Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Radics Viktória: Véletlenek füzére
Radics Viktória
Szegény árva Nyiszli dokinak egyáltalán nem állt szándékában irodalmi műalkotást létrehozni, hanem minden erejével tanúskodni akart. Egy ismeretlen ítélőszék előtt tett tanúvallomást, bizonyára kafkai helyzetben. – Radics Viktória mostantól egy éven keresztül ír tárcát a Literára. Az első bejegyzését olvashatják.
Álldogáltam a miskolci egyetemi könyvtárban a pultnál, és a híres Hyden White-könyvre várakoztam, A történelem terhére. Nem akartam túlterhelni magam elméletetekkel, de erre szükség volt a munkámhoz. Ebben a könyvtárban télen-nyáron olyan meleg van, hogy az ember kiszikkadt tengeri szivacsot érez az agya helyén. Ismerjük, ugye, azt a szocreál építészeti megoldást, hogy nem lehet ablakot nyitni: ott a sok-sok csábító nagy üveg alumínium-keretben, nyithatatlanul. Mint némely felbonthatatlan chilei bor: mérgedben fakanállal benyomod a dugót egy határozott mozdulattal, mire szégyenszemre a plafonra ejakulál.
Forgatom a szemem a könyvtári levegőben, és min tapad meg a tekintetem? Nyiszli Miklós könyvén, amelyet már régóta el akarok olvasni: „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban". Hallottam hírét. Hirtelen itt van előttem az új kiadás karnyújtásnyira, tökéletes, matt fekete borítóval, Alberto Errera „Alex" híres fényképével, mely szerintem a legjobb holokauszt-ábrázolás. Még a Saul fia komplikáltan visszafogott vizualitását is soknak éreztem, mert nálam képtilalom alá esik a soá. Alex kis fényképén viszont ott a keret, a rés, a távolság, a sötétség és a halálos veszély – túlontúl hamisítatlanul. Épp nagycsütörtök volt, amikor a beszédes nevű Nyiszlit megpillantottam a forgópolcon, az új könyvek között, és biztos voltam benne, hogy most rögtön ki kell kölcsönöznöm. Ez lesz a fényes fekete Hyden White párja. Haza is vittem, és nagypénteken végigolvastam.
Nem mintha nem tudnék eleget az eseményről. Mit „esemény"! Ha erről a témáról írsz vagy gondolkodol, az ilyen egyszerű szavak is megrendülnek szemantikailag, és falsnak tűnnek. És mi az, hogy „eleget"? Hiszen, végül is, semmit. Nemegyszer az az érzésem, hogy minél többet olvasok, annál butább vagyok. Csak az átélt, az agytekervényeket jól beporzó tudást tekinthető tudásnak.
De hogy lehetne a holokauszt átélt tudás? Régóta tudom, hogy muszáj elsajátítani, ha már ebbe a korba születtem és élve maradtam, ámde közben el kell hárítani a jól kidolgozott „holokauszt-pátoszt", ami istenverte hazudozásra veszi rá a tanácstalan emberfiát. Azt a bizonyos sápadozó, intelmeket fogalmazó tónust a magányos perceidben is el kell kerülnöd, mondom magamnak, ha nem akarsz megfőni a pokoli hordóban, ami a tested.
Erre pont jó a Nyiszli doktor, a professzionális patológus, akinek a kezében fürgén mozog a szkalpel. Mielőtt ez a könyv a kezembe került volna, azzal a gondolattal játszottam, hogy nagypénteken elmegyek itt Kőbányán a Szent Lászlóba, így azonban, a miskolci könyvtárosoknak hála, ez a nap Nyiszli társaságában telt el. Odaszögezve a matt fekete könyvhöz.
Nekem teljesen megfelel az a stílus, a tónus, ahogy a doktor úr ír. Már-már látni vélem a boncterem fényeit, és az ablakot, amelyen kinéz, hallom a facipők ideges dobogását. Követem őt összes megpróbáltatásain keresztül, hegyen-völgyön át, egészen Nagyváradig. Azonban amikor végül teljesen beindulva visszalapozok az előszóhoz, elhűlve olvasom az első oldalon: „Hiszen legyünk őszinték: Nyiszli könyve nem tartozik a 20. századi magyar irodalom gyöngyszemei közé", mert hogy nincsenek „veretes mondatai", nincs stílusa ésatöbbi. No, erre felcsattantam: de kérem, kit érdekel most az irodalom! Őszintén! Annak is a „gyöngyszemei"! Úgy égette ez a kijelentés az arcomat, mintha kaptam volna egy átszállót. Öt ujj piros nyoma az arcomon.
Pedig amióta egyévesen az első meséket hallottam a féllábú Jaksi bácsitól, sváb akcentussal, más sem érdekel, mint az irodalom. Gyöngyszemek nélkül. (Amiről a fogszabályzókra asszociálok.) Legjobban az az irodalom, amelyből „hiányoznak a veretes mondatok" és „stilisztikai bravúrokban sem bővelkedik". A mesék nem voltak szépek, ültem az egyetlen térden, néha spriccelt a bácsi nyála, és elbűvölt, hogy minden hogy él, a sűrű erdő, a cigányok, az állatok – akkor még nem tudtam, hogy a mondatok és a képek elevensége nyűgöz le, a láthatatlan mikrobáik. Ezt szoktuk „hitelességnek" nevezni, bár belátom, nem sokra megyünk ezzel a fogalommal.
Szegény árva Nyiszli dokinak egyáltalán nem állt szándékában irodalmi műalkotást létrehozni, hanem minden erejével tanúskodni akart. Egy ismeretlen ítélőszék előtt tett tanúvallomást, bizonyára kafkai helyzetben. És előállított egy olyan írásos dokumentumot, amitől megváltozik annak a szemlélete, aki kétszer elolvassa; egy olyan munkát, ami nélkül nem világ a világ, nem szám a szám, „gyűjtőtábor a körülhatárolt, bizonytalan formájú terület". Örülök, hogy ceruzát vett a szikéhez szokott kezébe.
Ne rójuk fel neki a „túlzásait", hogy nem tudta pontosan megszámolni ott helyben, vérben és váladékban, ujjával a hulla fejében, hogy hány ezer vagy tízezer rabot végeznek ki az orra előtt. Én ötig sem tudtam volna számolni. És fölmerül a klasszikus kérdés, amit legutóbb Selyem Zsuzsával hoztunk szóba: „Vajon képes volnék-e kibírni a tortúrát? Vajon képes lennék tartani a szám, ha kínoznának?", írta a levelében Zsuzsa, és így folytatta: „(most egy kis szünetet kell tartanom, azt hiszem, legjobb lesz, ha elviszem a kutyákat egyet sétálni)".
Ez az: ez a „most egy kis szünet" a döntő. Lehet, hogy mi nem fogjuk tudni elmondani egymásnak, hogy közben mi járt a fejünkben. Egy nagy lötty az ember feje néha. (...)
Következő cikk: Gondoskodnak rólunk
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A peremértelmiségi komplexusáról van szó
Vannak persze nagy kivételek, ilyen volt a szigorú és kritikus szellemű Tamás Gáspár Miklós, aki Budapestre >
Közszolgálati napilap ez?
Az MNT irányítása alatt „a világ legjobb magyar nyelvű napilapjából” silány (párt)közlöny lett! Már huzamosabb ideje >
Öncenzúra
Csak azt nem értem, hogy akik saját országuknak szuverén nemzeti jövőt vizionálnak, mit fognak szólni, ha >
Nincs jövőkép – a lakosok csendben távoznak!
Tordán – Dobai cikke alapján – semmilyen komolyabb befektetés, munkahelyteremtés nem volt és még csak a >
Lehet-e a nemzeti kérdésre nem nacionalista választ adni?
Rendben van, gondolom, mért ne lennének ellenvélemények, de azért a rendszerváltó eliteknek egyszer szembe kell nézniük >
A tolerancia határai
Arra gondolok, hogy az elmúlt években tapasztalt terrorista hullámok és a Hamász izraeli terrorakciója után jó >
A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!
A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik >
Sosem panaszkodott másokra, legfeljebb diszkréten kételkedett
Útközben ért a hír: elhunyt Reményi József, magyar kritikus és esszéista. Nem voltam abban a szerencsés >
Méltatlan emlékezési körülmények
Az 1942-es újvidéki vérengzés többségében szerb és zsidó áldozatait megnevezték. Emléküket Újvidéken a Duna-parton (a Razzia >
A párizsi tudósító
A tudósítás annak kapcsán született, hogy 1904 júliusában Ady úgy értesült, hogy öt párizsi színház is >
Milošević ma elégedett lehet a sírjában, hiszen számtalan „tanítványa” akad
Tudom, persze, hogy a populizmusnak komoly története van, de ezúttal arról a populizmusról beszélek, amelyet a >
A szabadság egyféle vákuumban él
Nem tudom ezt mással magyarázni, mint azzal, hogy a társadalom hangosabb része kemény rendszerpárti, a másik, >