Ma Márton, Atád, Tódor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
A szégyen
Együttműködni a Jobbikkal: a magyar cigányság végső elárulása
Tamás Gáspár Miklós
Ahogyan a #MeToo ügyben mondta egy angol értelmiségi nő: eljött a pillanat, hogy a férfiak egy kicsit hallgassanak és figyeljenek. A cigánykérdésben is eljött a pillanat, hogy mi, akik nem vagyunk romák, hallgassunk el és figyeljünk. Figyeljünk azokra a roma testvéreinkre, akik még szóhoz jutnak. És közben szégyelljük magunkat. Tamás Gáspár Miklós (hvg.hu):
Két megrendítő interjút olvastam a magyarországi cigányság két vezető alakjával, Setét Jenővel és Orsós Jánossal (Heller Ágnes sem szégyelli magát; Ilyen kasztrendszer Indiában sincs).
Keserű szemrehányást tesznek mindketten a magyarországi ellenzéki értelmiségnek, amelyet eddig a szövetségesüknek tudtak, mert képes volt a Jobbikkal való szövetséget mérlegelni, holott tudhatná, mi történt a romákkal az utóbbi évtizedben (azelőtt se sok jó), s azt is, hogy mi volt ebben a szélsőjobboldal s benne a Jobbik szerepe. (Bár a többi irányzat is megéri a pénzét.)
Én személy szerint többé-kevésbé ártatlan vagyok a dologban, írtam is a Jobbikkal való együttműködés ellen, de sajnos nem elég jól. Egyszerűen meg se említettem éppen ezt, a leglényegesebb elemet: hogy mit élt és él át a magyarországi cigányság. Ennek nem a Jobbik „az oka”, hanem az egész szisztéma – a fajgyűlölő kései kapitalizmus, és ennek a különösen alávaló kelet-európai változata –, de a szélsőjobboldal: a MIÉP, a Jobbik, a Magyar Gárda, a Betyársereg és a többi szimbolikusan is nyilvánvalóvá tette, miről van itt szó. Aki nem hajlandó csöndesen és fegyelmezetten éhen pusztulni negyvenöt éves korára a faluvégi cigánygettókban, azt ki kell irtani, de legalább félig agyonverni, bebörtönözni, deportálni.
Ugyanott az egyik legnagyobb magyar és európai író könnyedén kijelenti, hogy egyenlőségen alapuló társadalmat nem lehet „fölépíteni”, mert az emberek szeretik a tulajdont, és mindenki többet akar birtokolni, mint mindenki más. Ilyen az emberi természet – véli szerző. Szerző korábban mondhatta volna, hogy a jobbágyság vagy a rabszolgaság is természetes (mondták is sokan hajdanán), mert az emberek nem szeretnek fizetni mások munkájáért, és idegesíti őket, ha alárendeltjeik feleselnek. Bizonyos primitív elemek pedig csak testi munkára jók, a türelmes, alacsony homlokú együgyűek. Így beszéltek eleink. Nem lesz demokratikus kultúra, mondja szerző, ameddig nem lesz magyar polgárság, „nemzeti burzsoázia” – márpedig a demokratikus kultúra fölszámolja a kiváltságokat, és a demokrácia megkülönböztető vonása bizonyos (arisztokratikus vagy elitárius) liberális társadalmakkal szemben (amelyek egyike maga is, csak ugyebár nem arisztokratikus, hanem demokratikus) éppen az egyenlőség, beleértve az anyagi, szociális és kulturális egyenlőséget is, amelyet többnyire a nemzeti és nemzetközi burzsoázia szigorú megadóztatásával szoktak elérni.
(Mellesleg még ha föltételeznők is, hogy „a birtoklás vágya” természetes ösztön – aligha az –, szerző nyilván tudja, hogy az egyetemes hagyomány szerint az erény természetes hajlandóságaink visszaszorítása: kordában tartjuk vágyainkat és szükségleteinket, például nem igyekszünk szexuális viszonyt létesíteni minden szemrevaló alannyal, megosztjuk javainkat másokkal, henyélés helyett gondos írói munkát végzünk – a hajlam nem érv, föltéve persze, hogy célunk az erény, és nem a bűn. Áldozatot hozni mindennapos és elkerülhetetlen dolog: nem nagy ügy. És nem „aszkézis”, amint szerző állítja.)
Így például a burzsoázia által a proletariátustól (és a fogyasztóktól) elvont érték egy részét a demokratikus állam elvonja a burzsoáziától, s a maga doktrinér-mesterkélt módján újraosztja a rászorulóknak, hogy kihúzza őket a bajból. Ezt épp úgy ellenzik az olyan kifinomult, szubtilis konzervatív tekintélyek, mint szerző, valamint a csöppet se kifinomult neonáci rohamosztagosok és „nemzeti elkötelezettségű” jobboldali államférfiak és/vagy művelt, bülbülszavú lelkipásztorok.
Egyebekben nézeteik persze eltérnek.
Az én nézeteim is eltérnek Evo Morales és Álvaro García Linera nézeteitől, de abban nem, hogy a demokratikus állam föladata az etnikailag elkülönített, nyomorgó és megvetett populációk megsegítése és egyenlő méltóságuk elismerése, beleértve a büszkeségüket, és beleértve annak a súlyos erkölcsi adósságnak az elismerését, amellyel tartozunk nekik a szenvedéseik miatt.
Ezekben a szenvedésekben bűnrészesek vagyunk, én is, te is, ő is.
És roppantul feszélyez, hogy az Orbán-rezsim és az egész magyarországi jobboldal rossz szellemének, Boross Péter szkv. miniszterelnök úrnak sajnos igaza van a fő-fő kormányszócső hasábjain, amidőn azt mondja: „megszólalnak semmihez sem értő filozófusok, írók, a köpönyeget fordító televíziókban a levitézlett, hiteltelenné vált médiaszemélyiségek. Kiderült: még arra is képesek lennének, hogy az eddig zsidózó, cigányozó, vagdalkozó, most pedig hozzájuk dörgölőző szélsőjobboldali párttal is összeadják magukat, csak hogy el tudják söpörni a gyűlölt konzervatív kormánykoalíciót.” A rossz szándék tapintható, de – ahogy mondani szokás – van benne valami. Nem mintha a volt konzervatív miniszterelnöknek, Horthy korábbi újratemettetőjének komoly tartalmi kifogásai lettek volna Csurka István, hogy is mondjam csak, állambölcseleti nézeteivel szemben. De igaza van: tőle nem lenne olyan groteszk a Magyar Gárdával szövetkezni, mint némely liberálisoktól.
A valamennyiünk által – ha másképp nem, hát passzivitásunk és meghunyászkodásunk révén – fönntartott magyar állam furfangos módszerekkel nyomja a romák arcát a sárba, kényszeríti őket éhezésre-fázásra, zárja el őket a testi élvezetektől és a szellemi tudástól. Aki ennek a politikának a cinkosa, az szégyellheti magát. (És ugyan ki nem az?)
És meg kell értenünk, amint Setét Jenő és Orsós János megértette velem, hogy a szélsőjobboldalnak a szokásos fajüldöző rutint fenyegetésekkel, bántalmazásokkal, ijesztgetéssel, szimbolikus és fizikai erőszakkal tetéző gyalázatos közelmúltja nem elfelejthető, nem megbocsátható, nem törölhető, ameddig jelen van a megbántott cigányság traumatizált, fölhorzsolt lelkében. Azt csak a romák mondhatják majd egyszer: a viszonyok annyira megjavultak, hogy elérkezett a kiengesztelődés pillanata. De nem mi, akik nem voltunk és nem vagyunk ezeknek a borzalmaknak az elszenvedői, és nem most – nem korábban, mint a romák. Nekünk ehhöz nincs jogunk. Nekünk, fehéreknek. Ezt majd a romák mondhatják: ha lesz egyenlőség, befogadás, szeretet, jólét és béke.
De mi nem.
Pillanatig se kételkedem benne, hogy a Jobbikkal való együttműködés indítványozói nem akarnak kiegyezni a rasszizmussal, és szándékaik általánosságban a lehető legjobbak. Kitűnő emberekről van szó, akik ebben tévednek – bár látható, hogy napjaink legerősebb indulata, az egyenlőtlenség szenvedélye átragadt rájuk. Ez lett a sztálinista és posztsztálinista diktatúra iránti jogos utálatból: nem a szabadság és egyenlőség szeretete, hanem a félelem attól, hogy a nemes szabadságszeretet eltorzulhat és parancsuralommá fajulhat (elvégre ez a „liberális antikommunizmus” tartalma, egyszerűen összefoglalva). S ezért nem az elfajulás, hanem az egyenlőség válik – észrevétlenül – legyőzendő ellenséggé. Így nehéz védeni a szenvedőket. Mint látjuk, nem is nagyon lehet.
Ahogyan a #MeToo ügyben mondta egy angol értelmiségi nő: eljött a pillanat, hogy a férfiak egy kicsit hallgassanak és figyeljenek. A cigánykérdésben is eljött a pillanat, hogy mi, akik nem vagyunk romák, hallgassunk el és figyeljünk. Figyeljünk azokra a roma testvéreinkre, akik még szóhoz jutnak.
És közben szégyelljük magunkat.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Erősödik a kapitalizmustól való elfordulás
Figyelemre méltó, hogy Amerikában éppen Trump idején erősödnek ezek a mozgalmak. No Kings néven országos tüntetések >
Halottak napja
De a gonosz szellemeket egy év alatt sem sikerült elűzni. Ami maradt, a gyász. És a >
Mit köszönhetünk néhai Pásztor Istvánnak?
A pásztor-éra arról marad híres, hogy Pásztor István a tényleges szakmai érvényesülés rendjét a vajdasági magyar >
A magyarok lélekszáma a Vajdaságban 30 százalékkal csökkent
Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottsága közzétette, hogy az idei Pásztor István-díjat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Aleksandar >
MEGOSZTOTTSÁG ÉS ELNYOMÁS
A vajdasági magyar közösség a szerb társadalom része, és mint ilyen, érdekelt az ország fejlődésében, a >
Vicsek & Kovács – szemben a magyar közösséggel és az Európai Unióval
Mindkettőjüknek megvolt a lehetősége, hogy a vajdasági magyar közösség jogai és helyzete javításáért dolgozzanak, ehelyett Vučić >
Aztán felemelte a sétabotját
Tegyük fel, hogy sikerül legyűrni az egyetemista idealizmust. Ez esetben az ifjú nemzedékek tömegesen fogják a >
AZ ÖNDICSÉRET BÜDÖS! (a Vajdaságban / Délvidéken leginkább elterjedt magyar szólás)
Kérdésem: a dicsekvésének tárgya mennyire felel meg mondjuk a Zenta és Szabadka, Horgos és Újvidék, Horgos >
Kafkai történetek
A nagyvilág egyre inkább tele van minden írói képzeletvilágot felülmúló történetekkel. A valóság gyanúsan emlékeztet az >
Miért nem lehet a vajdasági magyar közösségnek egy tisztességes napilapja?
Pesevszkit nem szakmai teljesítménye, hanem kapcsolatai kvalifikálták a posztra: az, hogy Pásztor Bálintnál járt (magán)egyetemre, hogy >
A múlt elárvul jövőkép nélkül
A jövőképpel együtt száműztük az utópiákat is, mert úgy véljük, hogy azok megvalósíthatatlanok. Szerintem éppen azért >
Az Unió nem hisz többé Vučićnak
Úgy érzem, hogy az elmúlt majd 40 évben ennél nagyobb kárt még egy magyar párt sem >