2019. július 17. Szerda
Ma Endre, Elek, András névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Napi ajánló

Képeslap Ivicának és a többieknek

J. Garai Béla
J. Garai Béla

Biztosan nem rajta múlott, hogy eddig egyik ígéretét se teljesítette. El tudom képzelni, hogy legutóbbi fogadalmát is meg kell majd szegnie a nemzeti érdek és a fokozódó nemzetközi helyzet miatt. Az ilyesmi mindig felülírja az ígéreteket, s ezt mégsem vehetjük zokon egy hazájáért aggódó patriótától. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

Kinek higgyünk az újév küszöbén?

Az optimista vagy a borúlátó vátesznek? Annak, aki (politikai) gondokkal terhes és az előzőnél semmivel sem kevesebb mizériával kecsegtető évet jósol 2018-ra, vagy annak, aki az aranykor kezdetét ígéri?

A könnyebb eligazodás végett hadd idézzem az ismert tréfás szentenciát: a pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken...

De hát mikor legyünk optimisták, ha nem az újesztendő hajnalán? Ilyenkor még megbocsájtható bűn abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy az a fény, amit a távolban derengeni vélünk, talán mégsem a felénk robogó gyorsvonat lámpája.

Különben úgyis az illúziók világát éljük ebben az országban, ahol az emberek olyan szilárdan hisznek az ígéretekben, mint gyerekek a Télapóban. A miniszterelnök asszony például a jólét beköszöntét ígéri az idei évre, az államfő pedig még derűlátóbb: egyenesen az aranykor kezdetével és ötszáz eurós átlagfizetéssel kecsegtet. Képzelem, hogy irigykednek ránk az egykori testvérek, mondjuk a szlovénok meg a horvátok, ahol csak szerény, de tűrhető életnívót ígérnek kilencszáz vagy ezereurós átlagfizuval.

A közszféra dolgozói és a nyugdíjasok meg egyenesen tapsikolnak örömükben az elnöknek arra a kijelentésére, hogy 2018-ban az öt százalékos emeléssel soha nem látott magasságokba szökik a járandóságuk. Németben élő barátom meg is kérdezte tőlem, hogy az én esetemben mennyi az a soha nem látott összeg? Mondtam neki: nem egészen négyszáz euró.

-Ez már igen! – csettintett elismerően. - Lassan utolértek minket. Mert én se viszek sokkal többet haza hetente.

Ám nem árt a fenntartás, mert az ígéretek betartása, hogy finoman fogalmazzak, nem az erős oldala az elnöknek. Vannak konok nyugdíjasok, akik még emlékeznek rá, hogy egy korábbi választási kampányban azzal nyugtatta őket, hogy ha rá szavaznak, semmi szín alatt nem nyúl a nyugdíjukhoz. Így görbüljön meg, ha nem így lesz!

Azután azt is megígérte két évvel ezelőtt, akkor még mint kormányfő, hogy nem fogja megpályázni az elnöki posztot. A legfrissebb ígéret pedig az óévben adott egyik utolsó nyilatkozatában hangzott el, miszerint a mostani mandátum lejárta után nem jelölteti magát többé vezető posztra.

Biztosan nem rajta múlott, hogy eddig egyik ígéretét se teljesítette. El tudom képzelni, hogy legutóbbi fogadalmát is meg kell majd szegnie a nemzeti érdek és a fokozódó nemzetközi helyzet miatt. Az ilyesmi mindig felülírja az ígéreteket, s ezt mégsem vehetjük zokon egy hazájáért aggódó patriótától.

Mindenesetre nagyobb összegre azért nem mernék fogadni, hogy tényleg lemond a hatalomról.

Az újvidéki polgármesternek is elhisszük, hogy csupán a nemzeti érdek miatti aggodalom késztette arra, hogy durván leteremtse a bírákat és a bíróságokat. Azért, mert arra vetemedtek, hogy a korábbi kormány egy másik pártból való miniszterének ügyében felmentő ítéletet hozzanak. Amikor is felháborodásának eképpen adott hangot:

„Bíró urak, a nép vagy a tolvajok szolgálatában állnak?”.

Igaz, az ilyesmi a hanyatló nyugati demokráciákban elképzelhetetlen, mert ott aranyszabálynak számít, hogy a végrehajtó hatalom képviselői nem szólhatnak bele az igazságszolgáltatás dolgaiba, és még csak véletlenül se kommentálhatják a bírósági ítéleteket, mert az sérti a jogállamiságot. A mi városatyánk (aki mellesleg a kormányzópárt alelnöke is) azonban képes felülemelkedni az ilyen maradi regulákon, és a hibázó bírákkal ellentétben halálpontosan meg tudja ítélni, hogy mely ítéletek születnek a nép, és melyek a hatalmukat vesztett rabló-tolvaj-haramia ellenzéki politikusok érdekében.

A jogászi körökben nagy felháborodást kiváltó eset csak azért került itt szóba, mert a nép felkent képviselőjének szerepében tetszelgő pártfunkci újév előtt felszólította híveit, hogy elektronikus levélben fogják pártját az őt ért kritikákkal szemben.

Ha összejön párszáz támogató levél, lehet, hogy a nép nevében javasolni fogja az inkriminált ítélet megváltoztatását.

Kár, hogy éppen elromlott a laptopom, különben én is sietve gratulálnék neki.

Az se kutya, amit a külügyminiszter ígér 2018-ra.

Mint a Szputnyik c. portálnak (a gyengébbek kedvéért: Putyinék szócsöve a déli testvéreknek) adott újévi nyilatkozatában olvashatjuk, a legnagyobb eredmény az lesz, ha barátaink (na, kire tippelnek?) segítségével sikerül száz alá csökkenteni azoknak az országoknak a számát, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét. Mint tudjuk, számuk pillanatnyilag 114 körül van, de tavaly kettő közülük meggondolta magát, és visszavonta döntését külügyminiszterük belgrádi vendégeskedése után.

Hogy Ivica Dačićnak miként sikerült rávennie eme két befolyásos, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő ország, Bissau-Guinea és Kirgizisztán (bevallom, csak hosszú keresgélés után találtam meg őket a térképen) képviselőit, nem tudhatjuk. Csevapcsicsás vacsorára hívta őket és elénekelte nekik kedvenc dalát, a Miljackát? Vagy valamilyen más cseles diplomáciai fogást alkalmazott? Kívánjunk neki sok kitartást, hogy győzze tüdővel, és ki tudja énekelni ezt a döntést a maradék 112 ország esetében is.

Nekem, mint a diplomáciában járatlan átlagpolgárnak egyedül az nem világos, hogy miért lesz olyan nagy siker, ha száznál kevesebb állam ismeri el Koszovót? Ugrásszerűen megnő az életszínvonalam? Olcsóbb lesz a krumpli meg a tojás? Vagy kiaszfaltozzák környékünkön a mellékutcákat?

Tudom már! Külügyminiszterünk el fogja intézni, mint Bissau-Guinea és Kirgizisztán esetében, hogy vízum nélkül utazhassak ezekbe az országokba.

Ígérem, nem leszek hálátlan: ha a nyáron turistaként eljutok Kirgizisztánba, okvetlenül küldök egy képeslapot Ivicának.

 

 

2018. január 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Temetőt győztek

A temetőbeli közjáték a működő nemzeti illiberál színrevitele, valami másra van szükségünk, jövő-tervekre, hiszen a múltat >

Tovább

Vége

A rezsim nem a barantázó pántürk ősdilettánsokat hozza helyzetbe, és nem is az Akadémia ingatlanvagyona érdekli, >

Tovább

SZÓSZEDET

Itt, a szövegeket szövők és lélegzők tengerszemében olyan távolinak tűnnek a kultúra ítészei és szabászai, a >

Tovább

Mélységesen sajnálnám, ha a Vajdaságban kihalna a magyar mondat

Vagy tíz évvel ezelőtt naplómban írtam erről, akkor is jöttek a verőlegények, mert ez tabutréma volt. >

Tovább

Szavazni vagy bojkottálni?

A délvidéki/vajdasági magyar közösség – egyebek között – politikai apátiába is került, amit katasztrófának is lehet(ne) >

Tovább

A hinta

Újvidék önkormányzata nem folyamodik olyan populista, ad hoc megoldásokhoz, mint egyes városok, ahol egy mobilcsapat 48 >

Tovább

„Meddig jutottunk?”

A háborús bűnösség, rehabilitálás és kártérítés kérdésével kapcsolatban megállapítják, hogy az észlelt „fogyatékosságok nagyban nehezítik, vagy >

Tovább

Srebrenica 24 éve

A srebrenicai a legnagyobb méretű tömegmészárlás, melyet kontinensünk a második világháború óta mindezidáig láthatott. Különösen zavarba >

Tovább

Marosvásárhely jobban teljesít

Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, >

Tovább

Nemzetközi segédlettel

A nemzetközi és szerbiai jogszabályok ellenére folyamatban van – külföldi és szerbiai támogatással, ingatlanvásárlásra, épületanyag és >

Tovább

Több vagy kevesebb?

A nyilatkozatok és az ígéretek azonban most már – négyévi pereskedés után – nem tűnnek elegendőnek. >

Tovább

Gyerekek a röszkei migránsbörtönben

A politikai kannibalizmus pillanatnyi sikere majd elpárolog. Akkor majd mindenki röstellni fogja magát a passzív cinkossága >

Tovább