Ma Henrietta, Herbert névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes >
Napi ajánló
A populáris regiszter
Bence Erika
Ma előbb harapnám át a nyelvemet, mintsem Rejtő Jenő regényírói munkásságát leminősíteném! Diákként még azt tanultuk, hogy triviális. Alacsony kultúra. Esztétikailag kevésbé értékes. Bence Erika:
Ez még jócskán a szocialista értékrend világa volt. A pioníravatás, az ifjúsági szövetségbe való felvétel, a november 29-ei és a május elsejei ünnepségek ideje. Meg staféta. A szavalókórusok divatja. Tizenegynéhány gyereket magassági sorrendbe állítottak, akik forradalmi tartalmú költeményeket és prózaszövegeket skandáltak a szocialista világrend építéséről. Néha még eszembe jut, egy-egy sor, név. Pl. Jablanica, mint gyakran visszatérő elem.
Volt egy szöveg, unokatestvéremnek kellett – a szó szoros értelmében! – beleüvöltenie a légtérbe. A forradalmi jellegű tartalmat ugyanis hangosan, sőt, kiabálva illett interpretálni. „Vízierőműveket építettél, Jablanicát és Ðerdapot!” Gondolom, a forradalom és a szocializmus atyját, Tito elvtársat szólította meg így ez a költemény. (Őt, meg a Jó Istent lehetett tegezni! Másokat nem lehet.)
Unokatesóm rettenetesen kellemetlen „fejhangon” tudott csak kiabálni. Elnézően mosolyogtak a nézőtéren. Azok is ilyenkor adták nevetésre magukat, akik nem a fals hang, hanem az elhangzó tartalmak miatt szerették volna végigröhögni az előadásokat. (Ilyenek azonban csak igen kevesen voltak. Vigyázni kellett. Hithű egy korszak volt. Ma, persze, az ellenkezőjét állítja mindenki!) Emlékszem, nagyon akartam volna a szavalókórusban szerepelni és üvölteni, hogy „Jablanica meg Ðerdap, szocialista vívmány!” Azonban az iskolai zenekarban kellett harmonikáznom. Pedig sem kottát olvasni, sem muzsikálni nem tudtam, sem akkor, sem a később. Egyszerűen megmutatták, milyen sorrendben és ütemben kell a billentyűket, meg a basszusgombokat lenyomkodni. Nehéz feladat volt.
Más világ, más giccs
Megváltozott a világ! Meg az értése. A feketéből fehér. És fordítva lett. Néhány évvel ezelőtt gyerekeink nemzeti jellegű ünnepségen vettek részt, valahol, határainkon túl. Nem mondott semmit a költő neve, akinek hosszú „poémájá”-t felosztotta számunkra a felkészítő tanár, s szavalókórus szerűen mondták el egymás után, egymásnak válaszolgatva a kijelölt részeket. Hallgattam, ahogy memorizálta a gyerek a neki jutott, a nemzeti jelképek felsorolásából álló szövegrészt. „Csak a Volga-menti Lovas, a Vándor és a Bujdosó, meg a turáni átok hiányzik még ebből a versből!” – mondtam komolytalanul. Mire: „Turáni? Az van benne. De még mennyire! Csak nem nekem jutott az az rész!”
Nem tudom, hogy lehet az, hogy még a folklórhoz viszonylag közel álló falvak hagyományőrzői sem tesznek különbséget giccs és autentikus népi, képekkel telített, esztétikailag kiváló, illetve üres, közhelyszerűvé silányított jelképek alkotta szöveg között. Tanárok sem mindig.
Szemét és klasszikus
Kezdő tanár voltam. A friss diplomások fölényével. Irodalmat tanítottam a gépszerelő, lakatos stb. szakokon, ahova csak fiúk jártak. Kérdeztem, mit olvasnak éppen. Ma már sokan azt válaszolnák: „Semmit.” De két évtizeddel ezelőtt még más volt a helyzet. Nem mintha a Zord időt vagy A befejezetlen mondatot mondták volna, de Rejtő-regények címei azért röpködtek a levegőben. Ahelyett, hogy kapva kaptam volna a lehetőségen, innen kell elindulni! – össze-vissza beszéltem a „minőségi”, meg a triviális irodalom különbözőségeiről. Az utóbbi alatt a Rejtő Jenő-opust értettem. Ostobaság volt. Akkor még nem tudtam.
Elmúlt egy évtized. Egy rövid ideig ismét tanítottam alsóbb szinteken is. Az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában kiragasztottunk egy ív papírt a falra, s mindenki felírta rá, ha elolvasott egy könyvet. A fiúk részéről leginkább Rejtő-regények címei kerültek fel a lapra. Három címért ötös járt. Persze, el is kellett mesélni, be is kellett számolni az olvasmányélményeikről. A lányokat is meggyőztük, érdemes ezt a szerzőt olvasni!
Mi történt? Semmi. Csak időközben magam is megismerkedtem az ún. légiós regények világával. Mert véleményt formálni csak arról lehet, amit ismer az ember. Megváltozott a véleményem, miként az irodalom világa is folyton változik, átalakul. „Folyamatosan megtörténő esemény” – mondta egyszer ezt egy jelentős irodalomtudós. Igaza volt.
Egyszer arról beszéltem órán, hogy a Bánk bánt is meg lehet bűnügyi történetként közelíteni. Később egy nyolcadikos lány felírta az ívre. Elolvasta. Igaz, nem mindent értett belőle. Arra fordítottuk az órát, hogy ezt megbeszéljünk. S ez a tanár feladata. Hogy megvilágítsa a homályos részeket. Hogy vegye a lapot! Biztos vagyok benne, hogy az a diáklány, ma már családanya, ha nem is neveli (mert digitális világunkban, nem könnyű, sőt, majdnem lehetetlen!) olvasóvá a gyerekeit, de legalább meg fogja nekik mondani, miért érdemes.
Ugyanabban az iskolában az egyik – ma már megboldogult – művészet szakos tanár Dan Brown A Da-Vinci kódját vette elő az aktatáskájából, obligát hangon kérdezve tőlem, mit szólok ehhez a szeméthez?! Nem szóltam semmit, mert akkor még nem olvastam. Most már hozzászólnék. Azt mondanám, kiváló választás volt. Jó olvasmány. A 18. század végének, 19. század elejének irodalmáról, a klasszicizmusról, a szabadkőműves páholyokról, összeesküvésekről, titkokról, alkímiáról, a bűnügyi irodalom kezdeteiről beszélve, elő szokott jönni a Fibonacci-sor, az aranymetszet, meg a többi kód.
A Literára Csontbrigád és Holtverseny címmel írtam jegyzetet az irodalomoktatásról, emlegetve a kötelező olvasmányokat és a populáris regiszter taníthatóságát irodalomórán. Jött egy kommentár: „Tehát az Az éhezők viadalán keresztül vezet az út mondjuk Nádas Péterig, aha, értem. És a Pappa pia vezet Bergmanig vagy (hogy mai legyen) Yorgos Lanthimoszig, Szász Jánosig. És a Zrínyiről írt musical Mundruczó Szégyen c. darabjáig, illetve a Halott pénz Bartókig, Grencsó Istvánig. Értem.”
A bejegyzés érezhetően gúnyos, fölényes. Nem írtam hozzá semmit. Pedig legszívesebben folytatnám a sort: „A Terminator II. a Toldiig, a Csillagok háborúja Az ember tragédiájáig…”
Nemrég egy hallgató a Zách-történettel összefüggésben a Trónok harcát emlegette. Rájöttem, hogy még mindig nem teljes az ún. populáris regiszter terén szerzett „műveltségem”. A Trónok harcát még nem sajátítottam át. Menni fog…
Csak látszólag tűnik komolytalannak a dolog. Nem az. Csak arról szól, hogy az irodalom szabad világ. Megértéséig, s főleg megszerettetéséig különféle utakon juthatunk el. A populáris regiszternek az irodalomoktatásba való beemelésével csak nyerhetünk. Különben is. Az irodalomban nincsenek abszolút igazságok, s lezárt történetek. Amit korábban skandálva szavaltunk – ma könnyesre röhögjük magunkat ordináréságán. Rejtő Jenő opusa meg „klasszikus”.
Az elmúlt évtizedek során jártam Đerdap vidékén, s láttam Jablanicát is. Lenyűgöző mindkettő. Mármint a táj, a vidék.
(A cikk a Családi Kör 2018. március elsejei számában jelent meg)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A megtett út
A folytatás sikere attól függ, hogy az eddigi „szerencsés véletlenek” helyébe tud-e lépni egyfajta tudatos építkezés. >
AMIKOR A HATALOM A GYŰLÖLET NYELVÉN SZÓL
A történtek ismét azt mutatják, hogy a tartományi intézmények vezetésében olyan személyek is ülnek, akik nem >
VMP: MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE TANULSÁGAI MA
2024. november elseje után az egyetemisták vezetésével korrupcióellenes szabadságharc bontakozott ki Szerbiában, nem pedig „anarcholibeláris színes >
VMDK: Újabb korrupció és politikai üzlet gyanúja
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a szabadkai Korzo 3. szám >
Két évtizedes huzavona után ünnepélyesen megnyitották a Népszínház épületét
Ezúttal sem kommentálom az eseményeket, hiszen azt gondolom, hogy a végső szót a szabadkai polgárok, mindenekelőtt >
VMDK: Hat év szégyen
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerint a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény központi konyhájának hat éve >
VMDK: Ha Vojislav Šešelj „fogatlan oroszlán”, akkor miért indulnak vele egy listán?
Miért kell a vajdasági magyar közösségnek egy olyan listán szerepelnie, amelyben a radikálisok is helyet kapnak? >
Kendőzetlenül lép színre az erőszak
A békepárti Trump elnök új háborút indított el, amely szerinte 4-5 hétig esetleg valamennyivel tovább tart. >
VMDK: Pásztor átlépte az utolsó határt, a VMSZ koalícióra lép Šešelj politikájával
Az elmúlt évtizedekben mintegy 60.000 magyar hagyta el Vajdaságot. Ez nem puszta statisztika – ez egy >
Hitelvesztett főszerkesztő
Pesevszki ezzel tovább rombolta a jobb sorsra érdemes napilap hitelét. Egy napilap hitelessége azon múlik, hogy >
Talán születik valamiféle alternatíva
Ahogy látom, időnként meg-megtörik a vajdasági magyar csend. Hallatja a szavát a Vajdasági Magyar Plénum és >
Utópia
Az életemet úgy éltem le, hogy ezek és a hozzájuk hasonló mondatok mindig utópiának tűntek. Most >