2022. szeptember 28. Szerda
Ma Vencel, Salamon névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Radics Viktória: Véletlenek füzére

Radics Viktória
Radics Viktória

Szegény árva Nyiszli dokinak egyáltalán nem állt szándékában irodalmi műalkotást létrehozni, hanem minden erejével tanúskodni akart. Egy ismeretlen ítélőszék előtt tett tanúvallomást, bizonyára kafkai helyzetben. – Radics Viktória mostantól egy éven keresztül ír tárcát a Literára. Az első bejegyzését olvashatják.

Álldogáltam a miskolci egyetemi könyvtárban a pultnál, és a híres Hyden White-könyvre várakoztam, A történelem terhére. Nem akartam túlterhelni magam elméletetekkel, de erre szükség volt a munkámhoz. Ebben a könyvtárban télen-nyáron olyan meleg van, hogy az ember kiszikkadt tengeri szivacsot érez az agya helyén. Ismerjük, ugye, azt a szocreál építészeti megoldást, hogy nem lehet ablakot nyitni: ott a sok-sok csábító nagy üveg alumínium-keretben, nyithatatlanul. Mint némely felbonthatatlan chilei bor: mérgedben fakanállal benyomod a dugót egy határozott mozdulattal, mire szégyenszemre a plafonra ejakulál.

Forgatom a szemem a könyvtári levegőben, és min tapad meg a tekintetem? Nyiszli Miklós könyvén, amelyet már régóta el akarok olvasni: „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban". Hallottam hírét. Hirtelen itt van előttem az új kiadás karnyújtásnyira, tökéletes, matt fekete borítóval, Alberto Errera „Alex" híres fényképével, mely szerintem a legjobb holokauszt-ábrázolás. Még a Saul fia komplikáltan visszafogott vizualitását is soknak éreztem, mert nálam képtilalom alá esik a soá. Alex kis fényképén viszont ott a keret, a rés, a távolság, a sötétség és a halálos veszély – túlontúl hamisítatlanul. Épp nagycsütörtök volt, amikor a beszédes nevű Nyiszlit megpillantottam a forgópolcon, az új könyvek között, és biztos voltam benne, hogy most rögtön ki kell kölcsönöznöm. Ez lesz a fényes fekete Hyden White párja. Haza is vittem, és nagypénteken végigolvastam.

Nem mintha nem tudnék eleget az eseményről. Mit „esemény"! Ha erről a témáról írsz vagy gondolkodol, az ilyen egyszerű szavak is megrendülnek szemantikailag, és falsnak tűnnek. És mi az, hogy „eleget"? Hiszen, végül is, semmit. Nemegyszer az az érzésem, hogy minél többet olvasok, annál butább vagyok. Csak az átélt, az agytekervényeket jól beporzó tudást tekinthető tudásnak.

De hogy lehetne a holokauszt átélt tudás? Régóta tudom, hogy muszáj elsajátítani, ha már ebbe a korba születtem és élve maradtam, ámde közben el kell hárítani a jól kidolgozott „holokauszt-pátoszt", ami istenverte hazudozásra veszi rá a tanácstalan emberfiát. Azt a bizonyos sápadozó, intelmeket fogalmazó tónust a magányos perceidben is el kell kerülnöd, mondom magamnak, ha nem akarsz megfőni a pokoli hordóban, ami a tested.

Erre pont jó a Nyiszli doktor, a professzionális patológus, akinek a kezében fürgén mozog a szkalpel. Mielőtt ez a könyv a kezembe került volna, azzal a gondolattal játszottam, hogy nagypénteken elmegyek itt Kőbányán a Szent Lászlóba, így azonban, a miskolci könyvtárosoknak hála, ez a nap Nyiszli társaságában telt el. Odaszögezve a matt fekete könyvhöz.

Nekem teljesen megfelel az a stílus, a tónus, ahogy a doktor úr ír. Már-már látni vélem a boncterem fényeit, és az ablakot, amelyen kinéz, hallom a facipők ideges dobogását. Követem őt összes megpróbáltatásain keresztül, hegyen-völgyön át, egészen Nagyváradig. Azonban amikor végül teljesen beindulva visszalapozok az előszóhoz, elhűlve olvasom az első oldalon: „Hiszen legyünk őszinték: Nyiszli könyve nem tartozik a 20. századi magyar irodalom gyöngyszemei közé", mert hogy nincsenek „veretes mondatai", nincs stílusa ésatöbbi. No, erre felcsattantam: de kérem, kit érdekel most az irodalom! Őszintén! Annak is a „gyöngyszemei"! Úgy égette ez a kijelentés az arcomat, mintha kaptam volna egy átszállót. Öt ujj piros nyoma az arcomon.

Pedig amióta egyévesen az első meséket hallottam a féllábú Jaksi bácsitól, sváb akcentussal, más sem érdekel, mint az irodalom. Gyöngyszemek nélkül. (Amiről a fogszabályzókra asszociálok.) Legjobban az az irodalom, amelyből „hiányoznak a veretes mondatok" és „stilisztikai bravúrokban sem bővelkedik". A mesék nem voltak szépek, ültem az egyetlen térden, néha spriccelt a bácsi nyála, és elbűvölt, hogy minden hogy él, a sűrű erdő, a cigányok, az állatok – akkor még nem tudtam, hogy a mondatok és a képek elevensége nyűgöz le, a láthatatlan mikrobáik. Ezt szoktuk „hitelességnek" nevezni, bár belátom, nem sokra megyünk ezzel a fogalommal.

Szegény árva Nyiszli dokinak egyáltalán nem állt szándékában irodalmi műalkotást létrehozni, hanem minden erejével tanúskodni akart. Egy ismeretlen ítélőszék előtt tett tanúvallomást, bizonyára kafkai helyzetben. És előállított egy olyan írásos dokumentumot, amitől megváltozik annak a szemlélete, aki kétszer elolvassa; egy olyan munkát, ami nélkül nem világ a világ, nem szám a szám, „gyűjtőtábor a körülhatárolt, bizonytalan formájú terület". Örülök, hogy ceruzát vett a szikéhez szokott kezébe.

Ne rójuk fel neki a „túlzásait", hogy nem tudta pontosan megszámolni ott helyben, vérben és váladékban, ujjával a hulla fejében, hogy hány ezer vagy tízezer rabot végeznek ki az orra előtt. Én ötig sem tudtam volna számolni. És fölmerül a klasszikus kérdés, amit legutóbb Selyem Zsuzsával hoztunk szóba: „Vajon képes volnék-e kibírni a tortúrát? Vajon képes lennék tartani a szám, ha kínoznának?", írta a levelében Zsuzsa, és így folytatta: „(most egy kis szünetet kell tartanom, azt hiszem, legjobb lesz, ha elviszem a kutyákat egyet sétálni)".

Ez az: ez a „most egy kis szünet" a döntő. Lehet, hogy mi nem fogjuk tudni elmondani egymásnak, hogy közben mi járt a fejünkben. Egy nagy lötty az ember feje néha. (...)

 

2018. április 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Legitim lesz-e az egypárti MNT?

Amennyiben csak egy magyar lista indul a november 13-ai választásokon, felállhat egy csupán Véemeszes és a >

Tovább

Szabadságra ítéltek

Azóta sem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy akit az állam kebelére emel, attól ellenszolgáltatásokat követel. >

Tovább

Az apa, a fia és a szentlélek

Az ilyen szintű fogadás a VMSZ részéről nem meglepetés, hiszen az MCC-t az Orbán „kormány egyik >

Tovább

Ezt akartam? Ezt vártuk a rendszerváltástól?

Egykor a Párt volt az elnyomó, ma pedig a szabadságra esküvő új bűnös osztály. Egykor még >

Tovább

A sajtószabadság kicsúfolása

A lapból – annak ellenére, hogy a fejléce alatt megtévesztő módon hirdeti, hogy „a vajdasági magyarság >

Tovább

A folytonosság jelképe tapintatosan a modernizáció őrének számított

Ahol túlburjánzik a hatalom, ott elmélyülnek a nemzeten belüli szakadékok, amelyeknek manapság főleg a posztkommunista országok >

Tovább

Ajándékcsere

Pintér Attila 8 évet töltött nagykövetként Belgrádban. Szemtanúja és tevékeny részese volt a szerb magyar/magyar-szerb kapcsolatok >

Tovább

„Hoppon marad” a Pásztor Kft. és az ügyfélköre?

Pásztor Pista nyilatkozatából derül ki, hogy a Prosperitati Alapítvány „nagy volumenű vajdasági feldolgozó- és szolgáltatóipari fejlesztések >

Tovább

Követendő példát mutattak

A vita után a közönség soraiból nem egy, hanem legalább féltucat fiatalember szólalt fel, fiatalok voltak, >

Tovább

A magyar jacht

Egyszer azonban csoda történt. Magyar jachton szolgálta fel a pizzát. Az utasok éppen arról cseverésztek, milyen >

Tovább

Pásztor-lista

Pásztor és Hajnal egyik politikai bűne, hogy az MNT illetékességét az oktatás, a tájékoztatás és a >

Tovább

Rombolni már tudnak!

Pásztor elismerte, „onnantól, hogy a migránsok belépnek Szerbia területére, a probléma kezelése kicsúszik az ellenőrzés alól”. >

Tovább