2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

A populáris regiszter

Bence Erika
Bence Erika

Ma előbb harapnám át a nyelvemet, mintsem Rejtő Jenő regényírói munkásságát leminősíteném! Diákként még azt tanultuk, hogy triviális. Alacsony kultúra. Esztétikailag kevésbé értékes. Bence Erika:

Ez még jócskán a szocialista értékrend világa volt.  A pioníravatás, az ifjúsági szövetségbe való felvétel, a november 29-ei és a május elsejei ünnepségek ideje. Meg staféta. A szavalókórusok divatja. Tizenegynéhány gyereket magassági sorrendbe állítottak, akik forradalmi tartalmú költeményeket és prózaszövegeket skandáltak a szocialista világrend építéséről. Néha még eszembe jut, egy-egy sor, név. Pl. Jablanica, mint gyakran visszatérő elem.

Volt egy szöveg, unokatestvéremnek kellett – a szó szoros értelmében! – beleüvöltenie a légtérbe. A forradalmi jellegű tartalmat ugyanis hangosan, sőt, kiabálva illett interpretálni. „Vízierőműveket építettél, Jablanicát és Ðerdapot!” Gondolom, a forradalom és a szocializmus atyját, Tito elvtársat szólította meg így ez a költemény. (Őt, meg a Jó Istent lehetett tegezni! Másokat nem lehet.)

Unokatesóm rettenetesen kellemetlen „fejhangon” tudott csak kiabálni. Elnézően mosolyogtak a nézőtéren. Azok is ilyenkor adták nevetésre magukat, akik nem a fals hang, hanem az elhangzó tartalmak miatt szerették volna végigröhögni az előadásokat. (Ilyenek azonban csak igen kevesen voltak. Vigyázni kellett. Hithű egy korszak volt. Ma, persze, az ellenkezőjét állítja mindenki!) Emlékszem, nagyon akartam volna a szavalókórusban szerepelni és üvölteni, hogy „Jablanica meg Ðerdap, szocialista vívmány!” Azonban az iskolai zenekarban kellett harmonikáznom. Pedig sem kottát olvasni, sem muzsikálni nem tudtam, sem akkor, sem a később. Egyszerűen megmutatták, milyen sorrendben és ütemben kell a billentyűket, meg a basszusgombokat lenyomkodni. Nehéz feladat volt.

Más világ, más giccs

Megváltozott a világ! Meg az értése. A feketéből fehér. És fordítva lett. Néhány évvel ezelőtt gyerekeink nemzeti jellegű ünnepségen vettek részt, valahol, határainkon túl. Nem mondott semmit a költő neve, akinek hosszú „poémájá”-t felosztotta számunkra a felkészítő tanár, s szavalókórus szerűen mondták el egymás után, egymásnak válaszolgatva a kijelölt részeket. Hallgattam, ahogy memorizálta a gyerek a neki jutott, a nemzeti jelképek felsorolásából álló szövegrészt. „Csak a Volga-menti Lovas, a Vándor és a Bujdosó, meg a turáni átok hiányzik még ebből a versből!” – mondtam komolytalanul. Mire: „Turáni? Az van benne. De még mennyire! Csak nem nekem jutott az az rész!”

Nem tudom, hogy lehet az, hogy még a folklórhoz viszonylag közel álló falvak hagyományőrzői sem tesznek különbséget giccs és autentikus népi, képekkel telített, esztétikailag kiváló, illetve üres, közhelyszerűvé silányított jelképek alkotta szöveg között. Tanárok sem mindig.

Szemét és klasszikus

Kezdő tanár voltam. A friss diplomások fölényével. Irodalmat tanítottam a gépszerelő, lakatos stb. szakokon, ahova csak fiúk jártak. Kérdeztem, mit olvasnak éppen. Ma már sokan azt válaszolnák: „Semmit.” De két évtizeddel ezelőtt még más volt a helyzet. Nem mintha a Zord időt  vagy A befejezetlen mondatot mondták volna, de Rejtő-regények címei azért röpködtek a levegőben. Ahelyett, hogy kapva kaptam volna a lehetőségen, innen kell elindulni! – össze-vissza beszéltem a „minőségi”, meg a triviális irodalom különbözőségeiről. Az utóbbi alatt a Rejtő Jenő-opust értettem. Ostobaság volt. Akkor még nem tudtam.

Elmúlt egy évtized. Egy rövid ideig ismét tanítottam alsóbb szinteken is. Az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában kiragasztottunk egy ív papírt a falra, s mindenki felírta rá, ha elolvasott egy könyvet. A fiúk részéről leginkább Rejtő-regények címei kerültek fel a lapra. Három címért ötös járt. Persze, el is kellett mesélni, be is kellett számolni az olvasmányélményeikről. A lányokat is meggyőztük, érdemes ezt a szerzőt olvasni!

Mi történt? Semmi. Csak időközben magam is megismerkedtem az ún. légiós regények világával. Mert véleményt formálni csak arról lehet, amit ismer az ember. Megváltozott a véleményem, miként az irodalom világa is folyton változik, átalakul. „Folyamatosan megtörténő esemény” – mondta egyszer ezt egy jelentős irodalomtudós. Igaza volt.

Egyszer arról beszéltem órán, hogy a Bánk bánt is meg lehet bűnügyi történetként közelíteni. Később egy nyolcadikos lány felírta az ívre. Elolvasta. Igaz, nem mindent értett belőle. Arra fordítottuk az órát, hogy ezt megbeszéljünk. S ez a tanár feladata. Hogy megvilágítsa a homályos részeket. Hogy vegye a lapot! Biztos vagyok benne, hogy az a diáklány, ma már családanya, ha nem is neveli (mert digitális világunkban, nem könnyű, sőt, majdnem lehetetlen!) olvasóvá a gyerekeit, de legalább meg fogja nekik mondani, miért érdemes.

Ugyanabban az iskolában az egyik – ma már megboldogult – művészet szakos tanár Dan Brown A Da-Vinci kódját vette elő az aktatáskájából, obligát hangon kérdezve tőlem, mit szólok ehhez a szeméthez?! Nem szóltam semmit, mert akkor még nem olvastam. Most már hozzászólnék. Azt mondanám, kiváló választás volt. Jó olvasmány. A 18. század végének, 19. század elejének irodalmáról, a klasszicizmusról, a szabadkőműves páholyokról, összeesküvésekről, titkokról, alkímiáról, a bűnügyi irodalom kezdeteiről beszélve, elő szokott jönni a Fibonacci-sor, az aranymetszet, meg a többi kód.

A Literára Csontbrigád és Holtverseny címmel írtam jegyzetet az irodalomoktatásról, emlegetve a kötelező olvasmányokat és a populáris regiszter taníthatóságát irodalomórán. Jött egy kommentár: „Tehát az Az éhezők viadalán keresztül vezet az út mondjuk Nádas Péterig, aha, értem. És a Pappa pia vezet Bergmanig vagy (hogy mai legyen) Yorgos Lanthimoszig, Szász Jánosig. És a Zrínyiről írt musical Mundruczó Szégyen c. darabjáig, illetve a Halott pénz Bartókig, Grencsó Istvánig. Értem.”

A bejegyzés érezhetően gúnyos, fölényes. Nem írtam hozzá semmit. Pedig legszívesebben folytatnám a sort: „A Terminator II. a Toldiig, a Csillagok háborúja Az ember tragédiájáig…”

Nemrég egy hallgató a Zách-történettel összefüggésben a Trónok harcát emlegette. Rájöttem, hogy még mindig nem teljes az ún. populáris regiszter terén szerzett „műveltségem”. A Trónok harcát még nem sajátítottam át. Menni fog…

Csak látszólag tűnik komolytalannak a dolog. Nem az. Csak arról szól, hogy az irodalom szabad világ. Megértéséig, s főleg megszerettetéséig különféle utakon juthatunk el. A populáris regiszternek az irodalomoktatásba való beemelésével csak nyerhetünk. Különben is. Az irodalomban nincsenek abszolút igazságok, s lezárt történetek. Amit korábban skandálva szavaltunk – ma könnyesre röhögjük magunkat ordináréságán. Rejtő Jenő opusa meg „klasszikus”.

Az elmúlt évtizedek során jártam Đerdap vidékén, s láttam Jablanicát is. Lenyűgöző mindkettő. Mármint a táj, a vidék.

(A cikk a Családi Kör 2018. március elsejei számában jelent meg)

 

2018. március 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább