Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

A KDSZ pompás színészei pedig most éppen a menekülteket övező gyűlöletre reagálnak (vagy egyenesen prédikálnak nekünk?) a határ menti Szabadkáról. Kvázi „a kerítés mellől” – éjjel csillog rajta a holdfény – mondják ironikus tónusra váltva, hogy egyértelmű legyen a véleményük a déli határzár ügyében. Didaktikus persze, de ha egyszer ezek négyen nagyon tudnak bohóckodni! És ha valaki nem értette volna, hogy irónia volt, még szájbarágósabban karikírozzák – igaz, ellenállhatatlanul –, amikor hozzáteszik: Éjszaka ki van világítva. Három méter magas! És azon nem az az auschwitzi retró szögesdrót van, hanem egy méter átmérőjű NATO-dróttekercs. Herczog Noémi (Élet és Irodalom):

Már az elején szószék mögül prédikál nekünk egy pap, és Az Úr nevében végig hagy is némi tanakodnivalót az ügyben, hogy itt most nevelni próbálnak minket, vagy sem. És ha igen, akkor mire. A hórihorgas plébános (Mészáros Gábor) karját széttárva, közvetlen tárgyilagossággal intézi hozzánk Ferenc pápa szavait: megtanuljuk szeretni a másikat, az idegent, miként saját magunkat. De a Kosztolányi Dezső Színház előadása ezen a ponton még ránk bízza, mit gondoljunk erről a papról és arról, amit prédikál nekünk Szeged régi zsinagógájában. (Apropó, hirtelen nem emlékszem olyan Thealterre – ez a függetlenek szegedi fesztiválja –, ahol ne szerepelt volna Urbán Andrástól előadás.) „Bérletesnek” lenni mindig gyanús egy kicsit, de szerencsére Urbán nem csak meghívottnak régi. Azt a (Magyarországról nézve sajnos ritkának számító) meggyőződést is rég vallja, hogy a színház akkor tudja közvetlenül megszólítani a közösséget, amelyben létezik, ha kihasználja, hogy képes az azonnali reagálásra. A KDSZ pompás színészei pedig most éppen a menekülteket övező gyűlöletre reagálnak (vagy egyenesen prédikálnak nekünk?) a határ menti Szabadkáról. Kvázi „a kerítés mellől” – éjjel csillog rajta a holdfény – mondják ironikus tónusra váltva, hogy egyértelmű legyen a véleményük a déli határzár ügyében. Didaktikus persze, de ha egyszer ezek négyen nagyon tudnak bohóckodni! És ha valaki nem értette volna, hogy irónia volt, még szájbarágósabban karikírozzák – igaz, ellenállhatatlanul –, amikor hozzáteszik: Éjszaka ki van világítva. Három méter magas! És azon nem az az auschwitzi retró szögesdrót van, hanem egy méter átmérőjű NATO-dróttekercs.

A menekültek érkezésére egyébként számos színházi válasz született Európa-szerte. Rövid könyvajánló: nemrég jelent meg e tárgyban Ste­phen Wilmertől a remek Performing Statelessness in Europe (A hontalanság színrevitele Európában). Érdemes belelapozni, mert a megközelítés, amelyet behoz, különösen izgalmas: sikerül-e a színháznak hatni a valóságra – akár csak azáltal, hogy új diskurzusokat emel be a nyilvánosságba, akár az azonosulás felkínálásával, olykor pedig – mint a berlini Gorkij Színház tette, amikor munkát és szállást adott a város menekültjeinek – nyolctól tízig tartó eksztázis helyett egy megvalósított utópián keresztül.

Utóbbitól nem is állhatna távolabb Urbán András rendezése, ez a vérbeli antiutópia, amelynek már alcíme is jelzi, hogy „politikailag brutálisan inkorrekt”. Pedig hiába kelt antiutópisztikus hatást: ami itt elhangzik, azt mostanában majdnem mind hallhattuk buszon, boltban vagy rádióban. Mert az iróniamentes, Ferenc pápai előhang után a másik három színész is csatlakozik, és onnantól a politikai inkorrektségé a terep. A szószék azonban szimbolikusan mégis ott marad: a KDSZ színészei többé nem bízzák ránk a látottak véleményezését. Helytelenítésüket egy-egy hangsúllyal folyamatosan nyilvánvalóvá teszik azokról a „naiv” vagy épp „ostoba”, de feltétlenül gyűlölettel teli szereplőkről, akik rajtuk mint médiumokon keresztül szót kapnak. Mert bár ők négyen csak majd a legvégén festik fehérre arcukat, maszk nélkül is minden nézőnek egyértelmű lehet, hogy csak az elején szóltak semleges hangon: mostantól – hiába szerepelnek ismét saját néven – vállaltan intrikusok. Testüket megszállva négy Tartuffe fog panaszáriába: még pontosabban gyűlöletoperába, az iszlámról. Mert, mondják, az nem csak egy vallás, az politika. Nagyabonyi Emese éles hangú „Emeséje” azt se tudja, hova legyen, hogyan mutassa ki elég intenzíven, mennyire undorítónak találja a gondolatot, hogy egy pénisz körül legyen metélve. Mikes Imre Elek „Imre-bohóca” hosszú, költői gondolatmenetet futtat arról, hogy „ezek” kimossák, nem pedig kitörlik a seggüket. És hogy ő egyszer ezért fél órán át bennrekedt a férfi mosdóban, mert nem merte „utánuk” megfogni a kilincset. Az Úr nevében tehát ezen a ponton még klasszikus bohózatnak tűnik; ha másért nem, hát annyiban mindenképpen, hogy a néző „okosabbnak” és „jobbnak” tételeződik a szereplőknél: a humort saját felsőbbrendűségünk öröme adja. (Az már más kérdés, hogy mennyire felszabadító ez az „értelmiségi” nevetés a jellemzően kevésbé privilegizált osztályokhoz köthető véleményeken.)

De mert ők négyen annyira nagyívűen bohóckodnak, elérik, hogy olyankor is nevessünk, amikor nem is mondanak akkora butaságot. Emese nikábot ölt magára; a többiek nindzsának csúfolják a kendőben, ami csak a szemet hagyja szabadon. Mivel ebben a gyűlölködő keretben mutatkozik be, mi is már-már a Homeland sorozat kódjain keresztül látjuk az iszlám attribútumait: különösnek és idegennek.

Rövidesen az is szóba kerül, milyen jogok illetik meg a nőket, akik ezt a ruhát viselik: és itt már könnyen lehet, hogy elbizonytalanodunk: tényleg olyan abszurd dolog erre a nők elnyomását emlegetni? A csúcsjelenetben aztán azon sopánkodnak ők négyen, hogy összeszokott csapatuk milyen nehezen viselne el „egy idegent”. Imre a problémát demonstrálandó alsógatyára vetkőzik, és elmeséli, mennyire szeret előadás előtt „szellőztetni” – a bensőséges jelenethez Kucsov Borisz „Bo­risza” saját heréjével csatlakozik. Érez ugyanis rajta valami gyanús „kinövést”, ezért szeretné a többieknek előadás előtt megmutatni. És amikor a nagy meghittségben a répamese mintájára bámulja a három másik libasorban Borisz heréjét, akkor szólal meg Imre, hogy na „ezt” nem fogom tudni csinálni, ha „ezek” idejönnek.

A nagyjelenet egyetlen „apró” szépséghibája, hogy benne megfeledkezünk az előadás fő csapásirányáról, hiszen amit látunk, nem álszentségről, még csak nem is kultúrák találkozásáról szól. Annál inkább szól általában az intimitásról és így áttételesen az idegenségről is, ezen pedig tényleg jólesik nevetni. De vajon mit kezdjünk azzal, hogy a jelenet egy keretbe illeszkedik, és mint ilyen, ugyanúgy ostoba emberek gyűlöletét volna hivatott példázni, mint a kézmosós szkeccs korábban? A néző, amennyiben nem ideologikusan gondolkozik, előbb-utóbb tehát zavarba jön: mert nem gondolja, nem gondolhatja mindenről egyformán és ugyanazt, amit az előadók sugallnak. És amely sugalmazással elérik, hogy ha nem szeretnénk magunkat is a „kinevetettek” közt tudni, nekünk kell a leghangosabban nevetnünk. Az Úr nevében trükkje, hogy ha ilyenkor is az előadókkal nevetünk – amire mind a színészek humora, mind a konformitásra való erős buzdítás miatt nagy a kísértés –, pontosan azt teljesítjük, amit az előadás elvár tőlünk, és máris meghazudtoltuk saját véleményünket. Később azonban, kiismerve a gyűlöletkoncertet, kezd eluralkodni a monotónia: azt, hogy a menekültek „bejárnak a temetőinkbe szarni”, legfeljebb fenntartással kezelem, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, így azt sem, hogy mit kezdjek az információval. Ha viszont megadjuk magunkat manipulátorainknak, és jólesően belehelyezkedünk a KDSZ színészei felkínálta kényelmes szerepbe, hogy nevetésünkkel saját magunkat is a „kiröhögöttek” fölé soroljuk, egy ponton észre kell vennünk: a mi szabadságunkat is felszámolták. Sőt, önként mondtunk le a gondolkodás lehetőségéről.

 

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Együtt

Zolikám, királyság van, duruzsolás van a bogrács körül, úgy élünk mint az igaziak, mint ahogy a >

(ÁMOK)FUTÓ A „KITAPOSOTT ÚTON”

Pásztor Bálint a Szerb Haladó Párttal, a Szerb Fogadalomtevők Pártjával és a Szerb Radikális Párttal szövetkezésben >

Fake news és post-truth!

Szerinem ez a két szintagma korunk legveszélyesebb kórja. Sokan ebből arra következtetnek, hogy semmi mellett sem >

A fegyverek dörögnek, mi pedig bulizunk

Igaz, a remény csak azokat hagyhatja cserben, akiknek voltak reményeik, illúzióik vagy utópiáik.  Az értelmiségi filiszter távol >

A demagóg lojalitás jutalma

Az EP-képviselői jelölése alkalmából Vicsek a Magyar Szó nevű véemeszes napilapnak elmondta, hogy az Európai Parlamentben >

VMSZ-POFONOK A VAJDASÁGI MAGYAROKNAK

Az utóbbi időben többen is rámutattak, köztük jómagam is, hogy a magyar közösség jelenlegi válságán – >

Torontáltordára kéne menni

Az alkalmi nyelvészkedés után a hölgy visszatért az eredeti kérdéséhez: hogy fog eljutni Torontáltordára személygépkocsi nélkül. >

Folytatódik a kis bácskai sárdobálás

Azok, akik hűségesen kiszolgálták Lovas Ildikót, vagy akiket ő helyezett fontos tisztségbe, most majd rá hárítják >

RENDSZERÖSSZEOMLÁS: AZ ÚJVIDÉKI BÖLCSÉSZKAR AUTONÓMIÁJÁNAK BOTRÁNYOS TIPRÁSA

A bölcsészkar blokádja olyan példátlan, mesterségesen generált, megengedhetetlen botrány, amely még véletlenül sem csupán dr. Dinko >

Ismét

Egy harmincnégy évvel ezelőtti Hét Nap harmadik oldala. Sajtótörténeti jelentőségű impresszum, még mindig izmos, jóval negyvenezer >

Mikor tévesztettünk utat és miért?

Mikortól kezdődött a Magyar Nemzeti Tanácsban a VMSZ kétharmados többsége.? Milyen erők marginalizálták a többi kisebbségi >

SZEREPZAVARBAN

Az írásokból az is jól kivehető, hogy Pásztor Bálint tisztségek halmozásával él vissza, fellépései szerepzavarosak: pártelnöki, >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |