül elbeszélgetni, vagy a Calzedonia robotosított varrónőivel eltársalogni (ahol még a magyar nyelven összeeszkábált önéletrajzodat is úgy vágják hozzád, hogy államnyelven már nem lesz kedved még egyszer megírni).

Kár tagadni: a politika szemtelenül rátelepedett a sajtónkra. Mint egy állhatatos, dolgos pók, a finom kis hálójával csendben, alattomosan, mesterien körbeszőtte a vajdasági magyar médiát.  Szó szerint behálózta, a hálójába kerítette. Az is javarészt a politikum bűne, hogy az újságíró kifordult önmagából. Hogy az újságírót arra készteti (nem puskával kényszeríti, hanem a maga rafinált módszereivel arra ösztönzi), hogy kettős játékot játsszon, hogy kétarcú legyen, hogy hazudtolja meg önmagát, hogy egyik szavával üsse agyon a másikat, hogy amiben tegnap még hitt, aztán holnap tagadja meg. Hogy hagyja magát sarokba szorítani, hogy ne mondjon ki mindent, amit gondol, és ne írjon le mindent, amit tud. Csak azt, amit lehet, csak annyit, amennyit szabad. Mérlegeljen, méricskéljen, centizgessen, dekázgasson. Mert ennek alapján majd őt is lemérik.

Tartok tőle, nem egyéb, már csak egy földön elterülő, haldokló oroszlán a mi magyar sajtónk – akinek annyi ereje sincs, hogy a farkát fölemelje, nemhogy visszaharapjon. 

 

2018. november 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lovas Ildikó “bukása” kapcsán

Ez a poszt főleg a vajdasági magyar barátaimat érinti, bár összmagyar politikai vonatkozása is van. Mit >

Tovább

Válaszút előtt a VMSZ: a közösségi érdek vagy a családi Kft.?

Alapos elemzés és felelősség-megállapítás nélkül a párt nem léphet tovább. Ezt minden rendes pártban el szokták >

Tovább

„Hallatni a másik oldal hangját”?!

A Magyar Szó nevű napilap kiadója, a Magyar Szó Kft., amely totális pártirányítás alatt működik. A >

Tovább

Janicsárok: Pásztor után Juhász?

Juhász Bálint (1982, Szabadka) nyilatkozatából – aki eddig a VMSZ pénztárnoka szerepben és Pásztor István szófogadó, >

Tovább

Topolya fejlődésének krónikása

Vele Topolya krónikása távozott az élők sorából. Az az ember, aki a kamera objektívján keresztül megmutatta, >

Tovább

DUPLA POFON A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK!

Gál Kinga, Deli Andor és Kovács Elvira képviselőkhöz nem méltó módon próbálják csökkenteni az EP határozatainak >

Tovább

A Himnusz

Éjfél előtt Nagy Imréről beszéltek a Szabad Európa rádióban majd következett a magyar Himnusz. A szobában >

Tovább

A csendes esthablishment

Egyedül csak az ejti gondba a mai középnemzedéket, hogy miként ítélik meg őket azok az egyelőre >

Tovább

Vajdaságban 53 százalék az őslakos

Az előző tíz évhez viszonyítva (2011-2022) Vajdaságban 32,5 százalékkal kevesebb horvát, 27,4 százalékkal kevesebb magyar, 21,4 >

Tovább

Üres populizmus, vak nacionalizmus

Ehhez hasonló gondolatokat ma ritkán hallunk a kormánypárti politikusok szájából. Német László mindeközben hivatkozik a szörnyű >

Tovább

Jegyrendszer korszaka

Sokan már hírből sem ismerik, szerencsére. Én még emlékszem a jegyrendszerre. Valahol az ötvenes évek közepén. >

Tovább

TÖRVÉNYSÉRTŐ ÉS MEGOSZTÓ EGYHÁZI VISZONYULÁS

Szükség lenne most Német László érsek intő szavaira, különösen az említett három egyház vezetőinek címezve, hogy >

Tovább