2019. március 24. vasárnap
Ma Gábor, Karina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Eurovízió: sikerrecept a sablon nélküli eredetiség

Csorba Zoltán
Csorba Zoltán

Elmaradtak a határon túli magyarok szavazatai is a magyar versenyzőre, sem Romániából, sem Szerbiából nem kaptunk pontokat. Pedig mennyit lendítettek a vajdasági SMS-ek néhány éve Rúzsa Magdi helyezésén! Metálban úgy tűnik nem érdekeltek a határon túliak... Csorba Zoltán:

Magyarországon az Eurovíziós fesztiválról csak fitymálóan, felülről lekezelve illik írni. „Páneurópai giccsparádé” – olvasom az egyik legolvasottabb portál zenei szakértőjétől, akinek élő közvetítése szombaton este arról szólt, hogy hangot adjon kínjainak, mert hivatalból kénytelen volt végigszenvedni a giccsparádét. Ezért azzal szórakozott, hogy a versenyzők többségét öntelten lefikázta és megmondta a tutit. Az ilyen előítélet el is terjedt és ha valaki a szakmából komolyan veszi a kontinens (plusz Ausztrália) legnézettebb rendezvényét, több évtizedes múltra visszatekintő könnyűzenei megmérettetését, azt is lesajnálják. Meg a több tízmillió néző szellemi kvalitásait is, aki végigszurkolja, netalán szavaz is. Ha a 63 éve létező és tömegeket vonzó fesztivál valóban egy értékelhetetlen giccsparádé lenne már régen megszűnt volna. Létezése mást bizonyít. Attól, hogy ha valaki következetesen nem sikeres egy rendezvényen, nem a rendezvénnyel van a baj. Ilyen alapon – valami jó ürügyet kitalálva – sértődötten le lehetne mondani indulásunkat a Labdarúgó EB-n is. Mert az is egy mesterségesen felfújt giccsparádé, amivel az emberek tízmillióit hülyítik. Ne hagyjuk magunkat! 

Tizenkét éves voltam. A londoni Royal Albert Hall színpadán üde színfoltot jelentett egy reneszánsz öltözékben, korabeli zenére hasonlító dalt előadó együttes megjelenése. Ők voltak a Dubrovniki trubadúrok. Az egész ország szurkolt nekik, a Jedan dan (Egy nap) című dalocskájuk végül a 17-ből a 7. helyet érte el. A fesztiválon Spanyolország győzött egy „rendkívül eredeti és sokat sejtető” című („La-la-la”) dallal, de a legnagyobb slágert Cliff Richard énekelte el, a Congratulation-t. Ezt a számot, magyar átköltésben még itt a Kárpát medencében is éveken keresztül játszották a rádiók... Az 1968-as Eurovíziós fesztivál volt az első, amit élőben néztem, akkor még fekete-fehérben, noha, a fesztivált első ízben színesben sugározták (csak ehhez kellett megfelelő készülék is). A Dubrovniki trubadúrok fülbemászó szerzeményét ma is tudom szövegestől, dallamostól. A Congratulation-t is.

Kerek ötven éve kísérem nagy figyelemmel ezt a fesztivált, csak egyet hagytam ki, 1980-ban. Katona voltam, Tito elnök halálán volt, emiatt Jugoszlávia nem is indult és a fesztivált sem közvetítette. Az összes többit (előtte és utána) láthatta a jugoszláv közönség, valamennyin érdekeltek is voltunk és nem egyszer a dobogó legfelső fokára is feljutott versenyzőnk. Jugoszlávia nemzetközi megmérettetésnek vette ezt a szórakoztató rendezvényt, igyekezett jó előadókat küldeni, helyt állni becsülettel, hasonlóan mint a sportrendezvényeken, foci, kosárlabda, vízilabda... EB-en, VB-n. A verseny az verseny és a júgók szerettek versenyezni, szerették a kihívásokat. És senki sem fitymálta le a rendezvényt, ha a vártnál alacsonyabban végzett a fellépőnk. Éppen ezért, minden évben nagy izgalommal vártam azt a tavaszi szombatot, amikor sor került az Eurovízióra és semmilyen más program nem gátolhatott meg abban, hogy végigszurkoljam. Rengeteg olyan számra és előadóra emlékszem, amely ezen a rendezvényen hangzott el. Nem csak az ABBA és a Waterloo jelenti az Eurovíziós fesztivált, mint ahogy sokan itt Magyarországon vélekednek.

Az ötven év alatt természetesen hullámzott a rendezvény színvonala, voltak érdekesebbek, voltak kevésbé sikerültek. Igen, elismerem, hogy az utóbbi években részben giccsesé vált. Mégpedig azóta, hogy a fesztiválra betódultak az európai rendszerváltások után a részvétel iránt érdekelté vált Kelet-, és Közép Európa-i országok. Közöttük a volt szovjet tagköztársaságok (ilyen meg olyan –sztánok) versenyzői, akik európai sikerre vágytak. Ekkor alakult ki az általam sokat bírált, ún. „eurovíziós hangzás” mint sikerrecept. Az új résztvevő országokban a „zenei szakértők” ilyen dalokat írattak, vagy vásároltak a témában sikeresnek vélt svéd szerzőktől és kimondták, hogy csakis ilyen szerzemény lehet befutó. Mintha egy gasztronómiai versenyen, miután valamelyik eledel (mondjuk: báránykaraj speciális módon) elviszi a babért, a következő évben a jelentkezők nagy többsége báránykarajjal nevez be. (A hasonlat lehet, hogy sántít, mert a gasztronómiai fesztiválok másképp működnek, nem tudom). Mindennek következtében a fesztiválon bemutatott 26 szám közül legalább 20 – persze, a siker érdekében angolul énekelt – olyan szerzemény volt, amelyik úgy hasonlított egymásra, mint egyik báránykaraj a másikra.

Szerencsére jelentős változás állt be. Az elmúlt két évben már nem „euróvíziós hangzású szerzemény” nyert, hanem teljesen más, teljesen eredeti. Például tavaly a portugál győztes. Az induló országok többségében is a megmondható zsűrik felfogták, hogy ez a sikerrecept már nem az, Európa már nem kér báránykarajt, hozzon mindenki valami eredetit. Ennek köszönhetően az idén már a döntőbe sem jutottak be a sablonos dalokat előadó versenyzők, a volt SZU területéről, beleértve Oroszországot is, csak egy (ha a Balti országokat nem számítjuk oda). És Ukrajna, az egyetlen „euróvíziós hangzású” produkció a lángoló zongorástól, drámai hangulatkeltéssel, annyiszor elsütött „o-ooo-o-óó” szövegű refrénnel le is égett. A szakmai zsűrinél az utolsó helyen végzett. 

Az idei versenyt, végre, a műfaji, tartalmi változatosság jellemezte. Éppen ezért nem nevezhető giccsparádénak, vagy csak nagy adag elfogult rosszindulattal. Sorolom a teljesség igénye nélkül: balkáni lagzihangulat (Moldova), a refrénbe operaáriát beapplikáló szerzemény, amit egy kiváló hangterjedelmű énekesnő adott elő olaszul (Észtország), az észt énekesnőn kívül hallhattunk még néhány kiemelkedő énekteljesítményt (például az albán versenyző). Szinte elfelejtett műfaj a protest-song, Olaszország egy ilyen, társadalmi-politikai tiltakozó szövegű szerzeményt adott elő (az európai közönség megértette az üzenetet, a 3. helyre sorolta) a franciák is politizáltak, migráncs témára. Volt klasszikus amerikai rock hangzás is (Hollandia), hallhattunk egy Shaqira utánzatot (Ciprus, a szigeten született Vénusz istennő kései leszármazottja adta elő nagy esélyekkel), egy Jackóra hajazó produkciót (Svédország), a viking hódítók dalát (Dánia), több lírai-szerelmes dalt is kevés sikerrel (Írország, Spanyolország, Portugália), a metált mi képviseltük ( a metálzene rajongók nagy tábora úgy tűnik pénzét inkább sörre mint SMS-re költötte), volt több, kifejezetten üde, könnyedén szellemes, szórakoztató produkció (Norvégia, Csehország)... Végül a legkülönlegesebb, legfurcsább, műfajilag besorolhatatlan dal nyert, az izraeli Netta nevű énekesnő (formáció?) által előadott Toy című szerzemény.

Az új sikerrecept tehát adott: a sablonmentes eredetiség, az, hogy nincs recept. Végül ki szeretném hangsúlyozni, hogy az annyiszor bírált és tényleg visszatetsző jelenség, amikor az országok politikai, nyelvi, földrajzi vagy egyéb közelségből egymásra szavaznak a jelek szerint eltűnik. Az egyetlen ilyen szavazás az volt, amikor Montenegró a 12 pontját Szerbiának adta, amiért ki is fütyülte a közönség. Persze, valószínűleg lett volna még ilyen átszavazás ha a volt szovjet térség országai bejutnak a döntőbe. És itt kell megemlíteni talán azt is, hogy elmaradtak a határon túli magyarok szavazatai is a magyar versenyzőre, sem Romániából, sem Szerbiából nem kaptunk pontokat. Pedig mennyit lendítettek a vajdasági SMS-ek néhány éve Rúzsa Magdi helyezésén! Metálban úgy tűnik nem érdekeltek a határon túliak...

 

2018. május 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hősködés nélkül nem megy

De mit is kezdhetnek egy ilyen hőssel a vajdasági magyarok, aki a szerb hazáért esett el >

Tovább

A „kereteknél” nem jutottunk tovább

Újabb elmulasztott alkalom volt ez a tanácskozás az anyanyelv használatának helyzetfelmérésére, pedig jelen volt Tobias Flessenkemper, >

Tovább

A bajina baštai titokzatos idegen

Dušan Glišićet, a Szerb Haladó Párt káderét, polgármester cimborájának segédletével 2017 szeptemberében ismét igazgatóvá választották, akkor >

Tovább

Az egyik látta a dokumentációt, a másik nem

Lehet, hogy sokan nem tudják, a vízműveket az utóbbi időben 45 dolgozó elhagyta, mert a cég >

Tovább

A haladó VMSZ részese a nemzeti alapú megkülönböztetési politikának!

A VMSZ-nek az lenne a kötelessége, hogy biztosítsa magyar közösség – ideértve a magyar egyetemi hallgatók >

Tovább

Atomtudós kell-e egy közvállalat élére?

A horgosi vízművekkel kapcsolatban leginkább attól félek, hogy előbb-utóbb magánosítani fogják, előfordult már ilyen Szerbiában. A >

Tovább

A tisztességes demokrácia, mint alternatíva

Nálunk, magyaroknál (nem kevésbé, s nehogy kifelejtsem, székelyeknél) biza, a „nép egyszerű fia” is „bonyolult teremtés”, >

Tovább

Pásztor aggódik két mentora és maga miatt

A hivatalosan nevén Szabadkai Magyar Rádiónak (tulajdonképpen a Pannon RTV egyik „hamisítványáról” van szó) nyilatkozott a >

Tovább

A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízművekbe (1.)

Az, hogy mi a Tara-hegységről hozunk Kanizsára börtönviselt embert, kicsit nonszensz és túlságosan átlátszó. Groteszknek érzem >

Tovább

Kifelé!

„Orbánnak nem az számít, hogy progresszív módon értéket teremtsünk s konzervatív módon értékeket őrizzük, hanem hogy >

Tovább

Mit tett a közösségért?

Számos a magyar közösség kollektív jogait érintő cselekmény ügyében azonban nem hallatta hangját. Például november 25. >

Tovább

Csak a mindenható segíthet rajtunk!

Nem csak a szerbiai, de külföldi emberjogi szervezetek jelentései szerint is Szerbiában „az emberi jogok állapota >

Tovább