2021. január 15. péntek
Ma Lóránt, Loránd, Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Szabadság, te szülj!

Jönnek a fess fiúk és a csinos lányok, hogy megkacagtassák a magyarokat, milyen szép ez a ruha, ma a tévé előtt vacsorázunk, hangosítsd fel, asszony, nem hallok semmit, mókás reklámok jönnek, gyönyörű tájak, így mennek a dolgok mifelénk, szép hazám, csodás Magyarország, mint valami ritka, elegáns szarkóma, amit tanulmányoz a jövő, mielőtt eltávolítaná a kontinens aljáról. Para-Kovács Imre (Amerikai Népszava):

Amikor kifejlődött az agyam (meglehetősen későn, és tulajdonképpen most sem jelenthetem ki, hogy ez a folyamat befejeződött, de mondjuk, voltak tisztább pillanataim életem során), szóval, amikor elkezdtem gondolkodni a világról, akkor határozottan vallottam, hogy a szabad emberek jobb dolgokat csinálnak, mint a szolgák, ráadásul mindez a létező szocializmusban történt, ahol elvétve láttam csak szabad embert, mondhatnók: nem volt velük tele a sétálóutca.

Akkor még nem tudtam, hogy liberális vagyok.

Rácsodálkoztam a szovjet megszállás alatt vidáman tevékenykedő emberekre, a folyamatos különbékék, kiegyezések, megalkuvások és kollaborációk aknamezején szökellő tömegre, minek tagjai tulajdonképpen jól érezték magukat, tették a dolgukat, fizetést kaptak, gyereket csináltak, hajtották a Wartburgot, kilopták a gyárból, amire szükségük volt és sorban álltak banánért. Nem szenvedtek a szabadság hiányától, kevesen, nagyon kevesen voltak, akikben tudatosult, hogy ők tulajdonképpen az állam foglyai, és – mint azt elég pontosan mérni lehet – ha Kádár János elindult volna az első szabad választáson, megnyeri.

A szabadság hiánya nem tűnik fel mindenkinek, amiből következik, hogy a szabadság nem alapvető érték vagy jog, hanem csak kevesek hobbija, akik miatt nem érdemes fenntartani egy rendszert, hiszen elvannak ők a periférián, ahol hülye könyveket olvasnak és írnak, eladhatatlan képeket festenek, fizikáról vagy filozófiáról beszélgetnek, karcos szeszeket isznak és szenvednek, mert a szabad ember sokat szenved, különösen ezen az éghajlaton.

A rendszerváltást megelőző években szabad voltam, és még utána is egy ideig, talán akkor éreztem először, hogy vége, hogy megint bezárult az a dimenziókapu, ami Magyarországra beengedte a szabadság szelét (viharát), amikor az MDF vezette kormány belebabrált a sajtószabadságba (pedig hol volt az még a mostani felszámolástól!?), és magához ragadta a köztévét és közrádiót.

Voltak még semleges évei a hazámnak, de igazából sohasem lehetett többé szabad, bár a lehetőség egy darabig fennállt, de aztán rend lett. Mondanom sem kell: nem a szabadság szülte ezt a rendet, hanem a megalkuvás és a gyávaság, de a rend az rend – szabadság nélkül is.

A rend Kelet-Európában azt jelenti (és mindig is azt jelentette), hogy aki magasabb, azt levágják, aki kövérebb, azt éheztetik, aki okosabb, azt lebutítják, aki pedig szabad, azt addig ütik, amíg meleg. A kelet-európaiak, a magyarokkal az élen, arra használták rövid, de valódi szabadságukat, hogy keressenek maguknak valakit, aki uralkodik rajtuk, aki erős, karizmatikus vezető, és megmondja nekik, hogy mit kell csinálni, mitől kell félni, kit kell gyűlölni és merre van az arra. Nálunk nincs ennél megnyugtatóbb dolog, nem kell gondolkodni, nincs felelősség, viszont van fizetés, lehet gyereket csinálni, hajtjuk a Suzukit és vidám vetélkedőket nézünk a tévében, ahol csinos lányok és fess fiúk kacagtatnak meg minket estéről estére (mellesleg teljesen biztos vagyok benne, hogy ha lenne pokol, és jönnének onnan beszámolók, akkor mindegyikben megemlítenék a csinos lányokat és fess fiúkat, akik esténként kacagtatnak, akárcsak a fizetést és a Suzukit).

A szabadság a többség számára használhatatlan, felesleges teher, és a politikus kezében két lehetőség van: vagy megtanítja az embereket bánni ezzel a lehetőséggel és elviselni, feldolgozni a felelősséget, vagy – mint esetünkben – elveszi a szabadságot, hogy helyette a fenti programot biztosítsa, ami a többségnek kétségtelenül bőven elegendő, a kisebbség pedig szenved, de mint fentebb kifejtettem, a szenvedés a szabadsággal is együtt járna, na bumm, kedves magyar szabad ember, most majd a szabadság hiányától fogsz szenvedni, senkit sem érdekel a szűkebb családodon kívül.

Az utóbbi eljárás tulajdonképpen hasznos is a nemzetgazdaságra, mert a szabadság felelőssége és lehetősége önmagában megroppantja a tömeg lelkét, néznek idiótán az égre, aztán egymásra, hogy akkor most ki mondja meg, mikor kell szarni, mikor kell dolgozni?! – és nem értik, miért is hagyták őket egyedül ebben a bonyolult és veszélyes világban. Évtizedekbe telne, mire egy tisztességes és okos politikai gárda megtanítaná az embereket – nyilván nem mindet, de a többséget – a szabadság használatára, nem beszélve a rettenetes következményekről, miszerint sok szabad ember leválthat kormányt, beleszólhat a döntésekbe, nem biztos, hogy atomerőmű-stadiont akar a falujába, és esetleg azt is észreveszi, hogy rohadnak a kórházak, az iskolákban pedig még mindig a Kincskereső kisködmönön keresztül készítik fel a gyerekeket a világra, ahol önvezető autók száguldanak a génmódosított kukoricatáblák mellett és robotok építik a virtuális valóságot, hogy a mesterséges intelligenciák kényelmesen érezzék magukat, miközben felkészülnek a bolygó elhagyására.

A szabad emberek kevésbé kiszámíthatók, mint a szolgák, plusz a sok munka, úgyhogy legyen inkább rend, a feudalizmus és az emberarcú fasizmus – kicsit ugyan diktatórikus, de legalább otthonos – rendje, ahol az úr az úr, a jobbágy pedig jobbágy, a labdarúgó pedig, izé… nos, a labdarúgó az kiemelt státuszú művész, aki nem alkot műveket, de felveszi a pénzt, mert a miniszterelnök úrnak kevés hobbija van, konkrétan csak egy, úgyhogy ne legyünk már ilyen kötekedők, és hagyjuk őt nagyot álmodni.

Néhányan kimennek az utcára, hogy a szabadságért tüntessenek, a többség pedig nem is érti, hogy mi a francról beszélnek. Mit akarnak ezek?! Kik ezek? – mindjárt kezdődik a vetélkedő, az elkényeztetett hülyegyerekek pedig hangoskodnak az ablak alatt. Jönnek a fess fiúk és a csinos lányok, hogy megkacagtassák a magyarokat, milyen szép ez a ruha, ma a tévé előtt vacsorázunk, hangosítsd fel, asszony, nem hallok semmit, mókás reklámok jönnek, gyönyörű tájak, így mennek a dolgok mifelénk, szép hazám, csodás Magyarország, mint valami ritka, elegáns szarkóma, amit tanulmányoz a jövő, mielőtt eltávolítaná a kontinens aljáról.

 

2018. május 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az ég dörög, de a zivatar elmarad

Anikóval a teraszon ácsorogva szkeptikusan bámultuk az újvidéki mesterséges boldogságot és fényáradatot. Szabó Lőrinc verssorát ismételgettem: >

Tovább

Biztosítani a médiaszabadságot!

Az MNT alapította médiák az adófizetők pénzéből valójában nem az anyanyelvű közszolgálati tájékoztatás, hanem a VMSZ >

Tovább

Hajnal Jenő ellenzi a sajtó függetlenségét!

Az MN elnöke szükségesnek tartotta, hogy külön kommentálja a szerbiai tájékoztatási stratégiát és ezzel kapcsolatosan kifejtse >

Tovább

Övék az ország, maguknak építik (by Kenedi János)

Mindannak, ami ma a kultúrában és az oktatásban történik, semmi köze az értékteremtéshez, a hagyományok ápolásához >

Tovább

A Trump-puccs és honi recepciója

Kevés dologra vagyok kíváncsibb, mint az Orbán-rezsim végének hogyanjára, fel vagyok készülve meglepetésekre, idő előttiségre, időn >

Tovább

„Szerencsésnek mondhatom magam”

Maga a tisztogatás úgy nézett ki, hogy megálltak a járművek kb. 20 kilométerre a falu előtt >

Tovább

„Én magyar vagyok!”

Ott történt az is, hogy rám szállt egy háborút megjárt önkéntes. Állandóan macerált, nem fért a >

Tovább

A csalhatatlanokról és a tévedhetetlenekről

Megtanultam, hogy legjobban a csalhatatlan értelmiségiektől tartsak, hiszen ezek a tévedhetetlenek veszélyesek azok számára, akik szüntelenül >

Tovább

Fennállása óta a legnagyobb összeggel rendelkezik az MNT?

Nagy kérdés viszont, hogy ezt az összeget mennyire költik célszerűen, ésszerűen és főleg milyen eredménnyel? Ugyancsak >

Tovább

“Idegen eszmék”

Gömbös Gyula sem marad le.1928 februárjában óva int: „helytelen volt, mikor becsempésztek ide nyugatról különböző eszméket, >

Tovább

A megbeszélt háború

Azokat a gaztetteket, amiket elkövettek a mi katonáink is, józan ésszel talán nem is lehetett volna >

Tovább

„Három hétig nem került le a bakancs a lábunkról”

Több magyar volt közöttünk, és amikor összefutottunk, mindig váltottunk pár szót. Előfordult, hogy ezt a tisztek >

Tovább