2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Naplójegyzetek – Fragmentumok

Végel László
Végel László

Errefelé még soha sem jártam. Kitekintek az autó ablakán, nem győzök csodálkozni. Luxusvillák sorakoznak egymás mellett, az egyik gazdagabb, mint a másik. Jártam előkelő svájci luxusvilla-negyedekben, bizony még azok sem vehetik fel a versenyt ezekkel. Az újságok nem írnak róluk, bizonyára nem ajánlatos. Végel László:

2018. március 11., vasárnap

Anikóval taxival indulunk vendégségbe a Kövesbe, arrafelé nincs buszjárat. Útközben a taxis elmondja, hogy ez az utolsó munkanapja, magyar útlevélhez jutott, s a napokban utazik Szlovákiában, ahol egy magyar cégnél vállalt munkát: teherautósofőr lesz. Már ki is számította? Havonta 1500 eurót tehet félre. Közben magyarul is megszólal, vegyes házasságban nőt fel, de szerencsére az anyjától valamicskét megtanult magyarul, ezt tökéletesítette, és szerencsésen lerakta a nyelvvizsgát. Javítják az utat, ezért nem a megszokott úton közelítjük meg Ivan Horovic házát, hanem a Köves 6 irányából. Errefelé még soha sem jártam. Kitekintek az autó ablakán, nem győzök csodálkozni. Luxusvillák sorakoznak egymás mellett, az egyik gazdagabb, mint a másik. Jártam előkelő svájci luxusvilla-negyedekben, bizony még azok sem vehetik fel a versenyt ezekkel. Az újságok nem írnak róluk, bizonyára nem ajánlatos. Ivan Horovic ügyvédéknél, az utóbbi időben, majdnem ebben merül ki az úgynevezett polgári tárasági életem. A vendégek között találom Goran Markovićot, az ismert filmrendezőt. Váltunk néhány szót, első mondatainak egyikében azt fejtegette, hogy Thomas Mann Doktor Faustusa az egyik legidőszerűbb európai regény. Micsoda véletlen! Nekem éppen ma jelent meg a litera.hun, egy cikkem, amelyben szószerint ezt írtam le: „És most folytatom a meditációt Thomas Mann Doktor Faustusának, kelet-közé-európai hétköznapjaink legidőszerűbb regényének újraolvasásával.” Leginkább a tömeges értelmiségi behódolás miatt vettem elő újra Thomas Mann könyvét, talán a legjobb pillanatban, most, amikor egészen elszigetelten és magamba szállva olvashatom ez a remekművet. Aztán a belgrádi hatvannyolcra terelődik a szó, még emlékszek az egyik nyilatkozatára, amelyben a hatvannyolcasokat kollaboránsoknak nevezte, pontosan abba a rendszerbe illeszkedtek be, amely ellen fiatalon lázadtak. Hasonlóképpen gondolkodtam én is, hiszen az Áttüntetések című regényem valójában erről szül: a nemzedéki árulásról. Hazajövet az interneten megtekintettem Marković dokumentumfilmjét Koča Popovićról (1908-1992). A dokumentumfilm forgatását „civilizációs kötelességének” tartotta. Ki volt valójában Koča Popović? Művész, költő, tábornok, cinikus figura, kommunista államférfi, zseniális harcvezér, elkényeztetett úrigyerek, vagy bonviván? Kissé mindegyik volt és egyik sem teljesen, válaszolja Goran Marković. Előbb tanult meg franciául, mint szerből, 13 éves korában kezdett szerbül tanulni. Kifigurázta a kommunista dogmákat, s egyben a JSZSZK alelnöke is volt. Emlékszem 1961-ban, amikor engedett Brezsnyevnek, s kezdődött az antiliberális kampány, jelentkezett Titónál és bejelentette lemondását. Nagyon jól tudta, hogy hova vezet az antilberalizmus útja.  Attól kezdve teniszezett Dubrovnikban majd Belgrádban. 1991-ban a nacionalista érzelmek fellángolásakor kijelentette: „Az egynemzetű igazság, bárki is hirdeti, nem lehet igazság, éppen azért, mert egynemzetű”. Időnként Párizsba látogatott. Eörsi István mesélte, hogy egy szerény párizsi hotelben borozgatott vele. Nem tudta, kivel társalog. Borozgatás közben a szürrealizmusról diskuráltak. Bizonyára otthonosan érezte magát Párizsban, ahol Bretonnal barátkozott, harcolt Franco és Hitler ellen, legendás partizán tábornok volt majd a jugoszláv diplomácia megteremtője. Mindvégig nyugat-párti kommunista.

 

2018. március 28.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI

A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >

Tovább

Mindannyian célkeresztben vagyunk

Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >

Tovább

Orbán és a jobbhorog

„Az unió, s ezen belül a Parlament, valamint a Bizottság már egy jó ideje sorozatosan arra >

Tovább

Hulló vasak

Akkoriban folyton hullott valami az égből, egészen furcsa dolgokat szórtak ránk. >

Tovább

Átverve és megalázva

Az illető arról nem írt, hogy a ketrecbe zárt városon kívül az Erdogan látogatás más aspektusait >

Tovább

Orban és Victor

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az, hogy kitartottak >

Tovább

„Elmaradt a bocsánatkérés, elmaradt a vagyon-visszaszármaztatás”!

Az MTI azonban arról, hogy Hajnal Jenő konkrétan mit mondott, egy szót nem közöl. Pedig, a >

Tovább

Miért fontos, hogy mi történik a kurdokkal?

Sajnos hozzá kell tennem, hogy „kormányom”, a magyar kormány még csak nem is képmutató: nyíltan és >

Tovább

Hontalan hazafi!

Itt születtem, itt nőttem fel, itt volt az első szerelem, mégis ez egy idegen hely nekem. >

Tovább

Egy írót nem az igazságai jellemeznek, hanem a dilemmái

Manapság főleg a vörös terrort ostorozzák, a fehérnek megbocsájtanak. Ebben az esszében azonban nem ez a >

Tovább

A kép mutatói

Az, hogy berúgott és betépett senkiháziak élvezik a pénzért vásárolt szexet: visszataszító. S az, hogy ezt >

Tovább

Demeter Szilárdnak már megint mindenről a pofozkodás jut eszébe

Mert az Irodalmi Magazin léte arra bizonyíték, hogy az, ami nem feltétlenül értékes, érdekes, szükségszerű, az >

Tovább