2020. október 29. csütörtök
Ma Nárcisz, Melinda, őzike névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Napi ajánló

Képeslap Ivicának és a többieknek

J. Garai Béla
J. Garai Béla

Biztosan nem rajta múlott, hogy eddig egyik ígéretét se teljesítette. El tudom képzelni, hogy legutóbbi fogadalmát is meg kell majd szegnie a nemzeti érdek és a fokozódó nemzetközi helyzet miatt. Az ilyesmi mindig felülírja az ígéreteket, s ezt mégsem vehetjük zokon egy hazájáért aggódó patriótától. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

Kinek higgyünk az újév küszöbén?

Az optimista vagy a borúlátó vátesznek? Annak, aki (politikai) gondokkal terhes és az előzőnél semmivel sem kevesebb mizériával kecsegtető évet jósol 2018-ra, vagy annak, aki az aranykor kezdetét ígéri?

A könnyebb eligazodás végett hadd idézzem az ismert tréfás szentenciát: a pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken...

De hát mikor legyünk optimisták, ha nem az újesztendő hajnalán? Ilyenkor még megbocsájtható bűn abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy az a fény, amit a távolban derengeni vélünk, talán mégsem a felénk robogó gyorsvonat lámpája.

Különben úgyis az illúziók világát éljük ebben az országban, ahol az emberek olyan szilárdan hisznek az ígéretekben, mint gyerekek a Télapóban. A miniszterelnök asszony például a jólét beköszöntét ígéri az idei évre, az államfő pedig még derűlátóbb: egyenesen az aranykor kezdetével és ötszáz eurós átlagfizetéssel kecsegtet. Képzelem, hogy irigykednek ránk az egykori testvérek, mondjuk a szlovénok meg a horvátok, ahol csak szerény, de tűrhető életnívót ígérnek kilencszáz vagy ezereurós átlagfizuval.

A közszféra dolgozói és a nyugdíjasok meg egyenesen tapsikolnak örömükben az elnöknek arra a kijelentésére, hogy 2018-ban az öt százalékos emeléssel soha nem látott magasságokba szökik a járandóságuk. Németben élő barátom meg is kérdezte tőlem, hogy az én esetemben mennyi az a soha nem látott összeg? Mondtam neki: nem egészen négyszáz euró.

-Ez már igen! – csettintett elismerően. - Lassan utolértek minket. Mert én se viszek sokkal többet haza hetente.

Ám nem árt a fenntartás, mert az ígéretek betartása, hogy finoman fogalmazzak, nem az erős oldala az elnöknek. Vannak konok nyugdíjasok, akik még emlékeznek rá, hogy egy korábbi választási kampányban azzal nyugtatta őket, hogy ha rá szavaznak, semmi szín alatt nem nyúl a nyugdíjukhoz. Így görbüljön meg, ha nem így lesz!

Azután azt is megígérte két évvel ezelőtt, akkor még mint kormányfő, hogy nem fogja megpályázni az elnöki posztot. A legfrissebb ígéret pedig az óévben adott egyik utolsó nyilatkozatában hangzott el, miszerint a mostani mandátum lejárta után nem jelölteti magát többé vezető posztra.

Biztosan nem rajta múlott, hogy eddig egyik ígéretét se teljesítette. El tudom képzelni, hogy legutóbbi fogadalmát is meg kell majd szegnie a nemzeti érdek és a fokozódó nemzetközi helyzet miatt. Az ilyesmi mindig felülírja az ígéreteket, s ezt mégsem vehetjük zokon egy hazájáért aggódó patriótától.

Mindenesetre nagyobb összegre azért nem mernék fogadni, hogy tényleg lemond a hatalomról.

Az újvidéki polgármesternek is elhisszük, hogy csupán a nemzeti érdek miatti aggodalom késztette arra, hogy durván leteremtse a bírákat és a bíróságokat. Azért, mert arra vetemedtek, hogy a korábbi kormány egy másik pártból való miniszterének ügyében felmentő ítéletet hozzanak. Amikor is felháborodásának eképpen adott hangot:

„Bíró urak, a nép vagy a tolvajok szolgálatában állnak?”.

Igaz, az ilyesmi a hanyatló nyugati demokráciákban elképzelhetetlen, mert ott aranyszabálynak számít, hogy a végrehajtó hatalom képviselői nem szólhatnak bele az igazságszolgáltatás dolgaiba, és még csak véletlenül se kommentálhatják a bírósági ítéleteket, mert az sérti a jogállamiságot. A mi városatyánk (aki mellesleg a kormányzópárt alelnöke is) azonban képes felülemelkedni az ilyen maradi regulákon, és a hibázó bírákkal ellentétben halálpontosan meg tudja ítélni, hogy mely ítéletek születnek a nép, és melyek a hatalmukat vesztett rabló-tolvaj-haramia ellenzéki politikusok érdekében.

A jogászi körökben nagy felháborodást kiváltó eset csak azért került itt szóba, mert a nép felkent képviselőjének szerepében tetszelgő pártfunkci újév előtt felszólította híveit, hogy elektronikus levélben fogják pártját az őt ért kritikákkal szemben.

Ha összejön párszáz támogató levél, lehet, hogy a nép nevében javasolni fogja az inkriminált ítélet megváltoztatását.

Kár, hogy éppen elromlott a laptopom, különben én is sietve gratulálnék neki.

Az se kutya, amit a külügyminiszter ígér 2018-ra.

Mint a Szputnyik c. portálnak (a gyengébbek kedvéért: Putyinék szócsöve a déli testvéreknek) adott újévi nyilatkozatában olvashatjuk, a legnagyobb eredmény az lesz, ha barátaink (na, kire tippelnek?) segítségével sikerül száz alá csökkenteni azoknak az országoknak a számát, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét. Mint tudjuk, számuk pillanatnyilag 114 körül van, de tavaly kettő közülük meggondolta magát, és visszavonta döntését külügyminiszterük belgrádi vendégeskedése után.

Hogy Ivica Dačićnak miként sikerült rávennie eme két befolyásos, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő ország, Bissau-Guinea és Kirgizisztán (bevallom, csak hosszú keresgélés után találtam meg őket a térképen) képviselőit, nem tudhatjuk. Csevapcsicsás vacsorára hívta őket és elénekelte nekik kedvenc dalát, a Miljackát? Vagy valamilyen más cseles diplomáciai fogást alkalmazott? Kívánjunk neki sok kitartást, hogy győzze tüdővel, és ki tudja énekelni ezt a döntést a maradék 112 ország esetében is.

Nekem, mint a diplomáciában járatlan átlagpolgárnak egyedül az nem világos, hogy miért lesz olyan nagy siker, ha száznál kevesebb állam ismeri el Koszovót? Ugrásszerűen megnő az életszínvonalam? Olcsóbb lesz a krumpli meg a tojás? Vagy kiaszfaltozzák környékünkön a mellékutcákat?

Tudom már! Külügyminiszterünk el fogja intézni, mint Bissau-Guinea és Kirgizisztán esetében, hogy vízum nélkül utazhassak ezekbe az országokba.

Ígérem, nem leszek hálátlan: ha a nyáron turistaként eljutok Kirgizisztánba, okvetlenül küldök egy képeslapot Ivicának.

 

 

2018. január 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A közgáz és a színiakadémia

A hivatalos Magyarország még színfalhasogatásra se képes, meg se leli a színfalat, a nem hivatalos Magyarország >

Tovább

Szerbiában hanyatlik a demokrácia

A Pásztor István irányította Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ezt a hanyatló szerbiai demokráciát – ami egyre >

Tovább

Restitúció: „az adatok tényleg lesújtóak”

A délvidéki magyarok hogyan is jártak, kerültek ki ebből a folyamatból? Kárpótolva lettek-e vagy sem? Voltak-e >

Tovább

Elvesztettem egy országot, de maradt egy város

Szóba került a kisebbségi állapot is. Emiatt nem siránkozok, elfogadtam, vállalom, ezzel élek és nem azonosulok >

Tovább

Akinek Gorbacsov volt a riportere

Zolcer Jánossal valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedtem meg Münchenben, amikor egy ideig ott éltünk Évával >

Tovább

Minden befejezetlen, még a rendszerváltás is

Az ellenzéki pártok nem alkalmazkodnak az új helyzethez, nehezen veszik tudomásul, hogy többé nem Milošević izolációs >

Tovább

Száz napos türelmi idő

Az új vezetőség egyik első intézkedése éppen az MNT-ből való kivonulás lehetne, ami új helyzetet teremtene >

Tovább

A doktori diplomák feketepiaci ára zuhan, az arany ára emelkedik

Minden relatív lett. A hazugság meggyőzőbb, mint az igazság, minden eladó és minden megvásárolható. A doktori >

Tovább

Orbán Viktor! Hátrább az agarakkal!

Ha pedig a rezsim mégis elfojtja ezt a méreteiben aprócska, politikailag gyönge, ám szeretetre méltó, szép, >

Tovább

A kapitalizmus veszélyes bohóca

Természetesen Trump nem Lindbergh, de félő, hogy győzelme esetén nemcsak Amerikában, hanem az egész Európában is >

Tovább

Egy kurta után most egy hosszabb közleménnyel rukkolt elő a Magyar Mozgalom

Öt küzdelmes év után őrségváltásra került sor a szervezet élén. Az eddigi elnökségből ketten, Garai Zsolt >

Tovább

Baloldal és gyermekbalett

„Miközben mi itt családi ünnepet rendezünk republikánus gyermekbalettel, a reakció éjszakai katonai gyakorlatokat rendez gépfegyverekkel”. Nézem, >

Tovább